Öt éven át levegőben maradhat a DARPA Vulture II
2009. november 1. 07:01, vasárnap
A jövő tökéletes légi felderítési és kommunikációs megoldását keresi az amerikai Defense Advanced Research Projects Agency (DARPA).

A hivatal pályázatot írt ki egy elektromos meghajtású robotrepülőgép (UAV) kifejlesztésére. Az új UAV a bevetéseit 20-30 kilométeres magasságban hajtaná végre, képes lesz hosszabb ideig, akár hetekig egyetlen terület felett járőrözni. Fő feladatai közé tartozik az adott terület felderítése mellett az is, hogy légi kommunikációs központként működjön.


A tervek szerint a Vulture II működéséhez szükséges energiát a szárnyakon és a repüőgéptesten elhelyezett napelemek segítségével állítanák elő, így az eszköz akár öt éven át folyamatosan járőrözhetne anélkül, hogy le kellene szállnia vagy üzemanyagot kellene vételeznie. A napelemek annyi áramot termelnének, hogy nem csak a két motort látnák el energiával, hanem további legalább 5 kW áramot is biztosítanák a fedélzeti rendszerek működtetéséhez. Az UAV fél tonna hasznos terhet tud majd hordozni és a DARPA azt szeretné, hogy ha alkalmas lenne akár a műholdak egyes feladatainak átvételére is.


A DARPA azt várja el a pályázatra jelentkező cégektől, hogy először olyan kis méretű prototípusokat építsenek, amelyek 30 napon át a levegőben tudnak maradni. Ezeket követhetik a második szakaszban a 90 napos repülések végrehajtására képes modellek. A pályázat győztese 155 millió dollárt kap, ebből az összegből kell megépítenie a Vulture II prototípusát. Három cég mindenképpen részt vesz a programban. Az Aurora Flight Sciences, a Boeing és a Lockheed Martin ugyanis már benyújtották az első terveiket. Mindhárom elképzelés szerint az UAV nappal napelemek, míg éjjel fedélzeti akkumulátorok segítségével működne.


A Lockheed Martin koncepciója

Az Aurora Aerospace érdekes ötlettel állt elő. Az Odysseus nevű robotrepülőgép három külön részből állna, amiket a levegőben illesztenének össze. A jelenlegi hosszú idejű repülési rekord 3 nap. Ilyen sokáig volt a levegőben az amerikai hadsereg arizonai Yuma Proving Ground nevű kísérleti területe felett a Qinetiq brit vállalat mérnökei által épített Zephyr nevű napelemes repülőgép.

Aurora Aerospace - Odysseus

A NASA már az 1990-es években kísérletezett a műholdak kiváltására alkalmas napelemes robotrepülőgépek kifejlesztésével. 2001 augusztusában a Helios nevű UAV prototípusa sikeresen elérte a 30 kilométeres repülési magasságot. Két évvel később azonban a kísérleti robotrepülőgép a Hawaii-szigetektől nyugatra a Csendes-óceánba zuhant.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Yutani  
2009. nov. 05. 09:10 | válasz | #25
Az Aurora név biztos a mitológiából ismerős.

Az, hogy Kelet-Európában az Aurora szóra sokaknak egy orosz cirkáló jut eszébe, sajnálatos dolog. Azonban érthető.
2009. nov. 02. 21:37 | válasz | #24
Hmm. Minden óhajtó meg feltételes mód ellenére az kiviláglik a cikkből, hogy min törik a fejüket a világelső nagyhatalom mérnökei.
Ami számomra a legkevésbé világos az egészben, az az alkalmazás célja.
Sajnos, nem tudok másra gondolni, mint a városok és települések sűrűsödő bekamerázása után ezzel az olcsón üzemben tartható masinával a vidéket is bekamerázni.
Miért sejtek mindig rosszat...eejnye-bejnye. De valami azt sugdossa a fülembe, hogy nem a fatolvajok és a megélhetési késelők megfékezése lesz a cél
hiftu  
2009. nov. 02. 21:02 | galéria | válasz | #23
Nemrég volt itt egy cikk, hogy nem igazán jó a aszteroida (vagy más kisebb tárgy) megfigyelő hálózat. El tudom képzelni, hogy milyen jó céltárgy lenne ez a becsapódásra.
2009. nov. 02. 20:56 | válasz | #22
Az Auróra (bár ez a név vhonnan ismerős) projekt, az odüsszeusz az nagyon szép. Kár hogy az N forma helyett nem egyenlő oldalú 3szöget formáznak a melső szárnyukkal. Ja közben a farokrész medegyiknek egyformán áll. Tiszta sztártreck.
2009. nov. 02. 13:15 | válasz | #21
Úgy bizony! Isten hozott a tudományos bulvár magyar portálján. Továbbá itt találhatod meg a méltánytalanul/tudatlanul mellőzött legnagyobb tudós koponyák hozzászólásait is.
Lehet, hogy az egész rovat csak arra megy ki, hogy a nagyhatalmak innen halásszák le a jövő tudósait...

2009. nov. 02. 12:45 | válasz | #20
Ahogy fejlődik a technika (napelemek hatékonysága, akuk mérete/súlya) lehet, hogy idővel vitorlázó gépeken is megjelenik a napelemes rásegítés.
2009. nov. 01. 21:22 | galéria | válasz | #19
Ez csak technology demonstrot. Ahhoz meg találn kevés is...
2009. nov. 01. 21:13 | válasz | #18
155misi nem kevés egy ilyen projecthez? Szerintem max akkor éri meg ilyet fejleszteni, ha emögött jóval vaskosabb megrendelések garantáltak.
2009. nov. 01. 20:31 | válasz | #17
500 km/h-s szél ezt a törékeny papírrepülőt is elfújja. Ez se fog túl nagy sebességgel rohangálni. A lufi méreténél fogva épp hogy sokkal inkább alkalmas napelemek felszerelésére, a hátára egy futballpályányit lehet rakni.
2009. nov. 01. 19:27 | válasz | #16
azok leginkább stream jet-ek. ha ezek tényleg 20 meg 30 km magasra lesznek felengedve, akkor csak azt kell figyelni, hogy addig amíg átmegy a szerkezet a kritikus 7-16 km-es zónán, ahol ezek leginkább előfordulnak, ne legyen épp egy jet. mivel a jet-ek szépen vándorolnak, így biztos találnak kisebb szélsebességű zónákat, ahol biztonságosan röptethetik ezeket.
2009. nov. 01. 19:22 | válasz | #15
Ez jó ezeket biztos több mint 2 perc lesz lekapni mondjuk 3.
2009. nov. 01. 19:15 | galéria | válasz | #14
Odafent mértej már 500 km/h sebességű szelet. A lufit ez úgy elfújja, mint a huzat. Persze nem ez az átlag, de a repcsi fomának vannak egnyéb előnyei. Pl. maga a szárnyforma ad egy jó alapot a napelemeknek. A lufi forma nem igazán.
2009. nov. 01. 18:36 | válasz | #13
Van olyan is, párhuzamosan fejlesztik.

http://en.wikipedia.org/wiki/Integrated_Sensor_is_Structure

Gondolom a tisztán repülőgépes változat előnye hogy valamivel gyorsabb, olcsóbb, és kicsi a radarkeresztmetszete. Gondolom a ballonos változatok inkább stratégiai eszközök lesznek, az USA területéről indulnak, míg a repülőgépet más eszközökkel gyorsan a helyszínre lehe szállítani és ott helyben felbocsátani. De az is lehet, hogy egyelőre versenyeztetik a megoldásokat, és idővel kiderül majd, hogy lufi vagy repülő.

Persze a szatellitet egyik sem váltja ki teljesen, mert ezek az eszközök felderítés során légteret sértenek. Háborús helyzetben viszont rendkívül hasznosak.
2009. nov. 01. 15:56 | válasz | #12
Szerintem sokkal célszerűbb lenne a nukleáris meghajtás.
Így ha már biztosak abban hogy a megfigyelt területen terroristák vannak akkor csak le kell dobni a "hasznos" terhet XD
2009. nov. 01. 15:43 | válasz | #11
Amúgy ilyen sokáig levegőben maradó cuccnak nem találták már fel a hőlégballont? A héliumos verziója jó magasra felmegy.
2009. nov. 01. 15:32 | galéria | válasz | #10
Ja. Ahhoz nulla ezeknek a dolgoknak a teljesítménysűrűsége és max. légcsavart lehetne hajtani vele. Azzal meg általánosságban kisebb sebesség érhető el, mint gázsugárral.
NEXUS6  
2009. nov. 01. 14:44 | galéria | válasz | #9
Hát attól ne félj, hogy az utasszállítógépek valaha is ilyenek lesznek.
2009. nov. 01. 14:20 | válasz | #8
ezek az Odyssey srácok kicsit túl sok savat nyalhattak ezzel a legózós koncepttel. nem nagyon értem a lényegét, szerintem összességében nem lesz több áram, legalábbis innen úgy tűnik. kivéve, ha a beesési szögnél nagyobb arányban nő a panelek hatásfoka. meg hogy viszik fel a hasznos terhet? háromfele flexelik előtte?
2009. nov. 01. 13:29 | válasz | #7
A cikkben nagyon zavar a feltételes mód (óhajok, vágyak), és a kijelentő mód (tények) keverése. Ez így nagyon megtévesztő és félrevezető, tipikusan bulváros.
2009. nov. 01. 13:29 | válasz | #6
Hát még hogy be fog indulni ez, mikor hatékonyabb (>20%) napelemeket használnak majd, és az akkuk súlya is jelentősen (kb. ötödére) csökkenhet a szilíciumanódos technológia használatával. Még az utasszállító gépek is ilyenek lesznek, főleg, ha az olaj is drágul (na jó, talán mégse).
duke  
2009. nov. 01. 13:17 | válasz | #5
Nagyon jo,az elektromos autok utan,itt az ido,hogy a repulegepeket is villanymotorral hajtsak,mert azok pont ugy szennyezik a levegot ha nem jobban mint az autok.Villanyrepulot mindenkinek. :)
JoeYi  
2009. nov. 01. 12:16 | válasz | #4
elég sok Szu, meg Mig tud felkapaszkodni 20e méter közelébe, vagy fölé, szóval legkésőbb éjszaka, amikor lejjebb ereszkednek ezek a gépek az energia takarékosság miatt, jópár ország képes lesz eltakarítani a nézelődőket.
2009. nov. 01. 12:09 | válasz | #3
Ja, nekem is az jutott szembe, hogy nehogy besz*rjon vmi más ebben a szerkezetben...ha úgy vesszük 30 nap azért sok idő egy ilyen gépnek...
kvp  
2009. nov. 01. 11:55 | válasz | #2
A lockheed-martin fele verzio all legkozelebb a nasa fele tervhez, arrol meg tudjuk, hogy mukodokepes. Az egyetlen fontos kerdes, hogy kepesek-e olyan uzembiztosra epiteni, hogy hiba nelkul kibirja a kiirt idotartamot. (bldc motorok, fet-es meghajtoaramkorok es ssd-t hasznalo vezerles eseten akar sikerulhet is, a marsjarok is ilyenekkel mennek mar evek ota)
Hegi90  
2009. nov. 01. 11:19 | galéria | válasz | #1
durván néznek ki :D