A Nagy Hadronütköztető (LHC) év végi újraindításán dolgozó mérnököknek sikerült két szekcióba részecskesugarakat injektálniuk.
A több mint egy éve bekövetkezett kényszerű leállás óta ez volt az első alkalom, hogy protonokat küldtek a hatalmas részecskegyorsítóba. A tudósok jelentős "mérföldkőként" értékelték a sikert, terveik szerint novemberben már a gyűrű teljes 27 kilométeres hosszán körbe küldhetnek egy sugarat.
Az LHC-t 2008 szeptemberének a végén, nem sokkal az üzembehelyezését követően állították le az egyik mágnes-rendszer meghibásodása miatt, mivel közel egy tonna folyékony hélium szivárgott be az alagútba. A mérnökök azóta dolgoznak a sérülések kijavításán és a részecskegyorsító üzemkész állapotba hozásán, aminek eredményeként jelenleg már mind a nyolc szektor üzemi hőmérsékletre, azaz 1,9 Kelvin (-271 Celsius) fokra le van hűtve. A világűr hőmérsékleténél is hidegebb közeg lehetővé teszi az LHC mágneseinek a szupravezetést, így egészen minimális a rendszer energiavesztesége.
A sugarakat október 23-án és 25-én lövellték be az LHC gyűrűjébe, melyekkel mind az óramutató járásával megegyező, mind ellentétes irányba sikeresen bejártak a nyolc szektorból kettőt. Egy-egy szektor megközelítőleg 3,5 kilométer hosszú. "Ez a szinkronizációs munkafázis" - nyilatkozott Gianluigi Arduini az LHC egyik vezetője a BBC-nek. "A mágneseket szinkronizálni kell a sugár gyorsításához és átjuttatásához az egyik gyorsítóból a következőbe, majd végül az LHC-be, amit szintén szinkronizálnunk kell a fogadásához, miközben ez az egész folyamat 100 pikoszekundumon belül zajlik le. Egy pikoszekundum egy másodperc milliomodának a milliomod része."
A sugarakat 450 milliárd elektronvolton injektálták be, ami csupán töredéke annak az energiának, amivel majdan két részecskesugarat ütköztetni fognak egymással. "A cél a sugár 3,5 trillió elektronvoltra (TeV) való felgyorsítása" - tette hozzá Arduini, aki elmondta, hogy ez egy fokozatos folyamat lesz, először csak 1 TeV-re, utána 3,5-re gyorsítják a sugarakat, majd 2011-től megpróbálják elérni a 7 TeV-et.
A kérdésem azokhoz szól, akik tudnak konkrét vagy valószínűsíthető választ tudnak arra.
Az LHC elődjével. a LEP-pel kapcsolatban olvastam valahol, hogy a mágnesek szupravezető állapotban tartása, s ennek az állapotnak a szabályos, tervezett módon történő megszüntetése létkérdés, lévén ha a mágnes üzem közben valamiért kiesik a szupravezető állapotból, akkor a megjelenő villamos ellenállás miatt akár meg is olvadhat. A kérdésem arra vonatkozik, a tavalyi meghibásodás alkalmával sikerült-e a mágnesek ilyen jellegű károsodását megelőzni, és ha igen, ez hogyan volt lehetséges? A hűtőközegként használt hélium kiömlésétől nem következett be azonnal a szupravezető képesség elvesztése, és mód nyílt valamilyen tervezett vészleállításra?
A lényeg, hogy Afrika messze van, mi, európaiak meg sóherek vagyunk. Lehet azzal jönni, hogy az LHC pénzéből az éhezést meg lehetne szüntetni, de tudva, hogy az LCH is a "mi" pénzünkből épült és van üzemeltetés alatt, ha választani lehetne, hogy 10%-kal kevesebb adó, vagy afrikai éhezés megszüntetése, senki se szavazna az afrikaiakra. Mert messze vannak és sóherek vagyunk.
„[…] – a tiszta lelkiismeret zálogára a tudományban!”
IV. ∮Bdl ≡ μ∑'I+μεd/dt∫EdA » rotH ≡ J+∂D/∂t
Lett volna, sőt, sokkal nagyobb energiájú ütközések is vannak. Az LHC messze elmarad a kozmikus energiáktól. Csak éppen ezek a bajok: 1) Nem tudják az ütközés energiáját, bár ezt a kirepülési szögből ki lehet számítani 2) Rettentően kicsi a fluxus. Az LHC igaz "csak" 14 TeV-ra képes, de sok részecske van benne egyszerre
Ezen kívül hiába nagy az energia, mert az ütközésnél a tömeggközépponti rendszerben mért energia számít. Ha a céltárgy áll, akkor lényegesen nagyobb energiára van szükség ugyanahhoz az energiához a tömegközépponti rendszerben (márpedig ott fent csak álló céltárgyat tudnak csinálni). Pl. protonokra 1 TeV TK rendszerben mért energiához közel 500 TeV-os nyalábot kellene alkalmazni. Ekkora energiák azért már ott is ritkák, bár még mindig nem lehetetlenek. AZ LHC-nél viszont a TK rendszerben is 14 TeV az energia.
Csak te, mert te szeretsz annyira kurvára kötekedni ... és nem közel keleti, hanem EU cikkek, és azok se netről, hanem az Európa Parlament kiadványaiból.
de az űrben is lett volna nekik 14 Tev energiájú ütközésük? meg minek az a sok vas, ha az űrben is menne ugyanez? mert ha csak a detektorokat nézzük, akkor elég nehéz lenne őket felhordani. cms - 12500 tonna, 21,6*14,6 méter atlas - 7000 tonna, 25*44 méter alice - 10000 tonna, 16*26 méter lhcb - 4500 tonna, 20 méter hosszú tehát valamiért a már meglévő kis gyorsítók nem feleltek meg, és építettek egy nagyobbat.
És ha másik oldalról közelítjük meg a témát, akkor nem élelmiszer segélyre van szükségük, hanem arra, hogy a nyugati országok a nyomottáras élelmiszereikkel ne torzítsák el annyira a piacot, hogy a szegény afrikai farmer nem is álmodhat arról, hogy valamit is kivigyen a világpiacra, nyugati országokba.
A világ legnagyobb élelmiszer exportőre asszem még mindig az USA, hát kb. ennyi. Nem hiszem hogy ehhez bármit is kéne fűzni.
Szal szép dolog ez a globalizáció, csak éppen a gazdag országok megtalálják a kiskapukat a protekcionizmusra, a szegényeket meg rákényszerítik a maradék lehetőségeik feladására is.
Ebből diplomázott ismerősöm - én segítettem neki fordítani, szóval vágom a témát
Azért itt egy kicsit felhúzom a szemöldökömet. Szóval, ha te egy közel-kelet szakértő cikkét lefordítod, akkor már vágod a témát? Csak én érzem úgy, hogy ez több, mint vicces kijelentés?
Rátapintottál a nagy lényegre. Ebből diplomázott ismerősöm - én segítettem neki fordítani, szóval vágom a témát -; arról van itt nagyban szó, hogy az a soksok világszervezet, akik "segítenek" a "harmadik világnak" valójában _hátráltatják_ őket.
A harmadik világ fel van háborodva! Nem rendelkeznek iparral, nincs náluk semmi és ezek a szervezetek rákényszerítik őket hogy egyből rögtön a jóval drágább zöld technológiákat használva fejlődjenek, kísérleti malacnak használva őket ... Miközben maguk otthon elpöfékelik a millió tonna szenet, addig az afrikaiaknak nem engedik kitermelni és felhasználni azt a rengeteg olcsó szenet és egyéb ásványi kincset amivel alapból rendelkeznének.
Szóval erre fel én azt mondom hogy mindenki takarodjon haza, magukat nemzetközi/civil szervezeteknek valló megmondóemberekre egyáltalán nincs szüksége ott senkinek. Nélkülük, önállóan, csesztetés nélkül vagy fellendülnek egy évszázad alatt, vagy szépen kiirtják egymást ... mindkét eset kényelmes megoldás, de megoldás ... ez a kontrollmániás csesztetés nem az. Ezért nem támogatok _egyetlen_humán_szervezetet_sem_ amelyik nemzetközi!
"Jah mennyivel jobb lenne az űrben, lehetne 1000szeres áron. :DDDD És nem 1 perc alatt tűnne el a föld hanem 2. Mennyivel jobb lenne."
Joval olcsobb lett volna, mivel ott a gyorsitast nem ember vegzi, hanem csak az erkezo reszecskeket detektalnak. Az utkozesek eredemenyei pedig kozel fenysebesseggel tavolodnanak, mivel utkozes utan nem 0 lenne a Foldhoz viszonyitott relativ sebesseguk. Tehat csak a detekorokat kellett volna az iss-re felvinni. Egy darab nagyobb kontener es kesz. A nasa penzhiany miatt torolte a programot, az europaiak meg kitalaltak, hogy akkor tobb penzbol, de hazon belul epitenek egy gyorsitot. Az europai politikusok meg orultek neki, mert igy a beszerzesekert nem az amerikaiak kapjak a penzt, hanem ok.
Azért nem kell most attól rettegned , hogy este megzabálnak az oroszlánok vagy nem, mert az emberiség akkora tudást szedett össze a világról, hogy ilyen biztonságban és jólétben élhetsz. Tudom, panasz-panasz-panasz. De azért ma sem kell attól tartanod, hogy éhenhalsz.(Az afrikaiakról hagy ne mondjak semmit, nem olyan egyszerű a probléma, ahogy itt beállítják egyesek.)
Azért épült ez a cső, mert jelenleg csak ez az egyetlen mód van a további ismeretszerzésre a mikrovilágról. Elméleti szinten is lehet előre haladni, de kisérleti megerősítések nélkül az egy ingoványos talaj.
És mondom mindezt úgy, hogy nem vok fizikus. Semmi érdekeltségem nincs az LHC-ben. De érdekel, melyik elmélet fogja a legjobb előrejelzést adni. Mert ez itt a tét.
Azert az ilyen jellegu kiserletekkel megvarhattak volna, amig az emberiseg annyira rendundans, hogy legalabb 2 bolygon el. Vagy az egeszet felvihettek volna az urbe (az eredeti nasa-s tervek szerint), ott nem okozhat akkora gondot, mint a Foldon. Meg olcsobb is lett volna, mivel az urben nem kell gyorsitani, a nagyenergiaju reszecskek eleve rendelkezesre allnak. (es ha valami nem sikerul es fekete lyuk lesz belole, akkor az kozel fenysebesseggel tavolodik el a detektoroktol)
Szvsz a kiserletbol semmi olyan nem lehet kisutni, ami a bolygo elhagyasara alkalmas lehet, max. a motivaciot, hogy annyi embert mentsenek ki a Marsra amennyire egy baleset utan hatra levo par ev alatt lehetoseg lenne. (amennyiben marad par ev) Ezek utan mar csak azt lehet remelni, hogy valamiert nem fog sikerulni a kiserlet es tul keves lesz a rendszer energiaja.
Ezzel a véleményeddel csak halkan legyél, mert előkerülnek hamar a SG önkéntes afrika védelmezői és kapsz a pofádra. :) Mellesleg tökéletesen egyetértek veled.
Egyáltalán semmi értelme pénzt költeni az afrikaiakra..csak egy dolog: - ha van 100000 afrikai jön egy járvány és a 10%-uk meghalna de a nagy hatalmak segítenek nekik és adnak oltóanyagot ezáltal mindenki megmenekül akkor 10 év múlva jön egy újabb járvány de ebben az esetben a lakosság létszáma már 1000000 fő tehát 100000 ember hal meg...és sajnos meg is hal mivel ebben az esetben a nagyhatalmak sem tudnak segíteni. Az egyetlen megoldás az lenne ha instabil kormányok támogatása helyett nemzetközi felügyelet alá helyeznénk ezeket az országokat és szabályoznánk az ottani készleteket felfejlesztenénk az ipart és az adott országokban megpróbálnánk a szaporulatot lecsökkenteni egy ellátható szint alá vagy ezekben az országokban lehetne kipróbálni esetleg több zöld technológiát... Lehet egy kicsit sérülnének az emberi jogok de rengeteg embert menthetnénk meg és nem kéne többet költeni "tűzoltásra". Az LHC-re pedig szükség van, mivel ez fogja megalapozni a jövő tudományait.
Az a 6 milliárd euró meg sem látszana az afrikai szegénység elleni harcban, főleg, hogy a 2/3-át 3/4-ét ellopnák az afrikai országok korrupt vezetői és fegyvert vennének belőle a saját népük kiirtására. Jobb helyen van az Svájcban a föld alatt, főleg, hogy ki tudja, akár még tiszta és olcsó energiaforrást is kikísérletezhetnek a segítségével, és akkor nem lesz szükség pl. a nigériai olajra, ami annak a térségnek furcsa módon nem gazdagságot hanem háborúkat, kínt és szenvedést okoz.
meg lehetne oldani hogy ne éhezzenek Afrikában, de minek? még a végén megerősödnek mint a kínaiak meg indiaiak, az meg kinek hiányzik? úgyis csak kb vadállatok szintjén vannak ott az emberek, egymást mészárolják, prücskölik szét az écet, össze vissza verik szögekkel a testüket, meg cd-t raknak az ajkukba, kivasalják a mellüket stb...
"Ha az emlősök, akiktől származunk, tudták volna, hogy egy napon politikusok kerülnek ki a génekből, fent maradnak a fán és rossz ötletként elvetik az evolúciót!"
Az alapkutatások teszik lehetővé a hosszútávú fejlődést, azaz azt is hogy elhagyhassuk a bolygónkat. Ha ezt nem tesszük meg, akkor a nagy kozmikus evolúciós versenyben alulmaradunk és szépen kipusztulunk.
Érdekes kérdés az is, hogy le lehet-e vezetni ,,erkölcsöktől függetlenül'', szóval tisztán naturalizált érvekkel az afrikai éhezők segítését. Persze nem így gondolunk rájuk, hanem érzelmileg meg emberként, ezért erőltetettnek tűnik így levezetni, de most csak gondolatkísérletként.
Egyelőre úgy tudom, nem naturalizálható tisztán az etika, előbb-utób szükségszerűen eljutunk az értékekhez. Ilyesmikkel lehetne próbálkozni:
,,Ha Afrika nem éheznék, gyorsabban fejlődne a tudomány (egyszerűen mert több kutatót lehetne kinevelni a nagyobb képzett emberanyagból)''.
Azonban ez a kísérleti érvelés sem teljesen értékmentes, hiszen még a tudomány fejlődése iránti vágy is értékeken alapul.
Éppen Afrikáról nem tudok szinte semmit, de másutt vannak olyan helyek is, még majdnem érintetlen természeti népek éltek még nemrég is. Itt, ha már a humánumot nem is vesszük, legalább a tudományos kiváncsiság arra sarkalhatta volna a ,,világot'', hogy kímélje meg őket.
Nem ez történik, az elszegényedett harmadikvilágbeli országok általában elveszik a ,,vadak'' földjeit. (Ennek az is lehet az oka, hogy a vadász-gyűjtögetők óriási területeket igényelnek, nagycsaládnyi ember függ egész megyényi terület ökológiai erőforrásaitól.) Nemzetközi szinten persze talán meg lehetne vesztegetni az érintett kormányokat, afféle ,,kiváltást'', ,,megváltást'', ..fejpénzt'' fizetve a vadász-gyűjtögetők után. Sajnos még a rohamosan kihaló nyelvek megmentésére sincs erő, pedig a puszta nyelveket megmenteni valószínűleg könnyebb lenne, mint egész kultúrákat. Nem is tudom pontosan ennek a hátterét.
A tudományt azért nem szoktam hibáztatni, mert ha a tudomány iránti vágy lenne az első szempont, akkor legalábbis a vadász-gyűjtögetők nyugodtan élhetnének, nem pedig pusztulnának, mint most (persze szám szerint ők eltörpülnek az afrikai éhezőkhöz képest, tehát az afrikai éhezők gondja esetleg még ekkor is továbbra fennállna).
En nem ertek valamit... Tok hulye vagyok a fizikahoz, amit olvastam annak is csak a ket harmadat ertettem meg, de most oszinten; mi a banatnak kell nekunk ez a nagy fem cso amibe ilyen meg olyan sugarakat meg protonokat meg isten tudja a kepen lathato Half-Life-os csavo miket injektal bele??!! En ertem hogy lesz szuperhajtomuvunk meg stb, de sztem lenne egyeb ertelmesebb dolog is amire lehetne kolteni azokat a milliokat... Ez csak az en velemenyem, nem kell rogton letamadni!
A mágnesek felelősek a pálya beállításáért és a fókuszálásért, de a gyorsítást nagyfrekvenciás elektromos terekkel végzik. De nem az fogyaszt sokat, a hűtőrendszer az, ami igen sokat eszik, ráadásul állandóan megy. De pár x 10MW-ban így is megáll az egész.
Nem annyira vészes, mert a gyorsítást tulajdonképpen szupravezető mágnesek végzik, amik -mint írták- tulajdonképpen nem fogyasztanak áramot. Egyszer fel kell őket tölteni, utána ellenállás nélkül kering benne az áram.
Jó persze a műszerek, világítás,hűtés, minden más így is óriási mennyiségű energiát igényel, de maga a gyorsítás nem. (plusz a protonoknak átadott energia is makroméretekben minimális)