Novemberben csak aludni járunk haza a moziból
2009. október 30. 15:44, péntek
A havi kínálatban érkezik az év legmeglepőbb sikere, legsikeresebb horrorja és leghorrorisztikusabb magyar című filmje. Meg egy magyar scifi.

Bár csak négy novemberi mozis hét jutott ezúttal a nézőknek, de a választékkal kapcsolatban nem érheti szó a ház elejét. Illetve... érhetné, de ha nem is a legjobb filmek jönnek, a kínálat mindenképpen színesnek mondható. November 5-től világpremierként jön a Karácsonyi ének (A Christmas Carol) című Robert Zemeckis-animációs film Jim Carrey-vel a főszerepben, ahogy az kell, szinkronizálva, 3D-ben. Még a hazai IMAX-teremben is meg lehet majd tekinteni a klasszikus, dickensi történetet pár héttel a karácsony előtt.

Viszont egyáltalán nem biztos, hogy a heti bevételi koronát előre oda kéne ítélni az alkotásnak, hiszen Amerikában elég sikeres volt Vince Vaughn legújabb filmje, a Páros mellékhatás (Couples Retreat), amit ugyancsak ízes magyar nyelven mutatnak be. Ugyancsak magyar nyelvű lesz a hét hazai premierje, az 1, amely Pater Sparrow bemutatkozó filmje és műfajára mondhatjuk azt is, hogy sci-fi, hiszen mégiscsak Stanislaw Lem művéből készült. És még közel sincs vége a jóságoknak, hiszen bemutatásra kerül a poénos, kalandos Szélhámos fivérek (The Brothers Bloom) Mark Ruffalóval, Adrien Brodyval és Rachel Weisszel, valamint a svájci-magyar koprodukcióban készült Szobafogság (Pinprick) is.


November 12-én ugyancsak világpremier lesz a fő film; a 2012-ről van szó, melyben Roland Emmerich ismét kiélheti magát bolygónk elpusztításában, s köszönhetően a szinkronnal moziba kerülő szuperprodukciónak, a többi hazai forgalmazónak nem is volt kedve közönségfilmet időzíteni erre a hétre. Így csak szurkolhatunk, hogy a bűnesetek utáni mocsok és mérgező szennyeződések feltakarításával foglalkozó testvérpárról szóló Tiszta Napfény (Sunshine Cleaning) ugyanolyan meglepő sikert érjen el nálunk, mint Amerikában. A futottak még kategóriában indul a Best Hollywood szinkronizált gyerekfilmje, a spanyol animáció Don Quijote szamarancsa (Donkey Xote), valamint a Szuez Film újabb rétegpróbálkozása, A próféta (Un prophète), ami egy francia börtönös film.


Ha 19-e, akkor ismét világpremier, ezúttal az Alkonyat: Újhold (The Twilight Saga: New Moon), mindenki tudja, miről van szó, ugorjunk. Ezen a héten láthatjuk itthon, hogy "Mi történik, miközben alszol?", vagyis a Paranormal Activity-t, s itt is ugornánk, hiszen az év amatőrfilmes sikerét már sokszor tárgyaltuk. Itt érdemes megjegyezni, hogy a film 19-től csak Budapesten és csak késő este lesz megnézhető, így követi az Intersonic az érdekes amerikai beetető kampányt.

A két nagy durranás mellett érkezik az első hollywoodi élőszereplős sikerét a Híd Terabithia földjére című filmmel elérő Csupó Gábor új próbálkozása, a Holdhercegnő (The Secret of Moonacre), mely angol-magyar-francia koprodukcióban készült, részben nálunk forgott... és elég csúnyát bukott Angliában, akkorát, hogy Amerikáig már el sem ért a film. Nálunk talán jobban fog szerepelni.


Az azonban biztos, hogy a hét negyedik premierje, Az irányítás határai (The Limits of Control) a maga műfajában siker lesz, hiszen itthon mindig jól szerepeltek a Jim Jarmusch-filmek. Érdekesség a szokásos premierek mellett, hogy a Cirko Film egy re-release-t, vagyis egy megismételt premiert enged meg magának, hiszen Európa legkisebb mozija az Amikor 13 újhold van egy évben (In einem Jahr mit 13 Monden) című Rainer Werner Fassbinder.alkotást tűzi műsorára.

A hónap végén szerencsére szusszanhatunk, 26-tól csak három film "keseríti" életünket, de mindhárom film hollywoodi produkció. A közönség minden bizonnyal felkapja a fejét, hogy hosszú évek pangása után jön az első sikeres horrorkomédia (Zombieland), jön a Summit scifi-animációja (Astro Boy), valamint Steven Soderbergh és Matt damon mókázása, Az informátor! (The Informant!).


Melyik premier érdekel leginkább?
2012 (49%)
Alkonyat: Újhold (17%)
Zombieland (13%)
Az informátor! (6%)
Paranormal Activity (6%)
Karácsonyi ének (5%)
valamelyik a többi közül (4%)
Összesen 1992 válaszadó.
Novemberben lesznek jó filmek (már azokból ítélve, amiket már láthattunk előzetes vetítéseken), rosszak is, de mindez csak vihar előtti csend a december előtt, hiszen az év utolsó hónapjában érkezik az idei sikervárományos magyar film, a Poligamy, a látványcentrikus akciófilm, a Ninja bérgyilkos, Gerald Butler rendteremtése, a Törvénytisztelő polgár, a gyerekeknek pedig az Arthur és a villangók, valamint az Alvin és a mókusok 2. része, a Sárkányvadászok és a rajzolt Disney-film, a Hercegnő és a béka. Ja és Woody Allen és James Cameron filmjéről se feledkezzünk meg (Avatár), no meg az év egyik legjobb sci-fijéről, a Holdról.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Atisz  
2009. nov. 06. 13:30 | galéria | válasz | #47
A 2012 tényleg egy vicc, engem a fejjel lefelé zuhanó pálmafával díszített útburkolatos rész borított ki teljesen :)
Persze ok, ezek az igazi közönségfilmek, mivel a látvány, hangeffektek mind a topon vannak, korhatár nélküliek (mehet az egész család) és általában szórakoztató (mondjuk ami valóban történik a Földdel, az nem annyira, persze az senkit nem is érdekel).
A Zombieland jó hogy nem tipikus mészárszék mozi lett, szerintem van már olyanból elég (pl. Holtak hajnala, Holtak Földje - mind a remake-ek, mind az eredetiek igen jól sikerültek és alapműveknek számítanak a kategóriában).
A Twilight is vicc sajnos, a 12-16 éves korosztály körében elért óriási sikerei miatt viszont természetes volt a folytatás, még jó pár rész várható.
Az előzetes vélemények szerint Verebes fiának filmje eléggé a látványra ment rá, a sztori sajnos zavaros marad, de ettől függetlenül talán érdemes megnézni.
A Karácsonyi Ének a másik nagy közönségfilm, mivel egyrészt ugyebár a témába vág (közeledik a Karácsony - bár napjaink egyre inkább ateista szemléletű világában nem tudni meddig lesz ez még így), másrészt animációs (ez mondjuk már nem nagy kunszt, a mainstream mozifilmek egy elég jelenetős része ma már animációs). Tuti siker.

3+1 sikerfilm, 1 magyar produkció. Hmm, azért lesz időnk "hazajárni aludni". :)
Atisz  
2009. nov. 06. 13:08 | galéria | válasz | #46
"Novemberben csak aludni járunk haza a moziból"

Ez azért így, ebben a formában nagyon durva és abszolúte nem indokolt.
Hoz_Hun   2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 2002. 12. 02. óta regisztrált VIP fórumozó 
2009. nov. 06. 09:12 | galéria | válasz | #45
A zombilan óriási csalódás volt nekem. Kifejezetten szeretem a zombis filmeket és játékokat, de ez zombik szempontjából egy hulladék. Romantikus marhaság zombi apokaliptikus környezetbe ágyazva. Jó kis hentelésekre és vérözönre számítottam erre a film 80% egy nyálas csávó andalgásáról szól. Röhögni nem lehet rajta, mert tulajdon képen nincsenek benne poénok; egyedül talán a Bill Murray rész mosolyogtatott meg. Pedig ígéretesen indul egyébként. Színészek csapnivalók, leszámítva Woody Harrelsont. Rajta kívül mindenki antipatikus vagy idegesítő. Aki nagy hentes zombi mészárlásra számít NE TEGYE, mert nem az.
Justil  
2009. nov. 03. 19:44 | válasz | #44
Nézd abban egyetértünk, hogy sajnos sok jó film elsikkad a látványfilmek mellett. Mondom ezt úgy, hogy a 2012-re tuti beülök, már csak azért is, hogy kifolyhasson a szemem.
2009. nov. 03. 16:33 | válasz | #43
egyébként biztos jó lesz a 2012 arra, hogy az ember szeme kifolyjon és megsüketüljön a moziban, én igazából csak azt sajnálom, hogy az olyan gyöngyszemek, mint a zombieland méltatlanul elsikkadnak az ilyen filmek mellett.
Justil  
2009. nov. 03. 16:16 | válasz | #42
egyébként nyilvánvalóan nem egy story, vagy egy karakterábrázolás, vagy színészi játék az, amiért az ember beül a 2012-re. látvány. se több, se kevesebb. néha az is kell...
Justil  
2009. nov. 03. 16:13 | válasz | #41
engem felizgat, pedig 1990 előtt születtem. ennyit erről.
2009. nov. 03. 15:18 | válasz | #40
Azért nem kell a 2012-t fikázni, hiszen minőségi katasztrófa filmeket szinte csak Emmerich csinál, azt is kb 3 évente. Ehhez van tehetsége. A B-kat és egyéb fos filmek meg nem katasztrófa filmek, hanem katasztrófálisan szarok. Kell 1-1 látványorgia minden évben, mikor a Föld darabjaira hullik . Kár, hogy olyan még nem készült, aminek nem optimista lett a befejezése (értsd: megmenekült az emberi faj...).
TM  
2009. nov. 03. 14:13 | válasz | #39
Honnan tudod, hogy gány lett?
TM  
2009. nov. 03. 14:12 | válasz | #38
Sehol a világon. Majd decemberben, nálunk meg január 7-től.
2009. nov. 03. 12:53 | válasz | #37
picsába már, 2012-re elmentem volna, de minek kell rá gány szinkront rakni???
2009. nov. 03. 12:50 | válasz | #36
eeee, a közönségnek és a kritikusoknak is egyöntetűen tetszik, állítólag nagyon vicces, woody harrelson pedig a legcoolabb arc goerge clooney seth-je óta (alkonyattól pirkadatig), jók a bevételei. ha megnézed a trailerjét, egyértelműen állat. engem ez meggyőzött.

láttam a 2012 trailer-jét is, de őszintén nem tudom, hogy kit izgathat ez még fel...nyilván csak a 2000 után születetteket
Justil  
2009. nov. 03. 11:03 | válasz | #35
Ja veri, mert te azt mondod, mi?
Ha neked nem kell a 2012, ne vegyél rá jegyet, ne is töltsd le, és kész. Ilyen 1xű.
2009. nov. 03. 07:50 | válasz | #34
nem mondjátok, hogy fogalmatok sincs milyen lesz a ZOMBIELAND? amit lehet tudni róla eddig, az alapján az összes fenti filmet veri. alig várom már...

erre ez a 2012 vezet, a 35ezredik látvány-katasztrófafilm...ejnye, ejnye, nem vagyunk jobbak az amcsiknál.
winnie  
2009. nov. 02. 15:50 | válasz | #33
ehh, remélhetőleg odaér. a kritikák jó része számítógépes, az ilyen filmek, ld. crank, nagy vásznon jól mutatnak, bár a gamer tényleg nem a legsikrültebb darab, de...
2009. nov. 02. 15:23 | válasz | #32
Itt, Kaposvárott még nem

pedig igényem lenne némi zúzással teli mozifilmre
winnie  
2009. nov. 02. 15:07 | válasz | #31
miért ne jönne?
winnie  
2009. nov. 02. 15:07 | válasz | #30
a gamer már megy a mozikban.
2009. nov. 02. 14:49 | galéria | válasz | #29
Na ezek közül, majd letöltöm a 2012-t. :D
morden  
2009. nov. 02. 11:49 | válasz | #28
Az Avatar akkor biztos jön Magyarországra is ?
Flora2  
2009. nov. 02. 10:31 | galéria | válasz | #27
És hol van a Sherlock Holmes Guy Ritchi-től?
2009. nov. 02. 10:12 | válasz | #26
A Gamer nem lesz bemutatva itthon? Csak, mert az megnéztem volna moziban, függetlenül attól, hogy lehúzták mindenhol :)

Egyébként 2012 tutira moziban megnézendő számomra, hiszen látvány és effekt orgia lesz az egész. Ennyit megér, hogy szórakozzat egy jót. Zombieland szintén moziban, mivel a zombikból sohasem elég. A Holdhercegnőt meg csak azért, mert magyar a rendező és a Terabithia c. filmje nagyon tetszett, függetlenül attól, hogy mást vártam Én is :)

Alkonyat:

Decemberben meg egyértelműen az Avatar lesz a favoritom, megyek is le Pécsre, hogy 3d-ben láthassam.
2009. nov. 02. 00:53 | válasz | #25
Vagy pedig csak 2010-ben lesz a premierje.
2009. nov. 01. 23:28 | válasz | #24
"Ha 19-e, akkor ismét világpremier, ezúttal az Alkonyat: Újhold (The Twilight Saga: New Moon), mindenki tudja, miről van szó, ugorjunk."

Ez miez a film?
morden  
2009. nov. 01. 21:04 | válasz | #23
Most nézem , kimaradt egy 100 millió dolláros filmecske az ahol a vadak várnak (Where the Wild Things Are) nov 16 elvileg a magyar bemutató, igazi közönségfilmnek ígérkezik nagy hiba hogy ez kimaradt és jóesetben pár ezer nézőt vonzó filmek pedig bekerültek a cikkbe ( vagy az a stúdió nem tejelt a reklámért :D )
tmk  
2009. nov. 01. 11:44 | galéria | válasz | #22
2012 moziban nézős lesz, a Zombielanden még gondolkodom (sajnálom h nem volt világ premier ezért lehet nem is fogom megnézni moziban).

Viszont a Paranormal Activity-t biztos nem fogom moziban megnézni. Túl van hypolva a film, sokan akik látták csalódtak benne...
winnie  
2009. okt. 31. 22:19 | válasz | #21
oké, a karácsonyi ének is, de az evidens.
winnie  
2009. okt. 31. 22:19 | válasz | #20
a hónapból tuti moziban nézős az 1, az informátor, a próféta, a tiszta napfény és persze a paranormal activity. utóbbi naná, hypemókus vagyok.
2009. okt. 31. 20:43 | galéria | válasz | #19
New Moon-t és 2012-t megnézem tuti :)
NEXUS6  
2009. okt. 31. 17:15 | galéria | válasz | #18
És az új Dzsordzsklúni, Ivánmekgregór, Kevinszpészi ill Dzseffbridzsisz főszereplésével készült film? The Men Who Stare at Goats?
Elvileg Nov 6. a premierje!

Lehet, hogy nem nálunk.

Csak mert az szemben ezekkel a limonádékkal valós történeten alapul, igaz sokkal fantasztitkusabb, mint pl. az északamaerikai krízisfilmek hosszú sorát gyarapító 2012.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. okt. 31. 15:33 | galéria | válasz | #17
paranormal activity -.-
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. okt. 31. 14:45 | galéria | válasz | #16
értelmes hozzászólás volt, köszi.
2009. okt. 31. 12:16 | válasz | #15
Lehet, hogy nem olvastam eléggé figyelmesen, de ezek közül melyik az "év... leghorrorisztikusabb magyar címmel rendelkező filmje"?
neoG  
2009. okt. 31. 06:32 | válasz | #14
Nézzük csak:
Afrika: néger csákó ül a sátor elött nagy hassal.Éhezik.Ugyanez 1 óra múlva.Aztán 12 óra múlva.Egy nap múlva elmajszol egy magot.Majd kezdődik az egész elölről.

2012:Özönvíz, meteor zápor, menekülés bazinagy hangeffektek stb. (és még oltatnom sem kell magam minden szar ellen, max egy kis H1N1et nyelek be a szomszéd kolás poharából)

Hááát.Spec Nekem a második izgalmasabbnak tűnik
Nonix  
2009. okt. 31. 04:04 | válasz | #13
Az ilyen embereken mint te jókat tudok röhögni :D
2009. okt. 30. 23:29 | válasz | #12
ha fizeted a repülőjegyet, az oltásokat, a szállást és a kaját, már itt sem vagyunk
2009. okt. 30. 23:22 | válasz | #11
Mi a francért érdekel ennyi embert egy nyomorék katasztrófafilm? Nem vagytok komplettek, komolyan. Menjetek el egy fekete-afrikai, szegény országba, ott aztán szembesülhettek az élet fonákjával. Annyi keserűséggel, katasztrófával, nyomorral, hogy egy életre elegetek lesz. Ha gondoljátok, ajánlhatok néhány konkrét helyet.
2009. okt. 30. 23:18 | válasz | #10
Zombieland még csak most?
Alkonyat bezzeg világpremier. Dehát ha ez kell a népnek :D
Zoliz  
2009. okt. 30. 21:31 | válasz | #9
Igazad van, max vígjáték még moziban, ahol van egy kis hangos röhögés feeling.. és ha valaki röhögtet mégjobban röhögsz te is még ha xar is a film :)
Zoliz  
2009. okt. 30. 21:28 | válasz | #8
Én is a 2012-re böktem és míg töltötte az eredményt biztos voltam benne, hogy Ti (a többség) is ezt választjátok.. :)

Mozira most nincs pénzem, majd megszerzem valahonnan...
Bár az ilyen filmek tényleg mozit (hatalmas vásznat) érdemelnek...
Majd megyek moziba ha kapok munkát!
2009. okt. 30. 21:22 | galéria | válasz | #7
Hát én pont azért fogom moziban megnézni mert nagyon látványos... Én az oylan filmekkel vagyok úgy mint te, amelyikekben az érzelmek meg a sztori a lényeg... minek nézzem meg olyan nagy vásznon... de egy ilyen extra látványos film viszont többet ad moziban, mert arra lett kitalálva.
2009. okt. 30. 19:58 | válasz | #6
A Holdhercegnőt már láttam, szerintem itthon is bukni fog, de remélem tévedek. Nekem tetszett, bár nem az a tipikus CGI orgiás fantasy film ami manapság a divat, hanem egy igazi mese.
A többit majd meglátjuk :-)
morden  
2009. okt. 30. 19:40 | válasz | #5
uh utánnaolvastam, a kommentek stílusából ítélve a barátok közt generációnak szól ez a filmművészeti remek :D
morden  
2009. okt. 30. 19:30 | válasz | #4
Alkonyatról mit lehet tudni? Valami vámpíros farkesemberes ennyi ragadt meg pedig rendesen böngészem a filminfókat. utánna is nézek googléban
2009. okt. 30. 19:17 | válasz | #3
Nem köntörfalazok, meg fogom nézni, de csak DVD-n. Előre lehet tudni, hogy tipikus Emmerich-marhaság lesz, amiért vétek mozis pénzt kiadni. Az előzetesből meg láthattam, hogy milyen látványos lesz. Azt még egyszer nagyobb vásznon minek nézzem meg?

De azért látszik, hogy Hollywood rabjai vagyunk: 50% a 2012-t akarja látni.
2009. okt. 30. 17:51 | válasz | #2
Hát a 2012-nek már maga a trailere is beszarás. Én csak tátottam a szájam mikor megláttam. Én tuti hogy meg fogom nézni amint mozikba kerül.
2009. okt. 30. 17:35 | galéria | válasz | #1
"Alkonyat 2": - elsőt is nehezen tudtam végigküzdeni, csak a mellettem ülő miatt tettem.
"2012" érdekel - látvány miatt
"Az informátor" - Matt Damon talán villant.