Árat rögzíthettek az optikailemez-gyártók
2009. október 29. 17:48, csütörtök
Az amerikai igazságügyi minisztérium ezúttal az optikai lemezek gyártásában érdekelt közös vállalatokat vonta vizsgálat alá az USA-n belül és kívül, esetleges árrögzítési megállapodások után kutatva.

Hirdetés

A Sony jelezte, hogy megkapta a minisztérium írásos kérelmét, amelyben további információkat kérnek be a vizsgálattal kapcsolatban. Nem ők azonban az egyetlen cég, amely hasonló kérelmet kapott a napokban, a hírügynökségi jelentésekből pedig az is kiderül, hogy az illetékesek már hónapok óta nyomoznak az ügyben.

A jelentésből jól látható, hogy egészen pontosan a Sony Optiarc America, a Hitachi-LG Data Storage, valamint a Toshiba Samsung Storage Technology Corp kapott hasonló papírt az amerikai minisztériumtól. A háromból kettő közös leányvállalatként végzi tevékenységét, a gyanú szerint pedig a piac nagyobb szereplő (a memóriagyártókhoz hasonlóan) megállapodtak a minimális nagykereskedelmi árakról, hogy ezzel maximalizálják bevételeiket. A Sony esetében a szóvivő elárulta, hogy a vizsgálat egyaránt érinti a CD, a DVD, valamint a Blu-ray formátummal kapcsolatos munkálatokat.

A Hitachi ehhez annyit tett hozzá, hogy saját egységét nemcsak az amerikai, de európai és szingapúri illetékesek is vizsgálják, itt is felmerültek ugyanis hasonló vádak, amelyek vizsgálatához további információk behajtása szükséges. Érdemes megjegyezni, hogy az amerikai minisztérium trösztellenes részlegének élén személycserére került sor az idén, ezt követően pedig új lendülettel kezdődtek meg a nyomozások. Ezek között említhető az IBM mainframe-ügye, valamint a telekommunikációs cégek elleni vizsgálat, amely a kisebb vállalatok panaszai miatt indult meg.

Azt még nem tudni, hogy a memóriagyártókhoz hasonló hosszú és sötét ügy lesz-e a vizsgálatból, ám mindenképpen figyelmeztető jel, hogy egyáltalán felmerülhettek ilyen vádak.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sir Ny  
2009. nov. 02. 08:14 | válasz | #12
élni olyan, mint egy orosz rulett.
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. nov. 01. 01:42 | válasz | #11
Tehát mégegyszer:

előre megfontolt szándékkal bojkottálom az összes adóköteles terméket (nemcsak a CD/DVD-ket) és bármilyen üzletbe bemegyek vásárolni, előre felhívom az eladó figyelmét, hogy ha nekem megpróbál számlát adni, akkor többet nem megyek oda vásárolni. Adózzon ezeknek a férgeknek az akinek 6 anyja van.
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. nov. 01. 01:39 | válasz | #10
rögzítsék csak a zárjegyes pereputtyukat és meg majd ezutánis a kínaiaktól fogok a piacon CD-t /DVD-t venni egy gurigával (50db) szarér-hugyér és megbízható minőségben , valamint elvből zárjegy nélkül és ha megpróbál számlát, vagy blokkot merészel adni, akkor többet oda nem megyek vásárolni... (elvből) és erre szánt, előre megfontolt szándékkal még fel is hívom a figyelmüket, az eladóknak.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. okt. 31. 15:54 | galéria | válasz | #9
hát nem. Eddig csak az a bizonyos filipsz sárgulós cd-im haltak be 1 éven belül, ezen kívül több száz dvd és cd kibírta 2+ évig. Sőt a dvd-k jobban bírják. A 3 éves 40 forintos ridisc lemezek is lazán olvashatók, pedig az aztán nem márka.
Viszont most mentegettem le az adatokat az igen ajánlott 2 hónapos seagate 7200.12-es szériájú vinyómról, mivel már 13 bad sectora van, több száz milliós raw read error, és többmilliós seek error... Egy régi samsung vinyóm is 2 évig bírta azóta a lemez eleje használhatatlan, mert hetente elszáll róla minden adat (viszont a vége jó, oda egy linux van telepítve).
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. okt. 31. 01:36 | galéria | válasz | #8
Hát azért még mindig minőségibbek mint az optikai lemezek.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. okt. 30. 20:36 | galéria | válasz | #7
szerintem nem. Amilyen minőségűek a mai vinyók... lassan egyszerhasználatosak lesznek. Vinyón adatot tárolni olyan mint az orosz rulett.
2009. okt. 30. 16:26 | válasz | #6
Most mondjam azt hogy nem?
Amúgy nem ismertem régebbi árakat, szóval így hogy leírtad ez tényleg elég gyors (csak bírják tartani az ütemet )
2009. okt. 30. 14:10 | válasz | #5
Ma terás vinyót kapsz 20-ért, tavaly ilyenkor még 500-640 körülit adtak ugyanennyiért, 3 éve pedig 200 gigást... Ez neked nem elég gyors árcsökkenés? :)
2009. okt. 30. 13:18 | válasz | #4
Amíg ennyibe kerülnek nem is töröm magam. 40Ft egy DVD-R nagyobb tételben, ezt kell megugrani:D
2009. okt. 30. 11:27 | galéria | válasz | #3
DL lemez is aránytalanul drágább mint a sima dvd.
2009. okt. 30. 01:29 | válasz | #2
Inkább a winyóknál nézzenek körbe, hátha lejjebb megy az áruk!
Segal  
2009. okt. 30. 00:17 | válasz | #1
maradjunk annyiban hogy a mai napig piszok drága egy BD lemez még szürkeimportból is nemhogy matricásan tehát abszolút nem tartom kizártnak a dolgot. A másik kettő ára szerintem rendbevan