Bemutatkozott az Android 2.0
2009. október 30. 16:26, péntek
A Google lerántotta a leplet a mobil operációs rendszer második változatának fejlesztői csomagjáról, ezzel pedig betekinthetünk a fontosabb változtatásokba és az újdonságok listájába.

Hirdetés

Az Android 2.0 SDK az alábbi címen beszerezhető, a változások listája pedig szintén megtalálható a hivatalos oldalon. Utóbbiból szemezgetünk most, kiemelve azon pontokat, amelyek a leglényegesebbnek tűnnek a felhasználók szemszögéből.

Első helyen a felhasználói fiókok kezelését említik meg, itt talán a legfontosabb, hogy lehetővé válik a több eltérő fiók között szinkronizáció (ami nyilván a kapcsolatok egyeztetésénél lesz a leghasznosabb), a külső fejlesztők pedig saját alkalmazásaik esetében is felhasználhatják az új API-kat. A Quick Contact a kommunikáció megkezdésében segít, ezen belül ugyanis a kiválasztott kapcsolatokkal az összes meglévő módon párbeszédet kezdeményezhetünk, legyen szó hagyományos hívásról, avagy SMS, illetve e-mail küldéséről. Az Exchange támogatása megoldott, itt pedig egyszerre több felhasználói fiók beérkező leveleit is megtekinthetjük egyetlen oldalon.


A készüléken tárolt SMS és MMS üzenetekben immár bátran keresgélhetünk, a beállított limit elérésekor pedig egy-egy párbeszédnél automatikusan törlődnek a legrégebbi üzenetek. A kamera flash-támogatással, digitális zoom és macro focus funkcióval, valamint színes effektekkel egészül ki, a virtuális billentyűzet esetében pedig a jobb billentyűkiosztás, valamint az okosabb szótár jelent előrelépést. A beépített böngésző némileg módosított kezelőfelületet kapott, HTML 5 és Geolocation támogatással bővült, a video tag pedig teljesképernyős lejátszást is kezel.

Ez persze nem teljes lista, a hivatalos oldalon viszont megtalálunk minden fontosabb pontot. Az új verzió a Google várakozása szerint elsőként a Verizon Droid készülékein kaphat helyet már november során, míg jövőre számos egyéb megoldás jelenik majd meg a piacon, az operációs rendszer legfrissebb és korábbi verzióira támaszkodva.
Kapcsolódó linkek
HTC telefonok

Már 28 989 Ft-tól!

iPhone-ok

Már 98 900 Ft-tól!

ZTE okostelefonok

Már 31 623 Ft-tól!

Samsung okostelefonok

Már 26 990 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. nov. 01. 17:13 | válasz | #6
Van róla cikk valahol a mobilarena oldalon azt hiszem, simán OS-ből, mint igazi Linuxon, leszedi a frissített modulokat és befordítja vagy ilyesmi.
Yv@n  
2009. nov. 01. 17:11 | válasz | #5
Androidos telóknál miként van egy ilyen frissítés?
Ha kijön az android 2.0, akkor felfrissíthető a már meglévő telón, vagy ez gyártón múlik, hogy ad-e friss firmware-t?

2009. nov. 01. 13:48 | válasz | #4
A kis képen az egy HTC Tatoo?
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. nov. 01. 03:15 | válasz | #3
Hajrá Android , hajrá Google !

2009. okt. 30. 22:37 | válasz | #2
flash-támogatással? :) És vakut, azt támogat-e? :)
2009. okt. 30. 18:01 | válasz | #1
Azé láccik, hogy az Apple-től lenyúlt fejlesztő góré az keményen melózik itt is..és nem rosszul! :DDD