A Windows 7-tel a Linux is előretörhet
2009. október 26. 10:05, hétfő - Forrás: MTI
Amerikai szakértők szerint a Windows 7-es operációs rendszer megjelenése meg fogja erősíteni a Microsoft uralkodó helyzetét az asztali számítógépek és laptopok üzleti célú forgalmazásában, de az egyik rivális, a Linux támogatói is sikerekben reménykednek.

Hirdetés

A USA Today című napilap hétvégi cikke szerint azt senki nem várja, hogy a nyílt forráskódú operációs rendszer felváltja a Windowst a nagy szervezeteknél. A Linux nem tudott teret nyerni ebben a körben akkor, amikor a cégek döntő többsége nem hajtott végre szoftverfejlesztést a Windows Vista 2007-es piacra dobása után. Szakértők szerint azonban a globális programozói közösség által gondozott ingyenes Linux most előretörhet az 50-100 alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál. Az IBM, amelynek Lotus Symphony programjai kitűnően működnek linuxos környezetben, már évek óta arra ösztönzik a vállalatokat, hogy a windowsos rendszereket váltsák fel linuxossal. A Google Android okostelefonja szintén Linux alapú technikával működik.


A lap szerint az amerikai vállalatok többsége átugrotta a Windows Vista fejlesztési fokozatot, kitartottak a népszerűbb Windows XP használata mellett. A csütörtökön forgalomba került Windows 7-esre történő váltáshoz a legtöbb cégnek számítógépeket kellene cserélni, miközben szakemberek rámutatnak: sok kiscégnek nincs szüksége újabb, még erősebb komputerekre, amikor egyre népszerűbbek a Google Docshoz hasonló, webalapú programok. Az IBM a napokban elkészült reklámjában arról győzködi a vállalatokat, hogy jelentős megtakarítást érhetnek el, ha áttérnek a Linux operációs rendszerre. Sheri McLeish, a Forrester Research üzletiszoftver-elemző cég munkatársa szerint a szervezetek mindenképpen válaszút elé kerültek, akár a Windows 7-est, akár a Linuxot választják. Szerinte utóbbi már olyan érett technológiát képvisel, amely megfelelő alternatívát nyújt.

A Gartner számítástechnikai piaci elemző cég szerint azonban az IT-technikai fejlesztést végrehajtó cégek 66 százaléka a Windows 7-essel felszerelt gépeket választja. Charles Smulders elemző szerint a cégek többsége eddig hagyományosan a Windowst részesítette előnyben a Linuxszal szemben. Rich Reynolds, a Windows operációs rendszer egyik fejlesztési igazgatója hangsúlyozta: a Windows 7-es megalkotásakor messzemenőkig figyelembe vették a kis- és középvállalatok visszajelzéseit, olyan rendszert hoztak létre, amely időt és pénzt takarít meg nekik.

Jim Zemlin, a Linux Foundation vezérigazgatója szerint az ingyen hozzáférhető, nyílt forráskódú rendszer azonban jobban megfelel a pénzszűkében levő vállalkozásoknak; mint fogalmazott, "a Linux fiatalabb és olcsóbb, mint a Windows, s mi türelmesek vagyunk".
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. nov. 08. 11:32 | válasz | #86
Ha te csináltad a képet, akkor hatalmas fail! Végig mehetnék a pontokon, de nekem sajnos nincs annyi időm, mint neked. Mellesleg érdekes, hogy ami a linuxban feature az a windowsban parasztvakítás:) Vagy pl a windows explorer öszehasonlítása a firefox-szal:):)

A hab a tortán viszont a kép linkje:
http://escortgirls.uw.hu/t/win7.jpg

lol
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. nov. 08. 04:39 | válasz | #85
A Windows 7 szolgáltatásai

Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. nov. 01. 01:19 | válasz | #84
a google alkalmazások , márami a webes felületű rendszereket illeti, LEHALLGATHATATLANOK, mivel te is vagy bárki, regisztrálhat és használhat gmail-os fiókot, a TOR hálózat segítségével... innentől pedig buktad az egészet, az MS viszont igenis lehallgatHAT és megfigyelHET, amikor csak akar.
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. nov. 01. 01:13 | válasz | #83
Latency ide vagy oda, az általam leírtak a gyakorlatban is működnek , amint azt magad is láthatod...
2009. okt. 29. 21:41 | válasz | #82
"Egy idő után a páciens már önmagától kívánja a vindózt. Nem is tud élni nélküle."

Nem azért, mert a Windows jó, mert azon futnak a legnépszerűbb játékok és egyéb programok, és a legfelhasználóbarátabb oprendszer - hanem azért, mert furmányosan beetették. Gratulálok a gondolkodásmódodhoz.
mamo33  
2009. okt. 29. 14:28 | válasz | #81
Akár hiszed akár nem, Magyarországon kívül is van még vagy 200 ország! Sőt, vannak tőlünk nagyobbak is! És képzeld, ott is dolgoznak pc-n! Nem is gondoltad volna, mi ?!
2009. okt. 28. 22:09 | galéria | válasz | #80
Jaj, de szeretnék magamból kiindulni.

A lefizetés nem úgy müxik, hogy éjjel 1-kor találkoznak egy külvárosi kriptájában, és átadak egy pecsétes borítékot, hanem finom módszerekkel, betetéssel.

Egy idő után a páciens már önmagától kívánja a vindózt. Nem is tud élni nélküle.
2009. okt. 28. 18:42 | válasz | #79
Ja, szóval le vannak fizetve. Mondtam én :) Valahogy azok a cikkírók, akiknek a véleménye nem tetszik, mindig le vannak fizetve.

Vagy a Microsoft fizeti őket, vagy a zsidók, vagy Gyurcsány... ja bocs, ő már épp nem. A világ minden pénze rájuk megy el. Be is állok számítástechnikai szakírónak.

Hallottad már azt a mondást, hogy mindenki magából indul ki?
2009. okt. 28. 17:34 | galéria | válasz | #78
Igen, de nem mindig igaz.

Ha kurvára vágysz, akkor elképzelhető, de ott sem tutti, hogy a drágább nőci csinosabb is.

De próbálj csak a szerelmednek a menet előtt a kezébe nyomni egy borítékot...

Az más kérdés, hogy utána rendesen, éveken, évtizedeken át fizetsz - állítólag, mert én facér vagyok:-), de sokan mondták már - az élettársadnak/feleségednek. Önként és dalolva.

Most, hogy a vindóz és a Linux közül melyik a prosti - egyet találhatsz. :)

Justil  
2009. okt. 28. 16:02 | válasz | #77
"Amikor ott van a linux ingyen."

ócsó húsnak híg a leve, hallottad már? :)
2009. okt. 28. 15:46 | válasz | #76
Gartner sem kapott elég nagy borítékot, csak 66%-os elégedettséget írtak. Szerintem többet vártak ennél :).
2009. okt. 28. 14:13 | galéria | válasz | #75
Utalj át nekem 1000 eurót, és olyan cikket rittyentek neked a vindóvz előnyeiről, hogy elélvezel tőle.
Hát még a lámák.

Mondhatom a bankszámlámat, vagy a PayPal is elég lesz?
2009. okt. 28. 13:13 | válasz | #74
"ramaty, gagyi vindózos hóm oprencerért"

Megint csak te vagy okos, a világ összes számítástechnikai szakírója pedig az újságokban, a blogokon mind hülye. Esetleg lefizetett. Merthogy ők mind az egekig dicsérik a Windows 7-et.

Milyen érzés?
2009. okt. 28. 13:07 | válasz | #73
a magyar ember nem buta csak nem szereti a szart
2009. okt. 28. 12:16 | galéria | válasz | #72
nettó 150k-ból, na.
2009. okt. 28. 12:15 | galéria | válasz | #71
Te is fárasztó vagy.
Mert azért a vindóz felhasználóinak tekintélyes része otthoni felhasználó. Azt is megkockáztatom, hogy a zöme.
Ugyanis, a munkahelyen a legtöbb dolgozó nem számítógépet nyüstöl, hanem fúr, farag, köt, ványol, pecsétel, stb.

Tény, hogy sokan dolgoznak irodában is, PC előtt gönyedve. Nos, nekik a cégük vagy a dúsgazdag magyar állam megvette a pécét és a szoftvert. Cserébe kapnak silány fizetést, éhbért, és azért gürcölhetnek napi 8 órát (levonva a lógást, a kávézást, a körömfestést és a pletykálódást).
A szegény embert azonban még az ág is húzza.
A mikrofosos, minden hájjal megkent csirkefogók arra a kicsi éhbérre is ráhajtanak, és mondjuk. nettó 15k-ból még kivennének 40k-t egy ramaty, gagyi vindózos hóm oprencerért.
Amikor ott van a linux ingyen.
Ki érti ezt?
Miért ilyen buták, maguk ellen valók a magyar emberek.
Ez nagyon szomorú.

Legyetek résen!
Ne engedjétek magatokat átverni, megcsalni, meglopni, kirabolni, kedves béláim!
mamo33  
2009. okt. 28. 11:15 | válasz | #70
Egy darabig olvasgattam itt a sok kis kocka fröcsögését, de a felénél elfáradtam a sok hülyeségbe! Az kellene már megérteni sok embernek, hogy az átlag felhasználó nem ti vagytok, akik otthon játszadoztok, filmet néztek, ne adj isten szerkesztetek, vagy az egyetemen tanuljátok az informatikát, programozást, hanem az a sok tízmillió vállalati dolgozó, aki napi 8-10 órában leül a gépe elé és csinálja a maga monoton melóját (nem feltétlenül informatikai munkát!!!)! Az ilyen cégeknél nem érnek rá a Linux-szal bohóckodni, mert minden egyes probléma miatti leállás dollármilliókba kerülhet! És a szoftverpiacot ez határozza meg, nem Pistike királykodása a gyerekszobában!
Justil  
2009. okt. 27. 16:56 | válasz | #69
na hát ezért mondtam, hogy butaság arra hivatkozni, hogy pár hónapja készül...
2009. okt. 27. 14:38 | válasz | #68
Google OS-ének terve, ötlete már 2-3 éve tudott. Aztán azt mondták, túl nagy falat és leállították. De hát lehetett sejteni, hogy mégis megcsinálják, mert a Google ott akar lenni mindenhol. (Komolyan mondom, már a WC papíron is ott lesz nemsokára. Arrakistor meg ezeket védi, szerintük ezek becsületes emberek, akik nem hallgatnak le. Mekkora lol istenem.)
Justil  
2009. okt. 27. 13:30 | válasz | #67
Nem akarok kötekedni, mert itt értelmes vitának - sajnos - úgysem nagyon van helye. De ez a kijelentésed az, amit igen nehezen hiszek el. Kötve hiszem ugyanis, hogy 2 hónapja dolgozik a Google rajta. Nem követem figyelemmel napi szinten a híreket, lehet h 2 hónapja jelentették be, vagy ilyesmi, de kizártnak tartom, hogy annyi ideje dolgoznak rajta.
Ettől aztán még lehet jó OS is, meg kevésbé jó is, az, h nekem nem fog kelleni (valszeg), az már más kérdés :)
2009. okt. 27. 13:24 | válasz | #66
"Az IBM, amelynek Lotus Symphony programjai kitűnően működnek linuxos környezetben, már évek óta arra ösztönzik a vállalatokat, hogy a windowsos rendszereket váltsák fel linuxossal." - az, persze...

A Symphony ugyanúgy megy Windows-on mint Linux-on, ez igaz, egy rakás szar mindenhol. Aki már kicsit is használta, az visszasírja az analóg a5-ös kockás füzetet, egy hulladék az egész.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. okt. 27. 12:31 | galéria | válasz | #65
"miután a kutya nem fejleszt a linux alá kivéve a HP-t mindenki, aki játszani akar a Crysis-sal az Google OS-t fog használni, vagy könyvelni akar, vagy filmet vágni effektezni"

Leülhetsz fiam egyes. Nézzél inkább utána. Na meg attól hogy te balfasz vagy és még a guglit sem tudod használni nem a rendszer a szar...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. okt. 27. 12:29 | galéria | válasz | #64
Arra ami kőkemény 2 hónapja készül kb? :D
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. okt. 27. 12:26 | galéria | válasz | #63
(bocs, már 7%)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. okt. 27. 12:24 | galéria | válasz | #62
5% alig mérhető? Idióta :D
2009. okt. 27. 10:57 | válasz | #61
Flang3r te egyedül vagy ekkore faszkalap vagy azért akad aki segít?
Azért javaslom olvass utána mik egy hd videó rendszer követelményei.
Egy netbook-on max amőbázhatsz mivel az NETBOOK bazdmeg.
Hogy a pinget már ne is említsem.
2009. okt. 27. 10:51 | válasz | #60
Kedves arrakistor! Csak egy kérdés lenne.
Google-féle globál-ciónista-fasiszta-neonáci-kommunista-világúralmi-spyware-szerű Google-Apsoktól nem félsz, vagy mivel nem a csúnya MS-féle global-cionizmus hanem Google-féle világ-cionizmus teljesen elfogadható számodra?

Ja és ne vágj ki itt a nyílt forráskóddal, ugyan is a Google Appok szerveroldali része nem az!
2009. okt. 27. 09:27 | válasz | #59
MS meg ellopja az otletet és kifizeti a buntetést és kész slussz passz.
2009. okt. 27. 09:26 | válasz | #58
Flang3r bölcsessége: "én már azt várom, hogy megjelenjen a Google OS ... és a Windows 7 piaci részesedése az 1%-ot se fogja megütni...

Ezt nem mondod komolyan hogy komolyan gondolod?
Ennek kb annyi az esélye mint hogy idén a karácsonyt már a marson töltjük.
2009. okt. 27. 09:15 | válasz | #57
Flang3r!
Pingvinpukidon maximum egy pasziánszt fogsz játszani netbookon...
el tudom képzelni milyen ember lehetsz te, nekem egy olyan kép van a szemem elött hogy remegő kézzel leégett cigarettával a szádban ülsz a gép előtt alufóliába tekert fejjel, borostásan hörgő hangokat kiadva magadból
2009. okt. 27. 09:12 | válasz | #56
Hallottál már arról a szóról, hogy latency? Játssz már FPS-t úgy könyörgöm, hogy az egér mozgása és a kép mozgása között tizedmásodperces késés van.... Józan paraszti ésszel belátható, hogy ha a 3d-s kép számítása nem helyben történik a késés elfogadhatatlanul nagy lesz. És ezt nem orvosolja a sávszélesség akárhánytricsilliógigabájtperszeked van, csak a kapcsolási idők rövidülése...csak az a gond, hogy a kapcsolási idő, egy bizonyos határ alá nem szorítható.. és az a határ még a játszhatatlan kategóriába tartozik.
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. okt. 27. 08:50 | válasz | #55
látjuk mi hogy ki is az igazi ratyi kis fórumtroll, akinek fáj az igazság, mert a Microsft egyik kis fizetett buherátora, sajna viszont amiket írtam megvalósulnak és az emberek Linuxos netbookokról fognak Krízisezni ha tetszik ha nem...

2009. okt. 27. 08:32 | válasz | #54
Ahogy a chrome böngészőről is. Ha a google adja ki, akkor aztán biztos elsöpör mindenkit, mert az nagyon cool. Az eredmény ismert, lecsengett a hype, alig mérhető a részesedése...
2009. okt. 27. 07:12 | válasz | #53
értjük mi, egy ratyi kis troll vagy, és csak ott folytatod, ahol abbahagytad.
megint kinyírták a loginodat? az sg végre bevezethetne egy ip-blokkolást az ilyen nyavalyás trollok ellen.
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. okt. 27. 03:45 | válasz | #52
mekkorát fogok majd röhögni mikor, beindul egy-két fizetős után esetleg egy-két olcsó, vagy netán ingyenes cloud-computingra épülő és/vagy szerveroldali rimót-deszktopon alapuló "büntető" játék-portál , ahol egy Pentium 1-es géppel is lehet Crysis-ezni, de elméletileg még akár egy Amiga 1200-asról is ... persze szélesebb sávú nettel... ami olyat oda fog b*szni, hacsak már most nem b*sz oda az össze Active-X meg WinFOSnak meg úgy egyáltalán... hogy csak na... gyakorlatilag az OS és a gép nem is lényeges szempont... na erre az elgondolásra épít a Google OS...

remélem érthető voltam...
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. okt. 27. 02:51 | galéria | válasz | #51
Azért egy keresőt egy OS-sel hasonlítani. Megalol :D

Nézd meg az első chrome os képeket, gyakorlatilag van benne egy chrome azt szevasz. Azon belül eléred a google szolgáltatásait. Nem hiszem hogy windows alternatívának szánnák. Egyébként meg egy debian alapú linux az egész, pont, mint az ubuntu csak még fapadosabb lesz.
2009. okt. 27. 02:36 | galéria | válasz | #50
Lényegében ezt mondták a Google keresőről is.
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. okt. 27. 02:29 | galéria | válasz | #49
A félig web alapú, lófasztse tudó chrome os-re gondolsz?:D
pixx  
2009. okt. 26. 23:36 | válasz | #48
Persze a Google OS.. persze... miután a kutya nem fejleszt a linux alá kivéve a HP-t mindenki, aki játszani akar a Crysis-sal az Google OS-t fog használni, vagy könyvelni akar, vagy filmet vágni effektezni...na ne röhögtess...
Fogadjuk van Win, Mac OS, meg van Linux...a win képes megvenni liszenszeket úgy, hogy csak az ő platformján fusson, erre sem az Apple sem Linux nem képes...a Linuxra a felhasználok fejlesztenek, a cégek nem látnak potenciált ( a HP-t kivéve) az 1%-ban mert ennyi a piaci részesedés...szóval nem tudom miről beszélsz, plusz ha pistike vesz számítógépet a Tescoba wint dobnak mellé, ha nem akkor felhívja a havert, aki felrakja neki, mert játszani akar nem programozni...
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. okt. 26. 23:11 | válasz | #47
"az átlagfelhasználónak kizárólag a saját , egyéni szociális problematikája, hogy átlagos... törekedjen az átlagon felüliségre, hamár egyszer leült a számítógép elé lúzerkedni..."
xyl  
2009. okt. 26. 23:04 | válasz | #46
Magam a munkám során kb. 90 %-ban Linuxot használok. Igaz, nem tartom magam átlagfelhasználónak. Amúgy: Ahogy ne írjon egyetemi tanár általános iskolai tankönyvet, úgy ne készítsen "kocka" oprendszért az átlag júzernek. Már annyira túl van azon a szinten, hogy nem érti, hogy a másik mit nem ért. Amit meg kitalálnak ugymond felhasználóbarát újításként... Hát - nem tudom, hogy ez kinek jó: Eltűnő menüsor, menüpontok, az "asztal" takarítása, hogy csak a számomra legzavaróbbakat soroljam. (Windows). Linux alatt meg örültem, hogy be lehet rakni az egyik ablakot a másik alá, anélkül, hogy felugorna. Hát nem kihagyják, eltüntetik ezt a legutóbbi ablakkezelőkből? Amúgy pedig Linux alatt van, amiből ugyanarra a célra három-négy hasonló programot is lehet találni, más célra pedig egyszerűen semmi sincs. Persze, van egy két olyan dolog, ami létezik Linux alatt, de nincs Windows alá, de ezek leginkább tényleg nem az átlagfelhasználóknak készülő programok.
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. okt. 26. 22:56 | válasz | #45
én már azt várom, hogy megjelenjen a Google OS ... és a Windows 7 piaci részesedése az 1%-ot se fogja megütni, azok után, miután az emberek rájönnek, hogy gyakorlatilag semmivel sem tud többet még a Visztánál sem, nemhogy kedvenc XP-nknél, vagy átlagosan jó Linux disztribnél.
Justil  
2009. okt. 26. 21:53 | válasz | #44
Hát ez érdekes, mindenesetre nálunk az SZTE-n akkora windows-útálat van a tanárok részéről, hogy az már fáj. Első néhány félévben gyakorlatilag az összes prof ezzel kezdi az órákat (programtervező-matematikus szak), hogy ejj gyerekek, az MS deszar, a Windows deszar, sebaj, itt a suliban csak és kizárólag linuxot fogunk használni, maga lesz a megváltás, blablabla.
Eleinte pedig próbáltam úgy hozzáállni, hogy jó lesz ez nekem, meg majd megszeretem.
Hát a nagy sósló**szt. Most komolyan, engem nem zavar a linux, használja egészséggel, aki akarja. Elfér a világban..meg minden. De nekem akkor se kéne, ha fizetnének érte.
Pedig azt tegyük hozzá, hogy nem az átlag-user kategóriába tartozom, sem a tudásom, sem az igényeim terén...
2009. okt. 26. 21:43 | galéria | válasz | #43
más egy gcc-t beállítani, és algoritmust fejleszteni és megint teljesen más linux alkalmazást fejleszteni. Ahhoz pl hogy az ember visual studioban összerakjon valamit, ahhoz se kell a windows csinját bínját ismernie.

"Hát, na bumm."
Hát szerintem meg pont ez a lényeg. Míg az ember hal valami programról, olvas, stb, egyszerűen megkeresi, letölti windowsra és megy. Linuxnál semmi hasonló.
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. okt. 26. 21:34 | galéria | válasz | #42
Megint itt a Linux éve. :DD

Nem unják még?

Narxis  
2009. okt. 26. 21:14 | válasz | #41
Miért maradnának ki a frissítésekből? Win Update nem warez függő, már jó pár éve.
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. okt. 26. 21:10 | válasz | #40
az én notimon, pedig a Win7 nem lesz feltolva soha, ugyanis jóval erősebb gépeken is hulladék teljesítményt nyújtott, az Ubuntu Netbook Remix viszont olyan felhasználóbarát és kényelmi funkciókkal büszkélkedhet, amelyekről a Windows (egyik sem) álmodni sem merészelhet, a rendszertálcán lévő egérgörgővel szabályozható kijelzőfényerőtől kezdve az inaktív ablakokban való egérgörgethetőségen keresztül a komplett Windows emulátorban való GYORS futásáig (hw support nélkül 900 megahercen !!!!!!!!!!!!!) mindenre képes.
2009. okt. 26. 20:26 | válasz | #39
Értelek, de most te is egyszerre beszélsz "fejlesztőkörnyezet beállításáról" és átlag felhasználásról.
Én meg egy kedves barátomnak épp a múlt héten telepítettem ubuntut a "netezős" laptopjára, mert sokadszorra már elegem lett abból, hogy "már megint tele van vírussal ez a szar".
Ja, hogy ezt magának nem tudná feltelepíteni és testre szabni? Hát, na bumm. A windowst is én telepítettem, minden óvintézkedés ellenére el tudta pusztítani. Meglátjuk ezzel mire megy. Abban elég biztos vagyok, hogy streaming videó vágásra és konvertálásra soha nem fog vágyni. Szóval be kellene látnom objektíven hogy ebben az esetben is vett (warezolt) volna inkább windowst, merthogy a linux az nem egyenrangú alternatíva? Az ő esetében?
2009. okt. 26. 20:03 | galéria | válasz | #38
Azért ez így nem teljesen igaz. 1.5 éves linux múlt van mögöttem, felhasználói szinten, tényleg csak arra használva amire kell: programozni, lefordítani, tesztelni, azaz egy jól beállított linux rendszer ha megvan, nem igazán nyúlok hozzá többet. Az új céges laptopra hivatalból először centost tettem fel, de se wifi, se nv (vagyis van, csak épp alig működik) minden package beszerzése nyűg (jobb esetben megeszi a fedora packageket). Elegem lett, tettem fel ubuntut, mondván az népszerű, az támogatott. Igen az is, túl sok szívás nem volt vele, fejlesztőkörnyezet beállítása, nvidia driver, truecrypt gyorsan megvolt, működött gond nélkül, ezért mondom ez a rendszer már elindult a jó úton. Azonban bajok voltak a leállításnál, rendszeresen fagyott, így az egyébként szörnyen érzékeny ext fájlrendszer (akár 3, akár 4) kéthetente összeomlott. Előző gépen egy évig fedorát használtam különösebb gond nélkül (leszámítva a wifi és a vga driver teljes hiányát), így a fedora 11 mellett döntöttem. Fel is ment könnyen, de a fejlesztőkörnyezet, skype, truecrypt felrakása mind mind igazi pain in the ass, és az nvidia driver (legyen akár helyben fordított, akár töltött) rendszeresen lehal és a funkcionalitása sem teljes. Az átjárás a disztrók között meg igencsak oroszrulett módjára működik... Hangsúlyozom, ez a vélmény felhasználói szintű, egy linux gurunak tuti nevetségesen bagatel dolgok ezek. De itt most felhasználókról van szó...
Nem mondom, ha XP vs Ubuntu között kellene választani, már valószínűleg Ubuntut választanék (vagy egy keservesen belőtt, de működő fedorát) azonban véleményem szerint a Vistához képest már (még) jelentős lemaradásban van a linux, és szerintem azért, mert még mindig nincs egy egységes alternatíva...
Majd talán a chrome és a google hype segít... vagy sem...
2009. okt. 26. 19:11 | válasz | #37
az igazi kockák az ilyesmit ffmpeggel, meg az mplayerrel csinálják, parancssorból. persze ezt pl. tényleg nem ajánlanám az átlagfelhasználónak.
2009. okt. 26. 18:54 | galéria | válasz | #36
véres napokról álmodom, mik a microsoftot rombadöntik...
feri79  
2009. okt. 26. 18:38 | válasz | #35
"Amúgy az ingyenesség eleve gáz, az ingyen muka sose olyan hatékony és jól management-elt mint a fizetős. A pénz beszél, a lelkesedés elhal."
Ezt el kellene felejteni a Linux-ot fizetett fejlesztők fejlesztik, nem hobbi programozók. A Linux open source (nyílt forrású) nem ingyenes, nézz meg mit kér a Novell Suse támogatásét, nem lesz ingyen.

Egyébként videó vágására ott van a Kino, az alap funkciókra elég.

Ami a játékokat illeti egyre több az olyan engine amelyik OpenGL-es, ezeket kis erőfeszítéssel tudják portolni Linux alá is. A DirectX-esek közül pedig a népszerűbbek elindíthatóak Wine alatt (tudom, hogy nem tökéletes).

Ez ezer féle distróval kapcsolatben pedig, már régóta létezik az LSB (Linux Standard Base) amit a legnagyobb distrók követnek is.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. okt. 26. 18:37 | galéria | válasz | #34
5 sec, nyertem :D

http://linuxpoison.blogspot.com/2009/06/how-to-cutsplit-video-using-avidemux.html
2009. okt. 26. 18:35 | válasz | #33
viszont jó feladat, ugyanezt megpróbáltam linuxra is megtalálni, egyelőre no siker.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. okt. 26. 18:34 | galéria | válasz | #32
ülj le fiam, 1-es!

Mondok 1-et. Böngészők.
2. jboss/eclipse vs ibm websphere/ibm rsa (előbbi ingyenes, utóbbi 5000 $ évente és egyébként az előbbi szétcseszett bugosított elavult verziója :D(tapasztalat, bár nem én fizettem, hálistennek))
3. mplayer, mpc-hc
4. foobar 2k
5. stb...

2009. okt. 26. 18:34 | válasz | #31
http://www.videohelp.com/forum/archive/solved-how-to-cut-wmv-without-re-encoding-t299037.html
2009. okt. 26. 18:34 | válasz | #30
Hát nem tudom, én beirtam googleba, hogy wmv cutting without reencode és már itt is a találat és egy csomó ajánlat. Szerintem nem volt 10mp.
2009. okt. 26. 18:31 | válasz | #29
Spéci formátum? Nem semmi spéci nem volt benne, sima TS fájl, így adnak a műholdak. DV? Még mindig 2009-ben élünk nem a kétezres évek elején. AVCHD, AVCHDLite, Mov és társai a kulcsszavak.
A szoftverekre már nem emlékszem de amit az ubuntu telepitője felkinált és valami hasonló volt a leírásában azt mind felraktam.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. okt. 26. 18:30 | galéria | válasz | #28
Hát nagy különbség... winnél google letölt, megkeres, duplaklikk, next next finish, ubuntun meg add/remove menü, kereséshez beírod, megjeleníti a programokat, klikk és telepíti :D

"Linuxnál fél órákat órákat tölthetsz forum bújással, hogy egyáltalán melyik program tud olyat amire neked szükséged van."

Mert winnél az ember születésétől kezdve tudja melyik programot mire lehet használni :D

Há persze végülis winen tartott hónapokig mire találtam egy normális programot amivel wmv-t lehet vágni újrakódolás nélkül...
2009. okt. 26. 18:23 | válasz | #27
:)
szabad tudni, milyen böngészőt használsz?
2009. okt. 26. 18:14 | válasz | #26
Ezzel most oldalt léptél egyet. Először arról volt szó hogy valami spéci formátum miatt szívtál, most meg már a fotó meg a dv-anyag szerkesztéséről. Tényleg érdekelne a formátum, meg hogy mivel próbáltad, ami nem ment.
2009. okt. 26. 17:39 | válasz | #25
Az az OP uralkodik, amire van játék, és fordítva.
Nehéz lesz ebből kitörni.

Amúgy az ingyenesség eleve gáz, az ingyen muka sose olyan hatékony és jól management-elt mint a fizetős. A pénz beszél, a lelkesedés elhal.
2009. okt. 26. 17:35 | válasz | #24
Sejtettem hogy valami ilyesmi lesz a válasz, erre mondtam, hogy tök más példákat is lehetne hozni. Egyébként 2009-et írunk, nehogymár a video vágás, tömörítés ne átlagfelhasználás legyen. Lassan a legeldugottab putriban is van egy digitális videokamera, fényképező, vagy telefon. A 73 éves nagyapám is csinál fényképeket, videokat, amiket utána egymásnak küldenek. Egyébként erre irtam, hogy millió dolog felhozható, mert tökjó a linux amig nem kell mókolni. Az a nagy különbség hogy ha kell valamihez egy program akkor google, és windowshoz már ki is dobott millió találatot csak ki kell választanom, hogy melyik a szimpatikus. Linuxnál fél órákat órákat tölthetsz forum bújással, hogy egyáltalán melyik program tud olyat amire neked szükséged van.
2009. okt. 26. 17:26 | válasz | #23
"mindenféle videos progit" melyiket? Persze, pont a videóvágás. Az átlagfelhasználás? A következő az lesz, hogy photoshop, meg mindjárt jön az archicades építész csodálkozni, hogy az ő cuccukból miért nincs ingyen. Akkor ezen a ponton el kellene döntenünk, hogy a linux a hülyéknek való, vagy a linux a hozzáértőknek való vonalon haladjunk-e tovább.
2009. okt. 26. 17:13 | válasz | #22
Szerintem előbb utóbb mindenkinek eszébe jutnak bizonyos dolgok. Embere válogatja. Én pl jómultkorjában egy műholdas stream videot akartam megvágni. Erre win alatt a VideoReDo-t használom. Betöltöm kivágom a reklámokat és leszámoltatom áttömizés nélkül. Namost ubuntu alatt felraktam mindenféle videos progit, volt amelyik fel sem ismerte a streamet, volt amelyik felismerte de mindenáron át akarta tömöríteni, és amelyik viszonylag használható volt az meg elkezdte előszőr ellenörzni meg mittomén mit csinálni a fájllal, (negyedóra után jutott el 50%-ig itt lelőttem), win bebootol, redo betölt fájl betölt (betölti rögtön nem akar parsingolni meg indexelni meg minden), kivágtam a reklámokat 5-10 perc alatt majd másfél perc alatt leszámolta a kész anyagot. Ennyi. Ez csak egy a sok példa közül, az alatt a pár hónap alatt mig fent volt, egy csomó ilyet tudnék felsorolni.
2009. okt. 26. 17:03 | válasz | #21
na jó, de szerinted az átlag felhasználó mikor akar "mást csinálni". Ill. mi lenne az a más?
2009. okt. 26. 17:00 | válasz | #20
Na igen, aztán első körben kimaradnak a frissítésekből, a következőben meg egy botnet hálózat tagjaivá válnak. És visszatérnek a régi szép kéthetente windows telepítéses idők. Tudom, persze,van, aki eddig is úgy csinálta, meg mindjárt ideírja, hogy "még vírusirtót se, soha, aszt mégse, tegyetek ti is így" ésatöbbi.

@a_n_d_r_e_w: azért a "tízmillió" erős túlzás, 5-600-as nagyságrendről van szó, ami persze még mindig soknak tűnhet, amíg meg nem nézed, hogy kb a 25 legelterjedtebb lefedi a teljes "piac" nyolcvan százalékát, és azt a 25-öt is össze lehet fogni négy-öt családba, ahogy az "alap" disztrók körül csoportosulnak. (Debian, Fedora, SuSe, Mandriva, Gentoo) Ami csoportokon belül egyszerű átjárhatóság van. És így már nem is olyan rettentő az a káosz.
2009. okt. 26. 16:57 | válasz | #19
Nekem a notimon egyszerre volt fent Win7 és Linux (Ubuntu 9.04). A linux gyorsabban bootolt be és ennyi. Nem vettem észre hogy bármiben is gyorsabb lenne. Ha komolyabb dolgot csináltam vele akkor pont ugyanannyira volt lassú mint a Win7, és állandóan szivtam valamit ha telepiteni kellet, vagy drivert vadászni. Ezért egy ideje már csak Win7 van rajta, és igy is fog maradni. Linuxnak fejlődnie kell még 5-10 évet, hogy egyáltalán megint felrakjam.

Persze ott a másik fele is, hogy ha valaki még semmilyen számitógépet nem látott, meg semmilyen OS-t akkor az Ubuntu alapból minden progit rendelkezésre bocsájt ami otthoni szöszmöszöléshez kell és mindezt ingyen. Sajnos azonban onnantól, hogy bármi mást szeretnénk csinálni beindul a verkli és marad a win.
2009. okt. 26. 16:47 | válasz | #18
De ha valamit készen adnak, akkor azt használod vagy amit a környezetedben lévők. Meg ami általános. A windows általános. (Mellesleg szerintem nincs baj a Windowsokkal.) Tehát ez a nagy nyíltság inkább hátrány. Majd ha nem lesz ennyi laikus (de lesz, mivel nem hogy a hozzáértők száma növekedne, hanem éppen azoké csökken. Lásd Vista és jó pár rendszergazda a nagy világban.)

Nono, azért túlzás a semmi újítás. Van olyan is (védett folyamatok), mai a Linux és társaiban nincs. És működik. Vistát is szerettem és a Win7-et is.
2009. okt. 26. 16:44 | válasz | #17
hát azért az oktatás is masszívan tehet arról hogy mindenki wint használ.. a psitikék az iskolában win tanulnak informatika órán, és office csomagot.. minimális egyebet.. én iskolás éveim alatt soha nem hallottam más oprendszerekről, max a jelenlegi elődjeiről (win98 volt az új next-gen). Itthon ECDL oktatáson a teljes csomag esetén is csak érintőlegesen veszik a Linux és MacOS-t jóformán csak annyit adnak le hogy van.. Open Office-t és hasonlóakat nem oktatnak.. és akik csak droidok a gép előtt nem fognak átállni rá.. Anyósom most jár ecdl-re.. vicc az egész.. kellett szerezni egy office 2003at mert a 2007et vagy az openofficet nem ismerte és nem talált volna semmit a menükben és csak a mi fejünk fájt volna hogy magyarázzunk..
Akik meg játszani akarnak a pc-n, nekik jóformán megkerülhetetlen a win.. talán ha írnának egy directx és win kompabilis linux disztribet anélkül hogy a MS kifilézné őket...
2009. okt. 26. 16:18 | galéria | válasz | #16
Én meg azt mondom, amíg nincs egyetlen egy - de teljes mértékben támogatott disztró linuxból, addig nem lesz jelentős alternatíva. Amíg az a kis részesedés is megoszlik a tízmillió külön disztró között, addig a linuxszal csak a szívás lesz. Az ubuntu jó úton halad, de még messze van a sikertől. Talán a chrome a neve miatt eléri a sikert, de addig szerintem objektívan be kell látni, a linux nem alternatívája a windowsnak.
andersh   "Rest in Peace andersh" 
2009. okt. 26. 16:10 | válasz | #15
otthoni felhasználók úgyis lewarezolják
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. okt. 26. 16:09 | válasz | #14
örülök, hogy valakit azért érdekel is a véleményem:

sokat szajkóztam már, hogy a Windows 7 trójai alapokra és elgondolásra épül, de most ezen lépjünk túl, mivel maga a megfigyelés ténye engem sem érdekel (annál inkább a megfigyelés okozta lassulás a számítógépen):

a Microsoft elgondolása a Viszta fejlesztésekor "állítólag" az erősebb gépek megjelenésének lehetősége volt, ezért 10 (!) Ghz-es processzorra optimalizálták a kódját... ((Gyenge kifogás az is, hogy a Viszta állítólag "jobban" kezeli a több-magos procikat, mivel a Windows XP is képes egyidejűleg 16 mag (!) illetve proci kezelésére))... Ezzel szemben nem egy Linux disztrib -különösen az "ősi" vonalon- 386-oson is feláll, de láttam már LiveCD-ről Pentium 1-es 100 Megaherces (!!!!) gépen 96 megabájt rammal, komplett KDE-s grafikus felülettel is Linuxot hibátlanul és gyorsan futni, de olyan szinten hogy bármilyen Windows-t 3x begyűr a se99ébe olyan szinten alázza porba , szarrá, hígfossá a sebesség és a mindennapi "átlaglúzerkedés" és a felhasználóbarátság tekintetében.

Középkategóriás gépeken: 1-2 gigaherc között, fél-1 giga rammal a legjobb választása az ún. átlaglúzernek valóban a Windows XP, korántsem azért mert a legjobb OS, mert az az Ubuntu Netbook Remix (9.04 Jaunty Jackalope) a ráírt programok mennyiségét és minőségét tekintve, hanem azért, mert a Microsoft egyik leghibamentesebb OS-e, amelyben gyárilag legalábbis még nem aktív a trójai kapu-rendszer, valamint a ráírt szoftverek minősége és mennyisége, vetexik sok Linux disztribúcióra írt programok mennyiségével és minőségével.

A Windows Viszta és utána készült OS-eket meg sem lehet 1 napon említeni az eddig leírtakkal, hiszen tulajdonképpen sem az átlagfelhasználói sem magasabb szinten semmi újdonságot nem nyújtanak, viszont a régebbi fejlesztésekhez képest csillagászati gépigényt követelnek, és visszafele egyértelműen inkompatibilisek. (És akkor szándékosan nem is beszéltem a beépített AKTÍV trójai megfigyelőrendszerről, amely mostanában már gigapofátlan)

Őszintén-szólva két dudás azért még megfér abban a csárdában: ezért a Windows XP-t és valamilyen Linux disztribet ajánlok annak aki szeretne a géppel az átlagosnál egy picit több időt eltölteni, és kizárólag Windows XP-t annak, aki valóban csak használni szeretné a gépet.

Így megússza egy régebbi használt , vagy felújított konfigurációból a komplett számítógépvásárlást 15-20 ezer forintból és egy havi 2-4 ezer forintos internet előfizetéssel.
2009. okt. 26. 15:42 | válasz | #13
árak-e?
2009. okt. 26. 15:35 | válasz | #12
Marhaság. A firefox-al is ez volt, hogy azért nem fog soha elterjedni, mert a ms elnyomja, meg mert nem arra irják az oldalakat. Egy nagy frászt. Ha valami jobb, akkor arra váltanak az emberek is és a fejlesztők is. A linux perpill fényévekre van ettől. A linux igazi lehetősége a vista-val jött el, de csúnyán belebukott. Az emberek inkább vistát vettek, vagy ha utálták akkor inkább xp-t vettek az új gépekre is, hogy ne linuxal kelljen szivjanak. A vista éveiben a linux elterjedtsége ugyanúgy a statisztikai hibahatáron (1%) volt, némely mérés szerint még csökkent is. Mondjuk úgy, hogy "nem túl valószinű" hogy a win7 mellett majd elterjed.
DjDano  
2009. okt. 26. 15:33 | válasz | #11
Én pont az ellenkezőjét látom, egyre fogynak a Windows ellenzők érvei ;)
2009. okt. 26. 15:00 | válasz | #10
Akár mennyire is szeretnénk,a Microsoft pénz és hataloméhsége mindig is korlátozni fogja a Linux terjedését.
andersh   "Rest in Peace andersh" 
2009. okt. 26. 14:49 | válasz | #9
ez egy ördögi kör:
azért nem használnak linuxot, mert kevés rá a program, és azért nem írnak rá sokan programot, mert úgyis csak a felhasználók 1%-a használja. (de ha 5% az is kevés, most ebbe ne menjünk bele)
2009. okt. 26. 14:47 | válasz | #8
ez a win7 most kivetelesen nem sikerult olyan rosszra, de qrvara jo lenne ha a linux megszorongatna, legyozne a windowst egyszer, egy nyiltforrasu os mindenkinek sokkal jobb lenne.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. okt. 26. 14:38 | galéria | válasz | #7
És addig fogják win alá írni a programokat amíg nincs elterjedve a linux. Ilyen mentalitással 3457-ben is wint fogsz használni(persze elméleti síkon :))...