Magyar Zombieland-plakátok érkeztek
2009. október 24. 08:44, szombat
A Zombieland sikerével ismét piacképes lett a horrorkomédia műfaja, hiszen annyi bukás után végre egy próbálkozás kiemelkedett a tömegből. Ezt mutatja az is, hogy itthon ismét moziba kerülnek az egyébként meglehetősen ritka vendégnek számító zombik.

A 24 millió dollárból készült Zombieland Amerikában már az első hétvégén behozta papíron az árát, s harmadik hetében már a 60 milliós határt is túllépte az alig 70 perces alkotás. Idehaza az Intercom jelenlegi tervei szerint november 26-án kerül mozikba a Matt Damon-féle Az informátor! és az Astro Boy társaságában.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A még mindig IMDb Top 250-ben lévő Zombieland hangvétele valószínűleg a mellékelt plakátokról is kiderül. A komolytalankodásért Woody Harrelson, Emma Stone, Jesse Eisenberg és Abigail Bresling lesz a felelős. Ki tudja, talán, akárcsak Amerikában, nálunk is minden idők legsikeresebb mozis zombifilmjévé válik Ruben Fleischer alkotása, melynek már tervbe van véve a második része.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. nov. 04. 19:43 | válasz | #23
Szia!
Én is Gödöllőn lakom de semmi képen nem aggatnám a gödöllői mozira a "rossz" jelzőt. Multiplex székek, Dts hangrendszer, szép nagy vászon, mi kell még több egy jó mozihoz ja és a helyárak töredéke a pestiekhez képest.
Üdv
yosha  
2009. okt. 26. 09:51 | válasz | #22
Hehew, jokis plakátok.
Az ötlet jo... Mondjuk.
Pár kivágás a HD trailerből + WATCHMEN betűtípus...
viizo   2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. okt. 25. 10:02 | válasz | #21
khm, én is békéscsabai vagyok

és a District 9-nak híre-hamva sincs a Center moziban, tehát létezik az a jelenség, hogy nem hoznak le vidékre filmeket :/

de természetesen a BP premier hetén (és azóta is) itteni szokás szerint telecseszték ART kártyás művészfilmekkel a műsort, és a mozi meg hallgatott róla mint a sír - hiába ment az előzetese korábban több film előtt is.

2009. okt. 25. 02:07 | válasz | #20
"volt olyan film, ami nem ment le vidékre?"

hm erről most csak az jutott eszembe, ezt vajon komolyan kérdezted? a legutolsó pesti művészmozi kínálata, nos, van egy olyan érzésem hogy nem megy le vidékre :P
2009. okt. 25. 02:04 | válasz | #19
a flamelőket pedig ki kell irtani ;)

mellesleg én Gödöllőn lakom (nagyrészt) ami nem vidék de elég rossz a mozija. Briganty-k be volt mutatva és a Crank 2 is szóval lehet hogy a fenti "L4D+humor" szösszenet is be lesz, de erre már nem vennék akkora mérget. És igen, szokott olyan film lenni amit nem mutatnak be. ne kelljen már bizonygatnom hogy tényleg nem érhető el minden egyes film vidéken ami mondjuk Westend moziban igen. és természetesen nem a legnagyobb blockbusterekre kell gondolni ><
Zombee  
2009. okt. 24. 21:30 | válasz | #18
Ezek ha jól sejtem, aktuális adatok. De pl. én sem emlékszem a premier idejére, hogy ment volna. A plakát kint volt, de nem csak én kerestem végül a filmet. Vagy pl. a moziünnep alatt sem. Az pedig azért jóval nagyobb film, mint akár a Pokolba taszítva, akár a Zombieland.
Az hogy Bivalybasznádon pl. megy-e a Pokolba taszítva, nem érdekel, egész Szolnok megyében nem volt, nem írta az Est sem. Ez már elég vidék?

Az általad említett Tisza moziról tudni kell, hogy hónapokkal később kezd el slágerfilmeket játszani, de komolyan nem rémlik, hogy a Cinema City-ben ment volna.
morden  
2009. okt. 24. 20:51 | válasz | #17
Már egy ideje figyelem itt az sg-n winnie hozzászólásait, arra a megállapításra jutottam, hogy itt venttilálja ki a gőzt, mert folyamatosan bármilyen témában képes flamelni bármelyik topikban, ami azért nem semmi :D
2009. okt. 24. 20:03 | válasz | #16
jaj, hagyjuk már, akkor "vidéket" írt, szóval helyettesítsd be azzal, ő is egy helységet értett alatta, nem minden várost pesten kívül. mindegy, belátom, hogy kissé rosszul fogalmazott én meg benéztem a kommenteket, de ettől függetlenül te is érthetted volna elsőre, hogy mit akar mondani.

na mindegy.
winnie  
2009. okt. 24. 19:55 | válasz | #15
"ezt írta a legelső mondatában: "Képzeld el, hogy megesik. Nekem pl. nem rémlik, hogy a Pokolba taszítva ment volna Szolnokon. " Ebből azért már lehet következtetni."

ezt írta. a kommentem után. úgy nem tudok következtetni. csekk a #2-es hozzászólást és a reakciómat.
2009. okt. 24. 19:31 | válasz | #14
hát igen, a szolnok plázát bűn "plázának" nevezni a maga 2 darab szintjével, főleg úgy, hogy 10 méterre mellette ott van az európában is szinte egyedülálló buszpálya bevásárlóköpontja, ami köröket ver néhány pesti plázára is. :)
2009. okt. 24. 19:28 | válasz | #13
"bocs, békéscsabai vagyok és honnan tudjam, hogy hovavalósi a kollega"

ezt írta a legelső mondatában: "Képzeld el, hogy megesik. Nekem pl. nem rémlik, hogy a Pokolba taszítva ment volna Szolnokon. " Ebből azért már lehet következtetni.

"de akarsz röhögni? én jobban tudom, mi megy szolnokon."

igen, mától megy, én holnap megyek rá. én múlt időt használtam, "nem ment". de hol van már a premier! (zárójelben jegyzem meg: a szolnoki cinemacity trailerekkel és poszterekkel is reklámozta a filmet, mégse vetítették, btw télleg elég fos, hogy alig vesznek meg filmet) a tisza mozi amúgy sem egy multiplex, de persze itt nincs jelentősége.

Jubei: olcsóbb az igaz, de az élményfaktor is kisebb, akármit mondasz. :)
Jubei  
2009. okt. 24. 18:50 | válasz | #12
Szerencsére nekem nincsenek ilyen problémáim hogy mikor és mi megy a mozikban én nyugodtan a gépem előtt ülve leszedem torrentrol a filmet ami érdekel és megnézem akár kamerás akár nem. Kényelmesebb és költség megtakarítóbb így megnézni egy filmet minthogy lemenjek a moziba és megvegyek egy 1500ft-os jegyet, ezt a filmet és még néhányat amit még nem adtak le a moziban pl moon már megnéztem.
winnie  
2009. okt. 24. 18:32 | válasz | #11
ezt írtad: "Ilyen filmeket hajlamosak nem bemutatni vidéken." - a múltkor direkt leírtam neked, hogy milyen kis falvakban megy a pokolba taszítva, bölcskétől kezdve tatán át balatofüredig. a brgantyk ugye megy szolnokon, szekszárdon, hévizen, mohácson, lajosmizsén, stb. csak ezen a héten.

megismétlem a kérdést: "volt olyan film, ami nem ment vidéken?" (és gyk. nem azt kérdezem, hogy "ami nem ment szolnokon". mert te sem szolnokoztál.)
winnie  
2009. okt. 24. 18:28 | válasz | #10
bocs, békéscsabai vagyok és honnan tudjam, hogy hovavalósi a kollega

"ilyen filmeket hajlamosak nem bemutatni vidéken."

erre azt tudom mondani, hogy szolnok nem egyenlő vidék.

de akarsz röhögni? én jobban tudom, mi megy szolnokon. szerintem ne vitatkozzunk azon, hogy mi a ciki, mert az ilyen kommenteknél vannak a nagy beégések:)

Becstelen brigantyk - TISZA MOZI, SZOLNOK
Szombat (Október 24.) 18:00
Vasárnap (Október 25.) 18:00
Hétfő (Október 26.) 18:00
Szerda (Október 28.) 18:00
Csütörtök (Október 29.) 18:00
Péntek (Október 30.) 18:00
Szombat (Október 31.) 18:00
Vasárnap (November 1.) 18:00
Hétfő (November 2.) 18:00
Szerda (November 4.) 18:00
2009. okt. 24. 18:00 | válasz | #9
Nem akarom Szolnokot bántani, de az a pláza akkora fos, mint az összes többi SÉGÉCÉ csoportos plázák. Nem voltam mindegyikben, csak 5-ben asszem, de ehh... Nem tudom kik tervezték, de kicsit többet kölcsenek a belső építészre, vagy egyáltalán kölcsenek:P
2009. okt. 24. 17:52 | válasz | #8
MIndkettőnek ciki, winnie-nek is, meg Szolnoknak. Mondjuk én egyszer voltam Szolnokon moziban, a "plázában". Sima multiplax, nem értem miért nem mennek emberek, vagy miért nem visznek le filmeket.
2009. okt. 24. 17:37 | galéria | válasz | #7
2009. okt. 24. 15:35 | válasz | #6
kiegészíteném: még a Becstelen Brigantyk sem ment Szolnokon.
winnie, miért kötözködsz egy szolnokival arról, hogy mi ment Szolnokon és mi nem? csak jobban tudja, mint a szerény pesti személyed...
2009. okt. 24. 15:32 | válasz | #5
"Abigail Bresling"

-g
Zombee  
2009. okt. 24. 14:12 | válasz | #4
Képzeld el, hogy megesik. Nekem pl. nem rémlik, hogy a Pokolba taszítva ment volna Szolnokon. Kecskeméten ment, de oda nem fogok már átmenni, mert egyrészt nem tudok este visszajönni, másrészt meg úgy már drága lesz. De pl. most jön a Fűrész-verő film is -nem jut eszembe a címe- az is pesti mozikban indul.
Vagy a District 9...
A kapcsolat ott van, hogy kamerásan én nem nézek meg semmit, viszont ha nem megy moziban, vagy vidéken nem megy, akkor nem is fáradok vele, hogy úgy megnézzek valamit, hanem lekapom, mikor van belőle jó minőségű. HD-t csak azért nem, mert nincs méteres LCD tévém, méterekről nézve meg a DVD-nél úgysem nyújt nagyobb élményt monitoron vagy hagyományos tévén.
És igenis sokan vannak, akik megnézik, már most is elég sokan látták, hisz minimum dvdscreener már van belőle. És ezek többsége nem fogja már ezresért megnézni. Én megnézném, ha elérhető helyen lenne, mert egyrészt érdekel, másrészt alig megy horror a moziban. My Bloody Valentine 3D... van pár 3D-s mozi, és ennyi, 2D kópia nem is volt, így eleve korlátozott helyen lehetett csak látni. És az 1500Ft-os mozijegy mellé még 3000-et a vonat már nem ért volna meg nekem, hogy elmenjek Budapestre. Úgyhogy ha nem teszi lehetővé a forgalmazó, hogy egy megyeszékhelyen, a lakóhelyemhez közel, ezres plusz útiköltség nélkül megnézzem, akkor warezverzióban fogom látni először. Aztán ha tetszik, jön a polcra eredetiben, de ez a moziban nézés után is így lenne.
Igaz, hogy ez üzlet, de úgy gondolom, nem én vagyok a filmforgalamzókért, hanem ők értem.
winnie  
2009. okt. 24. 13:33 | válasz | #3
miért kár? és miért ne menne le vidékre. volt olyan film, ami nem ment le vidékre? (jesszus " Ilyen filmeket hajlamosak nem bemutatni vidéken." - akkor szerinted igen.)

"akit érdekel, megnézi addigra. "

ezen viszont jót röhögtem, bocsáss meg. még szerencse, hogy csacsiságot írtál. szerintem nem gondoltad át.

(nem is értem, hol a kapcsolat a dvdminőség és a mozi között. ha nem lenne addigra dvdminőség, akkor majd pár hónapra rá lesz. nem hiszem, hogy annak, aki le akarja tölteni, nem mindegy, hogy ma, holnap vagy egy hónap után látja a filmet. a többséget ráadásul úgyis a szinkronos verzió fogja érdekelni, az meg még elég messze van.)
Zombee  
2009. okt. 24. 13:22 | válasz | #2
Kár, hogy már DVD minőségben is elérhető egy ideje, nem tudom, felirat van-e már hozzá, de november 26-ig tuti lesz, és akit érdekel, megnézi addigra. Én még épp felirat miatt nem néztem meg, de így hogy moziban is lesz, megvárom. Feltéve ha lejön vidékre, mert én a fővárosba ugyan fel nem megyek, inkább letöltöm, aztán megveszem DVD-n, jobban járok. Ilyen filmeket hajlamosak nem bemutatni vidéken.
Jubei  
2009. okt. 24. 10:57 | válasz | #1
Néhány hete hogy megnéztem a filmet nem rossz.