Saját zenei szolgáltatást indít a Google
2009. október 22. 18:16, csütörtök
A videoklipekre és egyéb mozgóképes tartalmakra koncentráló Vevo mellett a Google az audiostream területére is bemerészkedne, mégpedig két új partnerük segítségével.

Hirdetés

A TechCrunch számolt be elsőként a hírről, miszerint a Google hamarosan egy saját zenei szolgáltatás útnak indítását jelentené be, amelyen keresztül az internetezők rákereshetnének az egyes zeneszámokra avagy teljes albumokra, belehallgathatnának a találatként kidobott alkotásokba, illetve meg is vásárolhatnák azokat.

Az értesülést a hivatalos csatornákon teljes csend övezte, rövid idő múltán azonban kiderült, hogy a keresőcég két új partnerrel állapodott meg a részletekről, ezek pedig az iLike és a Lala, amelyek már most is hasonló szolgáltatást nyújtanak a világhálón. A közös platform első lépésben tehát keresési lehetőséget biztosítana a látogatóknak (a Google már most üzemeltet egy egyszerűbb zenei keresőt, Kínában pedig ez utóbbit összekötötték az ingyenes letöltésekkel), a találatok pedig már a két partner oldaláról érkeznének, utóbbiak pedig ingyenes meghallgatást, illetve vásárlási lehetőséget nyújtanának minden tartalom esetében.

A hírt nem sokkal később további részletekkel, illetve néhány képpel egészítették ki, amelyeket a Google maga küldött szét a sajtónak, hogy illusztrálják a platform valószínű kinézetét. A friss jelentések szerint a keresőcég már javában tárgyal a négy legnagyobb kiadóval a szolgáltatáshoz szükséges tartalmak biztosításáról, ami nyilván nem lesz nehéz, hiszen a videoklipekre szakosodott Vevo portál kapcsán már korábban leültek a tárgyalóasztalhoz.

Az új platformot a hírek szerint október 28-án mutatják be a nagyközönség előtt, addig még véglegesíthetik a részleteket és a felhasználási feltételeket.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
hol9672   "Rest in Peace hol9672" 
2009. okt. 25. 02:45 | válasz | #5
2009. okt. 24. 10:26 | válasz | #4
A google mindenhol ott akar lenni úgy néz ki. Közösségi oldalt nem akarnak nem tudja valaki?
Tetsuo  
2009. okt. 24. 01:42 | válasz | #3
a youtube is az ovuke, mi az a vevo
2009. okt. 23. 03:17 | válasz | #2
mp3 = szarozás
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. okt. 22. 21:26 | galéria | válasz | #1
hát ez kész, a google nem szarozik.