Folytatódik egy idén megszüntetett sorozat
2009. október 21. 20:50, szerda
Úgy tűnik nem csak nézői összefogás révén lehet megmenteni egy sorozatot, hanem nemzetközivel is, ugyanis, ha nincs a BBC America és a Pro7, akkor bizony egy sokak által kedvelt angol sorozatnak inthettünk volna búcsút, mondhatni idő előtt.

A Primeval, melynek Őslények kalandorai címmel már látható volt az első évadja idehaza az RTL Klubon (sőt, még DVD-n is megjelent), a harmadik évad után halálra ítéltettetett az angol ITV csatorna által, ami azért is volt frusztráló a rajongók számára, mert meglehetősen nyitva maradt a történet.


A sorozat befejezése után hónapokkal azonban az a hír érkezett, hogy mégis folytatódik a Primeval, hiszen - köszönhetően a BBC America és a Pro7 anyagi segítségének (mindkét csatornán nagy sikerrel futott az angol fantasztikus sorozat) - az ITV arról értesítette a készítőket, hogy egy 4. és egy 5. évadra, összesen további 13 részre még igényt tartanának. A tervek szerint a 4. évad premierjére 2011 első negyedévében kerülhet sor.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. okt. 22. 20:20 | válasz | #1
Nekem bejön a sorozat, bár le vagyok maradva. Kicsit túlpörög néha a történet, de a dinós storyk között elég jó.