Sikerek és bukások idehaza
2009. október 22. 09:28, csütörtök
Meglehetősen zsúfolt volt a mostani mozis hét itthon, hiszen nem kevesebb, mint hat premierfilm mutatkozott be, s azok közül is négy hollywoodi közönségfilmként tartható számon. Meglepetés persze nem történt, a horror, thriller és a romantika előtt a családi film győzedelmeskedett.

Az első helyen az új Pixar-film, a Fel! nyitott, mely cseppet sem sínylette meg a világpremiert csak hónapokkal követő magyar bemutatót, hiszen csütörtöktől vasárnapig Budapesten 30246-an, míg országszerte összesen 45011-en látták, ami remek teljesítménynek számít, jobbnak, mint például a tavaly a Wall-E vagy a Kung Fu Panda nyitánya.

A második helyen a visszacsúszó, de országos szinten a 100 ezer néző felé közelítő Csúf igazság állt, a harmadikon pedig ismét egy újonc, a Julie & Julia - Két nő, egy recept virít 8945 nézővel, akik közül 7679 volt fővárosi. Amerika után idehaza is megbukott Kate Beckinsale thrillerje, a Vakító fehérség (5. hely, 6504 néző, ebből 4525 Budapesten), valamint a Halloween 2., mely csak Budapesten tudta beverekedni magát a legjobb 10 film közé 1804 nézővel, jelezve azt, hogy a hazai mozis premier totális tévedés volt, bár a 4 kópia is az előre történő megadást jelezte.


A kisebb filmek közül az új Mészáros Márta-film, az elmúlt hetek magyar buktáinak fényében, kellemes meglepetést okozott 15. helyével és 1425 (országos szinten 3055) nézőjével, míg a 20. helyen bemutatkozó A grófnő 650 (országos szinten 914) látogatója nagy csalódás.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. okt. 25. 00:05 | válasz | #6
Baromi ügyes okos gyerek lehetsz hogy illegálisan szerzel meg valamit és azt az egyik leglátogatottabb fórumon még hirdeted is...okos húzás
winnie  
2009. okt. 24. 11:24 | válasz | #5
ez ilyen, neki az okoz elégedettséget, ha tudathatja a többiekkel, hogy ő le tudja tölteni a filmeket. a zombieland topikban is ezzel vagánykodik:) afféle exhibicionizmus, kompenzálás.
morden  
2009. okt. 24. 11:12 | válasz | #4
Miért kell beírni hogy xy fimet letöltöttem... inkább csendben húzd meg magad, örüljünk, hogy van egy ilyen lehetőség és nem egy mozilátogatottságot firató cikkhez kell bekommenteli azt hogy " igen én is hozzájárultam ahhoz, hogy a jövöben kevesebb film legyen a kalózok miatt"
Jubei  
2009. okt. 23. 19:04 | válasz | #3
Na én tegnap letöltöttem a Paranormal Activity című filmet nem nem moziban azt nem várom meg mikor moziba leadják a filmet mert addigra megöregszem. Inkább leszedtem torrentrol.
2009. okt. 22. 18:07 | válasz | #2
mert nem ezen a hétvégén mutatták be, amúgy valami 57 ezer nézőnél jár.
Ha igényes és minden részletre kiterjedő hazai box office jelentést, akarsz olvasni, akkor a következő linket ajánlom.
http://aeonflux.freeblog.hu/archives/2009/10/19/box_office_hazai_feltamadas/
2009. okt. 22. 11:18 | válasz | #1
A Surrogates - Hasonmás miért maradt ki???