A Windows 7-est támadja az FSFE
2009. október 20. 14:03, kedd
Úgy tűnik, hogy bár a Windows 7 valóban jobb operációs rendszer lehet, mint a Windows Vista, egyelőre ezt is végigkíséri a Microsoftnál megszokott hibajavítás lassúság.

Hirdetés

Egy még be nem foltozott biztonsági hiba miatt nem ajánlja a Windows 7-re váltást a Free Software Foundation Europe. Az FSFE ugyanis arra hívta fel a figyelmet, hogy a redmondi cég a mai napig nem javította ki azt a biztonsági hibát, amire a Computer Emergency Response Team (CERT) már október hatodikán rávilágított. A CERT-csoport a rést nagyon veszélyesnek minősítette és közölte, hogy a segítségével bárki sikeresen hajthat végre DoS-támadásokat az adott számítógép ellen.

"A Microsoft szoftverei valósággal rabul ejtik a felhasználókat, így az ezeket a programokat választóknak akkor sem tehetnek mást, ha a konszern ilyen biztonsági kockázatoknak teszi ki őket. A vállalat eddig nem tájékoztatta az embereket erről a problémáról, vagyis joggal tarthatunk attól, hogy az illetékesek behunyták a szemüket, csak azért, hogy nehogy elrontsa a Windows 7 piacra dobását. Pedig ezt a rést csak ők foltozhatják be" - nyilatkozta Karsten Gerloff, az FSFE elnöke.

Pedig Gerloff szerint a probléma nem csak a napokban bemutatkozó operációs rendszert érinti, hanem elődjét, a Vistát, valamint a Windows Server 2008-at is. A szakember hozzátette: könnyen lehet, hogy a most októberi javítási időszakba már nem fért bele az új javítás elkészítése és kiadása, de az akkor is elfogadhatatlan, hogy a Microsoft még csak fel sem hívja az emberek figyelmét a veszélyre.

Azonban nem csak a redmondi óriást bírálta az FSFE vezetője, az Apple szintén nem lehet túl büszke magára. Gerloff kijelentette, hogy azért került előtérbe a Windows 7, mert több felhasználó futtat a számítógépén Microsoft operációs rendszereket, azonban az Apple OS X semmivel sem jobb és biztonságosabb szoftver. A Free Software Foundation (FSF) augusztusban már nem ajánlotta a felhasználóknak sem a Windows 7-est, sem a Mac OS X új verzióját, mondván számos jobb, ingyenes alternatíva érhető el.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. nov. 08. 11:04 | válasz | #28
Ahogy mondani szokták, minden program ami a "hello world" -nél bonyolultabb az már nem tőkéletes. Win-t azért használok mert ezt vette meg a cégem, ezen kell megélnem, és a fejlesztő környezeteket is ehhez vették meg. Megszoksz vagy megszöksz.
2009. okt. 22. 11:53 | válasz | #27
Pff, nekem meg nem is válaszolsz, hát szégyelld el magad!
2009. okt. 22. 07:37 | válasz | #26
Az én szerény véleményem az,hogy a windows úgy ahogy van egy baklövés,de ennek ellenére sajnos nem lehet élni nélküle egyfajta szükséges rossz. Mellesleg linuxos vagyok inkább de van windows-om is pedig legszivesebben kib**nám.
Senkit nem akarok összeugrasztani,de ez a véleményem.
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. okt. 22. 07:28 | válasz | #25
Az eljárás lényege, hogy két átlagos pingidejű ethernet packet között eltelt időközt nyújtják meg széndékosan, ezzel egy bitet kifejezve és eljuttatva a szolgáltató felé, sok kis időeltolódásból , melyek néhány milliszekundumosak, inicializálnak egy ethernet-delay frame-et, melyeknél a bithibaarány a küldési sebesség ingadozása miatt igen nagy, ezért tele van hibajavító CRC paritásbitekkel. Az eljárás lassú, néhány megabájt "rendes" ethernet adat között így maximum néhány kilobájt adatot lehet továbbítani, természetesen titkosítva, és ami lényeges a felhasználó tudta nélkül és bizonyíthatatlanul. A felhasználó az egészből mindössze annyit vesz észre, hogy az átlagosnál egy picit lassabb az internetje.

Remélem elég világos voltam !
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. okt. 22. 07:27 | válasz | #24
Ethernet delaying
2009. okt. 21. 17:18 | válasz | #23
coolbboy83: én az AdobeCS-t és Lightroom-ot wine-al futtatom. (+ egy rakat más windowsos képszerkeztő progit), bár az igazat megvalva szoptam velük rendesen míg összejött.
Egyébként igazad van: ha véginzzük az oprendszer fanok egymásnak feszülését gy.k. az jönn át egy kívűlállónak, hogy minegyik szar. Ui. a másik tábor mindíg tud olyat mondani ami szar a másik 2-ben.
Én mondjuk nem dualozok ui. a grub kicsinálja a win particiót, ehhelyett amennyi op. annyi gép. :)) DOS-t is használok :)) csak a feeling miatt. :))
Meg valahogy szimpatikusabb mint egy dosbox.

2009. okt. 21. 16:48 | válasz | #22
Én Mac OSX et tolok. Meg a Win7 is fent van dualboottal... na és??, használom mindegyiket, amire kell...
kit érdekel?? senkit.... ez a lényeg.
2009. okt. 21. 16:46 | válasz | #21
Jajj istenem, minden szar??? há hagyjuk mán...... :-)
Szar a Win7 szar a MAC OS X?? Mik azok az alternatívák, amik ingyenesek, és vannak rájuk ilyen szintű szoftverek mint ezekre???? Még a Solaris 10 lenne jó stabil, de az is más célt szolgál.....
Ubuntu???? Huu az jó, de nincsenek rá PRO szoftverek, ahogyan egy linuxra sem.

Ha netán tévedek, és valaki tud Linuxra (Final Cut Studio, Adobe CS, vagy LOGIC PRO) szintű kreatív alkalmazást az szóljon már..... ja és persze ingyenes alternatívaként :-D
2009. okt. 21. 16:08 | válasz | #20
Azért, mert beszóltam ennek a multireges nyomoréknak olyan stílusban, ahogy ő szokta, rögtön én is az alteregója lettem?? Úgy látszik korábbi cikkek hozzászólásait nem olvastad, mert akkor nem állítanál ekkora baromságot (főleg, hogy többször intéztem ilyen stílusú hozzászólást felé).

Az, hogy ki mit használ, az döntse már el saját maga. Ne más mondja meg azt, hogy az az operációs rendszer amit használ és módfelett elégedett vele egy rakás sz*r, mert a Linux így, meg a Linux úgy, te meg hülye vagy, hogy nem Linuxt használsz.
Mert bizony itt ez megy, minden egyes Windows hírnél, és egyesek még fűszerezik ilyen fejfájdító baromságokkal, hogy a Windows Vista, Windows 7 egy megfigyelő kémprogram meg hasonlók.

Egyébként meg személyes véleményem, hogy a Linux számomra egy használhatatlan sz*rkupac. Felőlem aztán húszezreseket is köpködhet a gép, ha az fut rajta, én akkor is lesz*rom. Miért? Mert elégedett vagyok a Windows operációs rendszerivel. És, akkor mi van? Nem ez határoz meg engem, s főleg nem attól leszek valaki, hogy milyen operációs rendszer van a gépemen. Az, hogy valaki nem tudja elfogadni, hogy nekem ez a véleményem, hát az kinyalhatja a nagy dolog végzése után a valagam, világos?

Egyébként meg megsúgom, nekem összesen két regisztrációm van, és csak ezt használom, mivel a másikhoz tartozó jelszavamat elvesztettem. Na bumm.
Vaxi  
2009. okt. 21. 12:49 | galéria | válasz | #19
Istenem, a nyomorék eget már, arra veri valaki a nyálát, hogy milyen oprendszert használ?!
Ez szánalmasabb, mint a buszon beszélgető WoW-osok...
kzs82  
2009. okt. 21. 10:46 | válasz | #18
Ez a linux windows vita mindig előjön. Ne mondja nekem hogy a linux jobb mint a win7, vagy azt hogy a win7 jobb mint a linux. Mindegyiknek megvan a maga erossege es gyengesege.
En szamitogepet azert vettem hogy otthon tudjak internetezni, filmet nezni, es esetleg jatszodni. Erre a leg megfelelobb szerintem a Windows. Egy virus irtot es egy tuzfalat felpakolok, es kiveszek minden frissitest az Xp alol, es igy boven eleg nekem.
Ha mondjuk lenne turelmem es volna penzem konzolos jatekra akkor Linuxot valasztanam. Most nem megyek bele hogy miert ez miert az mert az olaj lenne itt a tuzon :)

U.i.:Tudom hogy linux alatt is lehet wine-al jatszani. Az egy hetvegembe kerult mig be tudtam allitani es futtatni a jatekokat.(Keves a tapasztalatom a linux op teren azert ennyi ido)
2009. okt. 21. 09:28 | válasz | #17
Hogy is van ez? Nem a jóhírű, sikeres, közkedvelt termékek és gyártó cégeik részvényei szoktak emelkedni a tőzsdén?
http://www.theinquirer.net/inquirer/news/1559094/red-hat-share-price-passes-microsoft
Narxis  
2009. okt. 21. 09:14 | válasz | #16
lol
2009. okt. 21. 08:58 | válasz | #15
Lejáratni csak azt lehet ami jó hírű,sikeres, közkedvelt.
A linux megy ügye nem az.
2009. okt. 21. 07:29 | válasz | #14
nem kell elnézést kérned hisz hottold (alaias Flan3r, alias kakateve, alias arrakistor, alias Don Kanyar...) a microsoft fizetett agitátora, hogy lejárassa a linux közösséget
2009. okt. 21. 05:53 | válasz | #13
Tükörbe néztél, fiam?
2009. okt. 21. 05:18 | válasz | #12
Én már nem is értem miért olvasom a fórumot. Eleinte bosszantottak Flang3r félék hozzászólásai, aztán később szórakoztattak, de ma reggel mintha már unalmasnak érezném őket. Most vagy összeszedik magukat, és valami új verzióval állnak elő, vagy lecseréljük őket. Szerintem márunalmasak
2009. okt. 20. 23:27 | válasz | #11
Őszintén, Sajnállak téged súlyos mániás idegbetegségben szenvedhetsz és még azt hiszed vicces is vagy közben.
Szomorú
2009. okt. 20. 21:23 | válasz | #10
Ehh, én is elnézést kérek a LinuxFANok nevében, hogy egyesek (mint te) nem értik mit jelent az a szó, hogy "kifigurázni", illetve nem képesek oda pillantani, hogy kinek is szól az adott üzenet!
De ugye, flame kell...
2009. okt. 20. 21:13 | válasz | #9
A linuxfun-ok nevében én kérek elnézést kakateve botrányos viselkedése miatt. A linux userek 95% a kiröhögi az ilyen hozzájuk hasonlókat. Ezt már minden linuxos 14 éves kinövi két héten belül. Mindenkit kérek, ne ez alapján ítéltessék meg ez a tábor.

A FSFE pedig nem tehet mást, ezelőtt mákjuk volt, mert a Vistanak nem sikerült a rajt, de most muszáj nyomják a kamillát. Ez nekik most ingyen reklám...
2009. okt. 20. 19:59 | válasz | #8
Hát minden bizonnyal a suliban nem a magyar volt az erősséged!

Egyébként meg nem kell itt játszani az agyad. Tudjuk nagyon jól, hogy MájKrémszaft beépített embere vagy, aki fordított pszihológiát próbál bevetni az SG olvasóin, hogy a trójai Win7-re váltsanak, a jól megbízható Linux helyett!
És van képed idejönni ezek után?? Mennyit fizetett a MájKrémszaft, hogy ilyen reklámot csinálj nekik?? He???
Vagy gondoltad nem jövünk rá?? Hát a pofám leszakad helyben!!!
2009. okt. 20. 19:39 | válasz | #7
hát eddig a beta verziókkal meg voltam elégedve viszont most a végleges van fent és olyat játszik hogy ha elindítok egy ps cs3at akkor a win intéző lefagy ha jobb egérrel kattintok az asztalon :D erre nincs vmi megoldás?
2009. okt. 20. 19:28 | válasz | #6
hát igen, ha a felhasználók többsége nem akarna játszani is a gépén valami directxes progival, akkor sokkal többen használhatnának linux disztribeket..
2009. okt. 20. 19:07 | válasz | #5
mondjal mar egy darab trojait ami bele van epitve a windows-ba.jo lenne valami konkretum is mert humbug az egesz.
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. okt. 20. 18:06 | válasz | #4
Már megint újabb biztonsági rést találtak a Windowsban, mellyel kívülről átvehető a vezérlés a számítógép felett ... csak idén legalább az 50edik ilyen "hiba" volt, melyet szánt szándékkal építettek a Windows-okba a korábbi cikkben leírt kronológiai sorrendem szerint.

Most hogy a korábbi Windows verziókkal (melyek közt akadt jó is , az XP-vel ugye?) rászoktatták az embereket a trójai OS-ekhez, finoman. Mostmár lehet pofátlanul monopolhelyzetből vastagon sz*rni a pofájukba, mert a gójjal tulajdonképpen bármit meg lehet csinálni. Ki lehet adni pofátlanul is a trójai OS-eket, nem kell tudnia se semmit, lehet jó hodály nagy és lassú is, minél nagyobb gépigényű, hiszen a hardver-lobbi érdekek ezt kívánják. Fizessen minél többet a pancser gój, és legyen minél könnyebben megfigyelHETő.

Kaadi  
2009. okt. 20. 16:20 | válasz | #3
"mondván számos jobb, ingyenes alternatíva érhető el"

...ez csak úgy lenne igaz: néhány ingyenes alternatíva is elérhető.
Indokok:
1. számos=sok; nincs sok "érett" alternatíva a Windows-al szemben
2. jobb? a felhasználó dönti el mi a jó, mi az ami az igényeinek megfelel. A Linux nem felel meg a felhasználók 98,4%-ának
3. a piaci részesedés szerint még a mobil operációs rendszerek (Windows Mobile, iPhone OS, Symbian, Palm OS, Blackberry)felhasználói is többen vannak mint a Linux-osok

... miről is beszélnek ezek?
2009. okt. 20. 16:04 | válasz | #2
"Win7-szarok a béka segge alatt se vannak, a visszafele való inkompatibilitástól kezdve, a brutálnagy gépigényen át egészen a felhasználó szándékos szivatásáig és gusztustalan megfigyeléséig... tulajdonképpen az ubuntu az egyetlen valós riválisa az éppen készülő Google OS-nek, de annyi szent ha egy év múlva kijön nem lesz majd egyetlen ember se aki valaha is hallani akarna bármit is továbbá ezekről a fos Viszta alapú bithal... bughalmazokról."

És a többi, és a többi. Kötelező flame megvolt, most jöhetnek a hozzászólások, amelyek valóban a cikkhez szólnak hozzá!!



Meg vagyok elégedve a hetessel, ha befoltozzák a "lyukat" ki merem jelenti, hogy a legjobb OS lesz, amit készített a Microsoft. Nekem legalábbis mindenképp (térítést meg nem kérek, köszönöm).
2009. okt. 20. 16:02 | válasz | #1
Azért a habzó szájjal acsarkodó FSFE is szépen befoghatná néha... Gyakran túlzásokba esnek, és olyanokat állítanak ami teljes hülyeség. Nem jobbak semmivel sem, mint a nagy cégek.