Deadpool is rebootot kap
2009. október 19. 18:35, hétfő
Az X-Men-rajongók által talán legjobban várt önálló film Deadpoolé lehet. A karakter már feltűnt az X-Men kezdetek: Farkas című filmben is, de a készítők nem feltétlenül akarnak foglalkozni Deadpool azon megjelenésével, inkább rebootolnák a mutánst.

Hirdetés

Lauren Shuler Donner, a mutánsfilmek egyik producere, a már korábban említett Empire-interjúban a Deadpool-mozi jelen állásáról is ejtett pár szót. Először is arról beszélt, hogy szíve szerint figyelmen kívül hagyná a Wolverine-film Deadpoolját és a nulláról kezdene neki a karakter megalkotásának, ami nem rossz ötlet, tekintve Hugh Jackman filmjének egyik befejezését.

A producer nem érzi gondnak, hogy Ryan Reynolds egy másik szuperhős, Green Lantern bőrébe is be fog bújni, hiszen annak idején Harrison Ford is jó Han Solo és Indiana Jones volt, s a nézőket sem zavarta össze a kettősség. Ráadásul Green Lantern teljesen más karakter, mint Wade Wilson.

A tervek szerint a Deadpool-film hangvétele, ha megvalósul, akkor sötét lesz és mégis poénokkal teli, s az ígéretek szerint egy nehezen elmesélhető történeten fog alapulni. Jelenleg a producerek az írókkal, írójelöltekkel tárgyalnak és remélhetőleg novemberre el fog dőlni a forgatókönyvíró személye. A meglehetősen innovatív film egyik eleme a "negyedik fal" ledöntése lesz, vagyis a karakter ki fog szólni a nézőkhöz, tudni fogja, hogy csak egy film szereplője. Legalábbis ez a terv - hogy a Fox mit szól majd hozzá, idővel kiderül.
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. okt. 22. 18:07 | válasz | #14
Ryan Reynolds:
-> Hannibal King - Blade: Trinity
-> Deadpool - X-Men Origins: Wolverine
Ráadásul mindkettő Marvel Comics karakter, a lámpás az DC.

Szóval ez kb. olyan mintha Gil Grissom egyik héten Vegasban nyomozna, a másik héten meg New Yorkban v Miamiban köröznék.:-)
2009. okt. 20. 23:36 | válasz | #13
Igen, így már értelek. Amúgy Han Solo és Indy jelleme közé én egy halvány egyenlőség jelet is tennék. Gondolok itt a fanyar humorra. Nagy kedvenc.
winnie  
2009. okt. 20. 13:02 | válasz | #12
sorozatról és ikonról van szó, lehetőleg hasonló műfajból. egyelőre egy vasember és nulla sherlock van, de nagyjából hasonló lehet a probléma.

fordnál eléggé egyszerre volt, ráadásul ő volt deckard is. de persze egy filmstúdió gondolkodik csak így, nem hiszem, hogy valakit is hallottam volna összezavarodás miatt panaszkodni.

5 év termése.

# Indiana Jones and the Temple of Doom (1984) .... Indiana Jones
# Star Wars: Episode VI - Return of the Jedi (1983) .... Han Solo
# Blade Runner (1982) .... Rick Deckard
# Raiders of the Lost Ark (1981) .... Indiana Jones
# Star Wars: Episode V - The Empire Strikes Back (1980) .... Han Solo
2009. okt. 20. 12:26 | válasz | #11
Eredetileg Pókember is sokkal-sokkal (szerintem talán a leginkább) vicces képregény figura. Csodálatosan narrál, jók a beszólásai, mégis amikor kell, komoly tud maradni... Ehelyett a filmben...
2009. okt. 20. 12:24 | válasz | #10
Oké, itt végül is az a gond, hogy EGYSZERRE játszik 2 külön szerepet.. Na de Harrison Ford Indyje és Soloja között úgy emlékszem nem volt átfedés.. Ilyen alapon meg minden színész zavarhatna, hogy 2008-ban Vasember... idén meg Sherlock Holmes?? Vagy lehet én nem értem ezt..
2009. okt. 20. 09:03 | válasz | #9
hehe fel semm tünt hogy spoilereztem ámbátor ugy tünik amit mondtam az annyira titok minthogy Bruce Wayne Batman -.-'
2009. okt. 20. 01:19 | válasz | #8
Na igen, ezért volt mindig a kedvenc képregényhősöm, remek poénforrás volt a kiszólogatás. Ha jól tudom, ő az egyetlen képregény-figura, aki tudtában vannak, hogy az, ami :)
2009. okt. 19. 23:25 | válasz | #7
Pont ezek a kiszólások azok, amiért szeretjük a képregényt :)
2009. okt. 19. 22:51 | válasz | #6
Egyetlen zavaró dolog a nézők felé kiszólás, komolytalanná teszi a filmet, amitől a néző abszolúte nem tud elmélyülni a sztoriban...
winnie  
2009. okt. 19. 21:46 | válasz | #5
deadpool és green lantern között? (a nézők a színészhez sokszor egy figurát társítanak és ezt kell maximálisan kihasználnia bevételileg a stúdióknak. már eleve az sem veszi ki jól magát, ha egy színész két külön stúdiónak az arca egy filmsorozata révén. például ezért is voltak bérviták a nip/tuck sorozat utolsó évadjával kapcsolatban, hogy a két főszereplő bár 2009-ben leforgatja a sorozat utolsó részét, de az csak 2011-ben kerül adásba és addig hiába van két szabad évük, nem vállalhatnak tévésorozatszereper, mert a nézők "összezavarodnának":)
Zabber  
2009. okt. 19. 21:26 | válasz | #4
én úgy tudom, hogy a flash-t is Reynolds fogja játszani...
2009. okt. 19. 21:08 | válasz | #3
Ejj, ez most spoiler??

Amúgy Han Solo és Indiana karaktere nem tudom miért jött szóba... vagy miért kellett volna a nézőket hogy zavarja? Itt azért nagyobb a hasonlóság.
2009. okt. 19. 19:12 | válasz | #1
Na ez végre ígéretesen hangzik, reméljük a Fox nem szól bele, mert ez így igazi DP film is lehet