Már kész a Függetlenség napja 2. története
2009. október 18. 20:28, vasárnap
Időről-időre felszínre kerülnek a Függetlenség napjának folytatásáról szóló pletykák, hogy aztán ugyanolyan hirtelenséggel el is haljanak. Információt viszont szerencsére a legilletékesebbtől, az 1996-os megasiker rendezőjétől, Roland Emmerich-től is lehet nyerni.

Hirdetés

Emmerich jelenleg járja Amerikát és tartja sajtótájékoztatóit, melyeken új filmjét, a 2012-t promózza, de szerencsére egy riporter nekiszegezte a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy még nem készült el a Függetlenség napja 2.?

Emmerich a Latino Review kérdésére elmondta, hogy a második rész történetét már megtervezték és az "nagyon jó, valóban remek történet, egy igazán csúcs sztori." A kérdésre, hogy akkor mi az akadálya a forgatásnak, a válasz Will Smith fizetése volt. Emmerich elmondta, hogy producertársával, Dean Devlinnel továbbra sem tettek le szándékukról, hogy elkészítsék az új ID4-t és szerencsére Will Smith is benne lenne, ha a részletekről meg tudnak egyezni a Fox stúdióval.

Smith természetesen olyan fizetési konstrukcióban gondolkodik, aminek keretében a film bevétele után is részesedést kapna, a 20th Century Fox azonban a nagyon drága szupersztár nélkül képzelné el a filmet. Emmerich elmondta, hogy nekik és a közönségnek is létfontosságú Smith jelenléte. Egyelőre tehát a Függetlenség napja 2. sorsa csakis a stúdiók egymás között vívott harcán múlik.
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
bippo  
2009. okt. 20. 19:17 | válasz | #28
Goldblum sorozatából láttam másfél részt. A karakter tetszett, Jeff jól hozta, de maga a sorozat olyan átlagos volt számomra. Billt pedig köszöntjük újra a vásznon. Persze Will Smitht is szívesen látjuk mindig.
2009. okt. 20. 00:02 | válasz | #27
Kibuktak a moziból. Már nem keresik őket. Bill apó Horrora akadva 4-ejben meg Grudge-okban szerepelt meg tévésorozatokban próbálkozik. Goldblum is tévésorozat főszereplője. Pullman talán most vissza fog találni, készül egy értelmes filmje.
bippo  
2009. okt. 19. 23:01 | válasz | #26
Mindkettőt bírom, ők is kellenek bele.
Amúgy mi van mostanság a jó öreg Bill-lel? Rég nem láttam filmben.
bmw  
2009. okt. 19. 21:15 | válasz | #25
Igy van, Goldblum ugyanannyira fontos lenne benne mint a Will!!
clx457  
2009. okt. 19. 20:03 | válasz | #24
És Bill Pullmannel mivan? Őt kihagyják?Jeff Goldblumnról meg ne is beszéljünk!
2009. okt. 19. 16:34 | válasz | #23
Hát pedig a Waterworld anyagilag bukás volt sajnos! Erről nem a film maga tehet, hanem a sugarman által említett fránya hurrikán, ami lerombolta a díszletet és újra kellett építeni, mert már annyi volt beleinvesztálva a filmbe hogy nem hagyhatták teljesen veszni. winnie pont te írtad ezelőtt 3-4 hónappal, hogy nagyon sok film veszteséges! A BO Mojo által közölt adatok a teljes mozis bevételt mutatják, amibe bennevan még a mozi/terjesztő haszna is. Plusz a film költségvetésébe nincsenek benne a reklám költségek, ami legtöbbször maga a film költségét is eléri! Ez eléggé elentmondásos nem?
Zombee  
2009. okt. 19. 15:41 | válasz | #22
Az elkészítési költségeket visszahozta, meg termelt némi hasznot is, valóban bukásnak írják mindenütt, de ez így nem igaz. Erre épp winnie hívta fel a figyelmemet, nem mond hülyeséget. A magas költségek miatt nyilván kevesebb volt a haszon rajta, de igazából kategóriáján belül kimondottan sikeres film lett, az ilyen lepukkant poszt-apokaliptikus filmek többsége videótékák alsó polcain hódított a 80/90-es években. Bár szerintem azok szintjét élvezhetőség szempontjából a Waterworld nem ütötte meg a túl sok érzelgősség miatt, mivel mind a téma, mind a látvány és a karakterek a hasonló B mozik legszebb hagyományait követték.
B mozi alatt nem feltétlenül az olcsót értjük.

Személy szerint a Függetlenség napja folytatásnak nem látom értelmét, de hátha jó lesz. Emmerich utóbbi próbálkozsai elég bénák lettek. Will Smith kell, bírom őt, az ilyen nagypofájú szerepek mindig jól álltak neki.
2009. okt. 19. 15:41 | válasz | #21
A studiók kimutatása szerint mind a Lotr, mind az eredeti SW ráfizetéses volt.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

(Perek kapcsán kerültek ezek az érdekes állítások előtérbe.)
2009. okt. 19. 14:57 | válasz | #20
Te szerinted mikor van bele kalkulálva egy film költségvetésébe, az hogy újjá kell építeni több millió dollárnyi díszletet?
Egy háznál sem alapvetés, hogy összedől és újra kell építeni.
Narxis  
2009. okt. 19. 12:43 | válasz | #19
Ideje lenne elhallgatnod és eltűnnöd erről az oldalról. Persona non grata vagy.
winnie  
2009. okt. 19. 12:08 | válasz | #18
nem lett veszteséges. nagyn ritka a veszteséges film. az is benne van a költségvetésben. az újjáépítés.
2009. okt. 19. 12:01 | válasz | #17
Azért lett veszteséges, mert a díszletek nagy részét újra meg kellett épiteni, mert volt valami vihar vagy mi.
winnie  
2009. okt. 19. 11:43 | válasz | #16
urban legend, hogy akkkkora bukás lett volna, csak ezt írták a zújságok. az év 12. legsikeresebb filmje amerikában, a 9. világszerte megelőzve a rettenthetetlent, a jumanjit vagy a szemtől szembent. bukta, de közel sem akkora
zedow  
2009. okt. 19. 11:39 | válasz | #15
a waterworld bazi nagy bukas volt tudtommal, nem jo pelda :)
2009. okt. 19. 11:23 | válasz | #14
Ha a Fox csinálja akkor tökmind1 veszteséges lesz-e vagy sem (valszeg nem mert telerakjak cgi-vel ami nézőmágnes és bármennyit rászánnak), akkor is megcsinálja, amíg bele tudják építeni a szokásos Amerika-propagandájukat a filmbe.
2009. okt. 19. 09:29 | válasz | #13
A dúrva szerintem a, hogy WS jókora pénzt kér és jókora részesedést is.
2009. okt. 19. 09:27 | válasz | #12
Carville jó fele kapisgál. WS ügynöke azé kardoskodik, hogy több legyen a lóvé, és így a színjátszás értéke növekedik. Tök mindegy mennyit hoz a film, a színész hozza amit hoznia kell, a többi meg a rendezőn, produceren, marketingeseken, stb. múlik. Ha WS 1 millióval kevesebbért vállalja, akkor WS-nek 1 millával kevesebb lesz, a FOX meg verheti a nyálát a befektetőknek, meg a köv szinésznek is, hogy figy WS a Függetlenség N. 2-t ennyiért nyomta, szerinted neked jár akkor ennyi?

Kicsit talán hasonlít az ingatlanpiacra HW-ban. Minden egyes háznak meg van a saját értéke. Tök mindegy ki költözik bele, annak az az értéke amit a piac diktál. Lehet alkudni, de van egy bizonyos határ.

A FOX nagyon aláígér WS villájára:)
Blasta  
2009. okt. 19. 09:23 | galéria | válasz | #11
Jaaaaa, vagy például a Waterworld 2, Kevin Kostner nélkül! A kutya be nem ülne rá

2009. okt. 19. 09:06 | válasz | #10
Szóval a színészek hermetikusan elzárva élnek egymástól, élőben nem is ismerik egymást, és ők is csak az újságból informálódnak társaikról? :P
És igazából még csak konkrét számokat ismerni, elég azt tudni, hogy kaszált 200 milliót az FN2 csak amerikában, akkor lehet spekulálni hű ha ennek Will Smith csak az 1%-át kapta meg az mekkora pénz, aztán ott a világ többi része én is ilyen sokat akarok.

Azt meg ne mond nekem hogy nagyobb üzlet egy 99%-os warezzal rendelkező régióban egy átlagos akciófilmet forgalmazni (ahol költségek is vannak és így a profit számít), mint egy megaprodukció egész világon történő forgalmazásából egy kis részesedést elcsípni (amit bevétel alapján számolnak, nem a profitból). Se azt hogy Cris Tucker és/vagy Jackie Chan jobban kereső név mint Will Smith. Az utóbbi években mindegyik Will Smith film átlépte a 100 millió bevételt csak Amerikában, ők meg messze nem érnek el ilyet, ergo messze nem is fognak ennyit fizetni nekik. :P
AZTA  
2009. okt. 19. 08:56 | válasz | #9
A transformersrol is tudták hogy kibaszott nagy bevétele lesz a 2. résznek hiába volt szar film az első, de te sztem arról is azt hitted hogy nem fog 1000$ bevételt sem hozni mi? Ebben az esetben meg még jó is volt akkoriban a film.
2009. okt. 19. 00:08 | válasz | #8
Vagy felnyomnak valami Nod32-t és az emberiségnek vége
winnie  
2009. okt. 18. 23:47 | válasz | #7
rosszul látod, mert a fizetéseket és főleg a részesedéseket nem szokták különösen szétkürtölni. meg a színészek egyébként sem turkálnak egymás zsebében. chris tucker és jackie chan is mekkora pénzeket kapott a rush hour 3-ért, utóbbi még a film kelet-ázsiai forgalmazásának a jogaira is rátette a kezeit. smith közel sem kapna annyit, mint ők.
2009. okt. 18. 22:46 | galéria | válasz | #6
az idegeneknek már lesz tűzfala?
2009. okt. 18. 22:44 | válasz | #5
Mindketten rosszul közelítettétek meg a problémát.
Nem azért féltik megfizetni mert félnek a több milliós bukástól, főleg ha Smith olyan fizut akar ami a bevétel függvényéből adódik... Épp ellenkezőleg, azért nem akarják megfizetni mert attól félnek hogy túl nagy siker lesz, és ezért Smith fizetése túl nagy lesz. És akkor a többi színész is akar ennyi gázsit, a kevsébé híresek meg épp csak valamivel többet. És ha már elég sokan akarnak anélkül hogy kapnának is akkor majd sztrájkolnak mint a forgatókönyvírók.
endrev  
2009. okt. 18. 22:38 | válasz | #4
Nagyon hülye ötlet, hogy kihagyják Will Smith-t, nélküle az csak egy rágcsa lenne, mint pl. az Őserdő Hőse 2 Brendan Fraser nélkül...
winnie  
2009. okt. 18. 21:52 | válasz | #3
ez nem úgy működik, hogy ha sok a pénzed, akkor ingyen kezdesz dolgozni. ezt csak lentről hiszik az emberek. mint ahogy lentről tűnik tök mindegynek, hogy egy film 100 vagy 150 millió nyereséget termel. minden egyes nagy költségvetésű film finanszírozását ezerszer meg kell gondolni.
2009. okt. 18. 21:35 | galéria | válasz | #2
Nagyon egyszerű: mert nem tudják, ergo senki nem kockáztat semmit. Tudják, hogy hatalmas bevétele lesz a filmnek? Igen? Honnan? Ezt Te miből gondolod? Gondolom olvastad a forgatókönyvet minimum, ha már ilyen magabiztosan állítasz ilyesmit... Tudod, nagy ember nagyot esik...
AZTA  
2009. okt. 18. 20:37 | válasz | #1
nincs még elég pénze ennek a szupersztárnak? mondjuk azt sem értem hogy miért nem tudják megfizetni mikor tudják hogy ugyis iszonyat nagy bevétele lesz a filmnek