Aliens vs. Predator - Mozgásban az Idegenek
2009. október 17. 09:03, szombat
Elég sokat kellett várni, mire a Sega végre kiadta az Aliens vs. Predator harmadik fajának bemutatkozó gameplay videóját, de szerencsére a mai napon megérkezett a jelenetsor.

Eddig láthattuk a tengerészgyalogosokat, majd a Ragadozót is mozgásban, most pedig az Alienek/Idegenek vannak soron. Aki már játszott valamelyik korábbi résszel, az tudja, hogy Alienként az árnyékok és szellőzők lesznek a legnagyobb barátaink. Szemtől szembe menni bárkivel - főleg egy Predatorral - maga az öngyilkosság.


A Rebellion játéka jövőre támadja be a boltokat és eme program sikerén múlik a Colonial Marines sorsa is, szóval remélhetőleg szépen fogy majd a program. Mindenesetre az eddigi előjelek bíztatóak, és már csak pár hetet kell aludni a megjelenésig (egész pontosan tizenhatot).
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Rotcsa  
2009. okt. 21. 17:22 | válasz | #12
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. okt. 19. 18:14 | válasz | #11
Ehehe, "tökéletes" lény, ami képtelen önmagában szaporodni, mindenképp szükséges neki egy gazdatest ami inkubátorként működik? Addig oké, hogy egy nagyon sikeres dög, de a tökéletestől rettentő távol áll.

Emellett nemtom mit kezdenek magukkal, ha egy bolygót totálisan letakarítanak... Letelepednek, és elkezdenek földműveléssel foglalkozni? :D

Jó, tudom, bennem van a hiba, hogy bele akarok gondolni...
Rotcsa  
2009. okt. 19. 16:21 | válasz | #10
Egyébként én az eddigi játék alapján és a filmekben elmondottak szerint a következőt várom az idegenektől:

A filmben a tökéletes organizmusként jellemezték az idegent a következő tulajdonságai alapján:
-gyorsan szaporodik(ok)
-Képes megállapítani az élőlények testi erejét(game-ben ilyen nem volt)
-Denevérekhez hasonló ultrahangos tájékozódással mm-es pontossággal meg tudja állapítani a célpont helyét.(ahhoz képest elég sokszor mellé lehet ugrani, amikor támadunk)
-érzékeli a testhőt(ez se volt sehol)
-a nyála minden földi anyagot átmar és minden ismert savtól erősebb(ezt csak akkor láthattuk, ha bele trappancsoltunk egy döglött idegenbe.;jó lenne fröcskölni azt a nedűt...:)
-borotva éles karmok(mondjuk,h ez ok)
-lát a sötétben(nem a legjobb látás, de mondjuk, h ok)

azon kívül kitalálhatnának vmit a falmászás könnytíésére, mert sztem az sem volt a legkönyebb.
Jó lenne, ha ezek a hiányosságok benne lennének az új játékban.
Rotcsa  
2009. okt. 19. 16:11 | válasz | #9
Szóval hiába sunyulsz a predivel láthatatlanba, akkor is ki leszel filézve a katmokkal, ha épp te nem látod a nyáladzó a dögöt..:D
Rotcsa  
2009. okt. 19. 16:09 | válasz | #8
Így van, de ez visszafelé is igaz tekintve azt, hogy az Alien érzékeli kvázi0 "látja" az élőlények álltal kibocsátott feromonokat.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. okt. 19. 14:48 | válasz | #7
Amíg csak egyféle ellenfél van, addig elég nehezen megközelíthető a predator, de ha mindhárom faj jelen van a pályán, akkor már elég szar váltogatni a különböző nézetek közt...
2009. okt. 18. 09:59 | válasz | #6
Amúgy, Predátorral szemben egyáltalán számít az hogy sötétben bújkál az Alien vagy sem? Nekem úgy rémlik tökmindegy, tekintve a kismillió látásmódot a predi maszkban...
Vorpal  
2009. okt. 17. 17:41 | válasz | #5
Singleben meg egyéb gondok vannak. Vagy észrevesz az AI akkor is ha a szénbányába sunnyogsz és miután észrevett 3 pályát visszaugathatsz akkor is tudja hol vagy és a fákon át lelő, vagy akkor sem észre ha előtte állsz (OPF2), hogy Pistikének is könnyű legyen.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. okt. 17. 16:09 | válasz | #4
Az a baj az ilyen lopakodásra és árnyékokra épülő multis játékoknál, hogy kurvára használhatatlan online, mert mindenki az egekbe bassza a gammát meg a brightnesst. Aztán sok sikert a lopakodáshoz, ha a marínnál még az árnyék is fehér a monitoron...

Quake2höz volt egy mod Gloom címmel, nagyon király volt, LANon iszonyatnagy meccseket toltunk (miután régebbi pléjerek körbejártunk, és beszabályoztuk játszhatóra az újak monitorát), de mikor neten kipróbáltam, gyakorlatilag esélytelen volt "élien" oldalról.

És úgy látom, hogy ez ellen nem is nagyon lehet semmit sem tenni. Szal erősen kételkedek benne, hogy jó lesz vele multizni...

Singleben persze érdekel, úgy nagyot ütöttek az előző részek is.
2009. okt. 17. 13:49 | válasz | #3
Az AvP méltő lesz régi hírnevére
2009. okt. 17. 10:39 | galéria | válasz | #2
Gyerekek én nagyon várom =D
2009. okt. 17. 09:06 | galéria | válasz | #1
hehe, a videó alatti reklám az Otthon főzés - finomságok témáját népszerűsíti