Bemutatjuk: HanLin digitális könyvolvasó
2009. október 20. 11:26, kedd
A nálunk járt Magyarországon is kapható HanLin digitális könyvet azért szerettük volna közelebbről megismerni, mert egy nagyon fontos és nélkülözhetetlen időtöltést hivatott szolgálni: az olvasást. Azonban mivel nem könyv hanem technikai eszköz, folyamatosan a viták keressztüzében áll, érvek hangzanak el mellette és ellene.

Hirdetés

Már egy-két generációval ezelőtt is arra panaszkodtak az idősebbek, hogy a fiatalság nem olvas, és a szépirodalom kezd kimenni a divatból. Pedig a mostani helyzet ebből a szempontból még siralmasabb, amit a Harry Potter-láz kiváltotta határtalan öröm, és a Nagy Könyv szavazás legjobbjai között szereplő kötelező olvasmányok is mutatnak: sok mai felnőtt az iskola elvégzése óta nem vett könyvet a kezébe. A mai fiatalok nagy része - kivételek persze vannak - technológiafüggő. Erről persze nem a önmagában technológia tehet, de ennek a cikknek nem is ez a témája.

Az olvasás élményéhez szorosan hozzátartozik a könyv, mint tárgy. A lapozgatás, a borító, esetleg benne egy dedikálás, a papír illata. A családi könyvtárban lévő kötetek generációkon át, örökségként és emlékként kísérnek bennünket. Évezredes hagyománya van a papírgyártásnak és a könyvnyomtatásnak, lényegében az emberi kultúra szinte teljes egészében könyvtárakban, könyvekben van eltárolva. Igen ám, de jött a digitalizálás, ami nagy lépésnek számít, mivel a könyvek sérülékenyek, ráadásul egy interneten megosztott anyaghoz bárki hozzáférhet, pontosabban hatalmas mennyiségű írásos anyagot érhetünk el a világhálón.

Az e-könyvek tehát nem feltétlenül a nyomtatott könyvet helyettesítik, hanem egyben új funkciót töltenek be: a digitalizált anyagok olvasási komfortjának, élményének növelésére szolgálnak. Természetesen a hagyományos könyv helyett is használható egy digitális könyv, amennyiben valakinek ez az igénye. Ilyen esetben pedig hatalmas mennyiségű anyagot hordozhatunk magunkkal bárhova.

A könyvből való olvasás élménye persze semmihez nem hasonlítható. A kínai gyártmányú HanLin - a kevés számú többi e-könyv típushoz hasonlóan - éppen ezt a különbséget szeretné enyhíteni. Egy laptop háttérvilágítással rendelkező LCD kijelzője ugyanis teljesen más látványt nyújt, mint a papír. Ráadásul számítógépen, de még laptopon is körülményes az olvasás, mivel a PC-t el kell indítani, fájlokat kell keresgélni.

A laptop egy e-könyvhöz képest nagy, nehéz és kényes szerkezet, amire vigyázni kell, ráadásul tele van fontos egyéb anyagokkal, amit nem szívesen hordoz magával az ember. Arról nem is beszélve, hogy ha olvasni szeretne, nincs kedve számítógépet bootolgatni, és nem jó, hogy a gépen lévő ezer egyéb dolog elvonja a figyelmét. Aki olvasott már laptopon tudja, hogy olvasás közben rendszeresen eszébe jut néhány sürgős elintéznivaló, vagy válaszolandó email, amit persze azonnal kezelni kell.

Hosszúra nyúlt bevezetésünk arra szolgált, hogy emlékeztessük magunkat az e-könyvek funkciójára annak érdekében, hogy tesztpéldányunkat megfelelően tudjuk értékelni, és ne egy butított laptopot lássunk benne. Nézzük meg tehát a szóban forgó készüléket közelről:


A HanLin jellege és a csomagolás tartalma valóban arra utal, hogy egy kifejezetten olvasásra alkalmas eszközről van szó, és semmi egyébről. A dobozban megtaláljuk a gépet, egy elegáns, kinyitható műbőr tokban. USB kábel, 1 GB-os SD kártya, USB-SD kártyolvasó, fülhallgató, csuklópánt, és természetesen a leírások kerülnek ki a dobozból.

Először az tűnik fel, hogy a készülék könnyű: mindössze 220 gramm. 184 x 120.5 x 9,9 mm-es külső méretével valamivel kisebb és főleg vékonyabb mint egy netbook, és természetesen jóval könnyebb. A HanLin műanyag külső háza kicsit sprőd, ami miatt nem csúszkál a kézben. Kezelőszervei abszolút nem hasonlítanak semmilyen egyéb számítástechnikai eszközére, a tervezők úgy látszik igyekeztek mindent leszűkíteni a fájlok kiválasztására és olvasására. Ezen kívül semmit többet nem tud a gép, ám ez is volt a szándék.


A gépen Linux operációs rendszer fut, amivel lényegében a - maximum 4 GB-os - SD kártyára felrakott fájlok között lehet lépegetni a korábban, számítógéppel létrehozott könytárszerkezetben (természetesen USB csatlakozó is van a gépen). A gép PDF, MOBI, DOC, WOLF, MP3, HTML, TXT, CHM, FB2, Djvu, PNG, TIF, GIF, BMP, JPG, PPT, EPUB, LIT, PRC kiterjesztésű fájlokat olvas, valamint mp3-at is lejátszik, tehát olvasás közben zenét is hallgathatunk - kizárólag fülhallgatóval, hangszóró ugyanis nincs a gépben.

A készülék leglényegesebb eleme a speciális kijelző, amit "Electronic Paper"-nek vagy "e-paper"-nek is neveznek. A különleges technológiának köszönhetően a 800 x 600 pixeles panel hatása nagyon hasonlít a papíréra: minden szögből jól látható. Háttérvilágítás nincs, tehát olvasólámpára van szükség, viszont erős fényben is tökéletesen olvasható. A 4 szintű szürkeskálában megjelenő betűk tűélesek, nincs képfrissítés, ami miatt stabil és megnyugtató a látvány. Jelenleg csak fekete-fehér verzióban létezik, azonban ennek - a készülék célját figyelembevéve - nincs negatív jelentősége. A tesztidőszak alatt kiderült, órákon keresztül is élvezetes olvasni a HanLin-on, ebből a szempontból tehát nagyon kellemes meglepetést okozott.

A menüszerkezet minimális, lényegében kimerül a fájlok kikeresében és megnyitásában, meg pár funkcióban, ami elég is. Bekapcsoláskor egymás alatt sorban jelennek meg a könyvtárak vagy fájlok, melyeket az alsó numerikus billentyűkkel lehet kiválasztani. Az egyes számú sorban a félbehagyott olvasmányainkhoz térhetünk vissza, tehát nem kell keresgélni, mit is olvastunk korábban: a könyv ott folytatódik, ahol "becsuktuk". Olvasás közben öt különálló könyvelzőt helyezhetünk el, valamint lehetőség van a szöveg nagyítására több fokozatban: a legnagyobb fontméret esetében elfordul a szöveg, tehát fektetve kell fogni a gépet.

A leggyakrabban használt lapozógombok a gép bal oldalán találhatóak, de nem tökéletes az elhelyezésük. Ha ugyanis tokban van a gép, az ember értelemszerűen úgy fogja a HanLin-t mint egy könyvet, így viszont sehogy nem lehet elérni ezeket a gombokat. A megoldás: egyik kézzel elengedjük és lapozunk, vagy egyszerűen kivesszük a gépet a tokból.

A gyakorlat azt mutatta, hogy funkciók tekintetében a fentieknél több valóban nem kell egy ilyen készülékbe, azonban a mai villámgyors számítógépekhez szokott társadalomnak kicsit lassúnak tűnhet a műveletek végrehajtása. A sebesség talán az energiatakarékosság, pontosabban az akkumulátoridő növelésének oltárán esett áldozatul, mivel amúgy egy laptophoz képest nagyon sokáig képes működni a készülék: ebben persze a speciális kijelzőnek is komoly szerepe van. Lebilincselően érdekes nyomtatott könyv esetében az ember már előre fogja a lap sarkát, és a megfelelő pillanatban lapoz, így majdnem folyamatosan tud olvasni. A HanLin esetében ugyanilyen céllal azt a technikát kell alkalmaznunk, hogy az utolsó sornál már meg kell nyomnunk a lapozógombot, és mire a sor végére értünk, már megjelenik a következő oldal.

Értékelés

Ha számításba vesszük az interneten elérhető írott anyagok mennyiségét, valamint a digitális könyvtárak és e-könyvek hatalmas választékát, azt kell mondanunk, hogy az olvasni vágyó ember kedvenc szerkezetévé válhat a HanLin. Használata nem emlékeztet a számítógépére, a képernyő látványa valóban kellemes, és nem fárasztja a szemet, ráadásul hasonlít a papírra. Utazáskor nincs szükség az olvasandó anyagok kinyomtatására, és a tárterületnek csak az alkalmazott SD kártya szab határt. Aki tehát ilyet használ, azt érzi hogy olvas, és véletlenül sem tudják figyelmét elvonni a számítógépek szokásos ügyes-bajos dolgai, és mellette szól még a hosszú akkumulátoridő.

A 80 ezer forint feletti vételár Magyarországon sajnos soknak számít, ami valószínűleg sok könyvkedvelőt visszariaszt - annak ellenére, hogy a családok nagy részében ennél nagyobb összegeket költenek a szülők olyan számítástechnikai eszközökre és szoftverekre, amik kizárólag játékra használhatóak. Mivel nem slágertermék, gyártása nyilván kevésbe gazdaságos, mint mondjuk egy Playstation-é. Vételár vonatkozásában tehát összehasonlítást végezni éppen annyira van értelme, mint egy diszkóbelépő és egy színházjegy árának esetében. Számolás közben pedig álmodozhatunk, hogy milyen szép is lenne, ha minden második gyereknek valamilyen játék helyett ilyene lenne otthon, és azt csinálná, amit sokan csináltunk: faltuk a könyveket. Azonban - a hagyományos vagy digitális könyv esetében egyaránt - ez egyelőre tényleg csak álom.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. okt. 21. 19:39 | válasz | #45
Ez azért nem 80 rugó:
http://cgi.ebay.co.uk/ws/eBayISAPI.dll?ViewItem&item=200393676654
2009. okt. 21. 17:56 | válasz | #44
hen-tes: egyáltalán volt már a kezedben ilyen? Tudod miről beszélsz?
2009. okt. 21. 16:15 | válasz | #43
Kezeli a kütyü rendesen az ékezetes betűket? Hogy viszonyul a Mobipocket Reader .prc fájljaihoz ?
2009. okt. 21. 15:19 | válasz | #42
#5 slickboy :
Nem, nem akarok telefonon könyvet olvasni, de fanyalodtam már rá.. És a büdös életben nem fogom elkölteni egy havi fizetésem egy nagyobb kijelzőre, lehet akármilyen szembarát. A playstation meg azért nem egy kutya, ezt fogjuk már fel. Azon ha jól tudom netezni, játszani, filmetnézni lehet, többedmagunkkal szórakozni. Semmi köze hozzá, ezért is kritizáltam a kedves cikkírót, vagy fordítót, tököm tudja mitcsinált az ürge..

#6 Cat :
Addig amíg ezek a szarok ilyen horror áron vannak inkább folyjon ki a szemem a 2colos kijelzőre. Az aki meg megveszi ezt örüljön, hogy ilyen kurvára tudja szórni a pénzt.

#7 gulyasandras :
Porsche ez? :D Vicces fiú vagy te, ez még nagyon messze van az elfogadhatótól és ne kérjük már el egy trabantért egy Porsche árát, csak azért mert Porsche még nincs tömeggyártáson. Persze, van aki megveszi, de az ilyen emberek retardáltak, vagy tényleg rá tudnak szarni a pénzre, ami jó dolog, nekik.

zsabi  
2009. okt. 21. 13:32 | válasz | #41
Fölösleges azon vitázni, melyik megoldás a jobb. Mindegyiknek megvan a maga helye és felhasználója. Nem vagyunk egyformák, mindenkinek mások a szokásai. Én PDA-n szoktam olvasni, és igenis igénylem a háttérvilágítást, mert szabadban inkább a tájat, várost, embereket nézem olvasás helyett. Egyszerre 3 óránál többet nem olvasok, mert túl sok lenne. Szeretem elraktározni az olvasottakat, gondolkodni rajta.
A gyerekek olvasási szokásairól meg csak annyit, hogy elég rég voltam gyerek. Számítógép, videó még csak a filmeken létezett számomra, a TV is csak két csatornából állt, mégsem olvastam szinte semmit. Még a kötelező olvasmányok nagy részét sem. Ma meg kifejezetten szeretek olvasni. Nem kéne mindig bolhából elefántot csinálni! Még akkor sem, ha a média azt hiszi, csak az a hír érdekes, amin meg lehet rémülni. No meg sok túlképzett középszerű ember egyre-másra ontja a felméréseket, tanulmányokat. Szerintem értelmesebb elfoglaltságot is találhatnának.
2009. okt. 21. 10:37 | válasz | #40
oké.. értem én.. te az ágyba viszed az asztali géped, laptopod, netbook od mobilod és azon olvasol mert nem bírod a könyveket, vagy a könyvélményt adó cuccokat. Az ember nem a fórumokat és cikkeket wikiet olvasgatja utazás közben, szórakozásból, lefekvés előtt, és még sok más helyzetben. Fórumot azért olvasol és kommentálsz mert érdekel a téma, és van mondani valód, vagy csak érdekel mások mondanivalója, esetleg csak simán röhögni akarsz a sok barmon akik szerint a netbookok, és a laptopok valók olvasásra, meg egyáltalán mindenre.. Persze amikor már kifogytak az érvekből, akkor előjönnek a könyv birtoklásának büszkeségével, hogy ilyen, megy olyan szép a polcon sorakozó könyv látványa.

Cateran, Roliika: Én NEM akarom naponta tölteni a netbookom, vagy akármim aksiját csak mert végig akarom olvasni a Vampire klánregényeket, vagy párszáz oldalas RPG szabálykönyveket, herri pottyert, vagy a háború és békét ha olyanom van, esetleg a Terminátor, Star Wars regényeket. És ha egyszer megjelenik a színes ereader (pl 3-4 réteg egyenként színes rétegben pl) akkor meg a képregények jönnének az olvasásban.. :)
2009. okt. 21. 10:15 | galéria | válasz | #39
Elég sokat utazgatok én is, épp ezért hazsnos egy ilyesmi. Bár részemről Blackberry Storm és Mobipocket Reader a nyerő. :D
Nagy kijelző, normális ebook formátum, így elég masszív kiskönyvtárat hordok magammal minden nap.
Ha majd mennek lejjebb az árak, akkor biztos beruházok valami ilyesmibe, ez a fajta kijelző nagyon-nagyon klassz.
2009. okt. 21. 07:42 | válasz | #38
jah, érdekes, hogy sima papírra nyomtatott 200 oldalas valószínűségszámítás és matematikai statisztika jegyzet 10. oldalánál már alig bírja a szemem :D
2009. okt. 21. 06:22 | válasz | #37
Hagyjuk mar az ilyen baromsagokat...meg a sima papir alapon levo szoveg olvasasa is farasztja a szemet(masreszt en foleg laptopon szoktam olvasni -igaz max 2-3 orat- de ha csak a forumozast,hirolvasast nezem,az is kitesz idonkent par orat..kivancsi lennek,hogy a sok "monitoron nem jo olvasni"arc hogyan olvas wikit,hireket,cikkeket,forumbejegyzeseket,blogokat,stb)
2009. okt. 21. 05:44 | válasz | #36
Jók ezek az epapírok! Akinek olvasáshoz jó a netbook meg ilyenek az nem szokott olvasni. Nincs háttérvilágítás és képfrissítés, nem fáraszja a szemet és hetekig bekapcsolva lehet hagyni. Hátigen nem 10 forintba kerül de majd lesz olcsóbb is.
AnarchoiD   2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 01. 07. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. okt. 21. 04:42 | galéria | válasz | #35
nem rossz cucc, de en maradok a Sony PRS700-asomnal ;)
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. okt. 21. 02:07 | galéria | válasz | #34
Csak így elsőre, mindegyik OCR-ezve és korrektúrázva - na meg gulyasandras legnagyobb szomorúságára ingyen:

A Foucault-inga
A rózsa neve
A tegnap szigete
Baudolino
Bábeli beszélgetés
Hat séta a fikció erdejében
Hogyan írjunk szakdolgozatot?
Kant és a kacsacsőrű emlős
La Mancha és Bábel között
Loana királynő titokzatos tüze
2009. okt. 21. 01:47 | galéria | válasz | #33
Rengeteget olvasok buszon/vonaton/szabadidőben, jó cucc lenne ez, remélhetőleg az ára is elérhető kategóriába süllyed hamarosan. Azonban még mindig kérdés a "könyv" ellátás hozzá. Pl csomó antikváros könyvet olvasok. Ilyesmiket be lehet szerezni valahonnan? (igen, gugli a barátom, de még nem izgat annyira a téma hogy rákeressek :) ) Valakinek van tapasztalata ilyen témában? Pl Umberto Eco könyvek? Áhhh, rákeresek mégis ;)
http://mek.oszk.hu -n van anyag rendesen magyar irodalomból!
ahogy nézegetem inkább a warez dolgok mennek. Nagyjából mindent be lehet szerezni, csak egy kis utánajárás.
Sz'al csak az ár a visszatartó erő. :(
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. okt. 21. 00:23 | galéria | válasz | #32
Ez a beszéd!

A könyvszagot meg majd elfelejted, nem elengedhetetlen feltétele az olvasásnak.
Spirit  
2009. okt. 20. 23:44 | válasz | #31
Keressetek már rá google képkereséssel az ereader-re. Itt a kijelző a "poén". Háttérvilágítás nélküli, minden szögből tökéletesen látható, képfrissítés nélküli. Némelyik fotón egy az egyben úgy néz ki,mintha képkeretbe lenne rakva újságcikk, tényleg nagyon jó lehet rajta olvasni. Elég sok emberke olvas könyvet munkába/iskolába menet, nekik nagyon is jó cucc ez. Egy kisebb könyv mérete van, kényelmes a betűméret, nagyon sokáig bírja, és egy könyvtárnyi cucc elfér rajta. Egyetlen baja az ára, de ez a különleges kijelző miatt van.Amit az előttem szóló is írt, egy LCD nem helyetteíti a könyvet hosszútávon, nos ez igen, kérdés ki ad ennyit érte.
2009. okt. 20. 23:02 | galéria | válasz | #30
Hát, ha ezt nem most, hanem úgy 8-10 évvel ezelőtt kezdték volna a piacra dobni, akkor még lett volna némi értelme talán, de most?
A HTC Touch HD típúsú Pocket PC-ém sokkal kisebb, annak ellenére, hogy elég nagy a képernyője, mindig nálam is van, hiszen a SIM kártyám is benne van, így telefonként is használom, és ezen is el tudok olvasni Pdf, doc, txt, Ppt, Xls, stb, szóval szinte minden általánosan elterjedt állományt. Ettől függetlenül nagyon keveset használom erre a célra, ahogy a cikk is írja: nem helyettesíti a pappírkötésű könyveket, csak bizonyos esetekben kiegészítheti (én pl az egyetemi előadásokat, ha felrakják elektronikus formában, szoktam böngészgetni, de LCD kijelzőn se valami jó dolog ilyenről huzamosabb ideig olvasni/tanulni, jobban fárad az ember szeme).
2009. okt. 20. 21:37 | válasz | #29
Akkor vegyél Netbookot 4órás rendelkezésreállással,olyan fényerővel,mint az ívhegesztésnél az ív,és hordozz egy nagy pakkot és szenvedj ha rendesen süt a nap.Én megvárom míg olcsóbb lesz és 1 hónapot kibír 1 feltöltéssel és alig lesz nagyobb egy A5ös füzetnél ,és nem kell kinyomtatni/fénymásolni azt a 8-900 oldalnyi jegyzetet/segédletet/szabványkivonatot.
2009. okt. 20. 20:32 | galéria | válasz | #28

Nekem van egy ilyen olvasóm, Magyarországon amúgy nem is Han Lin, hanem Koobe név alatt fut. Csak dicsérni tudom a kis kütyüt.
Nagyon szeretek olvasni, és egy csomó olyan könyvet, ami érdekel, nem lehet beszerezni Magyarországon. Így marad az e-book. Monitoron olvasva... hát, egy hónap masszív monitorolvasás után eléggé érdekes állapotban voltak a szemeim.
A másik: egyetemistaként könnyebb a gépezeten beszkennelve tárolni a tankönyveket, szöveggyűjteményeket, mint mindet cipelni. Nem a pénzről van szó, megveszem, ami kell, de az iskolatáskám sem végtelen tárolókapacitású.
Az olvasógéppel (én csak így hívom) tényleg olyan érzés, mintha papírra nyomtatott könyvet olvasnék. A betűk élesek és lehet nagyítani is a szöveget.
Igaz, hogy csak fekete-fehérben jeleníti meg a dolgokat, de pl. barátnőm mérnök édesapja mondta, hogy tervrajzok tárolására tökéletes.
Egy töltéssel egy hónapot bar, azért ezt háttérvilágításos kijelzővel nem mondhatjuk el. Tud MP3-at is, ezt nem próbáltam ki, mert minek, de állítólag tud. Ami a hibája a gépnek, az az, hogy a .lit-et beolvassa ugyan, de nem szereti, kifagy tőle 100+ oldal fölött. De a .rtf-eket minden további nélkül megeszi.
Ami nagyon jó még a épezetben, az az, hogy kicsi és könnyű. Itt lakom egy általános iskola mellett és amikor látom, hogy a kis elsősök akkora táskákat cipelnek, mint ők maguk, akkor magamban mindig megkérdezem, hogy miért nem lehet átállni az iskoláknak az efféle e-readerekre.
És félre ne értsen senki, nem vagyok vad-elfogult, csak nagyon bejött nekem ez a kis ketyere. Egy valamit mégsem tud pótolni: azt a jó könyvszagot! Azt semmi sem tudja pótolni.

Vorpal  
2009. okt. 20. 20:15 | válasz | #27
25Kilót adnék érte.
shaba23   2003. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 01. 05. óta regisztrált VIP fórumozó 
2009. okt. 20. 20:01 | galéria | válasz | #26
Az a baj, hogy az emberek többségének még azt is sok megérteni, hogy ez a kütyü könyv helyett, az olvasást szolgálni hozták létre, és nem játszani/filmet nézni.
A városban mászkálva, ha jó idő van szeretek leülni a egy padra, vagy a fűben és nem mindegy, hogy közben mit cipelek magammal...esetleg az összes tankönyvemet scannelt formában... Ráadásul zsebben. Nem hátrány, hogy 10 perc után nem folyik ki a szemem az olvasástól, nem ég le a gyatya a lábamról a hűtés miatt.
Az ára tényleg magas. Vagy én keresek keveset. Mindenesetre ha bele gondolok mennyi könyvet lehet letölteni netről, vagy mennyit töltöttem már le, már a 80e is rég "megspórolódott". A baj az, hogy már nem szeretek monitorról olvasni.
Szóval ez így nekem tetszik.
2009. okt. 20. 19:49 | válasz | #25
Aha ennyi. Ez azért tud 4 szürkeárnyalatot...

Nem tudom ki hogy van vele de én is képtelen vagyok bármilyen LCD/CRT forrásról huzamosabb ideig (főleg egy könyvet) olvasni.
Akinek volt már a kezében valamilyen E-reader az szerintem tudja miről beszélek. Volt szerencsém egy ismerős révén egy Kindle-t pár napig próbálgatni, teljesen mintha egy könyv lenne.

Roliika: google. Nézz körbe előállítási költségek után. Nem egyszerű a gyártástechnológiája, még kiforratlan mint anno a TFT/LCD volt. Egyenlőre drága, és amint többen írták míg nem lesz elterjedt marad is ez a helyzet.
2009. okt. 20. 19:24 | válasz | #24
4 óa lehet, hogy kevés volna ahhoz a távhoz... A e-book-okat nem órában szokás mérni, hanem lapozásszámban. Szóval néhány ezer oldalt bír egy töltéssel. És az e-papír lényege, hogy nincs benne háttérvilágítás, ezért sem fárasztja annyira a szemet, szóval emiatt sírni olyan, mint a benzines autónál arra panaszkodni, hogy benzint fogyaszt.

Teljesen mindegy amúgy, hogy mennyi ideig bírja a netbook, 4 óra olvasás kellően tönkreteszi a szemet. Egy PDA-n még annyi idő sem kell (tapasztalat... :) ).

"Mióta drágább az E papír mint egy aktivmátrixos TFT ?!"

Az E-Ink tudtommal egy cég terméke, szóval annyiért adják, amennyiért nem szégyellik. Mellesleg LCD-ből sokkal többet gyártanak, ez is olcsóbbá teszi őket.

Amúgy egy Porsche sem sokkal bonyolultabb, mint egy Opel, mégis mennyivel drágább. Másrészt aki Porsche élményt akar, az hiába vesz Opelt. Aki meg rendes könyvolvasót, az hiába vesz netbook-ot, szóval az árak összehasonlítása értelmetlen. Nézzük például a cipőket, meglehetősen egyszerű és olcsó őket előállítani, egy márkás sportcipő mégis annyiba kerül, mint mondjuk egy alaplap. Pedig nem lehet kérdés, hogy melyik a komplexebb.

Engem leginkább az zavar, hogy minden vackot beletesznek az e-book-okba. Nekem nem kell bele WiFi, meg MP3 lejátszó, csak egy viszonylag nagy méretű és felbontású kijelző, pár kezelőgomb, egy kártyaolvasó és teljes PDF támogatás. A többi felesleges árnövelő tényező.
2009. okt. 20. 19:11 | válasz | #23
Dobbenetesen rossz kerdesek...
1, Olvasni altalaban vilagitassal szoktak,igy a hattervilagitas -ha nem is felesleges-nem top 1 feature...
2, Helyesen:A kongresszusi konyvtar tartalma vs netbook (ugyanis -barmilyen meglepo-nem csak 1 konyv fer el 1 netbookon vagy ebook olvason)

Masreszt:vki kerdezte meddig birjak a netbookok..nos 3-9 ora tipustol,terhelestol es akkutol fuggoen:)
2009. okt. 20. 18:48 | válasz | #22
Melyik könyvben van háttérvilágítás a lapokon? Egy átlagos könyv súlya vs netbook?
Egyedül az ára az amit le kell nyomni egy elfogadhatóbb szintre.
2009. okt. 20. 17:50 | válasz | #21
Fantasztikusan hihetetlen megdöbbentő módon 4 órát bír az akksija, nagy akkuval meg a dupláját minimum. És nem csak olvasgatni lehet vele..ebbookok többségén amúgy nincs háttérvilágítás...szal akkor énmeg ezért rinyálok.

Amúgy nebeszéljetek faszságokat ha kérhetném. Mióta drágább az E papír mint egy aktivmátrixos TFT ?!
Epapír drága meg húú meg csoda...tudjátok egyáltalán miről beszéltek, és hogy működik?
Wazze képzeljetek el egy rácshálót...remélem megvan. Két rácsháló között van valami töltelék. Ebben vannak pici gömbök, egyik felük fehér a másik fekete.
Ha pozitív a töltés akkor fekete ha negatív akkor fehér...jóccaka ennyi.

Ennél a passzivmátrixos feketefehér LCD is drágább és hozzáképest ürtechnológia vegyétek már észre!
szily3  
2009. okt. 20. 16:28 | válasz | #20
Én már egy ideje szemezgetek ezekkel az e-paperos olvasókkal. Ha kicsit lejjebb megy az áruk, nekem is kell.
2009. okt. 20. 15:52 | válasz | #19
"Ebben a kütyüben pont az epapír kijelző a drága, tehát épp most találtad fel az ablaktörlőlapátra szerelhető személygépkocsit."
vagy a bipogét. :)
amúgy, ha pontosak leszünk nem az a drága hanem a legdrágább.
itt egy kimutatás a kindle 2 gyártási költségéről(ebbe nincs benne a szállítás, a logisztika, a marketing, a disztribúció, a haszon...) és 260$-ba kerül:
http://www.engadget.com/2009/04/22/isuppli-359-kindle-2-costs-185-to-build-whispernet-says-shhh/

valamint egy e-book lista:
http://wiki.mobileread.com/wiki/E-book_Reader_Matrix
2009. okt. 20. 15:47 | válasz | #18
No meg LCDről istenverése könyvet olvasni míg einkről úgy olvasok minda papír lenne.

Ettől még ez így 80.000Ftért k*ra drága nekem. Ha lemegy 40.000Ftra az ára veszek majd egyet. Ahogy a Sony készülékét néztem ez nincs is messze.
2009. okt. 20. 15:34 | válasz | #17
és a csodálatos és mindent tudó netbookod, meddig bírja egy feltöltéssel? pl egy Szeged-Győr vonatúton, hányszor fog lemerülni míg az e-reader hányszor nem? Ezentú hasonlítsuk össze a az étteremismertetőt, az étterem kajájával..mindkettő kaja, és ugyanarról a helyről származik, csak az egyik nem csak szép, hanem ízletes is..
picket  
2009. okt. 20. 15:21 | galéria | válasz | #16
Ebben a kütyüben pont az epapír kijelző a drága, tehát épp most találtad fel az ablaktörlőlapátra szerelhető személygépkocsit.

Az e-ink vagy e-paper új technológia. Mennyibe került egy lcd monitor 5 éve? És ehhez képest egy crt? És az lcd-tft technológia a számtech világ léptékeivel őskövület az e-paperhez képest. Szóval gondolkozik, kivár, megvesz. Reméljük, hogy erre is rákattannak a japánok meg az amerikaiak (és ezért a konzolos párhuzam, mert aminek ők meghozzák az árát, az gazdaságos, gyártható, és fehér ember számára is megfizethető).
2009. okt. 20. 14:52 | galéria | válasz | #15
Egy ilyennek a korrekt ára szerintem 10k körül lenne. 80-ért már netbookot lehet kapni...
kvp  
2009. okt. 20. 14:38 | válasz | #14
Korrekcio, csak kompozit video kimenet van, az svideo konverter mar a kabelen van...
kvp  
2009. okt. 20. 14:30 | válasz | #13
Menjunk lejjebb. Egy 14 ezer forintos telefon (sonyericsson, halozatfuggo, husegesku nelkul) is tud txt-t, meg html-t es kis szoftverbovites utan akar pdf-et is kezelni. (a mpg, mp3, mp4, png, gif, jpg mellett) A legtobb uj telefonban van 3g-s kapcsolat es meg akar telefonalni vagy internetezni is lehet veluk. (meg fotozni, stb.) A hattertar akkora amekkora kartyat rakunk bele, tehat itt nincs korlat, a kijelzojuk viszont kritkan alulian pici.

Megoldas: Mivel a telfonnak van vga felbontasu svideo kimenete, ezert egy epapir kijelzot ra lehetne kotni. A telefon sem merul olyan gyorsan, ha a sajat kijelzoje es a cpu-ja eppen nem aktiv, tehat epapir alapu kijelzovel eleg sokaig birna. A kerdes csak az, hogy van-e olyan epapir rendszer ami kepes (mondjuk fekete feherben), de svideo jelrol es 5V-os tapfeszultsegrol mukodni?
2009. okt. 20. 14:20 | válasz | #12
Naazé... eee PC aaa holis....Electromarktban..vagyhol 36 000ft.

Namost simán el tudom képzelni, hogy beteszem az ölembe, mert pici szar gép, csutkára húzom a nagyítást és pdf-et olvasok azon...1 kilós cakpakk..ésazéé ha kedvem tartja még videnyút is lehet azon nézni vagy neadjisten netezni.

Csúnyán túl vannak árazva még ezek az e readerek demajd rájönnek..
2009. okt. 20. 14:00 | válasz | #11
na még1x... nem az itt reklámozott eszköz tudásával van bajom. hanem az árával, ami irreális (erről,persze, nem én döntök, csak nem veszem meg). amit írtam lenntebb, hogy egy 22 eFT-os mp4 lejátszóban már van txt könyolvasási opció, de semmilyen más formátumot nem ismer, és ez nem hardver, nem szoftver kérdése, hanem az üzletpolitikáé, ami ráadásul szerintem iparági megegyezés, azaz suskus. ez cincálja bennem az ideget, kb másfél éve.
2009. okt. 20. 13:51 | válasz | #10
"Támogatatott formátumok: PDF, DOC, RTF, EPUB, HTML, TXT, WOLF, MP3, CHM, FB2, Djvu, PNG, TIF, GIF, BMP, JPG, PPT, LIT (csak angol nyelvű könyveknél), PRC, MOB (nem DRM)"

PDF van először felsorolva.

És valóban, vehetsz az árából egy olcsó netbookot. Vagy egy csomó sört. Meg még egy csomó dolgot ami nagyon hasznos, vagy szórakoztató. Csak épp nem igazán alkalmas könyvolvasásra.
2009. okt. 20. 13:38 | válasz | #9
az ára borzalmas, ezzel együtt egy nem korlátozott tudású valami. ugyanakkor: txt fájlokat lehet olvasni egy 4 incses kijelzőn (mp4 lejátszó), ami flash-t is tud, meg egy csomó dolgot. kérdem én, naivan: pdf-et, mobi-t miért nem tud? 22 kemény hungarian eFt. csúnyán átverik a kedves fogyasztói társadalmat. ezért az árért, illetve a feléért netbookot mindenkinek (80 ruppó, természetesen)! wifi, meg 3G nélkül amúgy is pont erre jó, nagyjából. csak egy kicsit nehezebb. (érdekes üzleti filozófia, hogy először célgépekkel telítenek egy piacot ("hordozható", "mobilis" elektronikai cuccok), aztán, amikor már nagyobb a verseny, meg mindenkinek van mindene, elkezdik a multifunkcionális kütyük elsózását... lásd pl telefonok). ebookkal ott a szívás, hogy a jelenlegi netbookok tökéletesek erre a célra, csak szoftver, meg ebook forrás kérdése a dolog. az Amazon könyvolvasója egy kicsit más, persze (árukapcsolás van :D ).
2009. okt. 20. 13:13 | válasz | #8
borzadjunk együtt
2009. okt. 20. 13:11 | válasz | #7
Én is kinéztem egy Porschét, de a kereskedő nem akarta 1,5 millióért ideadni. Pedig hozzád hasonlóan érveltem.
Cat  
2009. okt. 20. 13:06 | galéria | válasz | #6
"20 forintos telefonon is megtudom tenni ugyanezt"

Valóban. Kvarcórán is lehet olvasni. Sőt, fekete-fehér junoszty tévén is lehet mozifilmeket nézni. De valahogy az emberek mégsem csinálják ezt.
2009. okt. 20. 13:01 | válasz | #5
Telefon kijelzőjén akarsz könyvet olvasni? Szerintem érdemes összehasonlítani pl Playstationnel olyan értelemben, hogy sokan habozás nélkül megveszik a drága konzolokat és videókártyákat, mert az milyen kúl meg trendi és korszerű, míg erre sajnálnák a pénzt. Megjegyzem, szerintem is drága. Ugyanez a véleményem a konzolokról áráról is.
2009. okt. 20. 12:57 | válasz | #4
Jellemzően hetekig bírják egy feltöltéssel.

Olcsóbban meg ott a Sony egyik új modellje, 200$ (Angliában 160Ł, elvileg idén kiterjesztik a forgalmazást EU többi részére is).
nickb  
2009. okt. 20. 12:04 | válasz | #3
A technológia még új, kevés a versenytárs, ezért is drága. Egy év múlva már más lesz a helyzet...Amerikában az Amazon Kindle DX szinte egyeduralkodó, a Sony próbálkozik még. Úgy tűnik a héten jelentik be a Barnes&Noble olvasóját, ami színes, érintőkijelzős lesz. Jövő karácsonyra remélhetőleg már nálunk is lehet kapni hasonlókat, akkora egy ilyen HanLin/Koobe már relikvia lesz...
2009. okt. 20. 11:52 | válasz | #2
Nagyon jó kis cucc ez. Nekem mondjuk a sony féle változat fehér színben jobban tetszik, de ez sem rossz. Az árával kellene valamit csinálni mert ez így nagyon sok. 30e Ft körül már kapkodnák.
2009. okt. 20. 11:51 | válasz | #1
Vicces.. A befejezés meg ronda..
Ne hogy már 80ezret adjak egy kijelzőért, amikor egy 20 forintos telefonon is megtudom tenni ugyanezt, de az még másra is jó. Playstation-höz meg PC-hez hasonlítgatni eleve hülyeség volt, max az árában lehet, amit hiába próbálsz védeni egyszerűen túl sok. Nem hiszem el, hogy ezt nem lehet olcsóbban megcsinálni..

Azt meg azért leírhattad volna, hogy kb mennyit bír egy feltöltéssel.. Remélem nem én voltam figyelmetlen, de mégegyszer már nem állok neki elolvasni, mert bosszantó vagy. :C