|
||
![]() |
![]() | |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Sietteti az Intel a 32 nm-es gyártástechnológiát
2009. október 16. 22:07, péntek
A processzorgyártó vezetői leszögezték, hogy az új, eddiginél kisebb csíkszélességben látják a versenyképesség növelésének lehetőségét, ezért siettetik az új gyártósorok befejezését, hogy jövőre meginduljon a dömping.
![]() Nem csoda, hogy új technológiával készülnek 2010-re, hiszen ez kiemelten fontos év lesz a gyártó életében. Több új terméket is be szeretnének mutatni, a hagyományos asztali és mobil processzorok új változatai mellett ugyanis érkezik majd az újratervezett Atom, a beágyazott és hordozható megoldásokba szánt Atom system-on-chip, a Larrabee kódnéven készülő grafikus erőmű, ezek pedig idővel mind kihasználják majd a 32 nanométeres csíkszélesség nyújtotta előnyöket, még ha első körben erre nem is lesz lehetőségük - a tervek azonban már megvannak a gyors technológiai váltás előkészítésére. Az Intel a megfelelő kapacitás és az időben történő megjelenés biztosítása érdekében összesen négy különböző gyártósort igyekszik csatarendbe állítani, hogy jövőre beinduljon az újabb egészpályás letámadás, illetve az ehhez szükséges termékdömping. Jelenleg kettő ilyen gyártósor üzemel félig-meddig, jövőre azonban befejeznék az utolsó simításokat az újabb két üzemen. Ezek kivétel nélkül az Egyesült Államok területén végzik majd feladatukat, a 32 nanométeres csíkszélességet alkalmazó telephelyek ugyanis Arizona, Új-Mexikó, illetve Oregon állam területén találhatók. A jövőre megjelenő fejlesztések közül utolsóként éppen a Larrabee használhatja majd ki az új technológia nyújtotta előnyöket - a grafikus vezérlőkkel versenybe szálló fejlesztés 2010 végén, avagy 2011 elején vált majd 32 nanométerre. Az alacsonyabb fogyasztás, illetve a bonyolultabb felépítés révén még nagyobb teljesítményt préselhetnek majd ki az egyes termékekből, ezzel pedig feladják majd a leckét a folyamatosan kapaszkodó AMD-nek. Kapcsolódó cikkek
Kapcsolódó linkek
![]() Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame
Kiadó: Paradox Interactive
Fejlesztő: Neocore Games
Honlap
Rendszerkövetelmények:
Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat
Kategória: stratégia
A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
| Hirdetés
|
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|