Törölték a Fűrész 6 premierjét
2009. október 14. 11:50, szerda
Ismét lesújtott a Hatóság keze és a Fűrész-rajongók elkezdhetnek gondolkozni azon, hogy miféle eszközök bevetésével próbálják meggyőzni az irodistákat, hogy megváltoztassák döntésüket.

Az év egyik legkellemesebb meglepetése volt, hogy a Budapest Film ezúttal nem akart hónapokat várni a legfrissebb Fűrész-mozi bemutatójával, hanem az amerikai preimer után egy héttel, október 29-én, műsorra tűzte volna. A hangsúly sajnos a "volna" szón van, hiszen mint kiderült, a film V-ös korhatár besorolást kapott, aminek következtében a Budapest Film törölni kényszerült az október 29-re tervezett premiert. A későbbi esetleges mozibemutatóról még nincs döntés.

Emlékezetes, hogy annak idején a Fűrész 4. premierjét is a Korhatár Bizottság döntése miatt kellett halasztani, hiszen azt a pornófilmekkel egy kategóriába sorolták, ami azt jelenti, hogy a forgalmazónak nem a szokásos 3%-os, hanem 25%-os kulturális járadékot, vagyis a bevétel negyedét kell fizetnie a film után.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. nov. 23. 20:30 | válasz | #28
Most mit vagytok beparázva, ez is azt mutatja hogy minden várakozást felülmúlóra sikeredett a "befejező" rész! Én személy szerint nagyon örülök hogy nem lesz a mozikban, mert ez azt mutatja hogy még jobban össze fogom sz..rni magam rajta!
Remélem mielőbb érkezik a DVD, ha olvassa soraimat szinkronszínész, akkor IRÁNY befelé a stúdióba!! :))
2009. okt. 16. 09:14 | válasz | #27
Én csodálkoztam is, hogy eddig nem szólt közbe az a drága Bizottság. Hogy kapná el őket a Fűrész!
GG  
2009. okt. 15. 21:04 | válasz | #26
"Ennyit a Budapest Filmről " én ezt kiegészíteném azzal, hogy ennyit magyarországról és erről a baszott bürökrata bagázsról.
2009. okt. 15. 20:30 | válasz | #25
"Ezt most nem vágom. Ha később mutatják akkor kevesebbet kell fizetni a forgalmazónak?"

Ez nekem se tiszta, illetve ez a korhatár bizottság is gyanús nekem, amolyan fiktív valami, ahova elfolyik a pénz, mint a mosoly önkormányzat...
Dögg  
2009. okt. 15. 17:57 | válasz | #24
Ezt most nem vágom. Ha később mutatják akkor kevesebbet kell fizetni a forgalmazónak?
rufhus  
2009. okt. 15. 17:26 | válasz | #23
Lalee1  
2009. okt. 15. 11:57 | válasz | #22
Fűrészeknél elég hamar szokott jönni az R5, úgy emlékszem, szóval télleg nem kell sokat várni se.
Mat666  
2009. okt. 15. 11:13 | válasz | #21
Hát nem túl meglepő magyar színvonal én a sok szappan operás szart adóztatnám.
2009. okt. 15. 10:32 | válasz | #20
"A Fűrész-rajongók elkezdhetnek gondolkozni azon, hogy miféle eszközök bevetésével próbálják meggyőzni az irodistákat, hogy megváltoztassák döntésüket."

talán be kellene ültetni őket egy szerkezetbe, ahonnan van 2 percük kiszabadulni, csak engedélyezniük kell a fűrész 6 bemutatását, különben örökre ott maradnak kipeckelt szemhéjjal és végig kell nézniük a barátok közt összes epizódját.
bippo  
2009. okt. 14. 23:48 | válasz | #19
Morbid ON: Ha a punciért meg a vérért 25%-ot kell fizetni, akkor egy dokumentumfilm a női menstruációról már VI-os kategória és 50%-os kultúrális járadék??
OFF
winnie  
2009. okt. 14. 22:27 | válasz | #18
persze. mert a letöltők arról híresek. bár biztos van olyan, aki nem tud várni pár hetet, hónapot a dvdripre vagy az r5-re.
2009. okt. 14. 21:59 | válasz | #17
Éljen, legalább aki megnézte volna az is letölti majd...
2009. okt. 14. 19:43 | válasz | #16
én is nagyon sajnálom, hogy törölték a premiert
.
Narxis  
2009. okt. 14. 19:19 | válasz | #13
Nincs mit, kaphatsz még ha akarsz. :)
Jubei  
2009. okt. 14. 18:54 | válasz | #12
Jövőhét hétvégén már szerintem le lehet szedni torrentrol is, én legalább ezt fogom tenni nem fogok várni a mozira.
rufhus  
2009. okt. 14. 17:05 | válasz | #11
Köszönjük a témába vágó értelmes hozzászólásod!:)
winnie  
2009. okt. 14. 16:05 | válasz | #10
"Amúgy szerintem még így is megérte volna tartani a dátumot sok pröcsögésre vágyó lett volna idehaza /"

megérni nem érte volna meg, legalábbis ilyen gyorsan biztosan nem, hiszen így a bevétel 75%-a úszik, a többi meg nem nagyon fedezné a költségeket, és egy forgalmazó sem vállalhat be komoly veszteségeket csak, hogy jófej legyen.

engem inkább az bosszant, hogy három 50 éves fazon, vagyis a bizottság, már látta a filmet...
2009. okt. 14. 14:45 | válasz | #9
a Fűrész-rajongók elkezdhetnek gondolkozni azon, hogy miféle eszközök bevetésével próbálják meggyőzni az irodistákat, hogy megváltoztassák döntésüket.

Én már eldöntöttem, BitTorrent.
Narxis  
2009. okt. 14. 14:45 | válasz | #8
haha, szívtatok :D
2009. okt. 14. 14:20 | válasz | #7
Eddig azt gondoltam, hogy a gyerekek védelmében vannak a korhatár-besorolások. De most már tudom, hogy csak a pénzt húzza le a cégektől ez az állami hivatal is. Bah...ezek szerint akármit be lehet mutatni, nézheti bárki, lényeg, hogy csengesse be a forgalmazó a megfelelő összeget a kasszába.

Undorító bagázs.
Segal  
2009. okt. 14. 14:02 | válasz | #6
Ez hihetetlen külföldön miért lehet leadni ha itthon ilyen unatkozó emberek megakadályozzák?
Amúgy szerintem még így is megérte volna tartani a dátumot sok pröcsögésre vágyó lett volna idehaza /pl én is/ aki beült volna hogy szép nagy vásznon megnézze de beállok az előttem szólok sorába jó lesz az torrentről is itthon...
winnie  
2009. okt. 14. 13:41 | válasz | #5
"Ennyit a Budapest Filmről "

ez baromira nem a budapest film sara. ők szívják a legnagyobbat ezzel.
2009. okt. 14. 13:37 | válasz | #4
Na menjenek a jó büdös francba, most miért kell így kiszúrni az emberkel. Peidg már be is volt tervezve hogy ezt meg fogom nézni és erre tessék elhalasztják. Ennyit a Budapest Filmről meg a többi sz*ról.
Hozzá tenném hogy ezzel csak annyit értek el hogy itthon többen fogják leszedni a netről, bár igaz ezek a cam-os verziók nem igazán szoktak jó minőségűek lenni de azért néha akad köztük ami jó, de azért reménykedem hogy még idén leadják nálunk a mozikba és nem teszik át jövőre, mert a Fűrész sorozat az egyik kedvencem és már rohadtul kiváncsi vagyok erre a részre.

2009. okt. 14. 13:33 | válasz | #3
És még csodálkoznak ha a türelmetlenebje letölti valahonnan... -.-'
Ez az hozzáállás amely növeli a p2p letöltéseket.. oké az tény hogy vannak akik ugy vannak vele minek menjenek a tömött zajos moziterembe mikor ingyen letölthetik... de vannak a filmek rajóngói akiknek a mozi még mindig hatalmas élmény(GYürük Úra,Harry Potter Star Wars, Katasztrófa filmes látványorgazmushivők (én is))akik igen is kifizetik a mozijegy árát.Legalább ennyivel tiszteljenek meg minket világpremierek mindenkinek xD
rufhus  
2009. okt. 14. 13:28 | válasz | #2
Ez már hihetetlen!!! Szánalom a köbön...
2009. okt. 14. 13:24 | válasz | #1
egyszerűen hihetetlen, hogy minden évben közbejön valami...