Világháborúba megy az Assassin's Creed sorozat?
2009. október 14. 00:59, szerda
Az Assassin's Creed első része igazi világsiker lett (minden hibájával együtt) és az Itáliába áthelyezett folytatására is valószínű ez a sors vár.

Hirdetés

Épp ezért nem meglepő, hogy a Ubisoft Montréal fejlesztőcsapata már a következő része(ke)n ügyködik. Az Xbox World 360 számára készített interjúban a játék producere, Sébastien Puel pedig ennél is messzebb ment és elárulta, milyen terveik vannak az Assassin's Creed III-mal kapcsolatban. Puel elmondása alapján a harmadik részben ismét egy új hőst ismerhetünk meg, aki ráadásul egy nő lesz. A játék története pedig a II. Világháború idején, Angliában és Franciaországban játszódhat. A producer elmondta, hogy ebben semmi feminista vonal nincsen, mindössze arról van szó, hogy a világháború idején szinte minden férfi valamelyik frontvonalon harcolt és az ellenállást többnyire nők vezették.

Puel elmondta, hogy az a jó az Assassin's Creedben, hogy semmi nem köti meg a kezüket a cselekményt illetően, így az sem elképzelhetetlen, hogy egyszer lesz majd egy harmincötödik része is a játéknak.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. okt. 15. 15:21 | válasz | #9
Ha nő lessz benne, akkor nálam alapból kilőve.
ffxi  
2009. okt. 14. 13:14 | galéria | válasz | #8
Mind1, hogy nő vagy férfi. Csak 1 feltétellel, ha nő, akkor csini legyen a popója :) Pl. Resident Evil 5-ben Sheva-nak :P Hát nem szem gyönyöködtető? :)
2009. okt. 14. 10:31 | válasz | #7
Jaja, szegény Lara Croft is állandóan meghal meg feltámad :). Hanyadik résznél is tart? 10-15?
2009. okt. 14. 08:42 | galéria | válasz | #6
Hát igen, pl ott van a Velvet Assassin, amit jól elcsesztek, de viszont ott ugyanez a helyzet... Világháború, csajjal. Nem tom, én pl arra gondoltam, hogy a harmadik részhez esetleg még az 1700-as évek franciaországát, vagy angliáját tudnám elképzelni.
2009. okt. 14. 07:58 | válasz | #5
Az első részt szerintem nagyon eltalálták. A kort és az időt egyaránt. Persze hova tehették volna máshová, ha nem a Hashshashin-ok hazájába és fénykorába. Ráadásul az emberek többsége nem is ismerte ezt a szervezetet, pedig ott voltak, és brutálisak voltak. Megszemélyesíteni egy ilyen rejtélyes és rettegett kaszt egy tagját azért elég izgalmas. A második rész is szimpatikusan hangzik. De a világháború? Az már egy másik műfaj. Kicsit aggaszt a dolog. Ebből a korból már készült rengeteg játék, ha nem is egészen ilyen stílusban... Bár lehet, hogy van köztetek aki tud olyanra is példát. :)
2097  
2009. okt. 14. 07:48 | válasz | #4
Egy csomó szerepjátékban áltlában sokszor kényszerülök női szereplőre, mert imádom az ijász karaktert és az ugyebár általában elfnő de szinte mindig nő. Én pl. a L4D-ben is a csajjal játszom, mert a haverok mindig shotgunnal játszanak velem ellentétben és hogy néz ki egy nő shotival :).
5i  
2009. okt. 14. 03:04 | válasz | #3
"Az igaz h nincs pontos sztorija, nincs keretek közé foglalva, de szerintem jobban kijöttek volna/kijönnének ha kisebb léptekkel haladnak az idővonalban..."

Egyetértek. Így nagyon hamar a jelenben leszünk, aztán majd jönnek a sugárfegyverek meg robotok? Vagy valami poszt-apokaliptikus Fallout világ? Hiányolom a Függetlenségi háborúk idejét, az I. világháborút és az 1900-as évek elejét. Az iparosodás korát. Mikor még volt lovasszekér, de már pöfögtek autók is. "Ez így nekem is túl gyors" - mondá a szűz lány.
2009. okt. 14. 02:50 | válasz | #2
Mondjuk én pont azt szerettem az ACben, h nincs lövöldözés. Ettől függetlenül kíváncsi vagyok rá, de én sem igazán kedvelem a női szereplőket; a kotor/kotor2/jade empire/mass effectet kitoltam vagy 10x eddig, egyszer sem akartam indítani női karit.

Az igaz h nincs pontos sztorija, nincs keretek közé foglalva, de szerintem jobban kijöttek volna/kijönnének ha kisebb léptekkel haladnak az idővonalban...
5i  
2009. okt. 14. 02:05 | válasz | #1
Érdekes lenne. Semmi kard csak lövöldözés meg szuronyozás. De a női szereplők nem jönnek be.