Bejött a spórolás a Philipsnek
2009. október 13. 08:39, kedd - Forrás: Napi Online
Mindenki legnagyobb meglepetésére a Royal Philips Electronics NV megháromszorozta nettó profitját a harmadik negyedévben: az egy évvel korábbi 57 millió euróról 174 millióra ugrott az eredmény - a Bloomberg által megkérdezett elemzők 44,7 millió eurós veszteséget vártak.

Hirdetés

A holland elektronikai csoport javarészt a radikális, nagymértékű elbocsátásokat is jelentő költségcsökkentő intézkedéseknek és a hatékonyság erősítésének köszönheti a javulást; az árbevétel még 11,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, de az 5,62 milliárd euró így is jobb az elemzői várakozásoknál. Egyelőre nem élénkült meg a kereslet sem a szórakoztatóelektronikai termékek, sem a csoport másik fő profilját jelentő gyógyászati berendezések területén, és a cég közleménye szerint rövid távon nem is számítanak gyors növekedésre. A puding próbáját az előttünk álló értékesítési szezon, a karácsonyi, illetve a hálaadásnapi időszak jelenti majd - nyilatkozta a Bloombergnek Pierre-Jean Sivignon, a Philips pénzügyi igazgatója.

A világ legnagyobb fényforrásgyártójának számító Philips Magyarországon Tamásiban világítástechnikai gyárat működtet, székesfehérvári üzemében pedig szórakoztatóelektronikai termékeket szerelnek össze. Ez utóbbi gyárban csúcsidőszakban több mint kétezer főnek adhat munkát, a beszállítókon keresztül pedig országszerte még egyszer körülbelül ennyinek.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás