A maják szerint sem lesz világvége 2012-ben
2009. október 14. 01:06, szerda
"Tavaly jöttem vissza Angliából és már könyökömön jön ki ez az egész" - utal 2012-re egy idős maja indián, aki szerint az elméletek a nyugati civilizáció szüleményei.

Hirdetés

Apolinario Chile Pixtunnak már elege van a maja naptárból kiolvasott 2012. december 21-i világvégével kapcsolatos kérdésekkel. Vége lesz a világnak, vagy sem? - teszi fel a kérdést a Discovery is. Természetesen nem - állítja az idős maja indián. "Tavaly jöttem vissza Angliából és már könyökömön jön ki ez az egész."

Pedig a világvége hisztéria még csak most fog kicsúcsosodni, amire a hamarosan a mozikba kerülő "2012" című film is rátesz néhány lapáttal. Lesz benne bőséggel földrengés, meteorzápor, szökőár, és persze a Fehér Ház is menetrendszerűen elpusztul. Az amerikaiak jelentős része tart a fenti dátumtól, fiatalok és idősebbek egyaránt. A guatemalai Chile Pixtun szerint a végítéletnapi elméletek a nyugati civilizáció szüleményei, nem a majáké.

A maják számára 2012. december 21-én egy jelentős időszak fog lezárulni, amihez néhány túlbuzgó egyén több csillagászati együttállást is talált, melyek egyszerre jelennek meg 2012-ben. Az egyik ilyen jelenség 25 800 évente ismétlődik. Mindezekkel együtt a legtöbb régész, csillagász és maja indián szerint a világvége helyett mindössze egy filozófiai, populáris csillagászati, és a média által összehordott zagyvalék zúdul majd az emberiségre. A History Channel Nostradamus és a maják "jövendöléseit" elegyítve teszi fel a kérdést: "2012 a kozmikus óra nulla napra, nulla reményre való leketyegésének az éve?"

Mindez nagyon hasonlít az utóbbi évtizedek világvége forgatókönyveire: az 1987-es harmonikus konvergenciára, a Jupiter-effektusra vagy az X-bolygóra. Pedig 2012-nek akadnak régészeti alapjai is, ezek egyike az úgynevezett "Monument 6". A hatalmas kőtáblára egy ismeretlen eredetű romban bukkantak rá egy dél-mexikói útépítés munkálatai során. A terület nagy részét már leburkolták, a táblát pedig széthordták. A lelet érdekessége, hogy ami megmaradt belőle, az a 2012-es dátummal foglalkozik. A felíratok valamilyen 2012-ben bekövetkező eseményről regélnek, aminek köze van Bolon Yokte, a rejtélyes maja istenhez, akit egyaránt társítanak a háborúhoz és a teremtéshez.

Azonban ahogy az a klasszikus kalandfilmekben lenni szokott, a szöveg vége az idő vasfogának köszönhetően olvashatatlanná vált, így a szakemberek leginkább csak találgatni tudnak. Guillermo Bernal, a mexikói Nemzeti Egyetem régésze például úgy véli, hogy az erodált betűkép azt mondja, hogy isten leereszkedik az égből. Bernal több más dátumot is beazonosított a maja ásatásokon, számos jóval 2012 utánra mutat, az egyik körülbelül 4772-t említ.

A mai majáknak azonban kisebb gondjuk is nagyobb a 2012-es jövendöléseknél. "Ha elmennék egy maja közösségbe és megkérdezném az ott élőktől, hogy mi fog 2012-ben történni, halvány fogalmuk sem lenne róla" - mondta Jose Huchim régész. "Ha azt mondanám, hogy vége lesz a világnak, nem hinnék el. Mostanság ennél jóval valósabb problémák aggasztják a lakosságot; vegyük csak az esőt."

A virágkorukat i.sz. 250 és 900 között élő maják igen jártasak voltak a csillagászatban. Hosszú Számítás elnevezésű naptárukban - ami i.e. 3114-től indul - nagyjából 394 éves időszakokat, úgynevezett baktunokat jelölnek. A 13 a maják szent száma, a 13. baktun pedig megközelítőleg 2012. december 21-én ér véget. "Ez a teremtés egy különleges évfordulója" - magyarázta David Stuart, a Texas Egyetem maja epigráfiai szakértője. "A maják soha nem mondták, hogy a világ véget ér, soha nem regéltek semmi rosszról, csupán feljegyezték ezt az évfordulót."

Bernal szerint a 2012-es apokalipszis egy nyugati, keresztény koncepció, amit ráaggattak a majákra, talán mert a nyugati mítoszok már "kimerültek". Egyesek szerint a maják tudtak egy titkot, miszerint a Föld tengelye inog, minden évben egy picit megváltozik ezáltal a csillagok együttállása. 25 800 évente a Nap egy téli napforduló alkalmával egy vonalba kerül a galaxis közepével. Ez 2012. december 21-én következik be, amikor a Nap ugyanazon a ponton kel fel, ahol a galaxis fényes középpontja helyezkedik el. Sokakat ez a ritka együttállás már önmagában is megrémít.

"Csupán annyit szeretnék kérdezni ezektől az emberektől, hogy na és akkor mi van?" - reagált a felvetésre Phil Plait, a "Bad Astronomy" blog szerzője. Szerinte egyrészt az együttállás nem pontosan 2012-re esik, másrészt a távoli csillagok semmilyen erőt nem fejtenek ki a Földre. "Ez csak egy erőltetett próbálkozás, ami valamilyen csillagászati eseményt igyekszik társítani a 2012-es dátumhoz" - tette hozzá Plait.

A régészeti leletek szerint a maják tudatában voltak ennek az együttállásnak és nagy fontosságot tulajdonítottak neki. A ciklusok végeként, egy változásként, egyfajta megújulásként tekintettek rá, szögezi le John Major Jenkins, aki két évtizeden át tanulmányozta a maja leleteket. Ann Martin a Cornell Egyetem tudósa, aki egy csillagászati tévhitekkel foglalkozó weboldalt üzemeltet, csupán annyit fűz hozzá az egészhez, hogy mivel a korábbi hasonló világvége hisztériákat is egészen jól átvészeltük, miért lenne ez másként 2012-ben?

Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2011. dec. 28. 21:11 | válasz | #217
Ezt a marhaságot honnan szeded?
2011. dec. 28. 20:29 | válasz | #216
HELLÓ 2012 december 21 semmi nagy világ rengető dolog nem történik, sorba állnak a bolygók, hatással lesz a földre, de nem lesz észre vehető , azaz a léköri változásban igen, de hogy fog alakulni aszt inkább tapasztjátok meg magatok .
2011. dec. 28. 20:26 | válasz | #215
HELLÓ 1012 december 21 semmi nagy világ rengető dolog nem történik, sorba állnak a bolygók, hatással lesz a földre, de nem lesz észre vehető , azaz a léköri változásban igen, de hogy fog alakulni aszt inkább tapasztjátok meg magatok .
2010. szept. 08. 20:04 | válasz | #214
Mondd.
roli613   "Rest in Peace roli613" 
2010. aug. 30. 13:48 | galéria | válasz | #213
Szerintem lesz, el is mondanám, hogy hogyan lesz!

Erik izmainak köszönhetően, és az mégis hogyan? HÁT nem mondok sokat, de www.erikizmos.blog.hu

Anaid  
2010. máj. 07. 23:21 | galéria | válasz | #212
Nem lesz. Sztem, mint már korábban is említettem...:D
2010. máj. 06. 13:58 | válasz | #211
Az idő elérkezett ,
2012 nemsokára itt lessz ,
emelkedjen fel , és élje túl 2012-t
oldalunk:
http://senergy.atw.hu/
regisztrációt Nem igénylő Fórumunk az oldalról elérhető
Megnyílt a közvetlen Chatelés lehetősége az oldal látogatóinak !

"A vég csupán a kezdet" ...
2009. okt. 25. 18:48 | galéria | válasz | #210
"Ha a magyar munkas Magyarorszagot epitené, eromuveket, infrastrukturat, magyar ipart, akkor nehany ev alatt elernenk Ausztria szintjet"

És a magyar ipar termékéért honnan kapnál pénzt? A mezőgazdasági cikkeket hol akarnád eladni ha nincs piaca?
2009. okt. 25. 16:37 | válasz | #209
Jól esett néha látni a következő idézetet különböző helyeken/oldalakon.
(lehet valaki elcsépeltnek látja,de szerintem nem az)
Ami arra is hatalmas példa, hogy mi még mindig jóformán ugyanabba a sz@rban járunk és soha nem tanulunk a régi hibáinkból.
(vagy nem is érdekel minket)
“Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi.
De ha egy hitvány kormány huzamosan marad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba…
Akkor a nemzet aljas, vagy műveletlen.”
(gróf Széchenyi István)
2012: reszkessetek!!!!
2009. okt. 21. 15:29 | válasz | #208
Kedves társadalom, politika és történelem tudós fórumtársak! :) Hol maradt a józan paraszti eszetek? Mielőtt valaki ebből is politikát csinál, a paraszti ész se nem kommunista és nem is jobbos, igenis hasznos dolog. Hasznosabb, mint amit a médiából és a történelmi mesekönyvekből szedünk magunkra, vagy jobb esetben belénk vernek(így egy nagyon rövid ideig lehet mást okolni ;) ).
Amíg a jelenlegi gazdasági rendszer és A politika marad és amíg nagy öntudatosan erre szavazunk, addig a műsor is ugyanaz marad. Mindenki rakja össze magának, hogy miért. Aki nem látja annak mindegy és a többinek is, mert a másik bagázs a nagyobb. Egyelőre. A tudatosság fejlődése elkerülhetetlen. Lehet odázni, de ha már egyszer van rá lehetőségünk, tanuljunk a hibáinkból. Most.
2009. okt. 20. 00:19 | galéria | válasz | #207
OFF
Szegény maják! Magyarországon már itt a világvége.
Íme a bizonyíték:
"The biggest problem is that escort services are extremely expensive. However, even if we decide to pay 300-400 Euros for these services, we seldom get want we thought, expected and should receive. In stead of the beautiful, tall, blond, long-hair and intelligent girl promised, the person who actually arrives is usually a sloppy, frowzy Gipsy girl who hardly speaks any foreign languages."
(A Linket köszönd a zsindelyes fiúknak, akik kirakták ezt a linket a címlapjukra.)
Na, jól nézünk mi ki.
2009. okt. 19. 01:20 | galéria | válasz | #206
A magyar oktatás színvonala - többek között - az integrált oktatás miatt romlik. Magyarán, egy csomó, addig kisegítőbe járó cigányt, rászabadítottak a rendes diákokra és tanárokra. Aztán, ami addig jó volt, az is megromlott.
Tetsuo  
2009. okt. 19. 00:14 | válasz | #205
De ha vilagvege lesz, en reklamalni fogok! :P
Pares  
2009. okt. 18. 21:05 | válasz | #204
Nem lesz világvége, mivel a Maják eredetileg még véletlenül se a világvégét célozták meg a naptárukkal.
SNP  
2009. okt. 18. 20:28 | válasz | #203
Garantálom hogy 2012 dec 21-én nem fog semmi sem történni és mindenkinek jó napja lesz
Tetsuo  
2009. okt. 18. 17:34 | válasz | #202
A magyar oktatas szinvonala a 70es, 80as evektol folyamatosan romlik.
A bolognai rendszer ezen nem javit semmit, sot..
2009. okt. 18. 17:29 | válasz | #201
Te nagyon el vagy tévelyedve. Az MSc-BSc rendszert pont azért találták ki, hogy még tömegesebbé tegyék a felsőoktatást. Mondván, hogy az érettségi, vagy egy szakmunkás bizonyítvány már xart sem ér, mindenkinek meg kell szereznie legalább egy BSc fokozatot. Előnye meg legfeljebb csak az olyan szakmák esetében van, amikre eddig is nagyképűség volt meghirdetni egy ötéves képzést, mert a megszerzett tudás nem ért annyit. A komolyabb szakokon ez csak egy teljesen felesleges plusz lépcső, ami mindenkinek csak még tovább nehezíti az életét.
2009. okt. 18. 11:24 | galéria | válasz | #200
Lesz lesz lesz, csakazértis lesz..
2009. okt. 18. 00:07 | válasz | #199
(Amúgy ez onnan jött, hogyáltalában nem szeretem Epikurosz meg BonFire hozzászólásait, de most mondott egy jót, és igen, amikor egyszer szintén volt itt deszarmagyarország szidás, akkor pont én hoztam fel a nálunk sokkal rosszabbul élő milliárd embereket.)
2009. okt. 18. 00:05 | válasz | #198
Ja, én azért kezdtem el fórumozni, hogy ismeretet cseréljek más emberkkel. Megismrem mások véleményét, gondolkodásmódájt, reménykedve, hogy cserébe én is adhatok valamit. Tanultam is sokat tőletek. (Hisz akkor jó egy vita, ha nem a saját igazságom másokra erőltetéséért létezik.) Ez jó hely, tele különös emberekkel. Köszönöm.
2009. okt. 17. 23:49 | galéria | válasz | #197
Egyébként egy szóval sem állítom, hogy máshol - például a Balkánon vagy Afrikában, Ázsiában - ennél nem volt rosszabb, sőt, nekünk is lehet még rosszabb. Ha hagyjuk.
2009. okt. 17. 23:46 | galéria | válasz | #196
"Mire én: amikor osztották a pénzt, akkor kellett volna tartalékolni, de megintcsak nem gondolkodunk előre"

Ne haragudj, én az utóbbi 20 évben egyetlen úm. kövér esztendőre sem emlékszem, amikor olyan sok lett volna a pénz, hogy az emberek vígan tehettek volna félre.
Elég gorombaság tőled, hogy még mindig az embereket okolod az elit (elit? alja népség) bűneiért. Én végigéltem ezt a rendszerváltásnak nevezett valamit, és az ellenségemnek sem kíánom. Ennyi megnyomorított ember, ennyi megromlott emberi kapcsoalt, ennyi szemétség, kapzsiság stb.
Nem is csodálkozom, hogy te is belefáradtál a fórumba, mert az idealista szövegeid nem találtak valami kedvező fogadtatásra. Azért, álmodj tovább!
2009. okt. 17. 23:26 | válasz | #195
Mindig is csodálkozom ezen, mert te másképp gondolkozol, mint én. (Ami persze így van rendjén.)
Én úgy vélem, hogy a magyar identitás egyáltalán nem nyom el más identitásokat, illetve nem kéne, hogy elyomjon. Gondolok itt a magyarság mellett arra, hogy milyen fórumot olvas az ember, milyen focicsapatnak szurkol, milyen zenét hallgat, hol dolgozik. Nem attól kell tartanunk, hogy az értékek Európába áramlanak ki, mert európából is jönnek vissza. (Sőt, az uniótól 154 milliárddel többet kaptunk, mint adtunk bele.)
A BSc-MSc rendszer is lehetne jó, ha a felsőoktatásban lenne igény az igényességre. Ha nagyobb lenne a követelmény a diplomához, és kirúgnák a fősulisok és egyetemisták felét (mert bagóért bekerülnek répázni, és elhenyélnek 5 évet az adófizetők pénzéből, hogy egy értéktelen diplomával hamburgert sütögessenek, vagy a munkatúljelentkezésben külföldön próbálanak szerencsét), mert közben szakmunkáshiány van itthon. Ez azért van, mert a magyar mentalitásban ott tart ma, hogy akinek nincs diplomája, annak bunkónak kell lenni. Az okos emberek itthon-tartásához kell pént egészségügyre, meg kutatás-fejlesztésre, de azt pl. tandíjból lehetne megszerezni, meg vizitdíjból. Nem tudom, érted-e a célzásomat, a pénz ma is ott folyik el, hogy nem akarunk lemondani olyan kényelmi szempontokról, amiket megszoktunk. Minden, ami jó volt az előző rendszerben az embereknek, az maradjon, de minden, ami jó a mostani rendszerben az embereknek, az jöjjön el. Ma a magyar embernek a seggét is kinyalják, ettől független baromira elégedetlen.
erre mondhatnád, hogy mégis, miből fizesse a tandíjat, ha egyszerűen szegény? Mire én: abban az országban ahol az emberek 80%-a hiteleket vesz fel mindenre, mit vársz: és a hitelek is azt sugallják: szegény vagyok, de tettetni akarom a fényűzésemet: olyan dolgot mutatok, amim nincs, csak majd lesz egyszer... Aztán jön egy röpke válságocska, és 100 ezer ember éhezik. Ha lenne a magyarnak anny esze, hogy egy párszzezer forinto tartalékolna... Mire mondod te, hogy mégis, miből, szegények vagyunk, mert kiáramlott a vagyon. Mire én: amikor osztották a pénzt, akkor kellett volna tartalékolni, de megintcsak nem gondolkodunk előre, és ez visszatér a borjú hasonlathoz, mert nem volt akkor arra szükség, hogy kenyérre rakjak félre, mert az évtizedekig 3.60 volt. Az egyfajta létbizosnágot adott (más téren meg elvett).

Belefáradtam a topicba. De főként a politikába. Következő EP választásokon a szavazólapomon ez áll:
2009. okt. 17. 23:03 | galéria | válasz | #194
Ezek közhelyek, bár a társadalom egy jelentős - szerencsére egyre csökkenő - részével elhitették, hogy neki akkor jó, ha lenyúzzák a szomszédja 7. bőrét is, mert ő nem fog sorra kerülni. Hát, nem! Lassan mindenki felkerülne a vágóhídra, ha hagyjuk.
Zoliz  
2009. okt. 17. 22:30 | válasz | #193
Ritka nagy baromságokat írsz... bár nem újdonság
Tetsuo  
2009. okt. 17. 19:56 | válasz | #192
Nagyon el vagy tevedve.
Magyarorszagnak rengeteg erteke van meg ma is. A termeszeti kincseink (ami hamarosan soxorasat fogja erni es nem az olajra gondolok -pedig az is) es peldaul a MUNKA.
Viszont ma a magyar munka erteke legnagyobb resze kiaramlik az orszagbol, vegul nagyon alacsony erteku devizaert cserebe, ami megkevesebbet fog erni, amint hozzaer valaki..
Ezek tenyek, nezz utana.

Ha a magyar munkas Magyarorszagot epitené, eromuveket, infrastrukturat, magyar ipart, akkor nehany ev alatt elernenk Ausztria szintjet.
Ha a magyar oktatas celtudatosan (nem bolognai rendszerben) az orszag jovoje erdekeben alakulna, nem kene annyi szakembert exportalnunk es nem csak gepsori rabszolgak lennenk.

Eszre kell venni azt, h vastag csovon aramlik ki kulfoldre az orszag vagyona, mindene ami kicsit is ertekes.
Ezt kell megszuntetni..
2009. okt. 17. 19:48 | galéria | válasz | #191
Khm.
Ha legközelebb magyar csillagászok felfedeznek egy aszteroidát vagy hasonlót, nevezzék el Molnár Oszkárnak, az enyingi polgármester tiszteletére. No?
Tetsuo  
2009. okt. 17. 19:40 | válasz | #190
USA soha nem akarta, hogy Magyarorszag talpra alljon, megerosodjon, esetleg visszakapja a lecsatolt 72%ot.
Nyugat-Europa mindig is szart rank, az elso vilaghaboru elott pedig feltek, h mi is beleszolunk dolgokba.. azert alakultak a dolgok ugy, ahogy.

Ettol fuggetlenul Kadar, a tomeges kivegzesek helyett mast is valaszthatott volna 56-ban.
A rendszervaltas pedig nem tortent meg, az pedig csak rajtunk mulott es sok lehetoseget elszalasztottunk 89 utan..
pl egy link.
Tetsuo  
2009. okt. 17. 19:22 | válasz | #189
Magyarorszagnak annyi. Rabszolgak vagyunk es megjobban azok leszunk. Ez teny.
Ugyanis NEM magyar erdekek vannak a parlamentben, hanem a kulfoldé.

Aki ez ellen tiltakozik, mint az egyedi (v milyen) polgarmester, azt szetszivatjak, a politikai karrierjenek vege.

A Jobbik, az egyetlen part, aki ma Magyarorszag erdekeit kepviseli, ok ki is mondjak ezt, ill hogy fontosabb nekik a MAGYAR ceg, mint egy kulfodi..
nacizzak is oket. A kisnyugdijjas ill az egyszeri tv-nezo mar nem is szavaz rajuk. Ennyi.

Tetsuo  
2009. okt. 17. 19:16 | válasz | #188
Termeszetesen ma is es maskor mas rendszerekben is tortentek gazsagok, de amit irtam (es sok ezer mas eset) az hivatalbol tortent a kadarrendszerben.. mind1.
Nem akarok tobb szot pazarolni, de ne szentimntalisan gondoljunk a "szocializmusra", hanem realisan.
A "Terror haza" pl. kotelezo tananyag lehetne.. meg en sem voltam, de szeretnek elmenni.
2009. okt. 17. 14:32 | válasz | #187
Addig nem is lesz változás amig egyszer valamelyik kormány fel nem fogja, hogy nem a magyar vállalkozót kell baszogatni meg minden terhet rájuk rakni, hanem kedvezményeket kell nekik adni (és nem a külföldi multinak aki kifele viszi a pénzt). Ugyanis a magyar vállalkozó lesz az aki boldogan befizeti az adóját, ő lesz az aki felvesz 1-2-3 emberrel többet, és ez az a réteg ami a gazdaságot emelheti a munkanélküliséget csökkenti. ugye 1-2 embert felvenni nem hangzik olyan jól marketingben, mint egy multi 500 meg 1000 fő munkahelyteremtése, csakhát vállalkozásból több százezer van ami összességében nagyon kellemes szám. Most meg rá vagyunk kényszeritve a csalás lopás hazudásra, leépítésre, mert az állambácsi mindent elvisz, neki minden kell!
2009. okt. 17. 14:26 | válasz | #186
Ez nonszensz. Amióta az eszemet tudom mindig azt mondják, hogy húzzunk még kicsit a dadrágszijon és utána jobb lesz. Utána kiderül, hogy mindig csak szarabb...
2009. okt. 17. 14:20 | válasz | #185
"A korban viszont benne volt, ha valaki keményen dolgozott, az egyre följebb és följebb érhetett, volt a korban egyfajta lehetőség az előrejutásra."

Ez pont nem volt benne. Hiába dolgoztál te a legjobban és a legtöbbet, ha nem nyaltál bizonyos seggeket, nem voltál bizonyos helyeken tag, akkor esélytelen volt egy icipici előre lépés is.
2009. okt. 17. 13:15 | galéria | válasz | #184
Zagyvaság, amit írsz. Hiába jók a gazd. mutatóid, ha közben kihal alólad a lakosság, főleg az adófizetők.

"hogy az unokáinak jó élete legyen" - ez a legnagyobb hazugság. 20-30-40-50 stb. éve is mindig ezt hazudták az embereknek, és mindig rosszabb lett az unokáknak.
NEXUS6  
2009. okt. 17. 12:58 | galéria | válasz | #183
Szerintem jól kevered a dolgokat, általában inkább összefele.

Természetesen ezelött 20 évvel is voltak szegényebbek és gazdagabbak, de nem voltak ilyen jelentős vagyoni, jövedelmi különbségek.
Mivel a rendszerváltás óta az ország ipari/mezőgazdasági teljesítménye jelentősen csökkent, és az állami bevételek nagyrésze is a privatizációból, az állami vagyon kiárusításából származott, öszességében elmondható, a hihetetlen állami és lakossági eladósodást is figyelembe véve elmondható, hogy az állami vagyon nagyrésze, és a szegényebb emberek vagyonának egy része szépen átvándorolt egy szűkebb réteghez és így keletkeztek magyarországi gazdagok rétege.

A folyamat fölött ugyan úgy az állam bábáskodott, mint régebben, amikor az állam őrizte azt, hogy ne keletkezzenek jelentős különbségek a társadalomban.

Ergo a lecsúszott rétegek teljes joggal utálhatják a gazdagokat és államot, és várhatják, hogy a helyzet megoldását ne nekik kelljen megint extra melóval kiizzadniuk.

Ha ismernéd a Bokros-csomag tartalmát, azt hogy mi valósult meg belőle és milyen körülmények között, akkor tudhatnád, hogy ez az úriember egy kókler (de jól csinálja). Az eredeti csomagnak, ami egyfajta sokkterápia lett volna, csak egy része valósult meg ráadásul majd 1 év késéssel.
Akkor még is honnan a látványos eredmény?

Csak onnan, hogy a csomag bejelentésének hatására az infláció azonnal, kb 10%-ot nőve közel 30%-ra ugrott, pusztán a gazdasági szereplők bexarása miatt és akkor még sehol nem volt a megvalósítás, pusztán mert hogy a Parlament csak az év végén döntött róla. Az Alkotmánybíróság a csomag jelentős részét törölte, aminek plusz bevétele a tervezett 170 mrd helyett így 40 mrd-vel kevesebb lehetett. Az infláció növekedése viszont önmagában legalább ugyan ekkora, az eredeti csomaggal összemérhető plusz bevételt okozott az államnak, viszont azonnal, csak ezt ez az úriember, meg a csodálói sem szokták hangoztatni.

A megnyirbált csomag önmagában nem lett volna elég az állami költségvetés helyrerakásához, ehhez kellett az inflációs bevételek növekedése is. A dolog működött olyannyira, hogy a '98-as választásokra nagyjából olyan állapotban volt az ország gazdasága, ahogy azt a vezetés elképzelte.

A Szocik a '98-as választást azért bukták el, mert egyszerűen elfelejtettek kampányolni. Talán a legnyugodtabb hangvételű kampány volt. Nem arról szolt, hogy kit kell utálni, és a Fidesz, aki az utolsó jelentős politikai erő volt, akik még nem amortizálták le magukat, nem jutottak még kormányzati pozícióba egy szintén pozitív hangvételű kampánnyal elég könnyen nyerni tudott.

Aztán a Fidesz mert saját klientúra kialakításával volt elfoglalva, ugyan úgy lexarta a kisembereket és ugyan úgy osztogatta az állami vagyont mint az elődei. Az emberek viszont nem hülyék (annyira). Medgyessy fűtfát megígért a kisembernek, így megnyerék a választásokat, csak éppen addigra már nem volt miből kifizetni az ígéreteket. Még is kifizették.

Az új generáció hiába lesz róka, mert az ő politikusaik is rókák lesznek, és azok a lehetőségek (egy erős, a gazdaság alapját jelentő középosztály kialakítására), amik régebben voltak már rég elúsztak.

A lapok leosztva, a háború megnyerve, most már csak kisebb partizánakciók várhatók.

Sajna.
2009. okt. 17. 10:10 | válasz | #182
Nézd makroszinten a gazdaságot, és nézd hosszú távon! Sok pénz sok pénzt termel kis gondozással. Sok hiány még több hiányt termel. A hiányt nem lehet befektetni. Hiánnyal sohasem fogunk előbbre jutni.

Ha én lennék Magyarország diktátora, akkor első lépésként mindent elkövetnék a hiány felszámolása érdekében. Természetesen nem jó, ha a szegények halnak ki a vagyonukból, tehát kénytelen lennék a gazdagokra hárítani, de ez nem lenne fair a gazdagokkal szemben, ezért mindenki utálna. Mivel mindenki utálna, ezért nem tudnám rendesen véghez vinni a tervemet, és egy elpocsékolt sok év után ugyanott lennék.

Ha Magyarország ki akar szakadni az őt súlytó évszázados átokból, fel kell nőnie a feladathoz. Érettnek kell lenni! El kell fogadni, hogy "az élet nem mindig habostorta, Pelikán".
Amint felhoztam az idézetet, magatokban elmosolyodtatok, hogy pont az előző rendszer borjait figurázza ki. Akik mindent elhittek. Ma ugyanez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy a magyar nem tud "nyelni". Nem akar, mert büszke arra, hogy már nem kell.
Persze arra lehetne büszke, hogy elég érett ahhoz, hogy ma tud nyelni, hogy az unokáinak jó élete legyen. Erre képtelenek vagyunk.

"Néha hátra kell lépnünk egy lépést, hogy később kettőt léphessünk előre."
Mardel  
2009. okt. 16. 23:49 | galéria | válasz | #181
2012 dec. 21-ére lesz elvileg kész a 4-es metró, már a maják is megjósolták, vagy 2012 dec. 21-én fog elfogyni az IPv4 címtartomány.
2009. okt. 16. 22:04 | galéria | válasz | #180
A legkönnyebb elvenni az emberektől, ilyen-olyan csomag formájában. Adni tartósan, na, az a legnehezebb.
2009. okt. 16. 22:02 | galéria | válasz | #179
"Egy hihetetlen elszántságú és lelkiismeretű, híres magyar közgazdász magára vette az adósság felszámolásának terhét."

Ez egy nonszensz.
2009. okt. 16. 21:45 | válasz | #178
Szerintem a társadalmi probléma a társadalom tranziens állapota. Bár fiatal vagyok, és csak pár hónapot éltem a szocializmusban, szüleim és jómagam széles látókörének köszönhetően sok mindent megtapasztaltam, és kialakítottam a magam elméletemet. Az előző rendszer sok szempontból előnyökkel és hátrányokkal bírt. (Egyszóval más volt, kinek melyik tetszik.) Az előbb elhangzottak mellett kiemelném még a reklámok csekélységét, a televíziózás kultúrát átadni óhajtó lényét (ha sok volt a biciklis baleset, oktatófilmek tanítottak a bukósisakok használatára és a KRESZ pontosabb elsajátítására), nem áramlott be a nyugati "szennyes szabadság", az a szabadság ami kismértékben élvezetes, és örömteli, nagy mennyiségben elferdíti az életedet: a nyugati szubkultúra, sztárok, pop, rock, csak kis mennyiségben áramlottak át a burkunkon, de annyira pont igen, hogy vágyakozzunk a nyugati életmód után. Nem érzékeltük ezek hátrányait. (Romló oktatási rendszer, anarchisták, a hippik a természetes békét jelentették, és nem a kommunákban fajtalankodó belőtt fiatalokat...). A politikai rendszerben nem volt különösebb verseny, a politika kinevelte a jámbor borjúkat, de a kormány célja pont a versenymentesség miatt az emberek életkörülményeinek javítása is cél volt. Ez egyfajta adok-kapok volt: az emberek nem törődtek a belső, fű alatt mozgó csúnya kormányügyekkel, cserébe képviselték őket, de legalábbis a többséget. A munkanélküliség erőltetett visszacsökkentése viszont egyrészt az állam adósságának "enyhe" növekedését eredményezte, másrészt az emberek hozzászoktak, hogy hereverélhetnek a pénzért. A korban viszont benne volt, ha valaki keményen dolgozott, az egyre följebb és följebb érhetett, volt a korban egyfajta lehetőség az előrejutásra.

A jámbor borjak vágya a nyugati fény felé utat tört magának, szerencsére vér nélkül.

Most jön a tranziens, az átmeneti állapot: a borjak mohósága túl nagyra nőtt. Egyre gyorsabban és jobban kezdték el lemásolni a nyugati mintát: elkapkodott privatizációk, exponenciális szubkultúra-beáramlás (túl sok kereskedelmi csatorna, reklám, csinált sztárok, a nézettség, az emberek botránkoztatásának fenntartása - lásd: évente világvége). Azonban a jámbor borjak nem tudtak lépést tartani a hirtelen beáramló információval: a politikusok többé nem az embereket képviselték, hanem egymás torkának esve kezdték el elhalászni a jámbor borjakat, akik felkészületlensége egyben a kihasználhatósága is lett. Többé nem az ő érdekeiket képviselték, hanem a politikai pártok a hatalmukat erősítették: az emberek kegyeinek elnyerésére elkezdetek nyugati fényűzést élni, a borjak eleinte megrészegedtek ennek mámorától. Többet akartak, de az államadósság csak nőtt. Egy hihetetlen elszántságú és lelkiismeretű, híres magyar közgazdász magára vette az adósság felszámolásának terhét. Az lett a következménye, hogy a borjak kiutálták maguk közül. (Később átment ez a közgazdász Szlovákiába, és ugyanazon sikeres programokkal lett ma már euró övezetes ország az akkor nálunk rosszabb helyzetű Szlovákia. (Ott is éheztek az emberek, de később persze jobban jártak vele.) Ma az EP-be éppen bekerült Bokros.) A kormány a választásokat a csomagnak köszönhetően elbukta, de egy rövid időre pozitív volt az ország államháztartási egyenlege. Aztán következett a jóléti társadalom, ennek ellenpontja, ami arra épített, hogy a borjaknak még és még jobb legyen. Ez pozitívumként írható fel hozzájuk, csak a probléma az volt, hogy közben az ország jobban eladósodott, mint Bokros előtt volt. (Persze ezt a kampányban is felhasználták 4 évvel később, a "rosszabbul élünk, mint négy éve" mondattal, mely hatásos az embereknek számára, mert igaz, de arra nem tér ki, hogy egy évtizeden át sem tudnánk azt a pár éves jólétet kiheverni.)

Azóta a borjak annyi szabadságot kaptak, hogy egy percre se mondanának le róla, így ha bármelyik párt elkezdene egy csomagot elindítani, (párt függetlenül) a másik akkora ellenkampányt uszítana ellene, hogy érdemileg semmi se történne. A kommersz szar pedig csak áramlik és áramlik az országba: szétbomlott oktatási rendszer, népbutítás-borjúetetés.

És most jön a stacionárius, az állandósult állapot. Felnő egy új generáció, akik már rókák lesznek, akik képesek szűni az információk között, ellenállni az őket nyomó erőknek, akiket nem lehet majd olyan jól kihasználni, irányítani, és a politikusok is rájönnek, hogy értelmetlen az uszítás, és a reklámoktól se fognak több tusfürdőt venni. Persze továbbra sem a kemény munka lesz az előrejutás eszköze, hanem a jó kapcsolatok, a zsíros pofabőr meg az illegalitás, és az oktatási rendszer is hülyéket nevel ki, de ez az a nyugat, amiért harcoltunk, nem?
2009. okt. 16. 20:16 | galéria | válasz | #177
Én csak azon gondolkodtam ma az utcán menve, hogy érdekes módon a jobboldali diktatúrák után kialakuló demokráciák stabil gazdaságot örököltek (Spanyolo., Chile, még Argentína is), ezzel szemben a baloldali diktatúrák után hatalmas visszaesés, káosz, háborúk és elszegényedés következett be.
Szerintem ennek oka az, hogy a jobboldali diktatúrák a gazdasági szerkezetet (kapitalizmus) nem bántották, így a demokratikus kapitalizmusba való átmenet könnyebb, csak pár vezetőt kell lecserélni, a többi mehet tovább, és mivel a gazdaságpolitika csak liberálisabb lehet, a fejlődésre nagy lehetőségek vannak. Elvileg a központilag irányított szocialista gazdasági rendszer felváltása is lehetne sikertörténet, mert a hiánygazdaságról térnek át a piacgazdaságra, és rengeteg igényt kellene kielégíteni, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a régi nomenklatúra elszaboltálja a rendszerváltást.
toto66  
2009. okt. 16. 19:54 | válasz | #176
Az előző erre a hozzászólásra ment.
Na persze, tudom hogy hazug volt a rendszer, meg azt is hogy milyen az elnyomás, de a Kádári renszernél többet egy ország sem tudott kihozni belölle.
Ennek két oka volt, az egyik a Szovjet elnyomás, a másik a nyugat hozzáállása, mert mi akkor legyőzendő ellenfél voltunk, és a gazdasági eszközöket is felhasználták ellenünk. Egyébként meg tojtak ránk, a II.vh után és 56-ban is.
Sőt rendszerváltáskor és most is.
toto66  
2009. okt. 16. 19:44 | válasz | #175
"Ha nem hiszel a tenyeknek, olvassal egy kis irodalmat. Moldovat mondjuk."
Úgy látom te nem olvastad Moldova Kádáról szóló könyvét, olvasd el, majd meglepődsz! Ugyanis az igazat írja, és az nem teljesen az amit most te gondolsz. Szóval tudni kell azt, hogy az elmúlt rendszer hazug diktatúra volt, de most meg hazug "demokrácia?" van. Én nem szeretem az ideológiákat már, mert rájöttem, nem az a fontos, hanem hogy valamit hogyan csinálnak. Kádár amig fiatal volt és volt beleszólása jól csinálta, még a terrort is, mert el tudod te képzelni mi lett volna ha nem ő vállalja magára a "hazaáruló" szerepet, és esetleg Rákosi elvtárs tér vissza, aki "béke időben" is nyírta az embereket.
Szóval a SzU-nak kellett áldozat, a népet meg kordában kellett tartani, mert az Szovjet letiport volna minket, nem olyan viszonylag kesztyűskézzel mint 56-ban. (a legtöbb halálraitéltnek végül is megkegyelmeztek, szerintem akit meglehetett megmentettek, Nagy Imrét is próbálták).
És végül csak a kiöregedett Kádárt tudták kicsinálni, hogy megszerezzék a hatalmat, azok akiké most az.
Kádár mondta nézz utánna: "mindent megért az, hogy ma Magyaroszágon egyetelen anyuka sem mondja a gyermekének, hogy eazért nincs mit enni este, mert a kenyér elment aludni"
"Kérdezték tőlem miért félek a hatalomtól. Aki nem fél a hatalomtól az nem tudja mi az"
Ezeket a mondatait kell észrevenni, nem azokat, amiket azért mondott el mert a SzU megkövetelte!
Én szeretném, ha minimum ilyen politikusaink lennének!
2009. okt. 16. 16:27 | galéria | válasz | #174
Pedig az volt. Nem ufó, nem égi csoda, csak szokatlan cumulus felhők.
2009. okt. 16. 16:25 | galéria | válasz | #173
Egy instabil rendszernél az együttállás okozhat egyensúlyvesztést.
Például, a Föld esetében beindíthatja a pólusváltást, amikor már csak egy apró pöccintés hiányzik az egészhez.
2009. okt. 16. 16:18 | válasz | #172
Hát mondjuk amikor én gyerek voltam, akkor jött a kulcsos-gyerek kifejezés, akkor volt divat a technokol zacskóval. Persze nem gép előtt ültünk, de nyári szünetben rengeteg gyerek koricált az utcán reggeltől estieg egy szál kulcscsomóval a nyakában.
2009. okt. 16. 16:12 | válasz | #171
Ezt mindenki érti már, tudjuk mi az a három pont, Crane kérdése arra vonatkozott, hogy miért nagyobb dolog az, hogy épp a Földdel van a másik kettő egy vonalban, amikor szinte minden időpillanatban egy vonalban van egy-egy égitesstel.
NEXUS6  
2009. okt. 16. 15:37 | galéria | válasz | #170
Hát őszintén engem is kirázott a hideg ettől az egésztől, de ha valaki mondjuk gyereket, családot akar, akkor meg ez lenne a jó.
Manapság meg minden nap öröm, ha még megvan a munkahelyed, az a néhány óra kifizetetlen túlóra már meg se kottyan.

A gyerek meg majd csak felnő a számítógép előtt valahogy, nem harap az! Kábszerre, alkoholra úgy sincs pénze.
NEXUS6  
2009. okt. 16. 15:32 | galéria | válasz | #169
Tyűűűű!



Azért ez a Dzsízösz ez tud valamit, naggyon ott van a szeren!

Reteek  
2009. okt. 16. 15:30 | válasz | #168
kicsit azért ezzel a mekkora szar magyarország témával kicsit elkanyarodott a téma. Mellesleg mo tényleg egy trágya. Akinek van esze az megtanul angolul és elmegy bármilyen olyan országba ahol angol is hivatalos nyelv. Én már lassan szégyenlem, hogy magyar vagyok.... Sokan meg feszítenek hogy trianon meg minden lófasz... szégyen....
2009. okt. 16. 15:25 | válasz | #167
gondolom te is érzed, hogy ezt egy rémisztő felhőgomolyagnak nevezni kicsit erős.
2009. okt. 16. 14:48 | galéria | válasz | #166
Egyébként, lehet, hogy Crane urat összekevertem Cateran úrral.
2009. okt. 16. 14:45 | galéria | válasz | #165
A globális felmelegedés miatt a légkör nagyobb vízpáratömegeket tud befogadni, így rémisztő felhőgomolyagok is egyre gyakrabban fognak kialakulni.
2009. okt. 16. 14:42 | galéria | válasz | #164
"ó, értem én, hogy a földhöz képest, de minden időpillanatban egy egy pontról nézve mindig együtt állnak."

Látod, ez a baj a hozzád hasonló szőrszálhasogató szófosókkal, hogy egyszerűen képtelenek vagytok kicsit kreatívabban gondolkodni. Emiatt szenvedés veletek az élet. (A másik 2 tudja, hogy kire gondolok.)

A szavakon lovagoltok, meg egy-két szakkifejezésen, amit bemagoltatok, de azon túl sötétség.
Én még veszem a fáradtságot, hogy elmagyarázzak dolgokat, de őszintén szólva veletek nem lehet bírni a versenyt. Mert velejéig romlottak, erkölcstelenk, rosszindulatúak vagytok.

Mert egy jóindulatú ember nem akad fent apró, formai hibákon, ugyanúgy, ahogy például egy szerető anya nem fogja halálra éheztetni a gyermekét csak azért, mert nem helyesen kérte tőle az ételt, sőt, nem is fogja kigúnyolni.

Na, akkor következzen a magyarázat, neked most egyszer és utoljára:

Adott három térbeli pont:
1. Föld
2. Nap
3. galaxisunk közepe

Ez a három pont többnyire nem esik egy vonalba. Ha két pontról lenne szó, akkor természetesen mindig egy egyenest határoznának meg, de esetünkben nem erről van szó. Lásd fent: 1, 2, 3.

Én így elsőre azt mondanám, hogy e három pont évente 2-szer egy vonalba esik, de mivel a Föld Nap körüli keringési síkja (ekliptika?), nem biztos, hogy mindig tartalmazza a galaxisunk középpontját, emiatt ebben nem vagyok biztos - de én nem vagyok csillagász.

Ha valaki ezt jobban tudja, javítsa ki, sértegetések nélkül.

(KillerBee és Molnibalage javításait meg kifejezetten nem kérem! Vannak mások is, akik értenek ezekhez, sőt, náluknál is jobban.)
2009. okt. 16. 14:11 | válasz | #163
Király jól néz ki, mondjuk jobban néz ki papirsárkánynak mint crusified krisztusnak vagy mifenének. Szegényt keresztre sem feszítették oszt mégis mindenki ezt szajkózza már több mint ezer éve...
2009. okt. 16. 14:09 | válasz | #162
Én úgy fogalmazok, hogy az előző rendszer vége az az unalmas, középszerű embereknek volt jó ezt jól látod. Volt munkahelye, ha nem dolgozott akkor is, el lehetett lébecolni egész életben anélkül hogy igazából bármit is "meg kellett volna emelni". Volt egy trabant, wartburg, lada (akkor már király volt), egy középszerű lakás egy középszerű egyenberendezéssel, alsószerű elektronikai berendezésekkel.
Bárki aki ettől el szeretett volna térni (mert más akart lenni, mert voltak ötletei, mert tenni akart / dolgozni akart bármit is), annak kutyanehéz volt, és a rendszer is kivetette magából. Csak a szürke mókuskerék embereknek volt megfelelő, azok persze nagyon élvezték, hisz nem kellett sem gondolkodnia sem terveznie, mindent megcsinált helyette az állam.
2009. okt. 16. 14:08 | válasz | #161
de hagyjátok már ezt a maszlagot, egyáltalán nem ez a téma és a cikk tárgya!
Ne offoljátok szét. Hanem erre reagáljatok!
http://www.youtube.com/watch?v=mI7_RKgq9tU
NEXUS6  
2009. okt. 16. 14:03 | galéria | válasz | #160
Ok vettem!

Magam részéről a két rendszert max egálnak érzem. Mondom olyan szempontból az előző rendszer legvégét még jobbnak is tartom, hogy volt perspektívája az országnak. A jelenlegi perspektíva az, hogy ebből a válságból akár 100 éven belül sem mászunk ki.

Amúgy most mondták be a rádióban, hogy kb 100 000 ember éhezik ma Magyarországon. Na ez azért dúrva!
NEXUS6  
2009. okt. 16. 13:52 | galéria | válasz | #159
Részvétem!

De ugye ilyet csak a komcsik csinálnak, manapság még nyomokban sem fordul elő ilyen, vagy hasonló törvénytelenség!?
Tetsuo  
2009. okt. 16. 13:43 | válasz | #158
A kadarrendszerben is kinoztak embereket es kadar maga is tomeggyilkos volt, ne feledd..

mint alabb irtam.
NEXUS6  
2009. okt. 16. 13:17 | galéria | válasz | #157
A Kádár-rencernek kb annyi köze volt a Rákosi-féléhez, amiről te beszélsz, mint a mostaninak a Horty-rendszerhez.

Nem nagyon fejtegettem tuttommal a fővezérek életét sem, én a kisember szemszögéből néztem. A fővezérek akkor is xartak a kisemberre, de legalább máshogy működött valahogy az ország a kisember szempontjából, volt kiszámítható életpálya, olyan fizu amiből megélhettél, meg ilyen apróságok.
2009. okt. 16. 12:36 | válasz | #156
EMBEREK A MULTKORI JELENSÉG MOSZKVA FELETT NEM VOLT VÉLETLEN!
ITT EGY FRISS VIDEÓ MOSZKVA EGÉRŐL!!
http://www.youtube.com/watch?v=mI7_RKgq9t

ITT AZ ÉLŐ BIZONYÍTÉK!!
2009. okt. 16. 10:50 | válasz | #155
Várjál mert ezek szerint te is félreértesz. A mostani helyzetet nem a múlt számlájára írom, hiszen a rendszerváltás óta egy felelős politikai vezetéssel már rég nem itt tartanánk. Sőt azt is elismerem, hogy voltak jó dolgok, sőt nagyon sok jó dolog volt, de sajnos megvolt ennek mindnek az árnyoldala. Nagyon kemény árnyoldala, ami miatt mindenkinek jobb, hogy most nem az a rendszer van. Persze nagyon naiv aki azt hitte, hogy megmarad minden és az mellé jön még a szabadság meg a free vállalkozás és a többi nyugati "jólét". A kapitalizmusnak is megvannak az árnyoldalai és rengeteg hibája van, csak egyszerűen jobbat még nem találtak ki.
Crane  
2009. okt. 16. 09:09 | válasz | #154
A nap és a galaxis közepének együttállása... ez jó... Mihez képest állnak együtt? Jó, értem én, hogy a földhöz képest, de minden időpillanatban egy egy pontról nézve mindig együtt állnak. Akkor abban a pontban mindig világvége van? :D
És akkor minden - a galaxisunkban lévő - csillag ami valamilyen pontból nézve együtt áll a központtal... nos, abban a pontban ép világvége van? :D:D

Apolinario Chile Pixtunnak teljesen igaza van! Biztos tele van már a p*cse a sok idióta barommal.

Még hogy jön a világ vége! Több száz millió dollárból üres látványfilmet forgatnak róla, mindeközben 3.5 másodpercenként éhen hal egy ember a földön! Naponta kb. 25.000! Köztük rengeteg gyerek!

... jobban meggondolva: Tényleg megérett a világunk a pusztulásra! A jó Isten tényleg le húzhatná már a retyón!

2009. okt. 16. 08:25 | galéria | válasz | #153
blabla
2009. okt. 16. 08:23 | galéria | válasz | #152
Fal nem. Tudod te, hogy a nyugati határsávot mennyire őrizték, mivel és hogyan? Fal nem volt, de ugyanolyan funciót ellátó renszer igen. Gratulálok...
2009. okt. 16. 03:15 | galéria | válasz | #151
elég furi dolog hogy valakit az érdekel hogy pusztul el a föld vagy bármi
Tetsuo  
2009. okt. 16. 02:21 | válasz | #150
A "rendszervaltaskor" Magyarorszagnak HATALMAS lehetosege volt. Ebben egyet erteunk.
A baj az volt, h nem volt IGAZI rendszervaltas. A rohadt bunosok forgattak 1et a koponyegukon es tapsoltak Wittner Maria parlamenti beszeden..

Hamarosan eladjak az utolso szoget is hazankbol.. mar most is rabszolgak vagyunk, akkor mar eselyunk sem lesz semmire.
Tetsuo  
2009. okt. 16. 02:16 | válasz | #149
Az ilyen demagog faszsagoktol hanyok.
Egy tipikus agymosas eredmenyet olvashattuk altalad..

Ha nem hiszel a tenyeknek, olvassal egy kis irodalmat. Moldovat mondjuk.

Hon szeretett Kadarod egy hazaarulo tomeggyilkos volt. Ez teny. Ezen nem lehet vitatkozni benne van az eletrajzaban.
Horn Gyula embereket kinzott es utasitast adott begyujtesre es kinzasra. Az aktaja eltunt a leveltarbol.

1986ban egy kozeli ismerosomet megkinoztak Gyorben ugy, h belerokkant. Azt mondtak, csak kihallgatasra viszik. A rendszervaltas utan sem mert rola beszelni idegennek, de azota sem tudta mit akartak tole. Mar nincs kozottunk..
Tetsuo  
2009. okt. 16. 01:59 | válasz | #148
Melyik rendszerrol is beszelsz? A Kadarrol v a korabbiakrol?
Hallottal a Gulagrol, Recskrol, politikai fogjokrol? Az AVHrol ill kesobb a focsoportfonoksegrol?
El tudod kepzelni, milyen szenvedes az ha vkit elve megnyuznak? Utana besozzak?
Mert a kadarrendszerben ez is megtortent pl az Andrassy ut 60ban.

Sok akkori bunos a "rendszervaltaskor" ceget alapitott es igazgatoi posztokat szerzett..
Azok akik a legnagyobb szocialistak voltak, most ok a legnagyobb kapitalistak. Ok adjak el a hazánkat..

Ezt 2007ben es azota sem adtak le a fobb televiziokban.. vajon miert nem?

Nagyon szomoru es durva dolgok tortentek akkor, amirol ma nem beszelnek, mert atnyulik a jelenbe is.
NEXUS6  
2009. okt. 16. 01:27 | galéria | válasz | #147
Jól félreértesz szokás szerint, nem azt mondom, hogy akkoriban mennyország volt, meg vöröscsillagot tetováltatok hamar-hamar a homlokomra. Csak azt, hogy nézzük objektíven a dolgokat.

Amiket leírtál, azok nem olyan népszerű exminiszterelnökünk szavajárásával élve: badarságok!

A gond az, hogy a rendszerváltáskor Magyarországnak voltak lehetőségei, méghozzá elég jók! Most pedig 20 évvel a rendszerváltás után nem csak az államnak, de az egyének nagy részének (többnek mint akkor) elég sötétek a kilátásai, nagyon sötétek!

Ezért a régi rendszert hibáztatni eléggé beszűkült szemléletre vall. Ma az akkori pártfunkcik a legnagyobb tőkések és bizony tőkésként is viselkednek, nem azért mert már akkor is így gondolkodtak, hanem pont mert megváltoztak. Aki nem változott meg az még most is Türmer elvtárssal énekli a Mintamókust.

Az átlagember azt hitte, hogy az akkori értékek megmaradnak csak még minden jobb is lesz.
Van ami tényleg jobb lett, csak éppen az akkori értékek nagy része totálisan elenyészett, az állami vagyonnal egyetemben.
Ezért is a régi rendszert hibáztatni, az ... á hagyjuk ...
2009. okt. 16. 01:11 | válasz | #146
Hát ebben nem értünk egyet és nem is fogunk. Az én értékrendembe nem fér bele az amiket te itt szép régi világnak irsz (mondom, valószinűleg csak az idő szépittette meg veled) a mi családunk rengeteg aljas mocskos ganéságot kellet, hogy elviseljen abban az időben, még enyhe politikai visszakanyarodás esetén is húznék innen az egész pereputtyommal amig lehet (mert utána ugyebár nem). Irhatnék itt cáfolatnak mindenfélét azzal szemben amit irsz, de nem az én tisztem ebben vitatkozni. A kommunizmus jó volt, nagyon jó, meg kell nézni hogy az a néhány kommunista ország ami még létezik az hol tart most és hogy élnek ott emberek. Azt hiszem az a része no comment. Mondjuk kérvényezhetnéd valamelyikbe magad, szerintem örülnek befele menő állampolgárnak, csak utána nehogy el akarj húzni onnan mert az már nem fog menni, és garantálom neked, hogy nem lesz unalmas az tutti.
2009. okt. 16. 01:05 | válasz | #145
Ez nem félrevezetés, az a valóság. Mint ahogy az is, hogy italozás után nagyon kellett slisszolni hazafele, mert részegnek sem volt jó akkor az utcán....
NEXUS6  
2009. okt. 15. 23:43 | galéria | válasz | #144
Si tacuisses, philosophus mansisses!
NEXUS6  
2009. okt. 15. 23:36 | galéria | válasz | #143
Attyauristen, ezt melyik fideszes/szadeszes szemináriumon lőtték az agyba?

Pedig, ha az adatlapod igaz, még nagyjából egykorúak is vagyunk, és még azért megtapasztalhattad régi rencer jobbik végét, azt amit a mostani fiatalok már sajna nem kapnak meg.

Demszkin kívül, aki volt olyan hülye, hogy március 15-én hőbörögjön rencerváltást követelve, mást nem nagyon vittek be úgy 75-től kezdődően, de sajna még őt is elengedték. Amúgy persze, ha ilyet csinálsz ma is ugyan úgy bevisznek és mehetsz Budaházi mellé a dutyiba. Nem sok rendszer tolerálja ugyan is, ha azt mondod nyilvánosan, és valódi politikai súllyal hogy xar, még ez sem.

COCOM lista persze, 80-tól az nem vett mondjuk C64-et, meg Amigát, aki nem akart. Amúgy a legutóbbi melóhelyemen is olyan DEC szerverek dógoztak, amik COCOM listán voltak, a BNV-re még is elhozták őket valamikor a 80-as években, onnan meg mentek termelni.

Totális társadalmi egyenlőtlenség!!!???
Miről beszélsz? Hidd el párttitkárkbácsinak is max egy lerozzant Opelje volt és akkor már kircsinek számított. Akkor nem volt ez a városi telepjárózás, miközben 10 000 számra mennek suliba éhesen a gyerkőcök, bocs.

Politikai demagóg duma a médiában!!!??
Ha jól emlékszem kb 84 karácsonyán a Csillagok háborúját néztem a TV-ben a nagy politikai meggyőzés keretében, nem sok olyan film volt ami nem jött be az országba. Szilveszterkor meg a legnagyobb szám évtizedek óta a Hofi só volt, aki bizony olyanokat mondott, hiába volt a rendszer bohóca, ami most kivágná a politikailag korrektség biztosítékát.

Kényszermunkaaaa!?
Mi a faxomról beszélsz???? Na jó, te nem vagy 100-as, bameg!

Nem az akkori nyugdíjrencerbe döglünk bele, mert azért ha valaki végigmelózik 50 évet, akkor had ne a munkapad mellöl kelljen már a hullaházba vinni! Hanem abba, hogy kb a 80-as évek elején a kádárkorszak véres tombolása közben született annyi gyerek utoljára, akik el tudják tartani a társadalom nem termelő rétegeit. Mert a fiatalok kaptak melót, meg lakást amibe a purdét fel lehet nevelni.

Azóta meg csak max kampányszerűen támogatnak valami kisebbséget, akik viszont nem lesznek képesek még magukat sem eltartani, nem hogy nyugdíjasokat, ovisokat terhes mamákat, betegeket, meg mindenkit akik éppen nem markolják a kapanyelet.

A kenyér nem azért került annyiba amennyibe, mert támogatták, Mo mezőgazdaságára a világ járt csodálkozva körmenetet, mert hogy annyit termelt, hogy éppen hogy kivettek belőle az iparfejlesztésre, meg a szolgáltatásra, apafej! Most meg a Tibicsokit is külföldön csinálják!

Az államadósságról egyelőre nincs aki hitelesen nyilatkozhatna, lévén a rendszerváltás óta kb 5X-re nőtt. Amúgy a mostaninak kb 1/100-ával indult a 80-as ávekben és a nagy nemzetközi pénzintézetekhez csatlakozásunk után, a kamatok miatt nőtt ebből kb 20 mrd $-ra, majd ez többszöröződött 90-től.
link
Amúgy ennél már csak a lakosság eladósodása a dúrvább de ebbe még belegondolni is rémisztő.
Szal az adósság nagyrészét épphogy a rendszerváltás óta gyűjtötte be az országnak az a fele, aki nem volt olyan szerencsés, hogy privatizáljon magának valamit a közösből.

De tudod mit, igazad van, nem volt jó akkor, volt annak a társadalomnak egy óriási hibája, hogy végtelenül UNALMAS volt, ezt el kell ismerni. De most ha véletlenül gyerekvállalás jutna eszembe, mindig visszasírom ezeket az unalmas időket.

Szal hányjál nyugodtan, az jót tesz ha már a sok szennyet nem tudod benntartani.
De ilyeneket többet inkább ne írj lécci, ez eccerűen nem megy neked.
2009. okt. 15. 23:07 | válasz | #142
Hát őszintén szólva, a Világ nagyon gyors ütemben halad. Nem tudjuk tartani a lépést...Valami egész biztosan készül, de szerintem sem kell itt "világ vége" hangulatot emlegetni. Minthogyha az emberiség kezdené megelégelni a kapitalista elveket és elkezdte a kizsákmányolás helyett inkább a többség érdekeit figyelembe venni. Persze ezekhez még évtizedek kellenek mire átállunk egy tudatosabb életformára. Ehhez elsősorban a saját egónkat kéne átformálnunk, de talán most veszi kezdetét az egész... Én magam is reménykedek az emberiség békésebb jövőjében.:)
2009. okt. 15. 22:16 | galéria | válasz | #141
" ma az ország olyan amilyen az pontosan az előző rendszer gennyládáinak tevékenységének köszönhető"

Nem tudsz arról hogy az orosz hadsereg itt ült a nyakunkon? És az a nyugati hatalmaknak köszönhető. Magyarországon nem volt Berlini fal.
2009. okt. 15. 22:12 | galéria | válasz | #140
"hajléktalan azért nem volt az utcán mert kényszermunkára vitték"

Az biztos hogy nem éltél akkor mert nem mondanál ekkora valótlanságot. Ki vezetett félre ennyire? Habár hallottam 56-ost szemérmetlenül hazudni.Tudod mi a lakáskiutalás?
2009. okt. 15. 21:53 | galéria | válasz | #139
Van valami javaslatod?
2009. okt. 15. 20:56 | válasz | #138
Ez igy van de sajnos igy volt eddig is :(
2009. okt. 15. 19:58 | válasz | #137
Basszus, legalább kétszer felhoztam már, de nem árt újra. Madách Az ember tragédiájában tökéletesen bemutatja, hogy sohasem a rendszer a szar, minden rendszer jó koncepció, csak aztán megjelenik az ember faktor és mindent tönkretesz, mert elkezdi leigázni/kizsákmányolni,... a többi embert. A legszebb eszme a kommunizmus: mindenki egyenlő. Mégis, ha vesszük a mai kommunista országokat, az gyenlőség valósul meg legkevésbé: kialakul egy főgóré, és a párton belüli gazdag muksókák, és nyomorog a pornép.

Érdekesfelvetés, hogy vajon a vallásos emberek kevésbé szennyezik-e a környezetet, mint az ateisták? adatok nélkül vaktáb dobálóztok: gyerünk, közvéleménykutatni, adatokat gyűjteni, nagyszámú kísérlet, és szép, formás grafikonok! :)