![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
A MySQL volt vezetője az Oracle-Sun felvásárlás mellett
2009. október 12. 15:23, hétfő
A MySQL korábbi vezérigazgatója sürgette az Európai Unió döntéshozóit, hogy hagyják jóvá az Oracle-nek a Sun Microsystems és a MySQL adatbázis csoport felvásárlását, azzal érvelve, hogy a további késlekedés az EU-nak éppen azt az erős versenyképességét ássa alá, amit annyira próbál megvédeni.
Még nem tudni biztosan, milyen hatással lesz a levél a döntésre, de Mickos nagyon jól ismeri a MySQL üzleti ügyeit, és az Oracle-nek minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy véghez vigye a felvásárlást. Az amerikai igazságügyi minisztérium még augusztusban hagyta jóvá a Sun felvásárlását. Mickos - aki jelenleg a Benchmark Capitalnál dolgozik- elmondta egy interjúban, hogy neki semmilyen anyagi haszna nem származik a tranzakcióból. Inkább az motiválja, hogy megpróbál segíteni azoknak az alkalmazottaknak, akik a Sun-nál, még inkább a MySQL részlegnél dolgoznak, sürgetve az ésszerű döntést az ügyben. "Nem élhetek együtt azzal a ténnyel, hogy nem teszek semmit sem az ügy érdekében", mondta Mickos Mickos visszautasította az Oracle kínálta előnyöket, amikor a MySQL még független volt, viszont elfogadta a Sun felvásárlást 2008-ban. Szeptemberben, az Európai Bizottság közölte, a MySQL állt a Sun felvásárlás kivizsgálásának középpontjában. Ennek oka, hogy a Bizottság előzetes piacfelmérése szerint az Oracle adatbázisa és a Sun MySQL terméke közvetlen versenyben áll több ponton is az adatbázis termékek piacán, és hogy a MySQL-ről sokan gondolják, hogy nagyobb konkurenciát fog jelenteni, ahogy egyre több funkcióval rendelkezik majd. A Bizottság kivizsgálása arra is rámutatott, hogy a nyílt forrás természetéből adódóan lehetséges, hogy nem kerülhető el az összes szabad verseny-ellenes hatás. A részletes vizsgálat során a Bizottság ennek következtében megjelöl majd néhány problémát, többek között az Oracle ösztönzését, hogy továbbra is nyílt forrású adatbázisként fejlessze tovább a MySQL-t. Larry Ellison, az Oracle vezérigazgatója szerint a MySQL az adatbázis üzlet egy más részén van jelen, mint az Oracle jelenlegi termékei, és hogy az Oracle nem tervezi, hogy a MySQL-t egy külön vállalatként kezelje. Mickos így összegezte az érveit: 1. Az Oracle-nek legalább annyi üzleti érdeke fűződik a MySQL fejlesztésének folytatásához, mint a Sun Microsystems-nek, ha nem több 2. Még akkor is, ha az Oracle-nek bármilyen okból kifolyólag gonosz, vagy közömbös szándékai lennének a MySQL-t tekintve (bár nem hiszem), a MySQL pozitív és tartós hatását az adatbázis-kezelő rendszerek piacán nem kontrollálhatja egyetlen entitás, még ha az maga a MySQL tulajdonosa is. A MySQL felhasználók erőfeszítései sokkal erősebbek a piacon, mint amit a tulajdonosa kifejthet. A MySQL nagyméretű, több szerveres weboldalak adatbázis támogatását támogatja. Az Oracle adatbázis szoftverét nem erre tervezték, érvelt. Így az Oracle-nek érdeke, hogy fejlessze a MySQL-t. Bizonyítékként az esetre Mickos rámutatott arra, hogy az Oracle 2005-ben felvásárolta az InnoDB-t, aminek az adatbázismotorját a MySQL is használja. "Az Oracle növelte a befektetéseit az InnoDB-ben, ezzel a MySQL-t erősítve a piacon", mondta. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) |