A brit háztartások negyede kap optikai elérést
2009. október 12. 10:51, hétfő
Egyedül a British Telecom több mint 2,5 millió brit otthont kíván elérni modern szélessávú optikai hálózatán keresztül, ami a háztartások egynegyedét jelentené - időtálló platformot kívánnak kiépíteni.

Hirdetés

A BT sajtóközleményben jelezte, hogy legkésőbb 2012-ig érnék el a bejelentésben közölt végleges számot, addigra tervezik a 2,5 millió háztartás elérését az optikai hálózaton keresztül. Ez természetesen a jelenleginél jóval nagyobb fel-, illetve letöltési sebességet jelent majd az előfizetői oldalon, bár ez attól is függ, hogy egészen pontosan melyik FTTx-elérést valósítják meg az egyes régiókban.

A szolgáltató alapvetően két eltérő változat közül választhat: a fiber-to-the-cabinet (FTTC) a helyi elosztóig, a fiber-to-the-premises (FTTP) pedig egészen a lakásokig ígéri az optikai kábel kiépítését, igencsak kellemes elérési sebességet nyújtva. Az első megoldás nyilván olcsóbb, hiszen a helyi elosztó és a háztartások között megmarad a hagyományos rézalapú kábelezés, ám itt a maximális elérési sebesség eleinte nem haladja majd meg a 40 Mbps-ot, bár ezt később akár 100 Mbps-ig lehet majd növelni, attól függően, hogy pontosan milyen minőségű a helyi összeköttetés. A második változat már első lépésben 100 Mbps-os sebességet ígér, ezt pedig később az igényektől függően akár 1 Gbps-ra lehet növelni, nyilván a vásárlói igényektől függően.

A BT most arról számolt be, hogy az új elérések között is növelik az FTTP tervezett arányát, ezt pedig az teszi lehetővé, hogy a legtöbb helyszínen a korábban lefektetett elemeket használják fel az új optikai kábel végigvezetésére. Ez természetesen kevesebb munkával, kisebb felfordulással, és alacsonyabb költségekkel jár, ami már a szolgáltató kedvének is jót tesz. Eredetileg alig 10 százalékos arányt terveztek az FTTP számára az optikai elérések szegmensén belül, ám a szabályozói szerepet betöltő Ofcom bizonyos garanciákkal látta el a céget, amelynek eredményeként most jelentős mértékben megugrasztják ezt az arányt.

A modern optikai elérések területén egyébként a skandináv országok vezetnek kontinensünkön, ám a legjobb helyzetben lévő országokban sem haladja meg ezen elérések aránya a 10-12 százalékot. Itthon a nagyok közül a Magyar Telekom indította be programját, ám a válság miatt alaposan lecsökkent a bevonni kívánt háztartások száma, a pálya szélén pedig több kicsi próbálkozik saját, helyi jellegű akciójával.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. okt. 13. 20:09 | galéria | válasz | #14
nekem is 10-es virgin-em van ami egész nap 10 ha nem haladja meg a letöltésem a 3 gigát hétköznap 11-9-ig korlátoznak ha jól tudom
torrentezz éjszaka vagy délelött és akkor nap közben lehet szörfözni rendesen
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. okt. 13. 11:05 | galéria | válasz | #13
Illetve úgy tűnik, te éppen peches vagy. :(
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. okt. 13. 11:05 | galéria | válasz | #12
Az UPC a korábbi 4-8 Mbites letöltést anélkül emelte 15Mbitre, hogy a hálózatát komolyan fejlesztette volna. Így most talán az van, hogy aki bírja, marja - azaz szerencsés esetben az UPC-hálózaton belül nem egy szűk keresztmetszet mögött vagy.
MaT  
2009. okt. 13. 10:43 | válasz | #11
Hat az ilyen nagyvarosokkal az a jo, hogy van lefedettseg meg kivan epitve a halozat normalisan, mint ahogy Glasgowban is. Csak en azt nem ertem, hogy itt pl nalunk Stirlingben ami 40 perc vonat Glasgowtol, eleg nagy varos, sok ember el itt is akkor miert nem lehet normalisan megcsinalni a halozatot. Nha mindegy...
Zealot  
2009. okt. 13. 09:13 | válasz | #10
Akkor úgy néz ki Edinburghben még elég jó a helyzet...
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. okt. 13. 09:08 | galéria | válasz | #9
Nehogy azt hidd. Átálltam a régi 8 megás kábelnet csomagról az új 15 megásra. 1 hónapig kb meg is volt a 15 mega. Péntektől kezdve kúszik lefelé (15,8,6,5), tegnap már max 5mbit volt, (csúcsidőtől függetlenül), de szerintem ma ha hazaérek és mérek egyet, még kevesebb lesz... pedig az új csomagok bevezése előtt a 8mega is mindig megvolt, legalábbis 9 hónapig amíg az volt.
MaT  
2009. okt. 13. 08:18 | válasz | #8
Mindenhol ilyen pocsek a savszelesseg... Magyarorszagon nagyon jo volt, mikor meg ott laktam, volt egy 4Mb-es netem, az ejjel nappal annyival jott amennyivel kellett, FIXEN. Ezek meg... Most neztem egy sebesseg tesztet, most meg jelenleg jo. 7:16 van es meg mindig 6.4Mb-tet kapok... De csak egy par ora... :) A BT-nel ugyanez van, sot. Szomszednak van ugy, hogy ul 2 percet, hogy egy guglit megnyisson.
Termeszetesen itt is vannak szolgaltatok, akik nagyon jo csomagokat ajanlanak, remek savszelesseggel, amit tartani is tudnak, de persze ezek csak egy kis teruleten elerhetok...
Tetsuo  
2009. okt. 13. 01:07 | válasz | #7
Nekem a 10Mb-es Virgin csucsidoben nincs 1Mb sem. A torrentet pedig szurik a rohadekok.
Nagyon szar itt minden szolgaltatas.
Magyarorszagon jobb.

Amugy az angolok 99%a youtube videokat nez es fingja nincs mi az h optikai kabel..
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. okt. 13. 00:28 | galéria | válasz | #6
A szolgáltató hálózatán belül is ilyen pocsék a sávszél vagy "csak" kifelé?
MaT  
2009. okt. 13. 00:05 | válasz | #5
Akkor te meg eleg szerencses vagy, en Skociaban elek Stirlingben es a 8Mb-bol reggel 10 es este 11 kozott kapok max 500Kb-tet es 11 utan kb ejfelig 600, max 700Kb es ejszaka kapok maximum 6,5 Mb-tet. Szanalmas ami itt van. En jelenleg O2-nel vagyok, de a vicc az az, hogy ez a legmegbizhatobb itt es most... Szomszednak BT van, ennyi savszelesseget sem kap...
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. okt. 12. 23:57 | galéria | válasz | #4
hát a BT belehúzhatna már ebbe az optika terjesztésbe, nem nagyon törik magukat, hogy igyekezzenek, pedig jó lenne már.
Zealot  
2009. okt. 12. 21:33 | válasz | #3
A Virgin az 50Mbit-es Fiber Broadband 1.5Mbit uploaddal szúrja ki az emberek szemét és mindez 33 fontért (telefon nélkül). 50Mbit alatt meg persze ADSL technológia, ott meg még siralmasabb a helyzet. Nekem egy 10 Mbites kapcsolat van, ami napközben átlagban 2,5-4 Mbit-re képes a max. 8 Mbit valamikor hajnalban lehetséges csak.
shabba  
2009. okt. 12. 21:19 | válasz | #2
Kár hogy úgy hibás az egész cikk, ahogy van. Angliában ~30 millió háztartás van. A BT ebből 10 millió háztartásba akarja 2012 végéig elvinni az ADSL-nél szélesebb sávú net lehetőségét. Eddig úgy volt hogy 1 millió háztartást érnek majd el végpontig optikával és 9 milliót FTTC+VDSL2 infrastruktúrával. Most ez annyiban változik hogy az arányok megváltoznak, 2.5 millió háztartásig lesz a végpontig optikai elérés és 7.5 milliónál marad az FTTC+VDSL2.

Szóval ez a címbeli negyede valójában ~8%.
Zealot  
2009. okt. 12. 20:36 | válasz | #1
Csak nem felébredtek?