Döbbenet lett úrrá az amerikai mozikon
2009. október 13. 09:29, kedd
Kevés mozis premier volt a hétvégén Amerikában, azonban mégis az egyik legnagyobb meglepetést hozta az elmúlt pár nap, köszönhetően egy olyan filmnek, amit nem is most mutattak be, hanem már pár hete műsoron van.

Hirdetés

Az első helyet a Páros Mellékhatás (Couples Retreat) szerezte meg, a kritikákból mind sejtjük, hogy Vince Vaughn legújabb filmje melyik minőségi kategóriába fog esni, de a siker az siker, a 35 milliós kezdést nem lehet elvitatni a vicces óriástól. A film egyébként érdekes módon a fiatalokat nem hatotta meg, hiszen a közönség 56%-a 30 év fölötti volt.


És a heti premiereket nagyjából ennyivel el is intézhetjük, hiszen Good Hair címmel csak limitált kópiával útnak indult Chris Rock érdekes műfajú, fodrászokról és frizurákról szóló filmje, de az 1,1 millió dollár 186 moziból csak a 14. helyre volt elegendő.


A hétvége nyertese a csak 40%-ot csökkenő Zombieland (mely minden idők legsikeresebb zombihorrorja lehet) és a 100 milliót már majdnem elérő Derült égből fasírt mellett a Paranormal Activity lett, melyet pár ezer dollárból amatőrökkel forgatott egy izraeli rendező, s mely horrorfilmet Steven Spielberg is felkarolta. A reklámkampány és a remek, lassan terjeszkedő bemutató stratégiának köszönhetően a film premierjének harmadik héten mindössze 159 moziban 7 milliós bevételt ért el, s az ötödik helyen nyitott régen nem látott mozis átlagot produkálva.
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
NorbyI  
2009. okt. 15. 22:00 | válasz | #18
Szoktam olvasni az SG-t és a filmes témákat is, és nem tegnap óta. Nekem is feltűnt már hogy van pár nagyon hulladék cikk de senkivel sem tudtam eddig azonosítani. Így ha ti mondjátok elhiszem. :D
2009. okt. 15. 21:24 | válasz | #17
onnan, hogy 1-2 éve már olvasod az sg-t,
főleg a filmes cikkeket.

De ezek szerint nem.

Ebben az esetben már csak ránk hagyatkozhatsz és elhiszed, hogy csak pár hónapja nem szerepelnek a cikkeknél a szerzők.

És egyikük stílusa kínosan felismerhető...
NorbyI  
2009. okt. 14. 13:42 | válasz | #16
Biztos én vagyok béna de én nem látom hogy ki írta a cikket, ezért nem is értem az anyázás okát. Azt vágom hogy a cikk szerintem hatalmas mélységeket ért el a cikkírás területén, de azt hogy ki volt a merélnylő honnan tudhatom meg?
2009. okt. 13. 22:59 | válasz | #15
Rajtam is döbbenet lett urrá, miután elolvastam ezt a cikket...
kgbela  
2009. okt. 13. 19:25 | válasz | #14
ja, a napnál is világosabb
2009. okt. 13. 16:20 | galéria | válasz | #13
Hoppá - lemaradtam valamiről?
Szekeres Viktor = winnie?
2009. okt. 13. 16:19 | galéria | válasz | #12
Így is tudjuk, hogy ki írta :)
2009. okt. 13. 13:24 | galéria | válasz | #11
jéé, a cikkíró neve is lekerült a cím alól!
2009. okt. 13. 12:08 | galéria | válasz | #10
zaki  
2009. okt. 13. 12:02 | galéria | válasz | #9
blikkbe kéne firkálnod winnie, ott te lennél a fasza gyerek
2009. okt. 13. 11:59 | galéria | válasz | #8
Úristen.
bippo  
2009. okt. 13. 11:46 | válasz | #7
Elolvastam, és valóban figyelemre méltó, amit a Paranormal Activity művel, de annyira súlytalan az egész cikk, hogy nem esett le, hogy erre megy ki a játék.
Az utolsó bekezdést egy 'csak' 40%-os eséssel, és egy ~100milliós bevétellel kezdve mellettük teljesen elvész az P.A. 7milliós bevétele (pedig tényleg lenyűgöző a költségeket tekintve). Az egész cikk felsorolás jellegű, 0 hatás.
2009. okt. 13. 10:55 | galéria | válasz | #5
Megdöbbentően szar cím, csak azért, hogy elolvassák a cikket. Szánalom: 10/10
2009. okt. 13. 10:26 | válasz | #4
Újabb Szekeres Viktor cikk?
A szokásos "színvonallal".
2009. okt. 13. 10:12 | válasz | #3
Pedig csak az első és az utolsó mondatot kell elolvasnod. Meg persze értelmezned, de gondolom bennem van a hiba, hogy elsőre lejött.

Valóban roppant durva, amit a Paranormal Activity csinált, bár ez az előző hírben is le lett írva.
Zedas  
2009. okt. 13. 10:11 | válasz | #2
A döbbenet az arcokon figyelhető meg, amikor rájönnek hogy Szekeres Viktor újabb cikkének ISMÉT nincs semmi köze a címhez.

Amúgy megjegyzem, a cikk jó volt.
bippo  
2009. okt. 13. 09:50 | válasz | #1
Csak nekem van hiányérzetem?! Hol a döbbenet? Valaki magyarázza el, mert nem értem. Vagy csak elvesztem a számok között.