Elég lesz az 50 GB a Blu-ray fejlesztői szerint
2009. október 11. 14:47, vasárnap
A formátumért felelős Blu-ray Association illetékesei szerint a kétrétegű, 50 GB-os lemezek még évekig elegendőek lesznek a nagy felbontású tartalmak terjesztéséhez, így nincs szükség az ennél nagyobb változatokra.

Hirdetés

A napokban az amerikai Home Media Magazine készített interjút a Pioneer tervezésért és kommunikációért felelős alelnökével, aki egyben tagja a Blu-ray Association promócióért felelős bizottságának is. A szakember elmondta, hogy nem látnak sok értelmet a szabvány által ígért kapacitást meghaladó, sokrétegű lemezek kifejlesztésében és használatában, ezekre ugyanis a HD-filmek esetében nem lesz szükség.

Évekkel ezelőtt, már 2006 és 2007 táján is olvashattunk több vállalat (így például a TDK és a Sharp) fejlesztéseiről, amelyek a szabványban foglalt 50 GB-os kapacitást jóval meghaladó méretet ígértek. Itt szóba került a 100, illetve a 200 GB-os speciális Blu-ray korongok elkészítése, amelyek azonban nyilván nem lennének kompatibilisek a meglévő, illetve korábban megjelent asztali és PC-be integrált lejátszókkal. Éppen ez, vagyis a kompatibilitás hiánya jelenti a legnagyobb gondot a fejlesztések hirdetőinek, ám a Blu-ray Association nem csinál nagy ügyet ebből, szerintük ugyanis a kétrétegű, 50 GB-os lemezek bőven elegendők lesznek a nagy felbontású filmekhez az elkövetkező években.

Nem véletlen, hogy egyik vállalat sem dobta még piacra két-három évvel ezelőtt megígért fejlesztéseit, ezeknél ugyanis a hatalmas költségek eleve lehetetlenné teszik ezt - elég csak a sokrétegű lemezek olvasásához szükséges speciális lézerre gondolni. A kompatibilitás hiánya pedig további súlyos kiadásokra kényszerítené a felhasználókat, ami tovább szűkítené a vásárlásra hajlandók körét, arról nem is beszélve, hogy egyre nagyobb szeletet harapnak ki a globális tortából a digitális letöltések és a hordozható USB-meghajtók, amelyek idővel az optikai adathordozók létjogosultságát is megkérdőjelezhetik.

A BDA tagja példaként a kétrétegű DVD-lemezeket, valamint a 240 perces VHS-kazettákat hozta fel példaként, amelyek beolvasása megoldhatatlan feladatot jelent a lejátszók egy részének - szerintük mindenki jobban jár, ha a gyártók a szabványban foglalt kapacitáshoz illeszkednek.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Zro  
2009. okt. 13. 10:32 | válasz | #31
Nem azért nem kell nagyobb, mert egyáltalán nincs rá szüksége senkinek, hanem jelenleg nem termelne elég profitot. Ezért most azt mondják nem lesz, vegye meg most mindenki ezt, később pedig... :)
2009. okt. 12. 22:08 | válasz | #30
a szabvány azt is rögzíti, hogy milyen felbontásban és kódolással van rátéve a film a lemezre. ezáltal a 25Gb-os egyrétegű lemezre 130perc fér, sok filmnek már ez is elég.
240 perces videókazinál sem kellett nagyobb, mert elhanyagolhatóan kevés 4 óránál hosszabb filmet készítenek. ettől függetlenül van akinek nagyobb kapacitás kell magán célból, pl a lagzis kazetták.

[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. okt. 12. 16:40 | galéria | válasz | #29
Egen? Nem is tudtam:D
2009. okt. 12. 16:36 | válasz | #28
Egek, mi az, hogy a 240 perces videókazettát nem olvasta be némely magnó? Maximum nem jól jelezte a hátralevő szalagidőt. A kulturáltabb magnók felismerték a behelyezett kazetta futásidejét, és korrekten számoltak vissza, másoknál kézzel kellett megadni a szalaghosszat, és abból kalkulált a magnó. Létezett amúgy 360 meg 420 perces szalag is, de azok ha jól tudom annyira vékonyak voltak (ugye, hogy több férjen rá spulnira), hogy könnyen nyúltak meg fodrosodott a szélük. Kezemben nem volt olyan, csak kazettadobozon láttam, hogy van. Nem is terjedtek el, legalábbis mifelénk.
Fentiekre gondoltam, aztán elolvastam az eredeti cikket. Szokásos pongyola fordítás. A pofa arra célzott, hogy műsoros gyári videókazettáknál nem terjedt el az LP (long play) meg ELP (extra long play) felvételi mód. Gyakorlatilag összes gyári kazetta SP (standard play) volt. Nem mindegyik magnó tudta LP-t. ELP-s magnót nem is láttam. Volt két LP-s magnóm, 4 órás szalagra 8 órát tudtak rögzíteni, de gyatrább minőségben. A régebbinél állókép esetén az LP-s felvétel fekete-fehérre váltott, másiknál LP módban is színes volt állókép.
2009. okt. 12. 13:38 | galéria | válasz | #27
Engem feltöltésben mozgatna ugyanez.
emerte  
2009. okt. 12. 13:17 | válasz | #26
Ugyanmár, oda is elég 50GB.
nem hologramról lesz szó még decemberben..
Sztereró 3D
kvp  
2009. okt. 12. 12:30 | válasz | #25
Az 50GB-os bluray-ek addig versenykepesek, amig nincs 3d tv. Ha lesz, akkor mar alapbol keves a kapacitasuk, vagy lehet filmnezes kozben lemezt cserelgetni. A 3d-s tv meg most karacsonytol jon angliaban, japanban meg egy ideje mar letezik.
2009. okt. 12. 11:27 | válasz | #24
Eltűnt..hovalett? :-O
2009. okt. 12. 11:26 | válasz | #23
Jó ez a rendezői változatos reklám. XDDD
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. okt. 12. 10:32 | galéria | válasz | #22
filipsz
endrev  
2009. okt. 12. 09:54 | válasz | #21
Talán ha méltóztattak volna nem sóherkedni, hanem eleve a 200 GB-os technológiát részesíteni előnyben, függetlenül attól, hogy abból teszem azt évekig csak csak 20 GB-ot fogunk kihasználni, akkor nem kellene majd az újabb generációváltásokkal bajlódni... Vánszorog, meg totyorog a technológia a hülye pénzrendszer miatt.
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. okt. 11. 23:20 | galéria | válasz | #20
És a CDnek melyik céghez kötődött a liszensze?
emerte  
2009. okt. 11. 22:06 | válasz | #19
Mármint Sir Ny
emerte  
2009. okt. 11. 22:06 | válasz | #18
te tudod is miről beszélsz?..
2009. okt. 11. 21:56 | válasz | #17
Egyeduralkodó DVD ?
Plusszos, minuszos, DVD-RAM, stb. ? Úgy volt sz@r évekig, ahogy volt.
2009. okt. 11. 21:07 | válasz | #16
50 giga?
Elég lesz.. még pár évig :)
Sir Ny  
2009. okt. 11. 20:08 | válasz | #15
bizony, hogy szívtunk az egyeduralkodó DVD-vel, hát az valami borzalom volt. és még mindig sírva emléxem vissza az egyeduralkodó CD idejére. hát még ha az egyeduralkodó VHS, az egyeduralkodó kazetta, vagy az egyeduralkodó bakelitlemezre gondolok. elég az, ha egy nap akár csak egyszer is rájuk gondolok, már biztos lehetek benne, hogy rémálmok fognak gyötörni engem az este...

mondd, te nórmális vagy?
Sir Ny  
2009. okt. 11. 20:04 | válasz | #14
addig örülj, amíg CSAK törlik az illegális tartalmakat.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. okt. 11. 19:05 | galéria | válasz | #13
A helyzet az, hogy a filmkiadás céljára valóban elég - legalábbis a mostani felbontásoknál. Adattárolásra jó lenne nagyobb kapacitás, ám e célra még a kétrétegű írható DVD sem terjedt el, mert jóval drágább 2 sima DVD-nél, és a második réteg nem is szokott olyan jó lenni. Valószínű, hogy a BD-nél is ez lenne.

A kompatibilitásra hivatkozás üres kifogás. Attól, hogy az asztali lejátszók nem tudják olvasni a kettőnél több rétegű BD lemezeket, a PC-be szánt írók képesek lehetnánek erre. Sőt ennek lenne egy olyan, a kiadók számára előnyös következménye is, hogy az ilyen lemezekre másolt filmeket a "kalózok" nem tudnák asztali készüléken lejátszani. (Persze ez nem lenne komoly akadály, de az összes eddigi kalózellenes próbálkozásuk sem sikeresebb.)
Laceee   2005. 09. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 09. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 09. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. okt. 11. 18:54 | válasz | #12
Amíg volt verseny (HDDVD), addig nem mertek volna ilyet mondani, hogy elég 50GB, sokan fikázták a HDDVD a kapacitás miatt, viszont sokkal olcsóbb lett volna mint a Blu-ray, mind a gyártóknak és a felhasználóknak is, de nem baj majd az egyeduralkodó Blu-ray milyen frankó lesz nekünk, vagy mégsem ?
2009. okt. 11. 18:39 | válasz | #11
Akár. Nem lehetetlen. Az adatok hogy mi illegális meg mi nem..meg lehet oldani, hogy ne tudja a szolgáltató mi van a fileban ugye.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. okt. 11. 17:29 | galéria | válasz | #10
Másold fel kettőre ugyanazt.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. okt. 11. 17:28 | galéria | válasz | #9
"Hát hogy amit a modem, vagy a hálókarink bír."

Vagyis gigabites letöltés?
gosub  
2009. okt. 11. 17:21 | válasz | #8
Egyenlőre még mindig az a legbiztonságosabb, ha valóságban is nálad van az adatod tárolva. Könyvek a polcon, képek papíron az albumban, hanglemezek a szekrényben... Persze a kezelésük nem olyan rugalmas és nem mindig a teljes minőséget adják pl. a papírképek. Viszont egy 500 gigás hdd ha tönkre megy nálam az összes képem, videóm, esetleg zenémet magával ránthatná. Más kérdés kinek mi mennyit ér...
Pharaoh   2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó2001. 04. 25. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. okt. 11. 16:41 | galéria | válasz | #7
Ez akkor lenne jó, ha a szolgáltatók nem törölnék rendszeresen az illegális tartalmakat.
2009. okt. 11. 16:39 | válasz | #6
Ja, aztán jön egy ilyen...
Amúgy én is pendrive párti vagyok, kár, hogy kevés az igazán gyors, főleg a nagyok között (értsd: 20MB+/s-el lehet írni), úgyhogy egyelőre felesleges ide az USB 3.0 (nem mintha tudnék említeni egy olyan eszközt is, ami támogatja).
ilf667  
2009. okt. 11. 16:24 | válasz | #5
filmekről meg gyári lemezekről szól ez nem az írhatóakról.
archiválni amúgy is hdd-re érdemes, nem optikaival vagy pendive-val bohóckodni.
2009. okt. 11. 15:46 | válasz | #4
Most biztos mondják páran hogy de a letöltés akkoris időbe telik.
Igen.
Na de egy DVD vagy blu írás aztán olvasás is nem kevésbe...elfogja érni a hálózat a dvd és blú olvasási/írási sebességét.
2009. okt. 11. 15:44 | válasz | #3
Még egy kis apróság.
Úgy néz ki, hogy pár éven belül az Internet natív sebességen fog menni..ebben mindenki érdekelt.

Mit értek ezalatt? Hát hogy amit a modem, vagy a hálókarink bír.

Namármost vannak nagy tárhelyet kínáló szolgáltatók, ingyenesek is. Sokkal sokkal biztonságosabb, mint a PC ben lévő HDD...tehát a nem túl távoli jövőben, adunk egy linket barátunknak, és letöltheti az adott infót biztonságosan és igen gyorsan, nincs szükség olyan archiválásra ami a felhasználónál van fizikailag...ennek max 4 évet adok.
2009. okt. 11. 15:25 | válasz | #2
Amúgy tessék már elhinni, hogy egy USB 3-as 64 gigás pendrive olcsóbb lesz jövőre mint egy ilyen izé író ami fél óra alatt majd talán megír egy ilyen lemezt, amit aztán 4 év múlva lehet a kukába vágni.
2009. okt. 11. 15:23 | válasz | #1
Ezt az elég lesz a.... kezdetű mondatokat el kéne felejteni az informatikában, szívtak vele már elegen.

Az informatikában sosem elég a tárhely, és processzor kapacitás..meg amúgy semmilyen kapacitás sem...ha valaki aztmondja ez a korlát elég, 2 éven belül megdől, vagy hamarabb.