2013-ra fogynak el az utolsó IPv4-címek
2009. október 9. 21:59, péntek
Már csak 26 nagy IPv4-címblokkot, vagyis kereken 400 millió IPv4-címet tud kiosztani az Internet Assigned Numbers Authority (IANA) szervezet. A 400 millió szabad IPv4-címet az IANA a regionális internethivatalok (RIR) között osztja szét.

Hirdetés

A legfrissebb becslések alapján az utolsó IPv4-es címeket várhatóan 2013 elején adják majd ki. Vannak azonban más vélemények is. Az Európai Regionális Internethivatal (Réseaux IP Européens - RIPE) 59. találkozóján felszólalt Geoff Huston, az ázsiai-csendes-óceáni regionális internethivatal (APNIC) vezető tudósa. A szakember szerint például könnyen előfordulhat, hogy a szabad IPv4-es címek már egy éven belül elfogynak.

Ez akkor következhet be, amikor két vagy három nagy konszern bekopogtat a szervezetekhez. A címek elfogyásának pontos határidejét azért nehéz megállapítani, sőt behatárolni, mert egyre több ilyen megkereséssel kell számolni. A helyzetet súlyosbítja, hogy az IPv6-ra való váltás közel sem megy zökkenőmentesen. Tavaly például csupán az összes internetes cím egyetlen százaléka kapcsolódott az új protokollhoz. Huston hozzátette, hogy egyértelműen beavatkozásra van szükség, ugyanis a vállalatok nem képesek és nem akarnak gyorsan áttérni az IPv6-ra, illetve halogatják az ehhez szükséges befektetéseket.

"Ilyen esetekben az államoknak kell közbeavatkozniuk. Meg lehet próbálni korbáccsal vagy kenyérrel, apellálhatunk az emberek félelmeire vagy mohóságára. Én inkább az utóbbira szavaznék és adókedvezményekkel ösztönözném az IPv6-kompatibilis hardverek és routerek vásárlását" - jelentette ki az APNIC szakértője. Constanze Bürger, a német belügyminisztérium munkatársa ugyanakkor úgy gondolta, hogy az adókedvezmények más programoknál, például a digitális aláírások népszerűsítésénél sem segítettek. Az ok egyszerű: a piacnak is készen kell állnia az új technológiákra és azok elterjedésére, alkalmazására.

Dr. Hans Bernhard Beus államtitkár, a német kormány IT-megbízottja mindenesetre igyekszik jó példával elől járni és IPv6-kompatibilissá tenni a hivatalos oldalát. A genfi székhelyű Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) pedig azt tervezi, hogy ő lesz a hatodik regionális internethivatal. Ennek az ötletnek viszont egyáltalán nem örül a többi öt RIR. Szintén ellenzik azt az elképzelést, hogy minden ország saját címeket kapjon, mivel ez később problémákat okozhatna.

A helyzet súlyosságára jellemző, hogy Kínában például már tavaly ősszel foglalt volt az IPv4-címek 80 százaléka.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. okt. 13. 12:11 | válasz | #25
Igen eszénél van akinek puplikus ip kell az fizessen érte pl az mi internetszolgálgáltatonk (helyi kábeltv) is magánípéket oszt 10.x kezdetüeket.
rengeteg ip címet meg lehetne sporolni. Pl azt se hiszem a mobiloknak és egyébb hordozható eszköznek szüksége lenne publikus ipre.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. okt. 13. 08:48 | galéria | válasz | #24
"Akár az internetszolgáltatók is dolgozhatnának belső hálózati címekkel."

Eszednél vagy bahátom?
2009. okt. 12. 16:38 | válasz | #23
1. A jelenlegi IP4 címek tizede sincs használva, csak le van foglalva!
2. A nagyvállalatok belső címeket használnak, amik kifele nem routolódnak, csak a belső hálózatban élnek.
3. Ha valakinek van egy routere, akkor az már a számítógépeit szintén belső IP címekel azonosítja, tehát ez sem számít bele.
4. Ott van a DHCP, ami megintcsak elég nagy tartalékokkal bír.
5. Mi a francnak kell publikus IP-ket kiosztogatni mindenre. Akár az internetszolgáltatók is dolgozhatnának belső hálózati címekkel.
6. Be kellene vezetni egy egészen minimális díjat az IP4 címek lefoglalására és máris rengeteg címet visszaadnának, amit a kutya sem használ, csak ülnek rajta.
2009. okt. 12. 16:06 | válasz | #22
Öööö, azt hittem már kifogytak... Nemrég volt cikk, hogy Kína még az idén kifogy, akkor most vettek mástól jó pénzért? Mondjuk nagy amerikai cégektől akik az elején lefogtak gigantikus tartományokat?
2009. okt. 12. 12:10 | válasz | #21
Na ja NATolni kell amit lehet nem kell mindenkinek puplikus ip cim és akkor elég az ipv4. Jó lesz majd megjegyezni ipv6 os címet multis játékoknál.
KTTech  
2009. okt. 12. 11:01 | válasz | #20
Ugye a szerződést is Te írod alá, amiben elfogadod, hogy nem osztogatsz meg...? Ha igen, akkor szép csöndben le lehet ülni, behúzott f*rokkal.

Ha meg esetleg osztogatni akarsz, akkor olyan szolgáltatót vagy csomagot kell választani, ahol ezt megteheted. Ennyi...
2009. okt. 11. 12:29 | válasz | #19
az kit érdekel hogy van pár geciszemű szolgáltató aki beleköt a megosztásba? Van olyan is aki leszarja a megosztást... és úgy bizony minden megosztott gép külön publikus ip-t kaphatna ipv6-al, ami kényelmesebb sok esetben mint natolgatni meg portforwardolgatni.
ivjoe  
2009. okt. 11. 10:04 | galéria | válasz | #18
Ezek szerint te még csak ötödikes vagy, én meg jót nevettem ezen. :)
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. okt. 10. 20:26 | válasz | #17
arról nem is beszélve, hogy a kettő nem zárja egymást, ha valakinek kell az IPv6 hát kapcsolja be és váljék egésségére !
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. okt. 10. 20:24 | válasz | #16
akkor elmagyarázom: IPv6 protokollnál a SUBnet alapban átjárható, ezért nem csoda, hogy a szolgáltatók próbálják erőltetni.

Egy konkrét példa:

ismerősöm a DIGI Kft.nél előfizető, alapban a DIGI emberei BEkapcsolták nála az IPv6-ot és mikor mentem hozzá routert konfigolni, a routert nem engedélyezte "a rendszer"... betelefonáltunk és a kollégák "láttak" még egy eszközt a hálózatba kötve, holott csak egy eszköz egyidejű csatlakoztatását engedélyezi a szabályzat. Abban a pillanatban, hogy mindenhol kiiktattam az IPv6-ot máris nem látták a router által hálózatba kötött többi gépet.

ÉN vagyok az előfizető és hagy döntsem már el, hogy én egyedül akarom használni a teljes sávszélemet, vagy rákötöm 60ezer gépre és egy bit / másodperces sávszélt adok mindegyiknek .

Ne ők döntsék el kívülről, belelátva az IPv6-on keresztül, a SUBNETEMbe (!), hogy ÉN mit mikor és hogyan akarok megosztani elosztani stb...

Gyönge dumák ezek , mint a lágy tavaszi harmat, az IPv4 pedig IGENIS MARAD. ENNYI.
2009. okt. 10. 20:16 | válasz | #15
2^128-adikon sokkal jobban mutat mint a 2^32-ediken! :)

"Az IPv6 továbbá olyan lehetőségeket is nyújt, mint például a hitelesítés és biztonság, Quality-Of-Service, Anycast címzési mód...
Alapjában az IPv6 megőrzi az IPv4 és protokoll alaptulajdonságait."

Nem teljesen értem Flang3r kolléga kitörését.
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. okt. 10. 19:30 | válasz | #14
Amit mondani akartam ezzel, nem más, mint hogy évek óta ilyen blődségekkel ugrasztják a hozzá nem értőket, ilyen hátulról mellbe dumákkal próbálják rávenni a szerencsétlen birka jónépet, megvezetni, hogy :

- telepítsen Windows7-et,
- telepítsen fel plussz , hokis ultraszar "Internetcsodagyorsító programot",
- vásárolja meg a legújabb szuperinternetes gépet, amiben már van IPv6 protokoll (persze méregdrágán)

szóval gyenge dumák ezek, sub-nettel pedig VÉGTELEN IP cím és VÉGTELEN számítógép köthető egymásra.
2009. okt. 10. 18:57 | válasz | #13
Ja ja. Alhálózatokkal (routing) kitolható, de nem tudni meddig.
2009. okt. 10. 17:41 | válasz | #12
ez mind triviális, DE! Abba is gondolj bele, hogy nem csak az emberek otthoni PC-jének kell IP cím, hanem plusz a notebook, telefon és az egyéb készülékeknek, amelyekből manapság a fejletebb országokban legalább 2-3-5t birtokol egy átlagjúzer, cégeknél még több. Így máris nem olyan sok az a 4,294milliárd cím.
2009. okt. 10. 16:46 | válasz | #11
Annyira azért nem hülyeség amit mond. Tény hogy néhány százmillió ip cim már előre ki lett osztva néhány nagy amerikai cégnek, illetőleg az amerikai kormányzatnak, aminek a töredékét sem használják.
Narxis  
2009. okt. 10. 14:50 | válasz | #10
Menj már innen a hülyeségeddel te ökör.
Flang3r   "Rest in Peace Flang3r" 
2009. okt. 10. 14:19 | válasz | #9
kis felvilágosítás: az anyag ami most elmondok kb. általános iskola 6odik osztályos tananyag.... de 6odikas gyermek értelmi szintjét megütő egyén biztos hogy megérti: az Internet Protokoll nevű program minden számítógépet 4 darab ún. byte-tal címez meg. Egy byte 256 féle értéket képviselhet, mivel 8 darab bitből épül fel. (Egy bitnek ugy két értéke van és ebből ha 8at egymás után teszünk, akkor 2 a 8adik HATVÁNYon (=256) féle össz értéke lehet, ezt a gondolatmenetet továbbvíve: 4 darab byte-nak 256 a negyediken vagy (2 a 8adikon) a 4ediken , azaz 2 a 32-ediken értéket képviselhet. Ez majdnem pont annyi , mint a létező összes IP cím , azért csak majdnem , mert 2 x 65536 hely, azaz kétszer két wordvégű subnet az IP szerint alapban le van foglalva:

a 192 . 168 . X . X valamint a 10 . 0 . X . X tartományok az a alhálózati címeknek félrepakolt 131072 darab alhálózati cím.

Ezen kívül még mindig a 127.0.0.1-es cím jelöli az Internet Protokollt támogató számítógépek SAJÁT BELSŐ IP címét, azaz a localhostot.

2 a 32ediken, illetve 256 a 4-ediken, az nem kevesebb mint :

4.294.967.296 , azaz kicsit több mint 4 egész 2 tized milliárd, ha ebből levesszük az IP protokoll alaban kiexklúdált 131072 és a maradék 1 localhostot, akkor marad:

4294836223 szabad IP cím, ami annyit jelent, hogy a Földön élő 6 milliárd emberből minden 3 emberből 2nek EGYIDEJŰLEG is lehet internethozzáférése (!!!!!!!!!!!!!!!!) nem beszélve az eleve fenntartott, és gyakorlatilag végtelen mennyiségű SUBNET-ekről.



Az senkit nem érdekel, hogy nagyorrú cionista körök mekkora szeleteket és tartományak foglaltak le előre, mintegy nézegetni, az összes IP címből, mert az IP nem egy hájfejű büdöstalpú gyökér kényének és kedvére van rábízva (szerencsére)
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. okt. 10. 12:29 | galéria | válasz | #8
ejha, sok köze van ennek a postnak a cikkhez.
bertino   2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2004. 12. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. okt. 10. 12:29 | galéria | válasz | #7
ja, csak míg az olajról nem tudnak konkrétumokat, addig erről határozottan igen.
2009. okt. 10. 10:15 | galéria | válasz | #6
"... adókedvezményekkel ösztönözném az IPv6-kompatibilis hardverek és routerek vásárlásá ..." - az persze, most úgy mond kénytelen voltunk lecserélni wifi routerünket 15000,- forintért csak mert, "hogy gyorsabb lesz az internet". Nem érdekel, én egy jó darabig biztos nem fogom lecserélni, nincsen rá pénzem, hogy minden héten cserélgessem! Ráadásul ugye lenne gyors, de ezek is csak akkor eresztették meg az internetet amikor cserélték le a routert, aki átszerelte azt mondta, hogy látom milyen gyors, hát egy nagy lókakit gyors; ügyessen jó átvágták az embert, akkor tudott mindenki tölteni akár 7-8Mbit-el most meg örülhetünk ha eléri a modemes sebességet ami olyan 0,1 - 20 és 80 kByte/s között ingadozik.
ozric  
2009. okt. 10. 01:27 | válasz | #5
Csakhogy az IPv4 címek elfogyása ellen létezik ellenszer: az IPv6 címek. Ázsa és Ausztrália már javában használja, csak az USA és az EU játszik Pató Pál urasdit. Az IPv6 címteret csak úgy lehet bevezetni, ha a szolgáltatók elkezdik alkalmazni az IPv6 protokollt. Viszont így nem lehet tovább gátolni az új protokoll fejlett képességeit, pl. a multicast címzést (ami IPv4 esetén opcionális), ami a szolgáltatók IPTV szolgáltatásának jelent konkurenciát. Tehát az IPv6 bevezetése nem csak többletköltséget jelent, hanem bizonyos ISP szolgáltatásoknak is versenyhelyzetet (lehetőséget) teremt. Amíg nem lesz - például törvény által - kötelező, addig a legtöbb ISP önként nem fogja bevezetni.
2009. okt. 09. 23:52 | galéria | válasz | #4
talán mert el nem fog fogyni, de oylan magas ára lesz a kisebb kitermelés és nagyobb kereslet "nyíló ollója" hogy a háromnyegyed fizetésed fűtésre meg utazásra fog elmenni, és még nem is ettél. Tudjuk ugye hogy a sok kaja is az olajból van (műtrágya, traktor, permet, stb)
2009. okt. 09. 23:13 | válasz | #3
ez már kezd olyan lenni mint az olajválság. Minden évben bejelentik hogy 10 éven belül elfogy az olaj, immáron 40 éve...
Narxis  
2009. okt. 09. 22:45 | válasz | #2
?
Sir Ny  
2009. okt. 09. 22:00 | válasz | #1
C...