Bíróságon demonstrálják a BitTorrent erejét
2009. október 8. 18:16, Csütörtök
Egy Ausztráliában most zajló bírósági perben az ügyben eljáró bíró kérésére élőben demonstrálják, hogy miként töltenek le jogvédett anyagokat a felhasználók - a szolgáltatók jóváhagyásával.

Hirdetés

A perben az Australian Federation Against Copyright Theft (AFACT) szervezet vádolta meg az iiNet szolgáltatót azzal, hogy szemet hunynak a fájlcserélést folytató felhasználók állandó tevékenysége felett, mivel ebből ők maguk is profitálnak. Erre alapozva az internetszolgáltatók szerepét és magatartását kérdőjelezik meg, a cél pedig nyilván utóbbiak felelősségre vonása.

A perben eljáró bíró most arra kérte a szervezet illetékeseit, hogy a videofelvételek lejátszását követően élőben is demonstrálják a BitTorrent kliensek által nyújtott lehetőségeket, ő ugyanis a korábban rögzített anyag tartalma helyett inkább arra lenne kíváncsi, hogy a fájlcserélés pontosan miként is zajlik a többi helyi internetszolgáltató hálózatán. Erre indoklása szerint azért van szükség, mert az iiNet ellen elhangzott vádak után mindenképpen érdekes lenne látni a többi szolgáltató magatartását, a hálózataikon esetlegesen alkalmazott korlátokat, avagy azok hiányát.

Az AFACT szerint az iiNet elérésein a felhasználók gyakorlatilag a szolgáltató beleegyezésével tölthetik le a szerzői joggal védett tartalmakat (így a videón bemutatott Batman Begins című mozifilmet is). Ez ellen nem tesznek semmit, így legalább akkora felelősséggel bírnak az ügyben, mind a tartalmakat letöltő internetezők. Az iiNet első embere a bíróságon kívül ezzel kapcsolatban viszont elmondta, hogy ők internetszolgáltató cég, elérést nyújtanak előfizetőiknek, arról pedig illene nem elfeledkezni, hogy minél nagyobb a felhasználó által generált forgalom, annál kevésbé éri meg nekik a szolgáltatás nyújtása, hiszen ők a forgalom után fizetnek.

Ezek után tehát nem lehet azt állítani, hogy saját érdekből hunynának szemet a nagymértékű fájlcserélés felett - meglátjuk, miként ítéli majd ezt meg a bíró.
Megosztás |
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés





Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. okt. 10. 15:01 | válasz erre | #31
SENKI nem tudja, hogy az adott IP mögött mit csinálsz, ha beteszel egy AES-en alapúló titkosítást (jelen esetben egy ez úgy néz ki, hogy egy pipát a TORRENTprogram megfelelő rubrikájába) , vagyis senki nem tudja hogy TE mit csinálsz, viszont véletlenül kiszúrhatják a TE IP címed, a swarmból. Viszont nagyon kicsi az esély arra, hogy a sok IP közül pont a tiedet szúrják ki, ha pedig mégis darázol ettől, akkor meg rárax egy proxy-t is külön és ennyi:

Telepítesz egy vidaliát, elindítod, majd a torrentprogram megfelelő helyén beállítassz egy SOCKS5 proxy-t a 127.0.0.1 -es címre és 9050-es portra. KÉSZ.
2009. okt. 10. 14:57 | galéria | válasz erre | #30
Van aki forgalom alapon fizeti a net hozzáférését és ez a tömeg fele akik meg nem veszik észre, hogy mennyire olcsó az áram egy telefonkábelben.
2009. okt. 10. 14:54 | galéria | válasz erre | #29
Az 50 forint akkor lenne reális, ha full sebességgel jönnének az adatok, optikai kábeleken, de hát ott a korlátozás, ami most is van csak mégse kérnek el 1 gigára 10 forintot, mert szerintem az lenne a reális összeg.
Úgyse lesz ez, mert miért is lenne, ha az kocsi is benzinnel megy meg útadóval, eléggé gyeremetgnek mondható lenne az a kijelentés, hogy havi 20 ezer forintért annyit tankolsz amennyitakarsz, mivel az üzemanyag egyszer elfogy, de áram mindig lesz. Talán igazat adnék a torrent elleni támadásoknak, ha nem néznének hülyének a tömeg felét.
2009. okt. 10. 13:02 | galéria | válasz erre | #28
minél nagyobb a felhasználó által generált forgalom, annál kevésbé éri meg nekik a szolgáltatás nyújtása, hiszen ők a forgalom után fizetnek
Minél kevésbé tudja a felhasználó kihasználni az előfizetését, annál kevésbé éri meg neki fizetni érte.
2009. okt. 10. 03:20 | galéria | válasz erre | #27
Ha ennyire fáradozni akarnak, akkor próbélják meg a havi díj alapú hozzáférést eltörölni és mittomén 1 giga adat legyen 50 forint és akkor még sokat mondtam. Ha egy film jó, úgyis megnézi egy ember annyiszor, mintha megvette volnna eredetibe.
2009. okt. 09. 17:04 | galéria | válasz erre | #26
Legális dolgokat
runny  
2009. okt. 09. 16:56 | válasz erre | #25
Engem csak az érdekel, mit töltenek le a bírónak? :D
Sir Ny  
2009. okt. 09. 14:51 | válasz erre | #24
mi a francér nem veszik meg a filmgyártók a netszolágltatókat?
2009. okt. 09. 13:52 | válasz erre | #23
Nevetséges ahogy azt állítjátok "a bab bizony hús" :D
2009. okt. 09. 12:38 | galéria | válasz erre | #22
Ez így igaz! Repülő kocsik kellenek amknek nem kell aszfalt, mint IT cd helyett.
Olyanért sírnak, ami már lejárt lemez!
2009. okt. 09. 11:11 | válasz erre | #21
Lemaradt a mondatból: ...egyetlen új(abb) filmet se...
2009. okt. 09. 11:10 | válasz erre | #20
Szerencsére Auchan-Tesco stb helyeken 300Ft meg 1000Ft környéként lehetett venni nagyon jó filmeket, amiből sikerült jól betárazni. (Index cikk szerint Mo-n a piac 86%-a az ezerforintos DVD.) Egyébként a kiadók már sírtak is emiatt, a legújabb, az hogy akkor inkább be sem hoznak Magyarországra dvd-ket mert minek. De végül aztán úgy gondolták, hogy mégis.

Mozi meg kevésbé izgat, egyetemista koromban jó volt a vizsgák megírása és eredmény kihirdetése között stresszelés helyett... de tiszta fejjel a filmek nézhetetlenek (voltak 6-7 évvel ezelőtt. Azóta nem néztem meg egyetlen filmet se. Se moziban, se tv-n, se dvd-n, se stb. Szóval lehet hogy változtak, de engem ez már nem érdekel :). Ide is a bírósági demo miatt jöttem, aztán kiderült hogy még nem volt.) BBC iplay-t (vagy iplayer?) teljes megnyitását pedig kivárom, türelmes ember vagyok.
2009. okt. 09. 11:01 | galéria | válasz erre | #19
A legjobb hasonlat! És még lehetne sorolni.
2009. okt. 09. 10:55 | galéria | válasz erre | #18
De mondok jobbat. A camponában néztük a neveletlen hercegnőt amikor 13 percen keresztül szólt a tűzvédelmi sziréna. Semmit sem lehetett hallani. A filmet nem állították le, nem vetítették újra attól a résztől amikor megszólalt a sziréna és a jegy árát sem voltak hajlandóak vissza adni. Pedig aztán mennyi rezsivel járt nekik leadni a filmet...
2009. okt. 09. 10:53 | galéria | válasz erre | #17
Én is csatlakozok, a kaja ehetetlen volt és a séf maga ajánlotta fel, hogy vissza adják a pénzt vagy vehetünk valami mást. Ilyen nehéz elhinni, hogy egy termékért/szolgáltatásért felelősséggel tartozik az eladó?
bm823  
2009. okt. 09. 10:50 | válasz erre | #16
Ezek alapján bíróságon kérem demonstrálni, hogy az aszfaltozott utak hogyan segítik elő az autók segítségével elkövetett bűncselekményeket, valamint el kell marasztalni az önkormányzatokat és az útépítő társaságokat és beszállítójukat, hogy ilyen utakat hoznak létre és üzemeltetnek, és mindemellett nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a jogsértést megakadályozzák.
Piel  
2009. okt. 09. 09:49 | válasz erre | #15
Szeretek moziba járni, de mivel családostól megyek jól meg kell válogatnom, hogy mit nézek. Előtte lehet, hogy nem csak a filmbemutatót nézem meg. A gagyi minőség nem vonz, de hallottam már Plázában rosszul hangosított filmet. Azt, hogy a film hangja volt rossz, vagy a hangtechnika, nem tudom. Néha érnek meglepetések engem is. Az újabb Tarantino film elég "különleges", de, hogy arany pálmára nem jelölném, az is biztos! Egyszer nézhető kategória. Ezt nem fogom megvenni.
Piel  
2009. okt. 09. 09:22 | válasz erre | #14
Az új Ubuntumat is torrenttel szedtem le! Már ez is fáj nekik? Egyébként meg a szolgáltató nem tudja, hogy az adott IP mögött mit csinálok. Vagy mégis? A filmekkel és a programokkal kapcsolatban pedig megjegyezném: miután megnéztem egy filmet, vagy kipróbáltam egy programot és tetszett akkor hajlandó vagyok pénzt kiadni érte. A számítógép alkatrészeket meg dobozban veszem, így sok felhasználói programot kaptam kicsi pénzért, de megvan amire szükségem van. Annyi gagyit próbáltam már! Szánalmas, hogy ezekért pénzt kérnek. De ez a kapitalista piac! A próbaverziók sokszor csak hibákat generáltak. Igen! Én ennyire hülye vagyok, hogy hajlandó vagyok pénzt kiadni a jóért, de nem vagyok hajlandó fizetni mindenféle vacakért. Arról nem is akarok beszélni, hogy hogyan lehet visszavinni programokat, vagy DVD filmeket ami sz@r!
Mcsiv  
2009. okt. 09. 09:12 | válasz erre | #13
és kitalálom, egyszer nem vetted meg boltban, dvd-n azokat a filmeket, amik tetszettek, hanem vártál egy releasre és szépen kivésted;]
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. okt. 09. 09:03 | galéria | válasz erre | #12
mégis ki akarna mozida járni? Üvölt a hang, dobhártyám beszakad, szar a kép fikák csúsznak rajta (2009 filmszalag rulz), egy dagadt mellém üli, és izzad, mellesleg félig átfolyik a székemre, mögöttem a hülyegyerek üvölt mert csak, előttem röfög, fingik a csávó miközben a pc-t dobálja szét... Otthon meg befexem az ágyamba, hozok a konyhából valami zabát és kényelmesen nézem.
2009. okt. 09. 08:47 | válasz erre | #11
akárhol is demonstrálnak, ezek a lúzercsicskák , a torrent az marad, ha összeszarják magukat a gyönyörtől akkor is
2009. okt. 09. 08:21 | galéria | válasz erre | #10
Ha nem nézhetnék meg egy filmet vásárlás előtt, meg sem venném! Habár az igaz, hogy ez az IT fejlődése miatt következett be, mert nagyon nyomatják az online boltokat és fuvaroztatásukat, de régen nem így volt és a régi szokásokhoz híven, támadják meg az IT lehetőségeit, habár valahol igazuk van és korlátozzák is őket rosszabb esetben meg is szüntetik, ám az utóbbiban nincsen igazuk.
A vásárlás meg sokkal célravezetőbb, ha személyesen vásároljuk meg a terméket, meg lehet fogni és több felelőséget vállal az eladó, ha tévesen tájékoztatta a vevőt. Na ezel meg egy webes bolt nem foglalkozik, mert csak annyit képesek mondani, hogy ők nem tudták, hogy a mobil rack-ben 2 venti helyett csak egy van benne, de mivel ki van alakítva a másodiknak a helye ezért, nem veszik vissza, hiába van csak félig kialakítva, mivel a panelra nem lehet rádugni a 2. ventit. Na nekem ez volt az első és utolsó online vásárlásom, mert erre a válaszra is még várok már vagy 2 éve
Ugyan ez igaz a torrent előnyeire is, mert ha én a betmobilt feketének akarom látni, mert úgy emlékszek rá és piros lenne, nameg ferari, akkor meg sem venném, mert nem betmen.
Visszatérve a torrentre, ha én mc ben eszek és fizetek akkor is kapok kaját és étteremben is csak drágábban, de ott van rá garancia, ha rossz a minősége, tehát, mégis kinek kell a rossz felbontású Bpixeles filmek? Senkinek, tehát rendkívülien olcsó áron adhatnának egy filmet(sms, netánn ingyen, max sávszélesség felhasználása nélkül), amit akárhányszor letölthetek a netről vagy lehúzzák az embert és kérnek x forintot havonta a filmezésért, de ezt a torrent szabájok meg szerintem kompenzálják, hogy mindenki előnyösebben használhassa az IT sebességét. Talán furán hangzik, de ez így korrekt, hogy nem erre megy el a sávszélesség. Na ezek után, miért is akaszkodnak rá a torrent oldalakra? Nem értem teljes egészében az én esetemben, mert nekem nincsen még hd tv-m se és nekem bőven elég a rossz minőségű film is, hogy egyszer megnézzem, mert ezek tényleg csak erre a célra jók, nem lehet őket egymás után 5x megnézni. Szinte lehetetlen, annyira Bpixelesek. Majd akkor általánosítsanak, ha már mindenkinek az othonában van minimum egy hd kijelző. Ma még sokan analog csatornán nézik a nagy akváriumban a hiradót. Elhiszem én, hogy sok helyen a nyugdíjasoknak is hd tv-je van, de azért én nem sok ilyet tudnék mutogatni szép hazánkban. Tehát, mire föl kontárkodnának, ha nem azért, hogy több pénzt szedjenek ki a weblapokból azáltal, hogy megakadájozzák az emberi jóindulatot. Ezzel csak vissza szorítják a fejlődést, amit úgy akarnak megtenni, hogy a gazdaság szintje megmaradjon. Semmi értelmét nem látom ennek a rossz politikának még mindig. Egy kalap x nem ér. Az hogy boldogabb és beszélgető emberekkel találkozok az sokkal értékesebb, mint az a x tőzsde meg bank. :D
htmm  
2009. okt. 09. 08:05 | válasz erre | #9
>Kajáért kérted már vissza a pénzt étteremben, ha nem ízlett?

Nem. A tulajdonos ajánlotta fel. Pedig nem a kaja volt rossz, csak nem az én ízvilágom. Mikor mentem ki (nem haragudtam rájuk érte, direkt ezért ilyen helyeken kóstolom meg a számomra új dolgokat) szólt a tulajdonos, hogy miért nem szóltam (majdnem ő háborodott fel), mert az tök alap, hogy ha nem ízlik akkor választhatok másikat.

2009. okt. 09. 07:47 | válasz erre | #8
Nem, egyszerűen ami szar volt nem fizettem ki. Moziba járok időnként, így nem én rogyasztom meg a moziipart.

És tényleg, felfogható egyfajta tudatos vásárlói mentalitásként ez a fajta viselkedés, de azért az lényegi eltérés, hogy a mozi azért kurvára más érzés, mint a szétkódolt divxes filmet a max egyméteres tv-n a nappalimban nézegetni ...
2009. okt. 09. 07:33 | válasz erre | #7
Igen! Ha nem is ennyire direktben!
Bár itt sem volt arról szó, hogy valaki a mozi után kérte volna vissza a jegy árát!
Étteremben lehet szólni, hogy a kaja el van sózva, nincs megsüttve, nagyon sokáig készült, stb. Értelmes helyen tesznek is valamit érte.
Legutóbb az egyik kiszállítósnál reklamáltam meg, hogy milyen kevesett hoztak az eddigi adagok helyett. Másnap felhívtak, elnézést kértek, és a következőt ingyen kiküldték! Van ilyen is, ráadásul itthon!
Lameth  
2009. okt. 09. 07:32 | válasz erre | #6
Bizony, ha szar a kaja az étteremben, akkor otthagyom, és közlöm, hogy nem óhajtom kifizetni, vagy hozzanak helyette rendeset (nem célszerű az utóbbi, könnyen fura dolgok kerülhetnek a tányérodra).
Anyám vett a metróban három fajta húst, és otthon látta, hogy mindegyik romlott. Visszavitte, visszakapta pénzt, de bocsánatot nem kértek (jellemző).
Szal ha valami nem olyan, mint amilyennek kellene lennie, akkor kérd vissza a lóvét.
2009. okt. 09. 07:07 | válasz erre | #5
Igen.

Kajáért kérted már vissza a pénzt étteremben, ha nem ízlett?

Amúgy legalább ne próbálnátok megmagyarázni...
2009. okt. 09. 03:10 | válasz erre | #4
Az idén 3, azaz három film keltette fel az érdeklődésemet. Az egyik még februárban, a The Unborn, a másik a Batman kezdődik, a harmadik pedig a Terminator - Salvation.

Az előbbire rém kíváncsi voltam, mert nagy volt a hype körülötte, a trailer is ígéretesnek tűnt, mindazonáltal csalódottan konstatáltam, hogy a film abszolút az egy× nézhető kategóriába tartozik. Törölve.

A Batmant pedig azért töltöttem le, mert azért mégiscsak Batman, amiről elvár az ember egy bizonyos színvonalat.

Ebben viszont retteneteset csalódtam. Olyan szinten volt bűn rossz, hogy végig sem bírtam nézni. 1 óra szenvedés után már töröltem is.

A Terminator legújabb részétől nem vártam semmi jót, és ezért nem is csalódtam benne. Eleve fenntartással néztem, és szintén nem tetszett, de ezt legalább 1× végig tudtam nézni. Aztán kuka.

Most ezek után ezért fizetnem illett volna?

Múltkor hívott a tesóm, hogy menjek velük moziba, megnézni a Becstelen brigantikat. Mondtam, hogy ez mindössze azért keltette fel a figyelmemet, mert Tarantino-film, de úgy egyébként jól elvagyok a háborús filmek nélkül. Majd egyszer, ha nagyon unatkozni fogok, akkor talán lehúzom, és megnézem. De azért a moziig már nem megyek el, főleg nem kocsikázok be a megyeszékhelyre. (tudniillik ott van mozi)
2009. okt. 08. 23:39 | válasz erre | #3
Pontosan így gondolom én is. jó párszor jöttem ki a moziból azt mondva h Ezért én fizettem...?
Akinek tetszik az adott film, játék, bármi más, az úgyis meg veszi eredetibe.
De ilyenkor ugye illik bűnbakot keresni, és jól ráfogni h márpedig a torrentezés öli meg a piacot, mert nincs eladás.
Azt viszont nagyon sokan el felejtik "odafenn", hogy a filmeket régebben csinálták (persze ott is akadt kivétel...) most már _gyártják_ lehetne automatizálni, már futószalagon jönnének ki a filmek; Miért van az h pl egy Bud Spencer filmet a mai napig szívesen megnézel, akár 200+x. alkalommal is?
Játékok... szintén ugyanez. A régieknek meg volt a varázsa, most? Legyen alatta cryengine 3.0, mer' az jó meg szép, és különben is, csak épp semmi tartalom nincs a látvány mögött. Régebben miért tudtunk meg lenni a dx11, és egyéb nélkül? Mai napig szívesen játszok c64/nes/snes-es játékokkal, és élvezem, és nem csak azért mert "ezeken nőttem fel", hanem mert van hangulatuk.
Sorolhatnám napestig, de akkor sem lenne vége.

Uhh, kicsit el kanyarodtam...

2009. okt. 08. 23:38 | válasz erre | #2
De jó neked hallod. Nekem a bruttóm sincs 120.000 :D
2009. okt. 08. 23:01 | válasz erre | #1
Hát talán a betmenék kaptak a mozipénzből egy falatkát azért...dvdből akinek van pénze az ált megveszi.Jobblétű államokra jellemző.Azért azt ne akarják már, hogy havi 120 ezerből az ember tonnaszámra vegyen 4-5ezer forintos dvdket a napi megélhetés mellett...Mert ugye nem a MÁV projekt vezető "megérdemelt" 8 milliója az átlag.
Megoldás egyszerű : Film : csináljanak jó filmeket, amiért érdemes beülni a moziba (majd megvenni dvd-n is reális áron). Zene : csináljanak jó zenét, terjesszék ingyen, és kerüljön kicsit többe a koncert/fellépés és akkor akiket érint azok megkapják a pénzt.Persze vannak még programok is..Azzal nem tudok mit kezdeni...1000-2000$okat kérnek programokért...nem csoda hogy lehúzzák.
Játékok : Itt ugyanaz a szitu mint az első kettőnél.Csináljanak jókat, adják normális áron, és megveszik.Kész

Én az átlag felhasználó körüli nagy letöltésekben csak a kiváncsiságot látom.Mert nem hinném, h leszedi a filmet, és ronggyá nézi, ha nem tetszik neki..akkor meg kukába.Hapedig jó a film, akkor kiadja a mozira a pénzt..Többivel ugyanez.Legalábbis én így vagyok.Persze nyilván van olyan aki még ezt se teheti meg..nem biztos, hogy ő a bűnös 100%ban.