Tovább erősödik a Firefox, gyengülőben az IE
2009. október 9. 12:09, péntek
A fenti címmel foglalható össze a böngészők piacán alakulása, legalábbis ami az utóbbi hónapokat illeti - a Firefox 3.5 sokat erősödött, ezzel pedig visszanyerte az új alternatív böngészők megjelenésekor elvesztett dinamizmusát.

Hirdetés

A Net Applications mintegy 40 ezer internetes oldal folyamatos megfigyelésével végzi állandó felmérését, amelyből következtethetünk az egyes böngészők piaci részesedésére, valamint az új trendek várható további alakulására. Az Internet Explorer évek óta tartó, ám nagyon lassú visszaszorulása tovább folytatódik, miközben a Firefox ismét erősít saját helyzetén.

A Microsoft saját készítésű, a Windows operációs rendszerek szerves részeként megjelenő böngészője még mindig első a globális statisztikákban, ám részesedése rég nem látott "mélységekbe" esett vissza - ezúttal alig 65,7 százalékot tudhat magáénak. A második helyre szokás szerint a Mozilla fejlesztése futott be, amely némileg rendezte sorait, és (főként a Firefox 3.5 kedvező fogadtatása révén) augusztus és szeptember hónapokban sokat erősödött, most pedig már 23,7 százalékkal követi az IE családot.

Érdemes megjegyezni, hogy az első számú alternatív böngésző elsősorban az új és régi riválisok által elkészített újabb versenytársak miatt torpant meg egy rövid időre, hiszen az Apple, a Google, valamint az Opera is frissítette saját platformját, ezek pedig kivétel nélkül jól szerepeltek a megjelenést követő első időszakban. A harmadik a Safari lett 4,2 százalékkal, a negyedik immár a Google Chrome 3,1 százalékkal, míg az Opera az ötödik a maga 2,1 százalékával - mindannyian hoztak néhány tizedet az első kettőn, ami első látásra nem tűnik nagy áttörésnek, ám mégis felhasználók százezreit jelentheti, tekintettel az internetezők nagy számára.

Az IE esetében egyedül a legújabb verzió, az IE8 jelentett némi felüdülést, amelynek részesedése szintén növekedett, ez azonban nem volt elég ahhoz, hogy megállítsa a család által birtokolt előny további olvadását. A riválisok közül most úgy tűnik, hogy egyedül a Google rendelkezik nagy (ám rejtett) tartalékokkal, ezek azonban a Chrome OS megjelenéséig valószínűleg nem játszanak majd nagy szerepet a böngészők piacán.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
tricky  
2009. okt. 12. 14:41 | válasz | #26
képzeld, tudom használni és lesz...rom mi a teljes neve
majd elkezdek teljesen hiba mentesen írni, neked itt :D
ha kötözködni akarsz, akkor meg az a te bajod :D

ha nem százszázalékos, akkor nem az !!!
Turdus  
2009. okt. 12. 12:39 | válasz | #25
"addsblock meg se közelíti az Opera filterét !"
1. valóban, sokkal jobb.
2. egyébként AdBlock PLus-nak hívják

Nem értem mi a bjaod vele, regexpeket vár, ennél több nem kell. Ha nem értesz hozzá, az a Te bajod, nem a reklámblokkolóé. Én telepítés után berakok 3 mintát, ez a reklámok 99,999999%-át tiltja, többet nem is szoktam foglalkozni vele:
/[^a-z]ad[\?=\.svo]/
*urchin*
*google-analytics*
(megj: a google análist azért tiltom, mert piszkosul lasssssúúúúú)

Az FF meg nem keverendő össze a pluginjaival! Ha telepakoljátok mindenféle szarul megírt addon-al, naná, hogy lassú és memleakes lesz. Addon fejlesztők =/= FF fejlesztők!

Egyébként a legújabb FF (3.5.3) tényleg gáz lett. Alig várom már a frissítést, a 3.5.0 sokkal stabilabb volt (Linuxon, Macen és Winen is rendszeresen használom).
tricky  
2009. okt. 10. 14:21 | válasz | #24
addsblock meg se közelíti az Opera filterét !
egyenként próbáltam letiltani reklámokat és képeket, erre vagy letiltsa vagy nem, mondhatom jó kis reklám blokkoló FF

a reklám csíkok, Bannerek azoknak valók, akiket nem idegesít ha a pofájukba villog vagy 16 Banner reklám

jobban szeretem a reklám mentes oldalakat, de ha muszáj elviselni, akkor is jobbak azok a reklámok, amik csak szövegesek !
azt észre se veszem, mert nem bas....ák ki a szemem böngészés közben !

hol9672   "Rest in Peace hol9672" 
2009. okt. 10. 07:49 | válasz | #23
Az Opera valahony tényleg folyamatosabb, ez a jó szó rá, a Firefox néha beragad, belassul, pedig nekem rendesen megtweakelt, 3.7-es nightly Firefox van fennt, ahhoz hasonlitom.
nar ancs   "Rest in Peace nar ancs" 
2009. okt. 09. 22:52 | válasz | #22
A cigányság is színesíti az országot....
Narxis  
2009. okt. 09. 22:50 | válasz | #21
De kipróbáltam.
Ferrer  
2009. okt. 09. 22:46 | válasz | #20
Inkább mellett, nem? Szerintem meg színesítik, élőbbé teszik az oldalakat..
Mardel  
2009. okt. 09. 22:30 | galéria | válasz | #19
Mert egy egy oldalon az étékes infó helyett a képedbe villog vagy 8 reklám, engem rohadul zavar.
2009. okt. 09. 22:17 | válasz | #18
Én egy darabig linuxot használtam, a linuxos flash nagyon lassú, úgyhogy a flash-bannerek blokkolása jól jött, így már kényelmesen lehetett böngészni. Erre például kiváló mert ha a flasht tiltom le az adblock plus használata helyett akkor pl a youtube se megy. Másik dolog amit szeretek hogy a letiltott cuccoknak a helyét sem hagyja meg, így az oldalak "kompaktabbak", a cikkek rövidebbek. Na meg a jót könnyű megszokni mert engem már zavar a sok villogó biszbasz ha esetleg nem saját gépről netezek.
Ferrer  
2009. okt. 09. 22:01 | válasz | #17
Elmondanátok, mi értelme van a hagyományos bannereket letiltani? A popup ablakokat még meg tudom érteni, de a reklámcsíkokat..(?)
[HUN]FaTaL   2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó 2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó2003. 06. 16. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. okt. 09. 17:43 | galéria | válasz | #16
Firefox lassú, sok kiegnél jönnek elő a kínjai, egyre bugosabb, ott van még a memory leak probléma is. Lassan az IE szintjére kerül az egész.

Operának lehet, hogy nem olyan tökéletes a reklámszűrője mint az abp, bár nekem egy reklámom sincs így sem. A jelszavakat mindenhol megjegyzi (ellentétben az FF-fel), több jelszót is képes megjegyezni egy oldalhoz. Ne két óra tesztből indulj ki.
tricky  
2009. okt. 09. 17:19 | válasz | #15
okés ez rendben is van, használtam !
de mégis csak addons.... szóval
Cat 02  
2009. okt. 09. 16:36 | galéria | válasz | #14
Adblock plus. Be lehet állítani, h ilyen képnév sose jelenjen meg, vagy h ez a bizonyos kép ne.
tricky  
2009. okt. 09. 16:06 | válasz | #13
egy webböngészőt nem csak két órát kell tesztelni, szerintem
heteket vagy inkább hónapokat is, hogy minden nyitjára rájöjjön az ember, vagy utána kell nézni és nem csak a hasára vágni, hogy én ezt nem tudom

véleményt csak az állítson más böngészőkről, aki azt ki si próbálta és nem csak tíz percre, szerintem így lenne a fer és nem pedig lesza...ni egyből, kipróbálás nélkül vagy 10 perc használat után ! - ezt általánosságban mondom, tisztelet a kivételeknek !

Penge4  
2009. okt. 09. 16:03 | válasz | #12
Melyik flashblock-ot próbáltad? Hol nem jegyezte meg a jelszót?
Penge4  
2009. okt. 09. 15:34 | válasz | #11
Jó rég használhattad utoljára, már a 9.0-tól (kb 3 éve jött ki) van benne reklámblokkoló. Az alap se rossz, bár DIV-eket nem blokkol. De mennyi kell:
Tartalomszűrőfájl, CSS, Adblock Plus for Opera
2009. okt. 09. 15:21 | válasz | #10
Kiprobaltam az Operat mert egyes oldalakon az FF nagyon lassan gorget. Hat sajnos van meg mit fejlodnie. A sebesseg tetszett, de nincsenek pluginek, a Flashblock nem mukodott rendesen, a jelszokat nem jegyezte meg mindenhol. Maradok az FF-nel, bar sajnos ez meg kezd Bloatware lenni.
tricky  
2009. okt. 09. 14:42 | válasz | #9
én ini fájl reklámszűrőt használok az Operánál és semmi bajom vele, amit egyszer letiltok az az életben többé nem jelenik meg, ha csak nem, akarom !

Firefoxnál egyenként, mikor lehetett letiltani egyes képeket, reklámokat?
próbálkoztam az FFel, le is tiltottam a képeket, de akkor bizonyos oldalon semmi más kép se jött be, külön külön nem lehet letiltani az FFel

operánál csak - shift+bal egérgomb - és volt reklám, nincs reklám :)

ja és itt az állandóan frissülő weboldal, ahol a fekete listás kéretlen reklámokat lehet frissíteni :

http://pgl.yoyo.org/adservers/serverlist.php?hostformat=operafilter&showintro=0

bojti  
2009. okt. 09. 14:37 | válasz | #8
Mert ?? Nem hiszem , hogy kipróbáltad .. ccc... cccc...
Narxis  
2009. okt. 09. 14:35 | válasz | #7
Ennek még fejlődnie kell.
bojti  
2009. okt. 09. 14:26 | válasz | #6
http://magyaropera.blog.hu/2009/07/17/tartalomszuro_fajl_operahoz

Egy reklámot nem hagy . Kiváltja a Firefox Adblock Plus -t .
hol9672   "Rest in Peace hol9672" 
2009. okt. 09. 14:19 | válasz | #5
Naja, de Operára nincs rendes reklámblokkoló. Csak ilyen kézzel, és inifájl buherálással beállitandó izé van. Vagy mégis van, és én nem tudok róla.
tricky  
2009. okt. 09. 13:58 | válasz | #4
amit tud a chrome, azzal nem igen hagyja le az Operát !
max azzal hagyja le, hogy sokan az egyszerűsége miatt használják !
jónak jó a chrome, de sok mindent azért nem tud, mint egy szűz lány :D

nálam a sorrend : 1. Opera (elsődleges)
2. Firefox (másodlagos)
3. Chrome (tesztre)
IE8 és a régebbieket, még csak listára se tenném ! (csak muszájból használom Windows update-nél)

Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. okt. 09. 13:26 | galéria | válasz | #3
nem semmi, hanem reklám.
sh0x  
2009. okt. 09. 13:06 | válasz | #2
chrome ftw
Narxis  
2009. okt. 09. 12:42 | válasz | #1
Chrome is jócskán lehagyta az Operat, nem semmi.