Visszatér az Áll az alku
2009. október 7. 17:30, szerda
Ahogyan azt a TV2 eredetileg is tervezte, a májusban viszonylag rövid ideig képernyőre kerülő Áll az alku ősszel ismét vissza fog térni a csatornára, minden nap lehet a nagy nyereményekért táskákat nyitogatni.

A TV2 a tavalyi évad végén vetette be megint az egykor még a Barátok köztöt is olykor elkapó Áll az alkut, azonban az Kovács Áron műsorvezetésével közel sem volt olyan sikeres, mint annak idején, Gundel Takács Gábor regnálása mellett, bár az RTL-es Kalandra fal!-lal szemben becsülettel helyt állt.


Ősszel először Vágó Istvánnal és a Párbajjal próbálkozott meg Magyarország jelenleg második legnézettebb országos kereskedelmi tévéje, azonban az új játék nem váltotta be az ígéreteket, meglehetősen gyengén szerepel, főleg a 18-49-es célközönség tagjai között, így nem meglepő, hogy nemsokára cserére kerül sor. (Ami azonban nem jelenti azt, hogy jövőre, kissé átalakultan ne térne vissza a Párbaj.)
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
bippo  
2009. okt. 08. 18:48 | válasz | #10
Nekem is az első változat tetszett. Amikor ott voltak vagy 120-an, 6 csapat, abból bekerült 1 csapat, és abból jutott be 1 játékos, a többi 20 meg tartotta a táskát. Az az Európás marháskodás a színes díszletben meg a mindenki mindenki haverja kicsi plüssállatokkal már nem jött be. Ez az Áron gyerek meg szar. Egyedül a zenés műsorban volt jó.
winnie  
2009. okt. 08. 02:21 | válasz | #9
a széf nem szűnt meg.

az rtl-től nem rúgták ki, hiszen bőven megérte az rtl-nek még havi több milliót is fizetni neki, mert addig sem a tv2-nél dolgozik.
ldavid  
2009. okt. 07. 23:15 | galéria | válasz | #8
szal jött Fábry, meg a celebmilliomos

btw az egyjátékosos változat amivel Gundel kezdte, sokkal jobb volt
2009. okt. 07. 22:51 | válasz | #7
az RTL-nél szinte kirúgták. A Milliomos-t egy időre felváltotta a Széf, aztán úgy tervezték hogy egyik is megy egy hónapig, másik is, és eldől melyiket nézik többen. Persze a Széfet nézték úgyhogy onnantól kezdve Vágónak mennie kellett. Persze aztán a Széf megszűnt, a Kalandra fal-nak is vége, szal...
2009. okt. 07. 22:49 | válasz | #6
ez nem kelet-európára tuningolt, olasz adás már azelőtt ilyen volt hogy a magyarban átváltottak volna erre a családias verzióra
2009. okt. 07. 22:48 | válasz | #5
Az Áll az alku addig volt "jó" műsor amíg nem csak egyetlen egy kérdésre kellett válaszolni benne a legelején. Jelenleg nagyrészt a szerencsén múlik az egész. A Párbaj legalább valódi kvízműsor, nem Mónika show táskákkal..
winnie  
2009. okt. 07. 21:39 | válasz | #4
pörgősebb. mesterségesen túl van húzva, de az jót tesz a műsornak. és, ami a legfontosabb nem a k-európára tuningolt, "kedélyesen csevegnek egymással a játékosok" verzió megy, hanem egy ember lent, 25 modell táskával fent és tényleg csak választás és filózás megy, nem pedig beszélgetés, hogy tüncinek mi a kedvenc filmje.

itthon, bár nem nézem, az sem tesz jót a játéknak, hogy 1 adásban 1 játékos van, vagyis nem lehet gyorsan kiszállni, és mindig van benne felesleg. amerikában van, hogy 2-3 játékos is lemegy egy részben.
2009. okt. 07. 20:06 | válasz | #3
az amerikai verzió mivel jobb? én sose láttam csak azér kérdezem
winnie  
2009. okt. 07. 19:16 | válasz | #2
az áll az alkut szerintem alapból nem nézhető, nem is értem, hogy a táskák nyitogatása miért köt le valakit (oké, az amerikai verzió ezerszer érdekesebb, de azt sem töltöttem sokáig), viszont vágó azért ment el, mert hiába kapott sokmillió forintot, ha egyszerűen nem dolgozott szinte semmit. a tv2-nél dolgozhatott, de az első alátolt licenc nem váltotta meg a világot. sebaj, lesz másik.
2009. okt. 07. 18:22 | válasz | #1
Áll az alku Gundel Takács Gáborral volt nagyon jó. A párbaj nagy füg attól, hogy milyen emberek játszanak egymás ellen, de a Legyen Ön is milliomost nem tudja felülmúlni, számomra az volt a legjobb kvíz műsor. Vágó miért ment el az RTL klubtól és kezdte el azt a kicsit idióta Párbajt?