Miközben Amerikában már a legújabb előzetessel próbálják csúcsra járatni az emberekre október táján rátörő Fűrész-lázat, itthon vagdoshatjuk a centit, hiszen minden egyes nappal közelebb kerülünk a hazai premierdátumhoz, melyet még mindig nem vont vissza a Budapest Film.
Míg Amerikában október 23-ra időzítették minden idők legsikeresebb horrorsorozatának legújabb epizódját, addig itthon még mindig szívósan tartja magát az október 29-re kitűzött premier, s bár tudjuk, hogy a forgalmazók olykor az utolsó pillanatban is változtatnak terveiken, egyelőre nincs jele annak, hogy módosulna a hazai bemutató időpontja.
Az pedig, hogy már októberben láthatjuk a filmet, azt is jelenti, hogy végre kiderülhet, hogy mekkora hatással vannak a letöltők például a Fűrész-sorozat mozis bevételeire, hiszen az előző pár epizód csak januárban és azután kerültek a hazai mozikba, s sokan a warezban látták az okát annak, hogy itthon nem lett akkora siker a csonkolós-kínzós film, mint például az óceánon túl.
csakhogy ez nem csak a forgalmazón múlik és nem sok hatása van a letöltéseknek a bevételre, mint azt számos példa bizonyította már. sőt, ugyebár a világpremiereket sokkal többen töltik le le itthon, mint például egy r5-ös, eredeti hangos korairipet.
Előbb utóbb belátja a forgalmazó is, hogy így kell útját állni annak, hogy minél többen töltsék le a szarabbnál fosabb minőségű camerás változatot.
Egyik résznél én is úgy jártam, hogy (egy havertól kapott) CAM verziót néztem volna meg, de a felénél lekapcsoltam, mert olyan ritka szar minőség volt...
Ha tartják a kitűzött magyar premier dátumot, akkor mindenképpen moziban nézem meg. De biztos akkor lesz, ha október végén ott ülök a moziban a Fűrész VI. részén :D:D:D
Kb ugyan ott leszel vele mint ha moziban néznéd mert igaz hogy elég gyenge minoség lesz de ugyis a moziban is kb mindig sötét van ha történik vmi hogy nehogy véletlenül lássál vmit.. Az meg hogy letöltik az emberek hát ez van.
1 részt sem néztem moziban,de mivel kedveljük a sorozatot és nem lesz 3 hónapos csúszás így mindenképp moziban nézős lesz,de miért kellett erre a 6. részig várni?...
nah sok szeretettel várjuk a planet 51el karöltve.