Mezei katonákon kívül gyakran találkozunk még robotpáncélban ülő bajtársaikkal, akik az agresszív támadást részesítik előnyben, bízva a páncél sebezhetetlenségében, náluk sajnos már nem ennyire kiegyensúlyozott az MI: mivel a hátuk közepén található a jól megvilágított gyenge pontjuk, ezért hajlamosak azt gyakran szabadon hagyni, hogy legyen esélyünk lecsapni őket, ami ebben a formában kicsit illúzióromboló. A felhozatalt néhány támadó helikopter teszi teljessé, amelyek viszont teljesen átlagosan viselkednek: közelebb repülnek, távolabb repülnek, lőnek párat.
Hirdetés
A Bionic Commando sajnos nem az lett, amit vártunk tőle, túl merev a dizájn, és nem mer elrugaszkodni a bejáratott formuláktól. Ha kevésbé venné komolyabban önmagát, és el mert volna távolodni a pillanatok alatt fel- és kiismerhető ugrálás-harc-ugrálás-harc-főellenség-ugrálás-harc formulától, melyhez oly kínosan ragaszkodik, akár még emlékezetes is lehetett volna. Így sajnos csak a neve emeli ki a tömegből, mert fájdalmasan átlagosra sikerült.
Grafika: A játék úgy néz ki, mintha évekkel ezelőtt jelent volna meg Xbox 360-on: a textúrák elmosódottak, a látótávolság kicsi. Csúnyának azért nem mondható, de sokkal szebb játékokat láttunk már évekkel ezelőtt is.
Kezelőfelület: Nagyon érződik rajta, hogy konzolportról van szó: egymásba ágyazott menük, egy-két opcióval, amelyeket így konzolon könnyebb kiválasztani, de PC-n csak idegesítő. A fejezetválasztáshoz például öt-hat menün kell átugranunk, miközben kettő-hárommal is megoldhatták volna. Összességében átlagon aluli és gyakran idegesítő.
Játszhatóság: Az oszlopok, falak, fák és gerendák közti ingadozás megunhatatlan lenne, csak a szűk pályák miatt nem tudjuk maximálisan kiélvezni, és érdemes felkészülni arra, hogy a nagy lendület miatt észrevehetetlen radioaktivitás miatt sokszor el fogunk halálozni, ami hosszabb távon idegesítővé válik. A harc megvalósítása különösebben nem szórakoztató, de ott legalább a mesterséges intelligencia kárpótol érte.
Intelligencia, nehézség: Az intelligencia az, amiről csak dicsérő szavakban tudok beszélni, ettől kezdve ezt fogom alapul venni, ha más játékok mesterséges intelligenciáját értékelem. A katonák elképesztően okosan viselkednek, túl akarják élni az összecsapásokat, és emiatt igazi kihívást jelentenek. Sajnos az összképet a nehézség értékelésében lerontja a radioaktív területek már említett "láthatatlansága", de az MI önmagában megérdemelné az öt pontot.
Hangok, zene: A háttérzene semleges, nem fogjuk rá felkapni a fejünket, de ez a legtöbb játékra igaz. A szinkronhangok becsületesen végzik a munkájukat (Mike Pattonért bónusz vállveregetés a készítőknek), a többi hang pedig felejthető.
Összegzés: A Bionic Commando többnek ígérkezett, mint amit végül sikerült kihozni belőle. A játékmenet lényegében egy felejthető Spiderman-klón, a történet ócska, hangulata nem igazán van. Aki szeret nagy magasságokban lengedezni, az találhat benne élvezetet, de lényegében egy gyenge közepes akció-platformjáték, amelyre hamarosan senki nem fog emlékezni.
Most sikerült befejeznem a játékot, és nagyon tetszett, főleg a vége. Nem igazán értem a láthatatlan falak kihangsúlyozását, összesen ah kétszer haltam meg ezek miatt, az esetek többségében észre sem vettem. A szinkron nagyszerű, Setven Jay "Wolverine' Bloom hozza a formáját, Patton meg Spencerként zseniális. Nekem bejött, kár, hogy lelőtték a GRIN-t :-(
én végignyomtam még, és minden perce tetszett. A grafika tényleg nem tökéletes, még 1680*1050-ben is elég pixeles, a homályosítás néhol elég zavaró, de a hangulatot nagyon adja, és sok helyen eszement szépen néz ki.A zenékre sem lehet panasz, adja a filmes szuperhős hangulatot. A portolás viszont idegesítő, a xboxos gombok az agyamra mentek. Egy végigjátszást viszont mindenképp megér:)
1. Ki mondta hogy konzolos cikk,te szerencsétlen idióta? 2 .A pc-s megjelenés is "rég" volt,a konzolos pláne,igy eléggé késői cikk...erről volt szó te agyhalott barom...(azért mert számitógépes játékokat irt NeoG? sigh..)
Nabasszus, most nézem, hogy Mike Patton a csóka szinkronhangja... Picsába. Valami kurvára nem érdekel maga a játék, de Patton miatt lehet, hogy letöltöm...
Emellett rendszerkövetelménynek sem azt írták, hogy "XBOX360".
De persze magyarázd meg, hogy ez egy konzolos cikk...
De egyébként le is szarom ám, csak jó érzés a konzolidióták orra alá dörgölni a saját ostobaságukat. Nekem nem fáj a konzolok létezése, de valahogy ezeknek az neoG féle barmoknak valamiért nagyon fáj a PC. Talán mert hülyék hozzá?
Javits ki ha tévednék,de a játék megjelenése júliusban történt (17.-e U.S.,28.-a U.K./Continental Europe)..az meg nem tegnap volt...(tudod,már októbert irunk..)
Azért vicces, hogy a nyilvánvaló tények ellenére (PC-s megjelenéshez igazított cikkek) próbálod magyarázni a faszságot... Ilyenkor úgy mégis kit akarsz átbaszni? Magadon kívül, mármint?
Az lehet, de akkor miért a kiemelt cikkbe teszik? Ha nem ez a főcsapásirány, akkor el lehet dugni a bal alsó sarokba.
Így tényleg mulatságos, mert gyakorlatilag aki már ki akarta, kipróbálta, tehát annak véleményét nem befolyásolja, nem jó arra, hogy buzdítson vagy eltántorítson a megvételtől, aki meg nem próbálta még ki, az nem ettől a cikktől fogja
Ennek az oldalnak a fő csapásiránya már egyértelműen nem a számítógépes játékok.El kell fogadni, hogy nem fektetnek rá akkora hangsúlyt és vannak késések.Fogd fel úgy, mint az RTL Klubb híradóba a sporthíreket.Az is a vicc kategória egy sportcsatornán nevelkedőnek, illetve keményvonalas sportmannek.
Mellesleg a hétvégi videojáték ajánló kezd átmenni retro játék ajánlóba kis túlzással... Most jelent meg a shift, a dirt 2, a halo3 odst, a kingdom hearts 358/2 days, kit érdekelnek ilyen régi játékok, de még ha jó lenne, akkor esetleg, de nem is jó!
"nem mer elrugaszkodni a bejáratott formuláktól" Ha megtenné, mindenki azon nyavalyogna, "miért nem volt jó a készítőknek a már jól bevált XY módszer???"