Örömlányokat értékelő honlap Kaliforniában
2009. október 1. 11:54, csütörtök - Forrás: MTI
Örömlányok értékelésére szakosodott amerikai honlap bezárását kéri Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzótól a brit esélyegyenlőségi miniszter. A felnőtteknek szóló oldalon londoni prostituáltakra is lehet voksolni.

Hirdetés

Harriet Harman, a kormányon lévő brit Munkáspárt éves konferenciáján úgy vélekedett, hogy a Punternet tevékenysége csak tovább növeli a prostitúció iránti igényt. Ezzel az erkölcstelenséggel lealacsonyítják, és veszélynek teszik ki a nőket - hangsúlyozta. A miniszter szerint a szóban forgó honlap "aljas szándékkal" készült: a nők kizsákmányolása épül, és a látogatóknak lehetővé teszi, hogy az örömlányokat a szolgáltatások és az árak alapján az éttermekhez és szállodákhoz hasonlóan értékeljék.

Az oldalon található hirdetéseket a lányok futtatói teszik fel, hogy a kuncsaftok online véleményezzék a prostituáltakat - magyarázta Harman, aki a Gordon Brown kormányfő által vezetett Munkáspárt alelnöke is egyben. A miniszter a honlappal kapcsolatos kifogásait már az amerikai nagykövetnek is jelezte, és mivel a holnapot Kaliforniában jegyezték be, hivatalosan Arnold Schwarzenegger kormányzótól kérte a honlap bezárását.

A Punternet üzemeltetői az esélyegyenlőségi miniszter fellépésére reagálva nyílt levélben köszönték meg az eddig is jelentős forgalom további növekedését. "Biztos vagyok benne, hogy az oldalon található hölgyek is köszönik Önnek azokat az anyagi előnyöket, amelyeket a hírverés hatására megjelenő új kliensek nyújtanak" - írta az oldal kezelője.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
zyppy  
2009. okt. 03. 16:47 | galéria | válasz | #1
link?