Börtön várhat a Google-vezetőkre
2009. október 1. 11:44, csütörtök - Forrás: Napi Online
Megkezdődött Milánóban az internetes keresőóriás vezetőinek tárgyalása. Az okot egy Down-kóros tinédzser megveréséről készült videó szolgáltatta, amelyet még 2006-ban tettek fel az a Google Videóra, még mielőtt a cég akvirálta volna a YouTube-ot.

Hirdetés

A több hónapon keresztül látható bejátszás egy Down-kóros fiút mutatott, akibe négy társa beleköt, miközben a többiek nézik az eseményt. Olasz ügyészek szerint ezzel a húzással a Google megsértette az olasz magánjogot, miután a felvételt az érintettek beleegyezése nélkül tették fel. Ráadásul, az ügyészek álláspontja szerint a cég nem rendelkezik a megfelelő szűrőkkel és személyzettel a tartalmak monitorozására.

A keresőóriás képviselői nem értenek egyet ezzel, egyrészt, mivel a szolgáltatást az USA-ból irányítják; másrészt, mivel közlésük szerint amint a figyelmeztetés eljutott hozzájuk, leszedték az anyagot; harmadrészt, a társaság információkat adott a feltöltők személyéről is a hatóságoknak. Az áldozat ugyan visszavonta a keresetet, de Down-szindrómás betegek érdekeit képviselő szervezetek szintén tiltakoztak az eset miatt, és Milánó városa mellett a Vividown civil jogvédő iroda is pereli a vezetőket.

A fiatal elkövetőket időközben kitették az iskolából. A vádlottak, David Carl Drummond, a Google Italy igazgatósági tanácsának vezetője; George De Los Reyes, a tanács egyik tagja tag, valamint a "kalózvédelemért" felelős Peter Fleitcher és az európai videók feltöltéséért felelős brigád vezetője, Arvind Desikan, akár három év börtönt is kaphatnak tettükért. Az ügyben legkorábban decemberben születhet döntés.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. okt. 01. 21:32 | galéria | válasz | #6
Gazdag a Google, sokaknak megélhetési forrásnak tűnik a Google-t fejni. Azt hiszem, ideje beszereznem egy doboz Dedalont az ilyen hírek olvasásához.
Vorpal  
2009. okt. 01. 19:46 | válasz | #5
Édes istenem - több Olaszországban a down kóros mint gondoltuk.
2009. okt. 01. 18:25 | válasz | #4
Hát ez kész vicc...
A videón szereplő és azt készitőknek kellene szanaszét tördelni a kezétlábát aztán örökre valami bányába küldeni őket.
plu604  
2009. okt. 01. 16:10 | válasz | #3
Szánalmas...
2009. okt. 01. 15:39 | válasz | #2
ez nonszensz, de egy korábbi hír kapcsán már kifejtettem a véleményemet erről meg az unatkozó fatökű ügyészekről...
lokko  
2009. okt. 01. 14:43 | válasz | #1
nem ők verték, nem ők töltötték fel ... és még le is törölték
ha ezért sittre ül valamelyik, akkor megkeresem az ügyészt, lekameráztatom hogy megverem és feltöltöm a tube-ra ...