Távközlési részleget hoz létre a német állam
2009. szeptember 28. 17:42, hétfő
A német kormányt aggasztja, hogy külföldi kézbe kerülhet a Deutsche Telekom szolgáltató leányvállalata, a T-Systems. Ez a cég felel a kormányzati hálózatért és a minisztériumok közötti adattovábbításért.

Hirdetés

A német kabinet informatikai rendszerét a T-Systems működteti. Azonban könnyen előfordulhat, hogy a következő hetekben vagy hónapokban külföldi kézbe kerül a távközlési konszern, ezáltal hasonló sorsra juthatna a szövetségi infrastruktúra is. A kormány ezt a kockázatos helyzetet mindenképpen ki akarja védeni.

Amikor René Obermann a Deutsche Telekom vezetője lett három évvel ezelőtt, már vizsgálta a T-Systems eladását. A német belügyminisztérium már akkor kongatta a vészharangot és a kabinet végül megvétózta az elképzelést. A döntést azzal indokolták, hogy ha külföldi tulajdonba kerül a szolgáltató, úgy a német kormányzati számítógépes rendszert is egy külföldi cég vagy szervezet működtethetné. Az aggodalmak jogosak, hiszen a T-Systems biztosítja, hogy a Berlin-Bonn információs tengelyben (IVBB) a minisztériumok között elhangzó minden beszélgetés és információ, valamint továbbított e-mail titkosítva legyen és azok tartalmához egyetlen külföldi titkosszolgálat se férhessen hozzá.

A helyzet azonban a következő hetekben változhat, hiszen a T-Systems eladása elől gyakorlatilag minden akadály elhárult. A német kormány ezért mindent elkövet annak érdekében, hogy megvédje a szövetségi informatikai rendszert. A felmerült javaslat rendkívül egyszerű: a közeljövőben a német állam egy külön szakosított IT-részleget hoz létre a Kölni Közigazgatási Hivatalban, amely jelenleg az összes rendőrségi lehallgatási akció központja. "A központi irányítást és a hálózat üzemeltetését is saját kezünkbe vesszük, azért, hogy a rendszer jobb, olcsóbb és biztonságosabb legyen" - jelentette be Martin Schallbruch, a német állam IT-ügyekért felelős igazgatója.
A szükséges munkákat és átépítéseket várhatóan 2010 végéig elvégzik. Schallbruch többek között létrehozna egy olyan kiemelt biztonságú infrastruktúrát, amely a kormány, a közigazgatási hivatalok és az egyes tartományok számítógépes rendszereit kötné össze. A szakember jelezte: a Deutsche Telekom elveszíti ezen a területen betöltött eddigi pozícióját, a kormány ugyanis a jövőben több szolgáltatóval is együtt akar működni. Megbízásokra számíthat akár az amerikai Verizon vagy a brit British Telecom is.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. szept. 29. 16:08 | galéria | válasz | #2
Vagy tenoristákéba...