Készül az új Rövidzárlat és még négy további feldolgozás
2009. szeptember 28. 09:48, hétfő
Egyre súlyosabb anyagi helyzetben van a hajdanán a Miramaxot otthagyó Weinstein-testvérek új filmstúdiója, a Weinstein Company, mely úgy tűnik, hogy a Halloween sikerén felbuzdulva a feldolgozásokban látja a jövőt.

Hirdetés

A feldolgozásokban és az Oscarra gyártott filmekben, azonban utóbbiak, bár a stúdió olykor elkapott egy-egy díjat, közel sem hozták azt, amit a nagy stúdiók PR-gépezetét maga mögött tudó produkciók. Így nem csoda, hogy az idén fejleszteni kezdett alkotások között leginkább remake-ek szerepelnek.

Persze egy remake sem garancia a sikerre, de a Rob Zombie által rendezett Halloween a legsikeresebb volt a sorozatban és a második epizód is bőven termelt profitot, így nem meglepő, hogy készül a harmadik rész. Michael Myers visszatérése mellett a stúdió a Dimension Films-szel karöltve, mint arról már beszámoltunk, vissza fogja hozni a Sikolyt is egy negyedik rész (és reményeik szerint egy új trilógia) reményében, de ugyancsak idén adhattunk hírt arról, hogy olyan filmek feldolgozása halad jó ütemben, mint a Rövidzárlat, a Hellraiser, a Kukorica gyermekei, az Egy amerikai farkasember Londonban és az Agyfürkészők.
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Zombee  
2009. szept. 28. 19:27 | válasz | #7
Jó eséllyel belátható időn belül a film+ is adni fogja, előszeretettel vásárolnak Sci-Fi Channel filmeket.
winnie  
2009. szept. 28. 15:33 | válasz | #6
ha a david anders-es verzióra gondolsz, az most volt tévében, de készül egy mozis remake is.
xido  
2009. szept. 28. 15:25 | válasz | #5
Kukorica gyermekei meg már meg is jelent kint dvd-n,meglepődtem,mert nem is rémlett,hogy feldolgozást kap:)
Zombee  
2009. szept. 28. 14:41 | válasz | #4
A Halloween gyilkosa nem Mike, hanem Michael Myers... Mike Myers egy amerikai színész, a Wayne világa és az Austin Powers főszereplője.
Egyébként egyik filmet sem kéne elforgatni...
wolruf  
2009. szept. 28. 14:33 | válasz | #3
"Johnny 5 kutat, fúrja a lyukat, megleli az utat" :) Jöjjön rövidzárlat, de bábu legyen benne, ne valami CGI robot. Valahogy a bábuk még mindig hihetőbben néznek ki (bár a District 9 CGI-je már nagyon ott volt)
Nasedo  
2009. szept. 28. 10:56 | válasz | #2
"és reményeik szerint egy új trilógia"
Aha, marhára reménykedem benne én is. Már a 2-3 is erőltetett volt bizonyos szempontból. Ha lesz egy negyedik azt mondom oké, egy kis nosztalgia. De akinek ez az álma, hogy lássa a Sikoly 6-ot, annak elég szegényes a fantáziája.
2009. szept. 28. 10:44 | válasz | #1
Hellraiser-t csak tolják, csak tolják...