Elhalasztják a Google meghallgatását
2009. szeptember 26. 09:56, szombat
A New York-i déli kerületi bíróság bizonytalan ideig elhalasztotta a webes konszern és vitapartnerei ügyében kiírt egyeztető tárgyalást.

Hirdetés

"Nincs értelme beszélni az aktuális megállapodásról, hiszen várhatóan meg fogják változtatni" - indokolta a döntést Denny Chin, az ügyben kirendelt bíró.

A határozat meghozatalára azután került sor, hogy az amerikai könyvkiadókat és írókat tömörítő szervezetek halasztást kértek, hogy megfelelő módon reagálhassanak az időközben beérkezett kritikákra és újragondolhassák a jelenlegi helyzetet.

Alig egy héttel ezelőtt az amerikai igazságügyi minisztérium is jelezte aggályait az egyezménnyel kapcsolatban, igaz nem utasította el azt. A szaktárca ugyanakkor arra szólította fel a tárgyaló feleket, hogy az eddiginél nagyobb mértékben vegyék figyelembe a külföldi javaslatokat és észrevételeket, illetve biztosítsák, hogy a digitalizált művekhez mások is szabadon hozzáférhessenek.

Ezenkívül az igazságügyi minisztérium álláspontja alapján bizonyos részleteket is tisztázni kell, például, hogy miként rendelkezzenek azokkal az úgynevezett árva művekkel, amelyeknek ismeretlenek a jogtulajdonosai. Denny Chin szerint egyébként a mostani döntéssel alighanem a társadalom jár a legjobban, mivel egy új, "fair és értelmes egyezség" születhet a Google, a könyvkiadók, a könyvkereskedők és a szerzők között. A Google még tavaly októberben kötött megállapodást a szakmai szervezetekkel, majd 125 millió dollárt fizetett nekik, hogy így tegyen pontot a szerzői jog megsértése miatt ellene indított polgári peres eljárásokra.

Néhány hete számos európai szakmai szervezet, köztük a Német, valamint az Osztrák Könyvkereskedők Egyesülete közös beadvánnyal fordult a New York-i déli kerületi bírósághoz azért, hogy a testület ne engedélyezze a Google könyvkereső szolgáltatását.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás