A modern evolúciós tudományok kezdetétől vitatott az ember szőrtelensége. "Senki sem tételezi fel, hogy a bőr csupaszsága bármilyen közvetlen előnyt jelent az embernek: teste ezért nem a természetes kiválasztódás által fosztatott meg tőle" - írja Charles Darwin "Az ember származása és a nemi kiválasztódás" című művében.

Hirdetés

"Ha nem a természetes kiválasztódás műve, akkor minek köszönhetjük?" - teszi fel a kérdést Elaine Morgan, brit forgatókönyvíró a New Scientist-ben megjelent cikkében. Darwin a cím ellenére könyvében nem sokat ír az emberiség eredetéről. A mű annak tudatában készült, hogy egyik legszilárdabb támogatója, Thomas Huxley már terjedelmesen foglalkozott ezzel a kérdéssel és elegendőnek tartott néhány oldalt szentelni legközelebbi rokonainktól, az afrikai majmoktól való különbözővé válásunkra. A testszőrzet elvesztésével kapcsolatban azt a következtetést vonta le, hogy az a nemi kiválasztódás miatt következett be, azaz az ember, vagy hogy egészen pontosak legyünk a nők, a szőrtelenséggel igyekeztek magukra felhívni leendő társuk figyelmét.

Ez a magyarázat nem állta ki az idő próbáját. A több ezer emlős fajból nehéz elhinni, hogy csak a mi hímjeinkben fejlődött ki egy önkényes elsőbbség a csupaszabb testű nőstények felé, vagy azt, hogy egy főemlős fajnál csupán a hímek tetszése döntött egy ilyen kérdésben. Ha egy Darwin nagyságú elme nem tudott meggyőzőbb magyarázattal szolgálni, akkor több kulcsfontosságú tényező is hiányozhat ebből a történetből.

A 20. század nagy részében úgy gondolták, hogy sikerült megoldani a problémát. Raymond Dart antropológus elkezdte népszerűsíteni azt az elvet, hogy míg a majmok ősei a fákon maradtak, a mi őseink a nyílt síkságok irányába kezdtek terjeszkedni, ahol a hímek vadásszá váltak, a zsákmány üldözésében kimelegedtek és megszabadultak testszőrzetüktől, hogy lehűljenek. Erre a busmanok vadásztaktikáját hozta fel példaként. A vadász kiszemeli a vadat, amit tartós futással üldözőbe vesz. Bár egy antilop egyértelműen gyorsabb, hamar abbahagyja a futást, a vadász viszont nem áll meg. A vad újra és újra eliramodik. Egy ilyen üldözés 8-10 óráig is eltarthat, a végén azonban a vad összerogy a kimerültségtől. Mindez azért lehetséges, mert amíg a vad a szőrzete miatt korlátozottan képes a futás közben termelődő hőt leadni, addig az ember szőrtelen testének teljes felületén képes izzadni.

Ezzel a teóriával az a probléma, hogy egyetlen másik emlős sem folyamodott a szőr elvesztésének módszeréhez a hűtés érdekében. A szőr napközben védelmet nyújt a napsugárzással szemben, éjszaka pedig melegít, tehát igen praktikus viselet. Ugyanakkor a nőstények nem vettek részt a vadászatokban, ezért ők kizárólag a szőrtelenség hátrányaival találkozhattak, éjjel fáztak, a horzsolásokkal szemben is védtelenek voltak, és a csecsemők számára sem volt semmi, amibe bele kapaszkodhattak volna, mégis jóval szőrtelenebbé váltak, mint a hímek.

Dart megoldása, bár 50 éven át egészen jól tartotta magát, végül elbukott. 1970-ben Russell W. Newman, az Egyesült Államok Hadseregének Környezet Gyógyászati Kutató Intézetének munkatársa a Human Biology szaklapban bebizonyította, hogy az emberszabásúak képtelenek lettek volna a fejlődésre a síkságokon egyedi állapot-hármasukkal. A hypotrichosis corpus, a hiperhidrózis és a polidipszia, más szavakkal a túl kevés szőr, a túlzott izzadás és a gyakori ivás kényszere a szavannákon már túl sok hátrányt jelentett volna. Newman tanulmánya ellenszegült a kortárs nézeteknek és sokan nem is vettek róla tudomást, azonban William Montagna, generációjának legfáradhatatlanabb főemlős kutatója 1972-ben sajnálattal jelentette be, hogy több évnyi kutatómunkája ellenére "nem sikerült megmagyarázni az emberi bőr egyedi sajátosságát - szinte teljes csupaszságát".

1977-ben Stephen Jay Gould neoténiás hipotézisében így vélekedik: a meztelenség a nagyobb agy megszerzését célzó evolúciós stratégia része. Agyunk nagyon gyorsan nő közvetlenül születésünk előtt. Ennek a szakasznak a meghosszabbításával a gyors agynövekedés folytatódhat és a nagyobb agy mellett más fiatal főemlősökre jellemző jellemvonásokat is megőriztünk, ilyen a laposabb arc, a nagyobb fej és szemek, valamint a csupasz bőr. Az elmélet igen nagy vitákat váltott ki, az egyik legsebezhetőbb pontja az volt, hogy pont a születés előtti időszak az, amikor testünket szőr borítja. Ez a puha, selymes szőrzet a szülés után elhullik, helyét a korai testszőrzet veszi át. Mindezek mellett a magzati jegyeket csak szelektíven tartjuk meg, és csak akkor, ha az a felnőtt korban hasznosnak bizonyul. Ahogy rövid görbe lábainkat és fogatlanságunkat kinőjük, úgy csupasz bőrünket is kinőnénk, ha hátrányos lenne.

Más kisebbségi vélemények szerint az emberszabásúak azért szabadultak meg szőrüktől, mert csupasz bőrük kevésbé bizonyult alkalmas élőhelynek a különböző kártékony parazitáknak. Darwin ezt elvetette azon az alapon, hogy az összes többi majomnak és szavannai állatnak ugyanezzel a problémával kellett szembenéznie. Az elmélet többször is megpróbált megújulni, Darwin kétségei azonban szilárdak maradtak.

Alister Hardy elmélete volt a következő, amit említésre méltónak tartottak. Az Oxford Egyetem tengerbiológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberi bőr alatt egy zsírréteg található, ami több vízi emlős sajátossága is. "Az ember vízi lény lehetett a múltban?" - tette fel a kérdést Hardy, de hiába, elméletét akkor hamar elvetették, elsősorban a szavanna elmélet megingathatatlansága miatt, ma viszont egyre többen favorizálják, köztük Morgan is, aki sokat tett az úgynevezett vízimajom-elmélet népszerűsítéséért.

A szavanna elmélet az évszázad végéig tartotta magát. Miután alaposabban megvizsgálták az emberszabásúak fossziliáihoz kapcsolódó növény- és állatvilág kövületeit egyre inkább kétségesnek kezdett tűnni, 1997-ben Kaye Reed, az Arizona Állami Egyetem kutatója azt a következtetést vonta le, hogy az emberszabásúak élőhelye igen változatos volt, a bokros síkságok mellett, ugyanúgy előfordultak a sekély lápvidékek, galériaerdők, és közepes sűrűségű erdőségek. Jelenleg általánosan elfogadott, hogy a legkorábbi kétlábon járók fás, vagy akár erdős élőhelyekkel rendelkeztek.

Ez azt bizonyítja, hogy a kétlábon járás nem a szavannákon fejlődött ki, de mivel a szőrzet nem kövül meg, nehéz megállapítani mikor kezdődött meg az emberszabásúaknál az elvesztése. 2006-ban Nina Jablonski a Pennsylvania Állami Egyetem antropológusa a "Bőr: Egy természeti történet" című könyvében újra végig futott Dart és Newman párbaján. A könyv azt fejtegeti, hogy miután a kétlábúak végül átköltöztek a szavannákra - aminek a bekövetkeztéhez nem fér kétség - bőséges verejtékezésük teremtette meg a testszőrzet levetésének szükségességét, hogy megkönnyítse a verejték elpárolgását. Számításai szerint egy emberszabású naponta 13,6 liter folyadékot izzadt ki, azt azonban nem magyarázta meg vajon az ugyanúgy verejtékező huszármajmok (Erythrocebus patas) miért nem vesztették el szőrzetüket ugyanabban a közegben, illetve azt sem, hogy az emberszabásúak hogyan tudtak annyit inni egy ilyen forró és száraz vidéken. Ez az a pont ahol visszajutunk Newman kételyeihez.

Az utóbbi időkben a vizsgálódások irányt változtattak, több tudós úgy döntött, nem a meztelenség okát kell elsősorban kideríteniük, hanem azt, hogy mikor alakult ki. A paleontológusok erre nem tudnak választ adni, ezért más területek szakértőit kellett bevonni a kutatásba.

2004-ben Alan Rogers, Stephen Wooding és Dave Iltis genetikusok egy értekezést írtak az úgynevezett melanokortin 1 receptorról (MC1R), ami egy bőr- és hajszínt befolyásoló proteint állít elő. A feladat a nappal szembeni védelemben is komoly szerepet játszó receptor megjelenési időszakának megállapítása volt, ami elvileg akkor választódhatott ki, amikor őseink először váltak csupasszá és szükségük lett egy ilyen jellegű védelemre. Ezt megközelítőleg 1,2 millió évvel ezelőttre teszik, korábbra mint azt a legtöbb tudós feltételezte.

Három évvel később David L. Reed a Floridai Természettörténeti Múzeum parazitológusa bebizonyította, hogy tetű DNS-ének különbségei sokat elárulhatnak gazdájukról. Az emberi fejtetű genetikai rokonságban áll a csimpánzok tetveivel, a két faj gyakorlatilag ugyanakkor vált el egymástól, amikor az ember és a csimpánz.

Az emberi fanszőrzetben élősködő lapostetű viszont inkább a gorillákéval rokonítható, tehát ez egy még korábbi időszakra utal, mely szerint őseink már 3,3 millió évvel ezelőtt elvesztették szőrzetüket, kivéve a fan- és hónaljszőrzetet.

A fentiek azonban nem befolyásolják Hardy elméletét, miszerint az emberek egy vízi kitérő alatt vesztették el testszőrzetüket, sőt ez az elmélet számos titokzatos emberi tulajdonságra magyarázatot adna: a kétlábúságra, a szőrtelenségre, a zsírrétegre, a leereszkedett gégére, szaglásunk gyengeségére és még sorolhatnánk. Ha kiderül, hogy a két nagy tényező - a szőrtelenség és a kétlábúság - nagyjából ugyanakkor alakult ki, az Hardy malmára hajthatja a vizet. Egy dolog azonban biztos: a kérdés nem fog eltűnni, mivel a válaszok továbbra sem lesznek kielégítőek, mindig ott fog kísérteni a gyanú, hogy valami még mindig hiányzik megjelenésünk történetéből.

Laptopok Már 49 900 Ft-tól!	E-book olvasók Már 17 043 Ft-tól!	Tablet PC-k Már 23 140 Ft-tól!	LCD monitorok Már 19 800 Ft-tól!
részletek »	részletek »	részletek »	részletek »