Az IE-n belül is futtatható a Google Chrome
2009. szeptember 25. 12:44, péntek
Meglepő lépésre szánta el magát a keresőcég: saját böngészőjét egy kiegészítő formájában az Internet Explorer különböző verzióin belül is elérhetővé tette, a webfejlesztők munkájának megkönnyítése érdekében.

Hirdetés

A Google a hét közepén jelentette be, hogy a Chrome Frame névre keresztelt kiegészítővel gyakorlatilag kibelezhetjük a Microsoft saját fejlesztésű böngészőjét, amely nemcsak a régebbi, ma már elavultnak számító verziók, hanem az újabb változatok formájában is sok fejtörést okoz a szabványokat betartani kívánó webfejlesztőknek.


A Chrome Frame feladata mindössze annyi, hogy a kiegészítő telepítését követően, a megfelelő címkével ellátott internetes oldalakat nem az Internet Explorer 6, 7, illetve 8 saját motorjában, hanem a Google Chrome böngésző Webkit-csomagra alapozott megoldásában jeleníti meg. Ezzel a keresőcég fejlesztői szerint alapvetően gyorsabban jeleníthetjük meg az egyes weboldalakat, a webfejlesztők pedig a maguk részéről kevesebb fejfájással találják szembe magukat, hiszen az IE különböző verzióit alkalmazó felhasználók is ugyanazt a végeredményt kapják, mint az alternatív böngészőket használók.

Azok számára, akik minden oldalt ilyen módon, vagyis a Chrome motorjával szeretnének megjeleníteni (akár az IE6 esetében is, amely már igencsak elavultnak számít), a kérdéses oldalak elérési címe elé a "cf:" betűket kell bepötyögniük. Nagy problémát jelenthet azonban, hogy a kiegészítő egyelőre nem megfelelően reagál az IE bizonyos opcióira, azonnal megfagy, ha a nem megfelelő gombokra kattintunk, illetve a vezérlés visszaadása esetén is előfordulhatnak fagyások, csak akkor már az IE maga omolhat össze, amit egy gyors újraindítással orvosolhatunk.

Kérdés, hogy a Microsoft miként reagál majd a meglehetősen bátornak tűnő lépésre, tartogatnak-e valamilyen technikai, avagy jogi ellenlépést a tarsolyukban a kiegészítővel szemben.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. szept. 28. 06:35 | válasz | #22
Kedves BlueGold! Kipróbáltam. Első ránézésre talán egy hajszállal gyorsabb is. Memóriát nagyjából ugyan annyit használ mint a Chrome. DE! Tudsz magyarázatot arra, hogy míg a Chrome ha betöltötte az oldalt, a processzor visszaáll alapra, aztán már csak egyészen pici (max 10%) kilengéseket produkál ezzel szemben a Iron betöltés után még vagy 15-20 mp-ig 100%-on járatja a procit, és utánna it folyamatosan 70-78%-os használatra felugrik időnként. Lehet, hogy van rá ésszerű magyarázat. Ha van, szeretném tudni, hogy mi az!
2009. szept. 28. 05:58 | válasz | #21
Már úgy hiányoztál! Egyre hosszabb a reakcióidőd. Hiába,öregszel te is
2009. szept. 26. 19:48 | válasz | #20
@irgumburgum: te vagy az, hottold, SCeine, Matula Lukaski, Ordas Farkas, arrakistor, vajon kiki? Azt hittük már elvesztél.
2009. szept. 26. 19:33 | válasz | #19
"Az IE-n belül is futtatható a Google Chrome"

Nem tudtuk mi hiányzik... a "két kedvencem" amugy is a "leggyorsabb" és "legjobb" böngészők... a firefox flashblock és egyéb hasznos kiegészítőjét és az Opera beépített Mail-jét is lemossák a pályáról

ja és gondolom beépített trójai még véletlenül sincs benne
2009. szept. 26. 19:00 | válasz | #18
Bith  
2009. szept. 26. 00:38 | válasz | #17
Az IE esetében természetesen a jobb felső sarokban levő X gomb a megfelelő.
2009. szept. 26. 00:30 | válasz | #16
"azonnal megfagy, ha a nem megfelelő gombokra kattintunk..." - Mér'? Melyik a megfelelő gomb???
2009. szept. 25. 23:17 | galéria | válasz | #15
2009. szept. 25. 22:53 | válasz | #14
ie 6-ot felejtsük már el
Elavult szar. Én már az oldalaimra nem is optializálok ie 6-ra. Minek?
2009. szept. 25. 21:28 | válasz | #13
"Ki olyan hülye", hogy telepiti azt az "Adaware"-vel és nyomkövető cuccokkal telepakolt "Csodát"? Amikor van választási lehetősége : Crome Google nélkül
2009. szept. 25. 19:44 | válasz | #12
Én is az ie6 tábort erősítem, cégnél az van és nincs telepítési jogom, meg sokszor otthon is azt indítom el mert régi gépem van és gyorsabban bejön mint a firefox, tehát kedves webfejlesztők, csak szorgalmasan támogassátok az ie6ot is!
2009. szept. 25. 19:41 | galéria | válasz | #11
Ki olyan hülye, hogy beirkálja a cf:-et, amikor egyszerűen telepíteni lehet a Gúgli Chrome-ot?
nenad  
2009. szept. 25. 18:18 | galéria | válasz | #10
ez mekkora lépés, LOL
smv  
2009. szept. 25. 17:12 | válasz | #9
És éppen ez teszi értelmetlenné az egészet. Mint ahogy eddig nem vehette figyelembe egy webfejlesztő sem az IE6-ot, ezután sem dőlhet hátra senki, hogy leszámoltak az ie6-al, mert ha valaki lusta volt váltani, akkor lusta lesz ezt a cuccot is telepíteni. Akkor lenne értelme ha a google -t megnyitva automatikusan települne :)
2009. szept. 25. 16:40 | galéria | válasz | #8
ehhez nem csak te kellesz, hanem a weblap készítője is, mivel az oldal header-ébe be kell írni egy meta-t, és csak akkor használja a chorme-ot
zidder  
2009. szept. 25. 15:47 | válasz | #7
már fel is raktam... nem érzek látványos változást sebességben (IE8 Winxp).
2009. szept. 25. 14:39 | válasz | #6
gondolom tele lesz biztonsági résekkel
2009. szept. 25. 14:32 | válasz | #5
Ha nem teszik kötelezővé, a kutya nem fogja használni! A beszűkült agyú rendszergazdák magasról sz.nak arra hogy Katika a 3.-on a windows 2000 beépített ie5.5-ös verziójában is ez fusson!
Ahoy  
2009. szept. 25. 14:06 | válasz | #4
ezdeszar :D:D:D viva la chrome :)))
RCH  
2009. szept. 25. 13:46 | válasz | #3
>tartogatnak-e valamilyen technikai, avagy jogi ellenlépést
Inkabb javitsak ki a szarjaikat! Ha mar egyszer sikeresen letoltak az felhasznalok millioinak a torkan az MSIE-t, akkor az legalabb mukodjon a szabvanyok szerint. Utana lehet puposkodni, de addig kuss.
Narxis  
2009. szept. 25. 13:38 | válasz | #2
:D
2009. szept. 25. 13:16 | galéria | válasz | #1
Hehe. Az IE annyira szar, hogy azon már ez sem segít. :D