Érkezőben a 3D-s böngészés
2009. szeptember 25. 01:31, péntek
A Mozilla jóvoltából a kísérletező kedvű felhasználók már eljátszadozhatnak a háromdimenziós gyorsítást a weben is meghonosítani hivatott platformmal, és hamarosan a többi böngésző is belép a sorba.

Hirdetés

Az alapítvány még márciusban jelezte, hogy komolyan foglalkoznak a webes 3D-gyorsítás elkészítésével, amely természetesen saját, nyílt forráskódú böngészőjükben válna elsőként elérhetővé. A WebGL egyre közelebb kerül végleges formájához, és bár még bőven van mit alakítani a formátumon, a Mozilla elérhetővé tette azt jelenlegi állapotában a Firefox fejlesztői változataiban.

A technológia többek között lehetővé tenné, hogy az olyan programokat futtassuk 3D-s támogatással a böngészőben, mint például a Google Earth (amely a belinkelt, a hónap közepén elkészített példavideóban is szerepel, nyilván nem véletlenül), ezt pedig játékok egészíthetik ki, amelyek között akár a továbbra is nagy népszerűségnek örvendő fps-ek is szerepelhetnek majd. Az illetékesek elmondása szerint még bőven van mit alakítani a platformon, hiszen annak főbb támogatói eltérő tempóban dolgoznak a közös ügyön, néhány részletet illetően pedig egyelőre még nem sikerült megegyezni, a Mozilla azonban elérkezettnek látta az időt a szélesebb körű tesztelés megindítására - azzal a megjegyzéssel, hogy az első időszakban számíthatunk kompatibilitási problémákra.


Ehhez mindenképpen érdemes hozzátenni, hogy a hónap elején a WebKit programozó is megkezdték a technológia implementálását, ebből pedig hamarosan mind a Safari, mind pedig Chrome böngésző profitálhat majd. A Google maga részéről szintén támogatja a WebGL platformot, ám ezzel egy időben saját megoldásukon is dolgoznak, amely az O3D néven hivatott hódítani.

A WebGL working group 2010 első felére szeretné elkészíteni a végleges verziót, de az biztos, hogy addig a csoport több tagja is előáll majd saját változatával, ebből fakadnak majd a korai kompatibilitási gondok.
Kapcsolódó linkek
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.Élet Julian Assange árnyékábanJacob Appelbaum pontosan tudja, hogy milyen az, ha valakit megfigyelnek.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sir Ny  
2009. szept. 28. 09:54 | válasz | #31
inkább a shockwave. ha elindul linux alatt is.
2009. szept. 26. 13:44 | válasz | #30
3d-re ott a flash 10, minek már megint egy új hoki szabványt bevezetni ?
Mice  
2009. szept. 25. 22:26 | válasz | #29
én gecijót nevettem:D
igazából egy pillanatra meg is fordult a fejemben, hogy beírom, ne higgy senkinek!!!! feet per second :) de... valójában a maradék 118 mellett ugyanúgy döngethettem volna a mellem http://www.acronymfinder.com/FPS.html

m.esetre bemutatkozónak ezzel a nickkel kedves thomas csak gratulálni tudok:D

és neked is kedves epike, hogy flame generálása érdekében még csak véletlenül sem azt jegyeznéd meg, hogy eltérő értelmezés/több jelentés... hanem, hogy megvédelek... (akár volt smiley akár nem)

mindkettőtöknek csak gratulálni tudok..
andersh   "Rest in Peace andersh" 
2009. szept. 25. 21:56 | válasz | #28
mér ne működne? kurva nagy dolog felrakni egy FF-ot
2009. szept. 25. 21:55 | válasz | #27
Windows specifikus a legtöbb program ami vár valamiből bevételt is..pár éve, ez nem olyan meglepő.

Linux nem eladható nagy számban úgy, hogy garantálva legyen a support.

Mert nincs hozzá elég szakember, és mert nem olyan a felépítése, meg nincs mögötte jól megtervezett üzleti modell..stb.
2009. szept. 25. 14:01 | galéria | válasz | #26
Jobb is amúgy, hogy nem müxik nekem, mert csak rommá lőnének az ifjoncok, és rombolnák az önértékelésem. :-))
2009. szept. 25. 13:59 | galéria | válasz | #25
"
We're sorry, but your web browser or operating system is not compatible with QUAKE LIVE. You must be using a combination of the following:

Windows XP
Windows Vista

Firefox 2.0 / 3.0
Internet Explorer 7 / 8

Support for Mac & Linux, along with alternative browsers is under development."
2009. szept. 25. 13:53 | galéria | válasz | #24
Köszi, de szoriznak:

"We're sorry, but it appears that you are using an incompatible system.To play QUAKE LIVE you must use one of the following Operating Systems and Web Browsers:

Windows XP / Windows Vista / Windows 7
Intel Mac OSX 10.4 or higher
Linux (LSB 3.0 or higher)
Firefox 2.0 or higher (Mac OSX requires Firefox 3.5+)
Internet Explorer 7 or higher
Safari 3.0 or higher"

A Krómot nem támogatják!
Tetsuo  
2009. szept. 25. 13:50 | válasz | #23
Genau.
2009. szept. 25. 13:15 | válasz | #22
Egy kis 3.8 megás plugint le kell hozzá tölteni a regisztráció elött/után.
2009. szept. 25. 13:12 | válasz | #21
Van. http://www.quakelive.com/
kvp  
2009. szept. 25. 12:41 | válasz | #20
Az osregi wrml es e kozott az a nagy kulonbseg, hogy itt a javascript motorba kerulnenek az opengl hivasok, tehat semmilyen uj leironyelv nem lenne, cserebe viszont az osszes megszokott javas-s opengl-es programot minimalis munkaval at lehetni irni a bongeszokre. A wrml egy fix objektumokat megjelentio nyelv volt, ami minimalis interaktivitast engedelyezett csak. A webgl meg inkabb a flash fele grafikat tenne bele a javascript-es oldalakba, tehat plugin nelkul lehetne flash vagy shockwave kinezetu programokat fejleszteni. Gyakorlatilag a bongeszo adja a 3d kornyezetet, a script motort, a fejlesztok meg nem visual studio-ban meg directx-el es lua, python meg egyeb script nyelveken fejlesztenenek. Az egyetlen hatranya az uj technologianak, hogy a jatek/program forraskodja kikerul a webre, mivel a bongeszok gyakorlatilag a forraskodot (a javacript-et) toltenek le es futtatnak.

ps: Tudom, hogy ezek utan jonnenek a 3d gyorsitast hasznalo reklamok is es mivel az uj windows-ok mar kepesek tobb ablakban is gyorsitani, ezert minden megnyitott bongeszo oldal 2-3 atlagos jatek 3d teljesitmenyet enne meg, de a flash-es reklamok sem terhelik kevesbe a gepet. Cserebe kapnank egy platform es cegfuggetlen flash/shockwave rendszert a web-es jatekoknak es tobben fejlesztenenek opengl ala.
2009. szept. 25. 11:58 | galéria | válasz | #19
Evan a cikkbe:
"ezt pedig játékok egészíthetik ki, amelyek között akár a továbbra is nagy népszerűségnek örvendő fps-ek is szerepelhetnek majd"

Erre kérdeztem:
"Magyarázza el nekem vki OFF-ban, hogy mi az a fps? Annyiszor láttam leírva játékok kapcsán"
és direktbe írtam, hogy tudom mi az a frame rate (frame per seconds), erre meg jön ide mindenféle okostojás, és nagyzol.

tamasmester, megvédlek!!!
:-)
2009. szept. 25. 11:54 | galéria | válasz | #18
Joe bá!
tamasmester arra válaszolt, amit kérdeztem (mert szerepelt a szó a cikkben, amit gondolom el sem olvastál), te meg hablattyolsz itt összevissza, amikor már minden világos.
2009. szept. 25. 11:52 | válasz | #17
FPS = Frame Per Second jelen esetben azaz a renderelt kép frissítési sebessége, ha játékstílusról van szó akkor FPS = First Person Shooter.

u.i. Ahogy visszaolvastam nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek!:D Áhhh...
beef  
2009. szept. 25. 11:51 | válasz | #16
endrev  
2009. szept. 25. 11:50 | válasz | #15
Ez az O3D nagyon durva, ez a Google fejlesztése.
beef  
2009. szept. 25. 11:48 | válasz | #14
Ezt a 3D gyorsítást az Opera már igen régen beharangozta, igaz azóta nagy a hallgatás a részükről.
joebacsi   2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó 2001. 11. 18. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. szept. 25. 11:23 | válasz | #13
"A buta ember mindenben holtbiztos, az okos embert meg mindig kétségek gyötrik."
De azért aranyos vagy :)

Mi az FPS?
boomen  
2009. szept. 25. 11:23 | válasz | #12
fps: first person shoter magyarul, aki szembe jön löd le.
2009. szept. 25. 11:22 | galéria | válasz | #11
Én egyébként játszottam annó a Wolfenstein 3D-vel aztán meg is ragadtam ott.
Apropó, gondolom van olyan internetes játék is, amelyikben valós időben lehet élő személyre (aki egy másik netező) lövöldözni...
2009. szept. 25. 11:19 | galéria | válasz | #10
Ja értem. Akor egyszerű a FPS, és sejtem is, hogy mit jelent: First Person Scene.

Ja, nem! Megvagy!
First Person Shooter
2009. szept. 25. 11:10 | válasz | #9
Szóval az fps, mondhat bárki, bármit is, ne hidd el! A játékokban a nézetre (játékban elfoglalt pozicióra) vonatkozik. Hogy magyarosan érthető legyen egyesszám első személy p. Ánglius nyelven ( förszt perszon ...) A lényeg, hogy semmi köze a képkockákhoz :)
Ez neked is szól narumon okostojás öcsisajt.
A 3D-s megjelenítésről meg annyit, hogy manapság akkora adatforgalmat generál egy oldal betöltése, hogy a mobil netet használók már megint kezdnek kiszorulni. Manapság 1 mega alatt nem is nagyon találni oldalt, ha csak nem egy fórumról van szó. Bár ott is a kissebbségi komplekszustól szenvedő felhasználók, nagy igyekezettel töltik fel a megabájt méretű képeket. Ha valami szart alkottak, akkor legalább a kép legyen nag, had lássák nekik mekkora van!
2009. szept. 25. 11:03 | válasz | #8
Olyan lövöldözős játék ahol az látod, amit az irányított szereplő.
Pl Doom
Ellemben a 3rd Person Sh.-val, ahol nézdahátam van. Pl Tomb Raider
2009. szept. 25. 11:00 | válasz | #7
fps = frame per secundum. Azaz a másodperc alatt megjelnített képek száma.
2009. szept. 25. 10:42 | galéria | válasz | #6
Minden előttem szólóval egyetértek!

Magyarázza el nekem vki OFF-ban, hogy mi az a fps? Annyiszor láttam leírva játékok kapcsán, de nemtom mi az. (a frame/rate-et ismerem, de ez gondolom nem az).
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. szept. 25. 10:11 | galéria | válasz | #5
de profitál. A plugin használ 3d gyorsítást.
2009. szept. 25. 08:57 | válasz | #4
Egyetértek. A bemutató video egy kalap sz@r. Picit már százszor láttam ilyen openGL beépített glu-s cuccokat fogorni a képen, de nem láttam, hogy egy link volt esetleg az oldalán, amire ráklikkelt volna a srác. Akkor most simán beraktak egy száz éves OpenGL ablakocskát a böngészőbe. Hú bazzeg...
2009. szept. 25. 08:40 | válasz | #3
Több mint 10 éve lehet is ilyet, VRML-nek hívják. Igaz az tudtommal nem profitál a videokártya sebességéből, de azért elég gyors úgy is. Én Maya-ból átültetett igen részletes modellekkel dolgoztam vele.
endrev  
2009. szept. 25. 08:09 | válasz | #2
"Előállnak majd saját változataikkal." - és ezt majd a felhasználók meg a fejlesztők fogják megszívni. Ahelyett hogy leülnének és megbeszélnék, hogy kinek melyik ötlete a legjobb, és azt tennék bele az egyetlen megvalósított rendszerbe.
NEXUS6  
2009. szept. 25. 04:08 | galéria | válasz | #1
Jó ötlet, kb 10 éve már lehetne ilyen.

Na mindegy.:)