![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Itt az első USB 3.0 és SATA 3 termék
2009. szeptember 22. 17:49, kedd
A hét első napján két fontos bejelentésre is sor került, a NEC, illetve a Seagate jóvoltából. Előbbi USB 3.0 vezérlőjét, utóbbi pedig SATA 3 illesztővel ellátott merevlemezét harangozhatta be.
Az USB 3.0 vezérlő második generációs PCI Express interfészre épül, a mostani jóváhagyás pedig azt jelenti, hogy rövidesen érkezhetnek a megfelelő logóval ellátott első termékek. Itt a NEC és a többi érdekelt gyártó elsősorban arra alapoz, hogy bőven lesz igény a megnövekvő átviteli sebességre (4.8 Gbps), mégpedig nemcsak a belső, hanem a külsőleg csatlakozó kiegészítők terén is, legyen szó merevlemezekről, digitális fényképezőgépekről, avagy MP3-lejátszókról. A cég ennek megfelelően már el is készítette system-on-chip megoldását, amelyre építve a többi gyártó is piacra dobhatja egyedi megoldásait. A visszafelé kompatibilitással nem lesz gond, így a korábban megjelent kiegészítőket is nyugodtan használhatjuk majd az új illesztőkön. A Seagate eközben jelezte, hogy elkészültek a Barracuda XT névre keresztelt merevlemezükkel, amely már az új SATA 3 szabványra épül. A cég márciusban adta hírül, hogy jól haladnak a szabvány alkalmazásával, amely immár 6 Gbps-os maximális adatátviteli sebességet nyújt, ismét megduplázva az előd által nyújtott elméleti felső határt, ahogy az a második generáció esetében is történt. A Barracuda XT ezt persze nem is éri el, ám a 140 MB/s-os iramot tartani tudja, ami mindenképpen jó eredménynek számít, ezt pedig 5 éves garanciával toldják meg. A 2 TB-os, 500 GB-os tányérokkal dolgozó merevlemez 7200-on pörög, belső gyorsítótára 64 MB, ára pedig a megjelenés pillanatában (még ezen a héten) 300 dollár lesz a tengerentúlon. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|