Tömegek a Moziünnepen
2009. szeptember 18. 14:59, péntek
Szeptember 17 és 20. között Moziünnep, és már a csütörtöki napon kiderült, hogy ha korlátozott időre szól a jegyár-akció, akkor bizony harmadannyiért háromszor annyian moziznak. Kár, hogy mindez egész éves akció esetén nem így történne.

Hirdetés

Azért pár adat a mozijegyek olcsóságát éljenzőknek: az első napon Budapesten több mint 22 000 mozijegy kelt el. Ez a nézőszám meghaladja a tavalyi csütörtöki látogatottságot. A legtöbben, 6427-en a Westendben moziztak, az Arénába 4396-an, a Mammutba 3243-an, a Corvin Filmpalotába 2404-en, a Lurdyba 1919-en, a Sugárba pedig 1084-en mentek.

A filmek közül Tarantino új alkotása, a Becstelen brigantyk vonzotta a legtöbb nézőt, a fővárosban 5026-an váltottak rá jegyet. A másik két dobogós film a Hajsza a föld alatt, és a Férj és féleség lett, de sokan voltak kíváncsiak Pedro Almodovar új filmjére, a Megtört ölelések-re is.

Bár a vidéki látogatottsági adatok ilyenkor csak részlegesen állnak rendelkezésre, azt már lehet tudni, hogy Szegeden több mint 500-an moziztak, és a Rózsaszín sajt közönségtalálkozója is sikernek bizonyult. Pécsett az Uránia moziban 327-en váltottak jegyet, Békéscsabán pedig 370-en moziztak, háromszor annyian, mint egy átlagos csütörtökön.
Kapcsolódó linkek
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. szept. 21. 08:50 | válasz | #11
Szomorú, ha valaki csak ezt látja meg benne...

"a meg persze az amcsik a legfaszábbak "

Ez honnan? :) Az egész filmben talán, ha volt 3-4 amerikai karakter. S a végkifejlet sokkal inkább múlott Hans Landa (német) és Shoshanna (zsidó) karakterein, mint az amcsikon.
2009. szept. 20. 19:59 | válasz | #10
Bár elég sok filmet láttam a felmovultatott filmek közül de találtunk egy jó angol feliratos vígjátékot haverral és beültünk. Azt hittük, hogy alig leszünk, de majdnem a fél termet feltöltöttük. Igaz a végére a fele társaság maradt, de jól éreztük magunkat. Jó volt látni, hogy teli az előtér, ez egy kicsit megdobta a hangulatot. A pultos csajszinak is jobb volt a kedve, gondolom nem cseszik le, hogy nincs forgalom:)

A Becst. Br. meg szerintem is jó volt. Aki szereti Tarantino-t, az tudja miről szól a film, mit akart megmutatni, és miért így.
2009. szept. 20. 12:49 | válasz | #9
Sztem hatalmas film volt! Aki vágja a 2. vh-t vágja hogy mi lehet igaz és nagyából mi nem. Innentől kezdve nem történelmi hűséget nézi a filmben, hanem mondjuk Brad Pitt olasz akcentusát röhögixd
2009. szept. 20. 12:14 | válasz | #8
2009. szept. 20. 12:14 | válasz | #7
nyilvánvalóan van igazságtartalma annak amit írtál, de az nagy merészség, hogy kijelenteni, hogy erről szól és ez alapján leszarozni a filmet.
"Szerintem" egy Tarantino filmben mellékes mi a történet, inkább a dialógusokon, a jeleneteken, ezek kivitelezésén és a színészi játékon van a hangsúly.
winnie  
2009. szept. 20. 10:15 | válasz | #6
keress rá a neten, ne egy embertől várd a választ, ha nem sikerült megértened. ez nem "szerintem" kérdése.
jeti00  
2009. szept. 20. 10:12 | válasz | #5
szted miről szól? :D
2009. szept. 20. 02:51 | válasz | #4
ja kb. erről szól...
te meg kb. hülye vagy.
jeti00  
2009. szept. 19. 14:06 | válasz | #3
a Tarantinos szutyokkal nem sokat veszítettetek, katasztrófa az a film...
kb arról szól h h lehet megalázni a németeket, csonkítsanak és skalpoljanak agyba főbe ^^ na meg persze az amcsik a legfaszábbak
viizo   2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó 2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó2005. 06. 30. óta regisztrált VIP fórumozó
2009. szept. 19. 11:04 | válasz | #2
dettó, én is hiányoltam a brigantikat Bcsabáról.

Így maradt a gettómilliomos és majd vasárnap a hajsza a föld alatt.
2009. szept. 19. 06:07 | válasz | #1
Békéscsabán egyébként a Becstelen brigantykat nem adják... :S Bénák, pedig arra mentem volna.