Egy twitterező számolt be először az ansbachi ámokfutásról
2009. szeptember 19. 18:04, szombat
Újabb ámokfutás rázta meg Németországot. Egy tanuló a saját iskoláját támadta meg, egyelőre ismeretlen okokból.

Hirdetés

Csütörtökön reggel egy 18 éves ansbachi diák 3 Molotov-koktéllal, két késsel és egy baltával felfegyverkezve megrohamozta a gimnáziumát. Az eredmény: több könnyű és súlyos sérült, köztük egy tanár, valamint az értetlenség, a szomorúság és a döbbenet. A mindössze 11 perces eseménysorozatot aligha fogják elfelejteni az ansbachiak. A még véresebb ámokfutásnak végül a rendőrök géppisztolyaiból leadott lövések vetettek véget.

A helyi rendőrséghez 8 óra 35 perckor érkezett segélyhívás, hogy a Carolinum Gimnáziumban egy fiatalember egy Molotov-koktélt dobott egy osztályterembe. Az első járőrkocsi 8 óra 43 perckor érkezett a helyszínre. A két rendőr azonnal az iskolába sietett és a harmadik emeleten a vécék előtt szembe találták magukat az egy Molotov-koktéllal, késekkel és egy baltával felfegyverkezett elkövetővel. Felszólították, hogy azonnal adja meg magát, de mivel nem reagált és őket fenyegette, előrántották a fegyvereiket és tüzet nyitottak. A fiatalembert több lövés is eltalálta a felsőtestén. A támadó 8 óra 46 perckor összeesett és az életét csak a kórházban tudták megmenteni.

A történteket csak később sikerült rekonstruálni. Az illető egy-egy Molotov-koktélt dobott két osztályterembe. Az egyikben azonnal tűz ütött ki, a másikban viszont szerencsére az elegy nem gyulladt meg. A sérültek egyikén talált nyomok alapján már most valószínűsíthető, hogy a támadó használta vagy az egyik kését vagy a baltáját. Az egyik lánynak ugyanis betört a koponyája és egy másik társával együtt életveszélyben volt. Az egyedül a helyi tanárok határozottságának és lélekjelenlétének köszönhető, hogy sikerült kimenekíteni körülbelül 700 tanulót az intézményből. Az áldozatokat azonnal mentősök és pszichológusok látták el.

Az 1528-ban alapított Carolinum Bajorország második legrégebbi állami gimnáziuma, főépülete 1736-ban épült. Az elkövetőről egyelőre csak annyit sikerült kideríteni, hogy tizenharmadikos tanuló, jövő nyáron érettségizett volna és korábban nem volt dolga a rendőrséggel. Az első információk ezúttal is az interneten bukkantak fel. Julius Kramer, a Carolinum egyik diákja a Twitteren rögzítette az első bejegyzését röviddel kilenc óra után. "Egy nyolcadikos rohangál egy késsel" - figyelmeztetett két perccel később. Majd hamarosan korrigálta magát: "Egy tizenharmadikos tanulóról van szó." Kramer nem volt az esetek szemtanúja, egy barátja tájékoztatta őt folyamatosan a fejleményekről.

A fiatalember azonban érthetően megijedt, mivel a testvére is a Carolinumban volt. "Ő elég jól megúszta a dolgot. Az ámokfutás során csak egy ütést kapott, amit bámulatos módon nagyon jól viselt." Az utolsó bejegyzésben Kramer már arról tájékoztatta ismerőseit, hogy: "A családunk szempontjából jól végződött. Szerencsére." Mivel bárki számára hozzáférhetővé tette a mobiltelefonszámát, így hamarosan újságírók és televíziós stábok rohanták meg az ismeretlen twitterezőt. A rohamokat azonban nem sokáig bírta a mobilja.

Az ansbachiak és az egész világ értetlenül áll az eset előtt. Senki sem érti, hogy mi válthatta ki az elkövetőben ezt a fajta agressziót és milyen döntés után juthatott el a támadás megtervezéséig, illetve megvalósításáig. Franz Stark, a Carolinum igazgatója jól ismerte a diákot, akit ő maga is tanított. Soha semmi probléma nem volt vele, gyakorlatilag észrevehetetlen volt.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. szept. 21. 17:07 | galéria | válasz | #31
a gétéá az volt (most már nem is gond, a 4 úgyis szar lett).
Khalid  
2009. szept. 21. 16:59 | válasz | #30
Majd megírja a blikk is, hogy a számítógépes játék újra ölt :)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. szept. 21. 09:13 | galéria | válasz | #29
biztos azért lőtték lábon, mert azt hitték hogy gonosz alkaloida tenorista!
progee  
2009. szept. 21. 06:37 | válasz | #28
"de mivel nem reagált és őket fenyegette"

na most akkor reagált, vagy nem?

2009. szept. 21. 04:04 | válasz | #27
Hehh koszi,valahogy kimaradt az a resz a szorasbol:D
kvp  
2009. szept. 20. 22:21 | válasz | #26
Elolvastam a nemet cikket. Ket sima jaror ert ki a helyszinre es berohantak az epuletbe. Ezutan botlottak bele a sracba az egyik emeleti mellekhelyiseg elott. A veres baltan es keseken kivul volt nalla meg egy molotov koktel is. Ezek utan eleg ertheto, hogy a helyi rendorok megijedtek, de ha jol ertem akkor nem azonnal lottek csak amikor a srac meg akarta oket olni. Az, hogy tobb loves kellett azt jelenti, hogy elsore nem adta fel. Egyebkent ha vacakolnak vele, akkor csak meghalnak a serultek, mert a mentosok nem tudtak volna bejutni.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. szept. 20. 20:43 | galéria | válasz | #25
Engem a barna és a sárga egyszerre öntene el. :) Azt azért fenntartom, hogy egy rendőrnek jobban kellene tudnia, mit csinál, végtére is nem közlekedési rendőrök voltak.
2009. szept. 20. 19:22 | válasz | #24
Én a rendőrök helyében ugyan azt tettem volna. Még mindig jobb a börtönben ülni gyilkosként, mint a hullaházban szétvert fejjel feküdni a tepsiben.
2009. szept. 20. 18:57 | válasz | #23
hozzáteszem ma már nálunk is az van, ha fegyvernek látszó tárgy van az embernél nem kérdezik meg a rendőrt, hogy miért használta a sajátját!
2009. szept. 20. 15:59 | galéria | válasz | #22
Sztem nincs ezen mit "megoldani", ha fegyver van nála, vállalja hogy meghalhat. Ha lelövik, csak magának köszönheti. Amerikában így megy ez, nem is vizsgálják tovább az ügyet. A Vészhelyzetből a nigger dokit is így lőtték le, a szomszédok ráküldték a yardot, a csöngőre vizipisztollyal nyitott ajtót, amit a rendőrök nem nagyon vizsgáltak hogy akkor az most vizi riasztó, gáz vagy milyen stukker, fasznak kell rendőrre fogni bármit is. Le is lőtték. És nem a rendőrt basztatták utána mint Hungariszténban szokás.

Ausztráliában meg van egy út Alice Springsbe, ahol egy időben divat volt hogy a benszülöttek kiálltak az útra, a megálló kamionosokat megölték, a cuccot meg ellopták. Ebből Magyarban az lenne hogy az ombudsman őbégatna hogy a kisebbségnek joga van bűnözni és nemszép dolog megbűntetni őket. De ott értelmes emberek laknak, ezért hát kitalálták hogy jó, akkor mostantól nem kell megállni az úton, nyugodtan el lehet ütni a bennszülötteket, csak a következő faluban a sheriffnél szólni kell hova küldjék a takarítókat. Azóta le is szoktak erről a kalózkodásról. Nem kellett hozzá x évtized, mint nálunk a cigánybűnözés meg(nem)oldásához.
2009. szept. 20. 12:51 | válasz | #21
hát valószínű téged is elöntene a barna ha egy ember önkívületi állapotban véres baltával fenyegetőzik/megtámad! szerintem neked se az futna át az agyadon, hogy: "jaj, csak lábon lövöm mert akkor csak ártalmatlanná teszem" hanem mondjuk ez: "aztakurvaéletbe *nyúlsz a fegyverér* és már lősz ahová tudsz csak úszd meg" ;)

a rendőrök nem olyan kiképzést kapnak mint a katonák... egy katona valszeg megoldotta volna, de a rendőr (szerencsére) nincs minden nap kitéve ekkora stressznek!
2009. szept. 20. 12:02 | válasz | #20
Olvasd el még egyszer: "A támadó 8 óra 46 perckor összeesett és az életét csak a kórházban tudták megmenteni", ergo még él.
2009. szept. 20. 09:46 | válasz | #19
Egyetértek... Döntést hozott... így járt... örüljön, hogy életben maradt, ezután ha felépül szerintem a büdös életben nem fog másnak szenvedést okozni, pár golyó amit kapott elég lesz emlékeztetőül..
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. szept. 20. 00:54 | galéria | válasz | #18
Ha egészen közel voltak a sráchoz, akkor még géppisztollyal is könnyen lehetett volna lábra, térdre, combra célozni. Sőt még könnyebben: ha felsőtestre céloznak, akkor a géppisztoly csöve kézmagasságban van és a diák elkaphatja, félrefordíthatja. Ha lábra céloznak, akkor nehezebben éri el a fegyver csövét.

Szerintem itt a rendőrök bepánikoltak és nem szakszerűen jártak el, bizonyára nem is lehetett gyakorlatuk abban, hogyan kell ilyenkor ártalmatlanná tenni az illetőt.
2009. szept. 20. 00:36 | válasz | #17
Szerintem meg jó, hogy igy esett és most hulla a marhája..tököm tele van már a kibaszott toleranciával "beszéljük meg,vizsgáljuk meg,gyógyitsuk meg,beteg volt,nem tehetett róla,stb"
Döntött,cselekedett,igy járt..1 felesleges génkészlettel kevesebb pusztitja az oxigént...ja, és marhára leszarom miért csinálta amit csinált...
2009. szept. 19. 23:26 | válasz | #16
az a baj hogy a cikkből nem egyértelmű hogy mi is történt.
"A két rendőr azonnal az iskolába sietett és a harmadik emeleten a vécék előtt szembe találták magukat az ... elkövetővel"
nekem ebből inkább az jön le hogy felszaladtak a lépcsőn, befordultak egy sarkon és ott volt velük szemben a srác, nem pedig az hogy messziről közelítettek felé és 20 méterről lőttek.

"őket fenyegette, előrántották a fegyvereiket és tüzet nyitottak"
ebből nekem megintcsak az érződik, hogy nem volt sok idejük gondolkodni, mert a srác rájuk támadt. (bár az érdekes hogy miért nem volt már elővéve a fegyverük)

közelről pedig nem kell nagyon célozni, ha csak elhajítja a baltát, már az is nagyon kellemetlen tud lenni. persze ha távolról lőttek, akkor igen, jobb lett volna csak a lábát.
2009. szept. 19. 22:51 | galéria | válasz | #15
ja bocs, géppisztolyt nem olvastam:)
2009. szept. 19. 22:34 | galéria | válasz | #14
2009. szept. 19. 22:25 | válasz | #13
De olyan is csak az akciófilmekben van, hogy egy rendőr géppisztollyal 20 méterről lábon mesterlövészkedik valakit (aki ezt feltehetőleg nem várja ki mozdulatlanul).
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. szept. 19. 20:54 | galéria | válasz | #12
Elég sok. Mire kiértek, megkapták az infót a srác felszereléséről, nem meglepetésszerűen találkoztak szembe vele. A rendőrökön meg volt golyóálló mellény, az közvetlen késszúrás ellen vsz. nem véd, de 20 méterről már biztos.

Tudom, mire célzol, de ez nem az az eset volt, amikor a rendőrnek fél másodperce van dönteni, a bíróságon meg napokig tárgyalják a döntése helyességét.

"ha a lábába lőnek akkor azért a baltát/kést/molotovot viszonylag könnyen el tudja hajítani a rendőrök felé"

Felé talán, de célozni már nemigen fog tudni. Egy lábba kapott lövés után csak a filmekben harcolsz tovább változatlan intenzitással.
2009. szept. 19. 20:32 | válasz | #11
szerinted a kiérkező rendőröknek mennyi ideje volt mérlegelni hogy hova lőjenek amikor szembetalálkoztak az ámokfutóval?
főleg hogy még ha a lábába lőnek akkor azért a baltát/kést/molotovot viszonylag könnyen el tudja hajítani a rendőrök felé. míg ha a testébe kapja a lövést, akkor már nem nagyon fog hadonászni.
szily3  
2009. szept. 19. 19:40 | válasz | #10
A probléma oka: egy Half-Life mod, amiben van balta és molotov is. Hát nem egészen egyértelmű, gyerekek?
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. szept. 19. 19:35 | galéria | válasz | #9
"A fiatalembert több lövés is eltalálta a felsőtestén."

Na mármost, a szerencsétlen idiótánál a Molotov-koktélon kívül csak kés és balta volt. Nem hiszem, hogy nem lehetett volna lábra célozva ártalmatlanná tenni. Nem volt nála lőfegyver, eléggé meg lehetett (volna) közelíteni a pontos célzáshoz.

Nem védeni akarom a diákot, de nyilvánvalóan nem volt eszénél, azzal együtt sem, hogy bizonyára eltervezte a dolgot. és komolyabb fegyvere sem volt. Nem úgy kellett volna elbánni vele, mint egy veszedelmes bűnözővel.
2009. szept. 19. 19:19 | válasz | #8
Ott rontotta el, hogy mielőtt akciózni kezdett volna, le kellett volna láncolnia óra alatt a kijáratokat...
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. szept. 19. 19:12 | galéria | válasz | #7
Ennek a pszichológiája valahogy úgy működik, hogy az illető úgy érzi, az egész világ ellene fordult, hiszen lám, a többieket nem szopatják az ő kínzói, vagyis egy követ fújnak. Kívülállóként könnyű logikusan átgondolni a dolgokat, de amikor nap mint nap szembesülsz a megalázással és azzal, hogy tehetetlen vagy vele szemben, akkor az egészen más.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. szept. 19. 19:07 | galéria | válasz | #6
"Oké, vannak problémái, szopatják mások. De akkor rajtuk verem le ha tudom, nem teljesen ártatlanokon... "

És ha nem tudod? Ez nem olyan egyszerű, nem mindenki olyan erős vagy technikás, hogy ellássa az őt szopatók baját. Ilyenkor csak visszafojtja magában a tehetetlen indulatokat és megaláztatást, amelyek aztán egyszer csak kitörnek.

"Senki sem érti, hogy mi válthatta ki az elkövetőben ezt a fajta agressziót és milyen döntés után juthatott el a támadás megtervezéséig"

Biztos valamelyik FPS-t nyomta. Vagy ha nem, akkor tervezte nyomni.

Már látom lelki szemeim előtt valamelyik német parlamenti képviselőt, ahogy javasolja a benzin, madzag, üvegpalack, kés és balta betiltását.
2009. szept. 19. 19:00 | válasz | #5
OFF

jelenleg úgy működik a dolog hogy:
4 alsó + 4 felső + gimi amely lehet:
4 alsó + 8 gimi (8 osztályos gimi)
4 alsó + 2 felső + 6 gimi (6 osztályos)
4 alsó + 4 felső + 4 gimi/szakközép ( normál tanrendű, vagy vmilyen szakos)
4 alsó + 4felső + 5 gimi (ezt hívják 13 osztályosnak, többnyire nyelvszakos sulik, van egy nulladik év amiben emeltszinten tanulnak egy nyelvet, pl heti 24 óra angol stb..)

ON

Én sosem fogom megérteni, mi visz rá egy 17-18 évest arra h kiakarja nyírni a fél suliját. Oké, vannak problémái, szopatják mások. De akkor rajtuk verem le ha tudom, nem teljesen ártatlanokon...
2009. szept. 19. 18:50 | galéria | válasz | #4
+2 év technikum pl

amúgy hírekben azt mondta, hogy már nem oda járt, csak a volt sulija volt
winnie  
2009. szept. 19. 18:43 | válasz | #3
mert, ha azt mondják, hogy játék miatt, akkor csak ráfoghatják..., ehh, csőlátás.
2009. szept. 19. 18:20 | galéria | válasz | #2
megint ráfogják arra, h 1 játék miatt volt az egész.
2009. szept. 19. 18:19 | válasz | #1
Én már sosem szokom meg ezt a számozási rendszert. Tizenharmadikos? Az hányadikosnak felel meg? Én még 8 általánost jártam, aztán 4 gimit. 8. után újra elsős lettem, nem 9-ikes; de ha jól számolok 8+4=12, akkor a tizenharmadikos az mi? (még a helyesírás-ellenőrző sem ismeri :) Vagy most már egybe számolják a főiskolai és egyetemi tanulóéveket is, vagy hogy van?