Két szerető - Joaquin Phoenix utolsó filmje
2009. szeptember 18. 15:49, péntek
Megérkezett Joaquin Phoenix hattyúdala, utolsó filmje, ami szerencsére jól sikerült, így pozitív emlékeink lesznek az Oscarra jelölt színészről.

Hirdetés

A Két szerető persze csak jelenleg tekinthető Phoenix utolsó filmjének, hiszen köztudott, hogy Casey Affleck most is forgatja róla (ál)dokumentumfilmjét, ennek szóltak nagy valószínűséggel a színész, a sajtóban exhibicionistának bemutatott mutatványai, mint a hiphop máguskodás vagy a nevezetes David Letterman-féle Late Night Show-interjú. Manapság Phoenix kapcsán csak ezekről esik szó, pedig a Két szerető is megérdemelné a figyelmet.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Két szerető, minő meglepetés, két szeretőről szól, de hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, természetesen három főszereplőt kapunk, s egyáltalán nem biztos, hogy a Joaquin Phoenix által alakított bipoláris Leonard két nőjét kell a címen érteni. Leonard egy bénán sikerült öngyilkossági kísérlet után azon kapja magát, hogy szülei össze akarják hozni egy kedves lánnyal, valamint egy közel sem problémamentes, már-már neurotikus szomszédlány is látómezejébe kerül, aki viszont úgy tűnik, hogy (egyelőre) csak barátként számít hősünkre.

Az alaphelyzet tehát adott, a két nő között őrlődő, problémákkal teli élettel küszködő Leonardnek szurkolhat ki-ki ízlése szerint, hogy melyik nő mellett kössön ki. Bár lehet, hogy kissé kiszámítható, s talán nem is annyira életszerű a filmben bemutatott utazás, de az eddig krimikben jeleskedő James Gray (A bűn állomás, Az éjszaka urai) ügyesen teremti meg a hangulatot, színészei hathatós közreműködésével kevés (de hosszú) jelenetben, de jól mutatja be karaktereit.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ha karakterközpontú a dráma, akkor naná, hogy a fő feladat nem feltétlenül a rendezőre, hanem a színészekre hárul, s bizony nem egy kiemelkedő alakítást láthatunk. (Ez a legunalmasabb rész, amikor a kritikus kipécéz pár nevet és helykitöltésnek hozsannába kezd, holott valójában a közreműködők csak a munkájukat végzik és helykitöltésnek sokkal frappánsabb, ha valaki zárójelben beszél ki olvasóinak, s közben semmitmondással tölt ki pár sort egy filmkritikában.) Phoenix remekül teszi a dolgot, olykor fizikailag is fájdalmas, kényelmetlen nézni a karakterét, fészkelődik is rendesen az ember a mozi székeiben, mint amikor még annak idején a Tisztítótüzet nézte a megboldogult Bástya mozi betonkeménységű ülő alkalmatosságain. Szerencsére a többiek partnerek, a lányok is, de főleg a kotnyeles anyuka szerepében Isabella Rossellini.

A Két szerető a felszínen tipikus melodráma, ezt sugallja a történet felütése, s ez egészül ki olyan apróságokkal, mint a voyeurisztikus Hátsó ablak-effekt a Leonard és Michelle között, valamint a képeslapokról megismert New York teljesen háttérbe szorítása (a képek mégis megkapóak). Leonard helyzetének szerencsétlensége, az, hogy ő nem akar egyszerre két nővel lenni, azonban mégis a körülmények áldozatává válik, különösen közel hozza a nézőhöz a filmet, még akkor is, ha a karakterek egyikében sem ismerünk nagyon magunkra.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Két szerető tipikusan olyan film, ami az IMDb-n 7 és 8 közötti pontszámmal szokott állni, nagyjából erről felismerhető a Hollywoodban gyártott, jól sikerült karakterközpontú dráma: ha nincs hírverés, akkor nem nézik meg sokan, viszont a filmet megtekintő műfajkedvelők, hozzáértők elismeréssel nyilatkoznak róla. Rajtuk kívül mi sem tudunk mást tenni: A Két szerető finom, visszafogott, szerethető és végtelenül szomorú film. Szomorú, de szerencsére mégsem tolakodóan az. A viszonylag szótlan, kegyetlen utolsó pár perc azonban kíméletlenül beleég a néző tudatalattijába.

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Két szerető (Two Lovers)
(színes feliratos amerikai romantikus dráma, 110 perc, 2008)

rendező: James Gray
forgatókönyvíró: James Gray, Ric Menello
operatőr: Joaquín Baca-Asay
producer: Donna Gigliotti, James Gray, Anthony Katagas

szereplők:
Joaquin Phoenix (Leonard Kraditor)
Gwyneth Paltrow (Michelle Rausch)
Vinessa Shaw (Sandra Cohen)
Moni Moshonov (Reuben Kraditor)
Isabella Rossellini (Ruth Kraditor)
Szélesvásznú TV-k

Már 32 150 Ft-tól!

Házimozirendszerek

Már 19 900 Ft-tól!

részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
bippo  
2009. okt. 09. 23:00 | válasz | #9
Amikor először hallottam róla, tök megijedtem, hogy ez nem lehet, miért, hiszen pályája csúcsán jelentette be. De amikor láttam, hogy hogy néz ki, meg hogy hogy rappel, gyanús lett a dolog: vagy kamu vagy tényleg ennyire begrogozott. Aztán Casey Affleck jelenléte és fura nyilatkozata megnyugtatott.
winnie  
2009. szept. 21. 01:46 | válasz | #8
csavart vártál? a vége csak nem hepiend, ennyi. iszonyatos lehet egy "ha ló nincs" barátnőnek, feleségnek lenni, főleg, ha nem is tud róla...
2009. szept. 20. 17:38 | válasz | #7
Imádom a romantikus filmeket, de ez kegyetlenül unalmas volt egész végig. A döbbenet is elmaradt, azóta is keresem, mi a nagy cucc a végében.
2009. szept. 18. 21:28 | válasz | #6
Olvasd el a cikket és megtudod.
2009. szept. 18. 18:01 | válasz | #5
David Letterman műsorát Late Show-nak hívják nem Late Night Show-nak.
2009. szept. 18. 17:28 | válasz | #4
És linknek wikipédia, mi? A most forgatott filmje kedvéért eljátssza, hogy visszavonult és megőrült, ennyi. Sima médiahack.
2009. szept. 18. 16:32 | válasz | #3
visszavonul, csak nem túl egyértelmű a cikk...

Joaquin Phoenix a Wikipedián
2009. szept. 18. 16:15 | válasz | #1
Miért az utsó filmje? Lenyugdíjazza magát?