![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
2010-ben jöhetnek az első cég- vagy városnevű domének
2009. szeptember 16. 13:36, szerda
Szeptember végén tárgyal az ICANN az új gTLD doméntartományok kiosztásával kapcsolatos harmadik tervezetről.
Richard Wein, a Nic.at ügyvezetője és Dirk Krischenowski, a .berlin kezdeményezés életre hívója, akik immár tíz éve szeretné elérni az új doméntartományok bevezetését, egyaránt úgy vélték, hogy 2010 elejétől a végső döntésig még legalább fél évnek kell majd eltelnie. Az ICANN szerint ez az idő viszont akár nyolc hónap is lehet. Új gTLD lehetne például a .berlin, a .paris vagy éppen a .apple. Az érdeklődés máris óriási, egyes doméntartományokért már hónapok óta komoly harc folyik a különböző cégek és szervezetek között. "Csak az a biztos, hogy az új doméntartományokat valamikor kiosztják. De, ha ez mégsem valósul meg, akkor az ICANN politikai értelemben egy halott szervezetté válik, függetlenül attól, hogy milyen döntés születik szeptember végén a szervezet jövőjéről. Ekkor jár le ugyanis az ICANN és az amerikai kereskedelmi minisztérium által kötött szerződés" - közölte Wein. A szakember mindenesetre optimista és bízik abban, hogy előbb vagy utóbb, de kiosztják az új doménneveket, annál is inkább, mert ezt akarja az amerikai kereskedelmi minisztérium is. A szaktárca ugyanis ezzel a lépéssel szeretné elérni, hogy az egyes doménnevekért nagyobb legyen verseny. Ráadásul a folyamat túlságosan előrehaladott, így azt az ICANN sem állíthatná le. Fontos lesz ugyanakkor, hogy milyen döntés születik az októberi szöuli ICANN-csúcstalálkozón, ott kerül majd szóba például a cirill doménnevek jövője is. Krischenowski elmondta, hogy az új gTLD-k iránt érdeklődik többek között az eBay és a Nokia. De számos kérdés még eldöntésre vár, ezek egyike például, hogy ki élvez elsőbbséget a .apple doménnév esetében: az Apple cég, a Beatles szerzői jogaival kapcsolatban tevékenykedő társaság vagy éppen az amerikai almatermelők egyesülete? Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
|