Nem ajánlott a Google szolgáltatások használata?
2009. szeptember 17. 13:38, csütörtök
A német Szövetségi Információstechnikai Hivatal (BSI) azt tanácsolta a felhasználóknak, hogy minél messzebbre kerüljék el a Google Wave és Google Mail szolgáltatásokat.

Hirdetés

A BSI az idei esztendő második negyedévére vonatkozó jelentésében számos területtel foglalkozik, munkatársai az április és június közötti időszakot vizsgálták meg biztonsági szempontokból. "Különösen a Conficker növekvő terjedése befolyásolja a németországi IT-biztonsági helyzetet. A kártevővel szembeni különböző intézkedések ellenére júniusban jelentős mértékben nőttek az új fertőzések" - nyilatkozta Stefan Ritter, a BSI Nemzeti IT-helyzet Központjának vezetője.

Az internetezőkre veszélyt jelent még a Koobface is, amely elsősorban a Facebook és a MySpace látogatóit veszi célba. S ehhez társulnak még a módosított PDF-fájlok jelentette kockázatok. "Aggodalomra adtak okot az amerikai légi irányító rendszert ért támadások, a brit légierő adathordozóinak eltűnései, valamint egy 1,9 millió fertőzött számítógépből álló botnet-hálózat felfedezése" - tette hozzá Ritter.

A trendek alapján a szakértők arra figyelmeztetik a felhasználókat, hogy óvakodjanak a Google Wave, a Google Docs, a Google Calendar és a Google Mail webalapú platformok alkalmazásától, mivel sem IT-biztonsági, sem adatvédelmi szempontokból nem számítanak megfelelőnek. Az indoklás szerint, mivel a Google szervereken tárolja az információkat, az emberek teljesen elveszíthetik az ellenőrzésüket az adataik felett. Amennyiben ez változik és a jövőben egy elosztott, biztosított és jól ellenőrzött adatbázis jönne létre, természetesen más lenne a helyzet.

"Teljesen meglepődtünk azon, hogy a BSI egy olyan terméket minősít, amelynek még az előzetes verziója sem létezik. Mindezek után a kritika legfeljebb spekuláció lehet. Mint minden Google-terméknél, ennél is beépített adatvédelmi mechanizmusok lesznek" - reagált a felvetésekre Kay Oberbeck, a Google szóvivője. A BSI negyedéves jelentéseit minden cég vagy szervezet IT-biztonsági megbízottja megkapja. Ezenkívül szabadon letölthetők a hivatal honlapjáról.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
MrImy  
2009. szept. 18. 12:10 | válasz | #15
Ezt is megértük, a BSI rájött, hogy a google szerverén tárolt adatokhoz csak az amcsik férnek hozzá. :D
Irigykednek...
2009. szept. 18. 10:16 | válasz | #14
Nyilván, de azt nem kell kívülről elérni.
A cikkből úgy tűnik, hogy a google az alkalmazásszerveren tárolja a leveleket, amihez a userek csatlakoznak.
Azért csak nem lehet ez igaz.
2009. szept. 18. 10:12 | galéria | válasz | #13
+adatbázisszerver
2009. szept. 18. 10:12 | galéria | válasz | #12
Olyanról, hogy fájlszerver teccett hallani?
Ja, és van még nyomtatószerver, mailszerver, meg még amit akarsz.
2009. szept. 18. 09:46 | válasz | #11
Már mért tárolna bármilyen szolgáltató adatokat szervereken?
Egyik gépen fut a szerver, kiszolgálja a kéréseket, a szerver pedig hozzáfér egy máshol futó adatbázishoz. Mondjuk kívülről NAT-al rejtve. Ez még csak nem is bonyolult.
2009. szept. 18. 03:36 | válasz | #10
sztem azért jött ez, mert ugye a németeknél nagy divat az online házkutatás, és ha rávennék az embereket, h otthoni gépeken, vagy a netszolgáltatónál tárolják levelezésiket, akkor nagyobb eredménye lenne az online betöréseknek...
Rage47  
2009. szept. 17. 23:05 | galéria | válasz | #9
2009. szept. 17. 22:40 | válasz | #8
Hát hol? Az én sógorom pl. Mennydörgőmadarat használ, sőt archiválja is az összes létező emailjét a saját lemezére. Minek? Értelmes válasz nincs rá; lehet azért, mert rendőr.
Rage47  
2009. szept. 17. 22:21 | galéria | válasz | #7
hol tárolnák az adatokat ha nem szervereken?:D
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. szept. 17. 20:25 | galéria | válasz | #6
Érdekes, hogy éppen a Bundestrojanert elkészíttető német állam egyik hivatala aggódik a felhasználók adataiért. Talán a német államnak monopóliuma van az állampolgárok gépeibe való betörésre?
2009. szept. 17. 20:05 | válasz | #5
Jaj, támad a vírus, meg a Google. Kihűl a nap, kihűl a leves! Jaj nekünk! Most nem írom le azt a közhelyet, ami leginkább idekívánkozna, mert büntetőpontokat lehet érte kapni, de akkor meg ne írjanak ilyen szenzációhajhász ökörségeket!

Az egésznek se füle, se farka. Tiszta speqláció.
2009. szept. 17. 20:03 | válasz | #4
És ha feltörnék valameik google szervert. Elég kicsi az esélye, hogy bárki értené azokat a leveleket, dokumentumokat amiket nálam találna, de arról nem is beszélve, hogy mennyi az esélye hogy a több millió userből pont az én fiókomat nézné. Ha meg valaki kimondottan az enyémre kiváncsi az nem a google szerverén keresztül próbálkozna! :D
2009. szept. 17. 18:46 | galéria | válasz | #3
Ez az "Információstechnikai" micsoda fejese hülyeséget beszél, de nagyon. Minden on-lány levelezőszerver szerveren tárolja az adatokat - hol tárolhatná máshol?

A felhasználónak meg sokal biztonságosabb, ha nem tölt le mindent a PC-jére, hanem egy olyan óriáscég szerverén tárolja pld. a leveleit, mely előzetesen kiszűri a spameket, a vírusokat, a trójaikat stb.

Akinek ez nem elég, az POP3-al lehívhatja a leveleit a saját PC-re, és akkor megvan még egy példányban otthon. A Google Docsnál az ember úgyis először elkészíti otthon a cuccot, a Docs-ot legfeljebb megosztás céljára használja. Egyébként, ha eltűnik egy levél, vagy ilyen megosztott dokis - nagy ügy, megvan a másolata, vagy e-mail esetében nem fogok sírni egy elveszett levél miatt.

Felfújás az egész. Nagyotmondás, fontoskodás.
2009. szept. 17. 18:31 | válasz | #2
A BSI érvelése helyénvaló. Oberbeck érvelése hibás: a főbb működési elvek ismeretében felesleges a kész terméket vizsgálni, hiszen attól nagyban úgysem térhet el. A BSI abból indul ki, hogy a Wave is szervereken fogja tárolni az információt - az, hogy a termék még nincs kész, ezen nem változtat, hiszen tény, hogy szervereken fogja tárolni az adatokat.

Amondó vagyok: hajrá Bing! Más esélyes nincs ami meg tudja szorongatni a nagy G-t, már pedig nagyon kéne.
2009. szept. 17. 18:26 | válasz | #1
Törték már fel a Google-t? Főlap deface, meg ilyesmi tudtommal még nem volt (vagy csak adatlopás, de azt meg eltitkolták). Persze hogy én nem emlékszem hasonlóra, nem jelent semmit, és azt sem hogy nem is lesz.