Újabb elektronikuskönyv-olvasók jelennek meg októberben
2009. szeptember 15. 15:25, kedd
Számos új e-könyv olvasó debütál majd az októberi frankfurti könyvvásáron. Az új készülékeknek már nagyobb kijelzőik vannak, de a felhasználók könnyen elveszhetnek a formátumtengerben.

Hirdetés

A napjainkban megjelenő elektronikuskönyv-olvasók képernyői már jól olvashatók, akkumulátoridejük is jelentősen nőtt. Egyetlen problémát már csak a számos eltérő formátum jelent. A mai e-könyv olvasó készülékek akár több száz e-könyv tárolására is képesek, memóriakártyákkal bővíthetők, a megjelenített szöveg minősége pedig az eredeti könyvek betűinek minőségével vetekszik. Tizenegy évvel ezelőtt a Rocket eBook esetében ez még közel sem volt így. A várt siker elmaradt, igaz ez elsősorban az eszköz 649 márkás árának volt köszönhető. Az igazi áttörést az Amazon Kindle modelljének megjelenése jelentette.


Stephen King kezében egy rózsaszín Amazon Kindle 2-vel

A Frankfurti Könyvvásáron már bemutatkoztak a Kindle mellett a Sony és a Bookeen készülékei is. Azóta már kapható a Kindle 2 és a Kindle DX is. Október közepén érkezik a Sony Touch Edition PRS 600, amelyet már érintőképernyővel láttak el és amelynek az 512 megabájtos memóriakapacitása 16 gigabájtra bővíthető. Ekkora tárhelyen akár 13 000 e-könyv is biztonságosan elfér. Az érintőképernyő segítségével bárki kereshet a könyvek szövegeiben és kijelölheti a tartalmakat. Emellett zeneszámok is meghallgathatók és lehetőség van fotók megjelenítésére. További új Sony modellek a Reader Pocket Edition (PRS-300), a Reader Touch Edition (PRS-700), valamint a vezeték nélküli modullal kiegészített Daily Edition.

Frankfurtban mutatkozik be a Bookeen Cybook Opus is, amelynek bevezető ára 249 euró lesz. A mindössze 150 grammos készülék kijelző 5 colos, a belső memóriakapacitása azonban csak 1 gigabájt. Szintén e-book olvasót dob a piacra 2010 elején a Plastic Logic céggel közösen a Barnes & Noble. A 9,7 colos érintőképernyővel és két vezeték nélküli adapterrel ellátott terméket a Kindle DX konkurenciájának szánják és a szöveg-, valamint képformátumok mellett támogatja az elterjedt Office formátumokat is.


Az Amazon babérjaira tör az iRex iLiad, ami potom 400 euróba fog kerülni, tömege pedig 390 gramm lesz. Az eszköz egyetlen feltöltéssel több mint 20 órán át működhet.
Frankfurtban lesz látható a Wizpac txtr reader terméke és a Sony iRiverje. Utóbbinak billentyűzete van, a belső memóriakapacitása 2 gigabájt, az ára pedig 300 euró alatt lesz. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban e-olvasókat terveznek a PC-gyártók, konkrétan az Asus és az MSI. Vagyis a felhasználók a közeljövőben már megfelelő kínálatból válogathatnak majd.

"Elméletileg egy e-book megvásárlása semmiben sem különbözik egy nyomtatott könyv online megrendelésétől. A különbség az, hogy a kiválasztott művek másodpercek alatt letölthetők a számítógépre" - mondta Roland Schild, a Libreka online könyvesbolt-hálózat munkatársa. A szakemberek egyetértenek abban, hogy most már a gyártóknak egy megfelelő formátum kidolgozására kellene koncentrálniuk. A Google ugyanis az ePubot támogatja, és az ePub mellett állt ki a Sony is. Az Amazon e-könyvei viszont kizárólag a Kindle és az iPhone képernyőjén olvashatók.
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Möci  
2009. szept. 16. 21:12 | galéria | válasz | #32
"Megjegyzem, 100 év múlva csak mosolyogni fogunk ezeken. "
Tudod?!...szeretnék együtt mosolyogni Veled! (De szerintem mindannyian.)
2009. szept. 16. 20:36 | válasz | #31
" kevesebb macerával (fejlesztés és gyártás nélkül) lehet ugyanannyit lopni."
Hö? ugyanannyit? JÓVAL többet.
Amúgy nem lenne hülyeség egy ilyet beszerezni ,mert egyre több jegyzet jön ki pdfben, csupán 2 tárgy jegyzete lenne 400 oldal...meg a hefop keretében qrva sok jegyzet látott világot amit vonatocskázás/buszozás közben is lehetne olvasni ,és nem kell egy papírköteget cipelni.
Egy 10éves kölöknek nemadnék ilyet(ennyiért) a kezébe,gyúrjon könyvekkel:P
Én meg akkor vennék ilyet a kezembe buszmegállóban ha lenne láncingem,ami felfogná a hátrányoshelyzetűek fegyveres kéregetését...
2009. szept. 16. 14:15 | galéria | válasz | #30
Pontyosan! Meg ugye az off-shore cégek.

Egyébként, kvp kolléga, ha ilyen elmés és szenzációs projekted volt, miért nem kerestél más, nem magyar állami finanszírozót? Akár bankot is. Mert azért egy ilyen ötletre a bankok is szívesen adnak forrást, volt már rá példa.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. szept. 16. 14:10 | galéria | válasz | #29
"Aztan kiderult, hogy az allam megsem ad tamogatast a project-re"

Ez magyar fejlesztés lett volna?
Nem biztos, hogy a túlzott olcsóság lett volna az ok, hiszen a tényleges gyártási költségektől függetlenül bérmilyen pofátlan árat el lehetett volna érni, állami finanszírozásról lévén szó.

A digitális táblákat importálják? Mert ha igen, akkor megvan a magyarázat: kevesebb macerával (fejlesztés és gyártás nélkül) lehet ugyanannyit lopni.
kvp  
2009. szept. 16. 13:56 | válasz | #28
"és mi lenne 4 réteg e-paper lenne egymáson, 3alapszín +fekete.. és akkor újságpapír szerűen keverhetné a színeket ha valaki színes magazint olvasna.."

Az epapir technologia nem atlatszo hanem reflektiv. Ezert van az, hogy a szines epapir rendszerekben egymas _mellett_ vannak a szinek (mint a monitorokon), tobbnyire az rgb harmas fekete hatterrel. Az alternativanal ugyanugy egymas mellett/alatt vannak a szinek, de feher hatterrel cmyk kombinacioban. Letezik csak egyelore draga, ezert nem latni kereskedelmi termekekben.

Egyebkent en anno olvastam e-konyveket a regi thinkpad laptopomon, pedig az 14 inches es 1.5 kg. (neha a gepet elforgatva, neha ket oldalt egymas mellett megjelenitve normal allasban).

Ebook olvasok eseten a legolcsobbat (a5-os meret, fekete-feher) ki lehetne hozni 10-15 ezer forintbol, halozat helyett csak infrat vagy bluetooth-ot es usb-t hasznalva, tovabba bepitett memoria nelkul, csak kartyahellyel, viszont erintesezekeny felulettel es jegyzetelesi lehetoseggel (digitalis konyv/jegyzetfuzet). Protipus szintjen normal hasznalat mellett ket ceruzalelemrol elmegy kb. 2 hetet. Aztan kiderult, hogy az allam megsem ad tamogatast a project-re, mert a digitalis tablakra kell a penz, ugyhogy vegul le lett fujva. Valoszinuleg tul olcso lett volna minden diaknak ilyet adni. Meg jegyzetelni es dolgozatot beadni is tudtak volna vele. Hang, mp3, video lejatszas es internetbongeszes nem volt a tervekben, de a szovegek melett a fekete feher kepeket kezelte volna. (a meglevo tankonyvek digitalizalasa csak egy scan-elest igenyelt volna, minden konyvet kepsorozatkent elmentve)
2009. szept. 16. 13:27 | galéria | válasz | #27
Megjegyzem, 100 év múlva csak mosolyogni fogunk ezeken.
2009. szept. 16. 13:26 | galéria | válasz | #26
vízszintes és függőleges görgetősáv nincs rajtuk?
2009. szept. 16. 12:58 | válasz | #25
PDF tamogatas: az A4-esre formazott PDF-eket a 6"-es olvasok nem tudjak normalisan kezelni, ezekhez nagyobb kepernyo kell. Erdemesebb a PDF-et ilyenkor konvertalni, de a tobbhasabos, keppel teletuzdelt doksiknal ez nagyon maceras.

A csak szoveges PDF konyveket viszont 2 perc atkonvertalni es maris szepen jeleniti meg az olvaso.
2009. szept. 16. 12:56 | válasz | #24
"Az ideális (szerintem) az lenne ha a net/smartbook-ok végre elforgatható érintő képernyővel jönnenek ki, normális aksival."

LCD-t nem jo olvasni. A netbook nagy es nehez is olvashoz. Dolgozni meg tul kicsi szerintem.
grobs  
2009. szept. 16. 09:53 | válasz | #23
"A digitális képkeret nagy baromság, de az e-olvasó egyáltalán nem az. Azért nem mindegy, hogy a gyereknek 20 kg könyvet kell cipelnie a hátán, vagy egy ~0,5 kg körüli kütyüt."

Csak, hogy tiszta legyen: a digitális képkeretek is megjelenítik (általában) az elterjedt e-book formátumokat, pluszban dvd felbontásig lejátszák a filmeket is.
Cserebe nem e-ink, és az aksival szállított keretek 2x annyiba kerülnek mint az aksi nélküliek.
Az ideális (szerintem) az lenne ha a net/smartbook-ok végre elforgatható érintő képernyővel jönnenek ki, normális aksival. De addig amíg ezen a fronton nem csinál senki egy olyan huszárvágást mint az apple az iphone-nal addig marad az, hogy kell e-book, meg külön egy hordozható gép, vagy egy tablétpc, de az meg nem tömegtermék.
2009. szept. 16. 08:28 | galéria | válasz | #22
1" = 2,54 cm
2009. szept. 16. 08:27 | galéria | válasz | #21
1 uncia = = 28,3485 gramm
2009. szept. 16. 08:26 | galéria | válasz | #20
Reader Touch Edition™:
- 5 betűméret
- memóriakártyával bővíthető (Memory Stick PRO Duo™ vagy SDy).
- 8 szürke árnyalat (a Kindle 2-ben 16 van, de egyébként nem jobb)
- PDF5, MicrosoftŸ Word, BBeBŸ Book, EPUB/ACS4 stb. MP3 és AAC hangállományok lejátszása (fülhallgatóval).
- lehet belejegyzetelni
- 0.4” hüvely vastag, a súlya 10,1 uncia (vágod!?)
- beépített New Oxford American Dictionary, Second Edition.
- USB 2.0 port

Ennyi.
2009. szept. 16. 08:16 | galéria | válasz | #19
- E-InkŸ Vizplex™ technológia, majdnem papírszerű, tisztább, szárazabb, lágyabb érzés, napfényben is
- akár 350 könyv a zsebedben
- 2 hétig muzsikál, 7500 lapozást tesz lehetővé.
2009. szept. 16. 08:11 | galéria | válasz | #18
A Sony Reader Touch Ediition 300$.
2009. szept. 16. 08:10 | galéria | válasz | #17
200$-ért:
Providing more than just a superior reading experience, the Sony Reader Pocket Edition, supports AdobeŸ PDF5, MicrosoftŸ Word, BBeB BookŸ and other text file formats, as well as EPUB/ACS4 and connection with Adobe Digital Editions4. Plus, the Reader Pocket Edition is PC and MacŸ compatible7."
norbre  
2009. szept. 16. 07:48 | galéria | válasz | #16
a kettő nem zárja ki egymást :)
pj67  
2009. szept. 16. 07:34 | válasz | #15
Ha már a formátumokról beszélnek, nem tudom PDF-et is olvasnak ezek? Mert rengeteg "cuccom" van PDF-be és csak arra vár hogy levegyem a gépről, mert nem szeretek előtte ücsörögni.
2009. szept. 16. 02:14 | válasz | #14
és mi lenne 4 réteg e-paper lenne egymáson, 3alapszín +fekete.. és akkor újságpapír szerűen keverhetné a színeket ha valaki színes magazint olvasna..
aglaca  
2009. szept. 15. 23:00 | válasz | #13
elektronikus olvasó meg x/y ááááááááááááááááá
könyvtárba kell járni, annál nincs kedvezőbb környezeti terhelés!
2009. szept. 15. 22:49 | válasz | #12
Az also kepen egyebkent a Sony PRS-505 van.
2009. szept. 15. 22:47 | válasz | #11
Sem a cikkiro, sem a hozzaszolok jo resze nincs kepben. Oszlatom kicsit a ködöt.

Nekem egy Sony PRS-505 van es egy feltoltessel kb. 2 hetig tudom hasznalni, napi 1-4 ora olvasas mellett. Ugy, hogy soha nem kapcsolom ki, lepihen 1 ora utan magatol es utana nem kell varni a bootolasra (ami kulonben kb. 1 perc). Szoval egyaltalan nem fogyaszt sokat. 6000-8000 lapozas korul birnak ezek az olvasok, az boven tul van a 20 oran, ha 1 perc 1 oldal, akkor tobb mint 100 ora, de igy meg nem mértem.

"150 grammos készülék kijelző 5 colos, a belső memóriakapacitása azonban csak 1 gigabájt" -- forditva, CSAK 5 colos, az 1 GB memoria az pedig tobb mint ami a legtobb konkurens termekben van. Es meroben felesleges, 1 gigara 1000 konyv rafer. Minek? Csak megneheziti es lassitja a bongeszest.
iRex Iliad EVEK OTA a piacon van. Sokkal elobb volt mint a Kindle.
A Sony olvasoja is SOKKAL ELOBB kinn volt mint a Kindle.
A kepmegjelenitest mindegyik olvaso tudja es tudtommal az osszes viszi az MP3-at is. Ettol nem lesz dragabb a cucc (egy MP3 lejatszo parezer Ft).

Az Asus olvasoja nem e-ink lesz hanem LCD - semmi ertelme, evvel az erovel laptopon is lehet olvasni.

Az e-ink (a jelenlegi) egyebkent 8 szurkearnyalat es elsimitassal jeleniti meg a betuket, az elterjedt 6" kepernyo felbontasa 800x600. Olyan jol olvashato mint egy konyv, nincs hatterfeny es jo a kontraszt.

Mar vannak kinai olvasok, nem sokkal olcsobbak. Minosegre a Sony viszi a palmat, fembol van a keszulek es elegans. A Kindle egy randa muanyag vacak hozza kepest. Ellenben a Sony szoftvere nem tud tul sokfele formatumot kezelni, mondjuk a Kindle se.

Draganak, tenyleg draga, de a net tele van ingyen konyvvel. 20 konyv utan behozza az arat. Magyarorszagra legolcsobb Angliabol rendelni az eBay-rol, a Sony PRS-505 kijon 60000 korul.
norbre  
2009. szept. 15. 20:44 | galéria | válasz | #10
mondjuk ha azt vesszük hogy az olvasót egyszer kell megcsinálni, az kerül "x" környezeti terhelésbe.. mondjuk minden könyv míg elkészül átlagosan "y" környezeti terhelést okoz .. amennyi könyvet azon olvasol el és nem nyomtatva, az "x"/"y" darab könyv után már megéri.. vagyis minnél többet olvasol, annál hamarabb :)

uh elvileg ez "környezetbarátabb" mint a nyomtatott könyv
2009. szept. 15. 20:13 | galéria | válasz | #9
Így beszélt a finnyás kisasszony, és lett belőle vénkisasszony. :-)
Na, nem mintha nekem lenne 100k kidobni ilyen e-olvasóra.
Caine  
2009. szept. 15. 20:03 | válasz | #8
Még mindig sikerül elszabni ezeket az olvasókat, pedig már nagyon várok valami értelmes megoldást.
Mivel telepakolják minden trutyival, ezért:
ad1: sokat fogyaszt
ad2: sokba kerül.
Ez utóbbi folyománya, hogy folyton lesheted, hogy ellopják-e, vagy megkarcolódik-e. Ezért nem lehet pl. tankönyvek tárolására sem - értelmesen - használni. Ki ad a 10 éves kölkének egy 50-80.000 Ft-ot érő kötyüt? Még ellpoják vagy eltöri focizás közben. Persze ha 10-12e lenne az ára, akkor már más a helyzet. Ez egy évre a tankönyv a gyerkőcnek.

"Az Amazon babérjaira tör az iRex iLiad, ami potom 400 eurót kóstál majd, a súlya pedig 390 gramm lesz. Az eszköz egyetlen feltöltéssel több mint 20 órán át működhet."
Az nagyon kemény. A PDA-m bírja kb. 5 órán át a folyamatos videolejátszást. Akkor eredmény a 20 órán át tartó szövegmegjelenítés, ráadásul úgy, hogy az e-olvasó csak lapozáskor fogyszt? Ez vicc ...

Majd akkor veszek, ha 15e körül lesz az ára, nem lesz bele mp3 meg wi-fi, meg kutya füle (valami vezeték nélküli kapcsolat azért jól jön a tartalmak feltöltéséhez, de term. kikapcsolható kell legyen) elég ha tud 4 színt, aztán kalap. Olvasni akarok rajta, nem zenét hallgatni, netezni, szövegszerkeszteni, vagy videozni. Ezekre mind ott a PDA

És bírja az a Q aksi vagy 2 hétig. Az napi 4 óra használattal olyan 60 óra.
Na, akkor majd lesz értelme.

2009. szept. 15. 20:00 | galéria | válasz | #7
Erről van szó!

Nekem egy könyv igenis zenéljen, legyen multimédiás, kapcsolódjon a netre, ha kell, sőt, eregessen illatokat is. Esetleg, ha vízesésről van szó, spricceljen le. Na, jó, ez kimaradhat. :-)
2009. szept. 15. 18:26 | válasz | #6
"lassan kezdünk visszafejlődni"

lassan nincs hova
2009. szept. 15. 18:21 | válasz | #5
Nem kerül 400€-ba. A sony kisebbik modellje 200$.
2009. szept. 15. 18:12 | válasz | #4
amint elterjedt lesz ez a technológia, kína szépen lemásolja és óccsóért fogja árulni a piacon
2009. szept. 15. 17:45 | válasz | #3
Már leírtam néhányszor, de nekem ne legyen rajta internetkapcsolat, mert azért nem fizetek, és nekem egy könyv ne zenéljen, mert azért szintén nem fizetek. Ha a sok fölösleges fícsört kihajigálnák belőle, talán nem kerülne 400 juróba, ami szvsz még mindig kurva drága.
2009. szept. 15. 17:43 | válasz | #2
A digitális képkeret nagy baromság, de az e-olvasó egyáltalán nem az. Azért nem mindegy, hogy a gyereknek 20 kg könyvet kell cipelnie a hátán, vagy egy ~0,5 kg körüli kütyüt. Továbbá az sem mindegy, hogy a 20 kg-os hátizsákban hány könyv van, és hogy mennyi fér ebbe a kütyübe. Aztán az sem, mindegy, hogy az e-tintát verőfényben is tökéletesen tudod olvasni, míg egy hagyományos okostelefon, laptop, netbook kijelzője meg kiégeti a szemed a visszaverődő napfénytől, arról nem is beszélve, hogy természetesen semmit sem látsz rajta. Lássuk csak, igen komoly degenerációra utal, hogyha könnyen magammal tudom hordozni az egyetemi tananyagaimat (nem kevés), a kedvenc könyveimet, plusz bármi egyebet, úgy hogy kevés áramot fogyaszt, ergo adott töltéssel sokáig bírja.

Azt viszont érdekes lenne kideríteni, hogy melyik a környezetbarátabb: ilyen e-olvasókat gyártani, vagy könyveket?

Én nagyon örülnék egy e-olvasónak, jelentősen kényelmesebbé válna a tanulás. Hozzá kell tennem, hogy nem vagyok a könyvek ellen! Szeretem, hordozom, olvasom őket! De lehet, hogy pár régi (kukázott) számítógépből/laptopból egy tucat e-olvasót lehetne gyártani, és akkor "nem vágtunk ki egy fát sem" hozzá. Nem mindegy...
Ferrer  
2009. szept. 15. 16:34 | válasz | #1
Elektronikus könyv olvasó, elektronikus képkeret, a túlfejlettséggel együtt asszem lassan kezdünk visszafejlődni.