150 dolláros szondával a világűrben
2009. szeptember 18. 09:22, péntek
A Massachusettsi Technológiai Intézet (MIT) két hallgatója egy mindössze 148 dollárért összeállított szondát juttatott el a világűrbe. A fiatalok az eredményes kísérlet alátámasztására fotót is nyilvánosságra hoztak.

Hirdetés

Justin Leenek és Oliver Yehnek különböző nehézségekkel kellett szembenéznie. Megoldandó feladatot jelentett az eszköz megfelelő magasságba való eljuttatása, az extrém hőmérsékleti viszonyok közötti működőképesség és a biztonságos visszatérés biztosítása. A szondát végül a kereskedelemben kapható elektronikai megoldások segítségével sikerült megvalósítaniuk. A diákoknak alig kellett módosítaniuk az eredeti alkatrészeket.

Lee és Yeh pontosan tisztában voltak azzal, hogy az időjárási ballonok képesek elérni a több mint 32 kilométeres magasságot. Ráadásul azt is tudták, hogy a héliummal feltölthető ballonok mindössze 20 dollárért beszerezhetők, igaz a héliummal való feltöltés plusz 30 dollárba kerül. Amennyiben tehát sikerül egy megfelelő rendszert kifejleszteniük egy ballon tökéletesen helyettesíthet egy rakétát. Ezzel megoldódott a szállítóeszköz problémája, de még megoldást kellett találniuk az extrém hőmérsékleti viszonyok kivédésre és a visszatérés biztosítására.

Az atmoszféra határán mínusz 55 Celsius-fok a hőmérséklet. Ilyen viszonyok között az elemek és elektronikai alkatrészek gyorsan csődöt mondanak. A drága, nagy ellenálló képességű hardver vagy a fűtőelemek beszerzését elvetették, ehelyett egyszerűen a boltokban kapható styroporral hőszigetelték a használt Canon A470 kamerát és a készülék mellett elhelyezett 50 dolláros, GPS-modulos mobiltelefont. Utóbbira fontos szerep hárult: a visszatéréskor SMS-ekkel tájékoztatta a két fiatal kutatót a 800 grammos szonda pontos pozíciójáról.

A sikeres kísérletre a massachusettsi Sturbridgeben került sor, szeptember másodikán. A ballon a felbocsájtása után egészen a felső sztratoszféráig jutott, majd egy ejtőernyő segítségével biztonságosan földet ért. Lee és Yeh a GPS-modulnak köszönhetően a felemelkedés után alig öt órával megtalálták a szondát a starthelytől mintegy 30 kilométerre. "Megnéztük a képeket és úgy gondoltuk, gyönyörűek, ez már művészet" - közölte Lee.

A két fiatalember a tudomány és a művészet kapcsolatáról kezdett filozofálni. A projektjük és ezáltal a tudományos művészet népszerűsítésére létrehozták az 1337arts.com nevű oldalt. "Ebben a munkában van valami inspiráló. Az a tény, hogy ilyen kis költségvetésből és minimális elektronikai módosításokkal is sikeres világűr-fotózást tudtunk végrehajtani, bizonyítja, hogy ez mindenki számára lehetséges" - tette hozzá Yeh.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2010. szept. 27. 18:40 | galéria | válasz | #72
Felénk egy ilyen eszközbe biztos belemenne egy repülő :D
2009. okt. 08. 17:42 | válasz | #71
na ez az, minden gonosz terrorrista így kezdi, előbb egy 2 megapixeles fröccsöntött gép aztán már termonukleáris bomba!
2009. okt. 08. 17:34 | válasz | #70
sajnálom, számomra a 30 kilométer valahogy rohadtul nem jelenti a világűrt, teszek rá, hogy mi az adott magasság besorolása.
2009. okt. 04. 14:16 | válasz | #69
Figyeled, erre már nem reagált :) Jól be akart szólni, és jól benézte :)
2009. szept. 29. 00:21 | válasz | #68
Menyi kedves asztronauta jár ide! O.O Olyan jó látni, h megint mindenki jobban tudja mint a másik. :D
2009. szept. 21. 17:50 | galéria | válasz | #67
Elgurult?
2009. szept. 21. 17:38 | válasz | #66
Ezt a távot letudja 91 óra alatt, ami 3 nap, 18 óra 37 perc, ha nincs ellenszél.

Egy jobb hajó gyorsabb. 64 km/h az nagyjából 34,5 tengeri mérföld mindössze.
brueni  
2009. szept. 21. 14:28 | válasz | #65
nagyon tuti.

a kb 5800 km-es távolságot a maximális 64 km/h-s sebességgel végigszáguldva úgy 3 hónap alatt teljesíti is a távot.

a grillcsirkét meg majd úgy lövik fel rá csúzlival, hogy éhen ne haljanak a polgárok... :-D
2009. szept. 21. 09:42 | galéria | válasz | #64
Az amcsi diákok ötleténél van jobb is.

2009. szept. 21. 06:27 | válasz | #63
Akkor most milyen messzi is van a világűr határa? És nekik meddig men fel az a lufi? Mert jó hogy vannak meteorológiai léggömbök, amik elérik a 32km-es magasságot, de ez nem az volt. Vannak autók, amik 2-300km/h-val tudnak menni, de az én trabimat nem ebbe a kategóriába sorolják.
kvp  
2009. szept. 20. 22:09 | válasz | #62
Legutobb a japanok hasznaltak a masodik vilaghaboruban ballonokat tamado cellal. Csak par erte el amerikat, meg kevesebb okozott kart. Az egyetlen majdnem talalatuk az volt amikor az atombomba letrehozasaban resztvevo egyik epuletet sikerult majdnem felgyujtaniuk, de az tenyleg csak a vak veletlen volt es meg az sem jott ossze. Egyebkent kis tomeg es kis magassag eseten egy par sima heliumos lufi is eleg, de egy modellrepulo internetkepes mobiltelefonnal vezerelve sokkal veszelyesebb es boven elmehet a radarok eszlelesi magassaga alatt.

ps: Az olympus kamerakban es sony-ericsson telefonokban is van ilyen api, ha valaki itthon hasonlot akarna jatszani. (csak vigye ki a jarmuvet legifolyosok alol)
Tenorista   "Rest in Peace Tenorista" 
2009. szept. 20. 00:17 | válasz | #61
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. szept. 19. 20:16 | galéria | válasz | #60
Vagy csak egyszerűen megkérdezték a meteorológusokat.

Na de nem fikázni akarom a srácokat, ügyes és szép dolog, amit csináltak. Nekem csak és kizárólag a fellengzős tálalás nem tetszik, mert a világűrtől azért elég messze voltak.
2009. szept. 19. 18:14 | válasz | #59
Szép teljesítmény. Gratula hozzá.
Bár, ahhoz szerintem szerencse is kellett, hogy csak 30 km-rel távolabb érjen földet.
2009. szept. 19. 14:43 | válasz | #58

E?
úúúúúúú...
2009. szept. 19. 11:41 | válasz | #57
"Itt megint csak arról van szó, hogy olcsó, de veszélyes technológia van mindenféle emberek kezében. Én előre rettegek attól a naptól, mikor majd egy rossz akaratú ember rájön, hogy megtöltse ezt az izét valami méreggel vagy vírussal, és lehetetlen lesz bemérni, visszakövetni, honnan engedte el ezt a ballont. Akkor majd mondogathatjuk: Miért hagytuk, hogy a terroristák kezébe kerüljön? "

Mivel ezt a ballont nem most találták fel, ilyen 10-20-30 de akár több évtizeddel ezelőtt is volt, ha ölni akartak volna vele már rég megtehették volna. Különben se kell a terroristáknak ilyen eszköz, vidáman sétálnak be a tömegbe a bombákkal a kezükben. Én nem tudom elképzelni mitől, lehet veszélyes ez a technológia, de jót nevettem ezen a kommenten.

Srácoknak meg gratula, bár még nem jutottak el az űrbe
N3XUS6  
2009. szept. 19. 10:47 | válasz | #56
Én tegnap elég sok pertut megittam, szal tegezz nyugodtan, asszem én vagyok az idősebb?
Szervusz kérlek!

2009. szept. 19. 08:47 | galéria | válasz | #55
Kishaver? Mikor ittunk pertut alreg?
2009. szept. 19. 00:59 | galéria | válasz | #54
A légkörnek és a világűrnek nincs határi összefüggése semmi. A föld a világűrben van teljesen. Ha valaki a földön sétál az a világűrben sétál egyben.
Tetsuo  
2009. szept. 18. 23:43 | válasz | #53
Ha ez a szonda volt a zurben, akkor anettka is..
dehat a Fold is a zurben van, meghozza jo nagyban.
N3XUS6  
2009. szept. 18. 23:20 | válasz | #52
Szerintem se:

"In summary, the equations of pressure by altitude in the above references can be used directly to estimate atmospheric thickness. However, the following published data are given for reference:[10]

* 50% of the atmosphere by mass is below an altitude of 5.6 km (18,000 ft).
* 90% of the atmosphere by mass is below an altitude of 16 km (52,000 ft). The common altitude of commercial airliners is about 10 km (33,000 ft) and Mt. Everest's summit is 8,848 m (29,030 ft) above sea level.
* 99.99997% of the atmosphere by mass is below 100 km (62 mi; 330,000 ft), although in the rarefied region above this there are auroras and other atmospheric effects. The highest X-15 plane flight in 1963 reached an altitude of 354,300 ft (108.0 km)."

Ergo olyan 95% 30 km alatt lehet, technikailag 32 km-es magasság mondhatni világűr!
N3XUS6  
2009. szept. 18. 23:11 | válasz | #51
:D

Azon filózok, hogy repülés jogból vajon húztam-e ezt a tételt valamikor?:)
N3XUS6  
2009. szept. 18. 23:08 | válasz | #50
Aha, ugyan ez angol verzióban 10 000 km! Szal?

http://en.wikipedia.org/wiki/Earth%27s_atmosphere

Én mondjuk az utóbbit tanultam a főiskolán/egyetemen is, szal van egy olyan erőteljes érzésem, hogy jössz nekem 1 sörrel kishaver.

2009. szept. 18. 21:28 | válasz | #49
Sőt több...! Az általad megadott linkről el lehet jutni az exoszféra leírásához is. A szövegben 10000km (vagyis többezer) szerepel, mint a felső határ.
Ha szigorúan értelmezzük ezt a határt, akkor csak a geostacionárius pályán keringő távközlési műholdakról lehet elmondani, hogy kint vannak a világűrben
De ezen kár vitatkozni, mert más szempontokból nézve (légzés, stabil keringési pálya lehetősége stb) más-más magasság számít világűrnek.
2009. szept. 18. 20:34 | galéria | válasz | #48
Természetesen tudomásul vesszük, hogy számodra ez a képviselt álláspont nagyon fontos. Ugyanakkor aggodalmam szeretném kifejezni, mivel a jelenlegi világunk millió olyan dologgal rendelkezik, ami rossz kezekben ártalmatlan emberi életek kioltására alkalmas, ill. amikkel politikai, gazdasági társadalmi vagy kulturális folyamatokat lehet megrekeszteni vagy a visszályára fordítani. Szóval aggódom, hogy a rád szabott életút hossza, ill a téged, mint halandót megillető napi 24 órás időskála nem teszi lehetővé számodra, hogy 100%-os hatékonysággal felhívd minden szrencsétlen forumozó figyelmét a net összes fórumán a TudjukMilyenVeszélyre.

Köszönjük éberséged, elménkbe zártuk paranoid álláspontodat és mint az emberiség saját hatalmamnál fogva kikiáltott szószólója megkérlek, hogy keresd fel a velvet fórumait (az SG-t a jövőben hanyagold), hogy ott hírdesd a TudjukMilyenVeszélyt az épp aktuális fórumtémában. Ott ugyanis még nem elég éberek az emberek.

Köcce.
2009. szept. 18. 20:26 | válasz | #47
OFF
Ezt a buz*t... Nem halnál meg?
ON

Nekem tetszik a dolog, jó, hogy meg tudták rendesen oldani a működést, és még földetérés után is ment minden. Bár, amennyire olvastam, azon kívűl, hogy betekerték szigetelőbe és alufóliába, meg szkriptelték a fényképezőt és a telefont, nem sok mindent csináltak, de legalább próbálkoznak.

És ha legalább pár komolyabban felsőlégköri vagy űrutazással foglalkozó ember figyelmét felkeltik, már bőven megérte. Mindig úgy gondoltam, hogy ebből a magasságból van igazán értelme továbbindítani bármit is. Fizikus nem vagyok, de szerintem egy 35km magasból indított ezköt takarékosabb, mint ha a föld felszinéről tennék ugyanezt.
Technikai megvalósítás meg egy teljesen más téma :D

2009. szept. 18. 20:23 | galéria | válasz | #46
HST-t (Hubble Space Telescope) írt nem ISS-t (International Space Station). Nem ugyanaz. hehehehheeee
2009. szept. 18. 20:17 | galéria | válasz | #45
Hogyne. Csak az a baj hogy az ISS 360km magasan van
2009. szept. 18. 19:59 | válasz | #44
Kedves ATERRORISTA!
Én meg tudom érteni álláspontodat, de úgy vélem, hogy ha megkérdezed, hogy hány kerben szexelő házaspárt/szeretőt örökített meg a google earth, rájössz, hogy az emberiség rég túllépett azon a ponton, mikor elválasztható a magánélet. Ez egy olyan világ, hogy mindenki lesheti távcsővel a szomszéd konyháját. Szerintem emiatt félelmed alaptalan, hidd el, a terroristák nem fognak beszállni így az űrversenybe. Szerintem a terrorizmus egy felfújt dolog, a terroristák pont abból élnek, hogy flelemmel terrorizálják az embereket, de ha csak öngyikos merénylőkből állnának, ha mindegyik felrobbantaná magát, sem ölnék meg az emberiséget.
Mindemellett nyugodt lehetsz, mert Jack Bauer és a Magyar Gárda majd vigyáz rád, és egyet értek azzal, hogy az SG szándékosan félreírta az űrt, hogy növelje a népszerűséget.
Egyébként gratu az ötletért, és semmi redikális, mert az a történelemben még sose volt jó.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. szept. 18. 18:54 | galéria | válasz | #43
"Az eredetiben nincs szó világűrről, csak kísérletező diákokról."

Na ne mondd:

"Two MIT students have successfully photographed the earth from space on a strikingly low budget of $148."
2009. szept. 18. 18:50 | válasz | #42
hat komolyan felevente 1x irok kb de Aterrorista felett nemtook elmenni. Baj van? tessek a google elso talalata neked szol: http://www.psyche.hu/ . itt beszelhetsz a problemadirol. talan meg terroristakkal is talalkozol. mariam.....
2009. szept. 18. 18:16 | galéria | válasz | #41
Te vagy a kész vicc.
ATERRORISTA   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2009. szept. 18. 17:41 | válasz | #40
Kérlek titeket, ne űzzetek gúnyt az álláspontomból, én ezt tényleg egy komoly problémának látom, és halálosan komolyan gondolom. Sosem viccelnék ilyesmivel.
2009. szept. 18. 17:38 | galéria | válasz | #39
Áhh, már a terroristákat is sikerült odáig lebutítani, hogy azt sem tudják, hogy 08:46-van, vagy már eltelt 9 és elkezdődött a munkaidő! Tiltsuk be inkább az iskolákat, mert mi lesz ha rájönnek, hogy hány óra van és mikor hol vannak sokan?
ilf667  
2009. szept. 18. 17:21 | válasz | #38
ez egy valós és jelentős probléma, erős kezekkel kellene rendet tartani.
sajnos néhány eltévelyedett lelke máris rossz emberek kezébe került, erre a tanulni képtelen oktondi babajagára nem szabadna semmilyen technológiát bízni, mert egykettőre terroristáknak adná el.
ATERRORISTA   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2009. szept. 18. 16:39 | válasz | #37
Sajnálom, de nem értem, miről van szó. Én regisztrációkor elsajátítottam a szabályzatot, azért hogy nehogy véletlenül valami szabályelleneset tegyek. A véleményem tartható, és nem offtopik, hiszen magánkézben lévő csúcstechnológiáról van szó, ahol nyilván megvan a veszély, hogy illetéktelen emberek, például terroristák kezébe kerül.
2009. szept. 18. 16:31 | galéria | válasz | #36
Szépen játszol, de hidd el, ez a reged is hamarosan bannolva lesz. Gondolom a moderációs FAQ-t is akkor sajátítottad el, amikor az előzőt bannolták a sok terroristázásért járó elakadásjelzőháromszög puffer túlcsordulása miatt.

Félre ne érts, én remekül szórakozom a bővített mondatszerkezet mögött megbúvó CS.N.T.K.K-n :))))
ATERRORISTA   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2009. szept. 18. 16:07 | válasz | #35
Ez biztosan mindentől megvéd, de az a kérdés, hogy nem juthat-e rossz emberek kezébe? Mert ugye akkor sokat nem érek vele, hiszen akkor ők majd rájönnek, hogyan lehet kijátszani az általad adott védelmet.

Na de azt hiszem ellenanyag árulása a fórumszabályzat ellen való, márpedig én nem akarnék abba a hibába esni, hogy vétek a fórumszabályzat ellen!
ATERRORISTA   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2009. szept. 18. 16:04 | válasz | #34
Nem értem, miért kell sértegetned, mindössze neked akarok segíteni, hogy ne maradj tudatlanságban. Egymás sértegetése egyébként a fórumszabályzat ellen való, le is van írva a moderációs FAQ-ban!
2009. szept. 18. 16:01 | válasz | #33
Nemzetközi közjogból szinte mindenki ezt szerette volna húzni :)
2009. szept. 18. 15:59 | válasz | #32
akármennyire is nem akarnak vírust hekkelni, nem örülök neki, hogy ezer jöttment arc kezd majd el kamerát meg mobilt eregetni a kereskedelmi járatok által relatíve sűrűn használt légtérbe. azért gondolom annyira nem tesz jót egyik turbinának / vezérsíknak se a meglepetéscsomag.

mert ha jól tudom engedélyköteles a muri x méter felett.

Troll  
2009. szept. 18. 15:54 | válasz | #31
Ez a cikk tipikus példája az esgé bulvárosodásának. Az eredetiben nincs szó világűrről, csak kísérletező diákokról.

Az viszont nem derül ki ebből a hírből, hogy CHDK-t (http://chdk.wikia.com/wiki/CHDK) használtak Canon géppel, ami egy olyan extra funkcionalitást ad a fényképezőgépnek, amivel egy nagy csomó mindenre használható lesz. És az sem derül ki, hogy jó eséllyel lehet nektek is olyan gépetek, amire ezt lehet telepíteni.
Én ki fogom próbálni.
2009. szept. 18. 15:54 | válasz | #30
Én láttam, hogy az űrhajósok a HST javításakor 550km magasan is kaptak levegőt.
Gondolom az a trükk, hogy szépen kell kérni, és akkor kapsz.
2009. szept. 18. 15:03 | galéria | válasz | #29
Hát mégha értenéd is hogy levegőt alkotó molekulákról beszélek értelemszerűen.
2009. szept. 18. 15:03 | galéria | válasz | #28
putyi  
2009. szept. 18. 14:54 | válasz | #27
azért ez a "levegőmolekula" elég sokat elárul.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 18. 14:42 | válasz | #26
Van eladó univerzális ellenanyagom, minden ellen hatásos megelőzés, tökéletes egy felső atmoszférából érkező vírustámadás ellen. Érdekel? Olcsón adom, csak 119900HUF egy havi adag.

(Rettegő idióták a világ legjobb biznisze...)
2009. szept. 18. 14:21 | galéria | válasz | #25
Neked csak azt kívánom hogy annyi levegőt kapjál csak mint 300km-en.Majd te is értenéd.
2009. szept. 18. 14:17 | galéria | válasz | #24
Ne keverjük már a légkört pár kóborló levegőmolekulával.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. szept. 18. 14:17 | galéria | válasz | #23
Project Excelsior
ATERRORISTA   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2009. szept. 18. 14:02 | válasz | #22
Sajnos annak a megtárgyalása, hogy ki a jó ember, nem erre a topikra tartozik, offtopik lenne, márpedig én semmi esetre sem szeretnék offtopikolni egy ilyen komoly, szakmai fórumon. Inkább magyarázd el babajagának, hogy miért nem kapnak az űrhajósok 300km-en levegőt, hiszen nem érti.
2009. szept. 18. 14:00 | galéria | válasz | #21
Az a több ezer km kb 800 km. link
N3XUS6  
2009. szept. 18. 13:59 | válasz | #20
Kérdésedből látom neked nem ez a szakmád!
N3XUS6  
2009. szept. 18. 13:57 | válasz | #19
Na jó de ki dönti el, hogy ki a rossz ember? A rosszemberek szerint ők a jók és mi vagyunk a rosszak, akiket ki kéne irtani.
2009. szept. 18. 13:57 | galéria | válasz | #18
Hegymászók sem kapnak már elég levegőt 5 km felett. :)
2009. szept. 18. 13:56 | galéria | válasz | #17
"A Föld légköre valamilyen formában több ezer km-ig tart"

Akkor áruld el az űrhajósok miért nem kapnak levegőt már 300km-en?
ATERRORISTA   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2009. szept. 18. 13:41 | válasz | #16
Szerintem az lenne a legjobb, ha a rossz embereket megölnék a jók. Ez elég egyértelmű és hatásos lenne szerintem, és akkor nem kellene attól félnünk, hogy az ilyesmik nehogy a terroristák kezébe kerüljenek.
kvp  
2009. szept. 18. 13:32 | válasz | #15
Igaz, hogy csak 18 merfold magasra mentek, amit repulovel is el lehet erni, de akkor is szep teljesitmeny es van par nagyon jo fotojuk. Magyarorszagon is van ilyen probalkozas, de ezekre itthon nem nagyon van meg 150 dollar sem.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. szept. 18. 12:58 | galéria | válasz | #14
Ne vitatkozz vele, csak trollkodik.
N3XUS6  
2009. szept. 18. 12:57 | válasz | #13
Nekem inkább az jutott eszembe, hogy a mai gyakorlatilag szemétre kidobott tárgyakból összeállított berendezések képesek a legmodernebb technológiát semlegesíteni és itt nem feltétlenül fizikai pusztításról van szó.
2009. szept. 18. 12:49 | válasz | #12
"Itt megint csak arról van szó, hogy olcsó, de veszélyes technológia van mindenféle emberek kezében
..
Akkor majd mondogathatjuk: Miért hagytuk, hogy a terroristák kezébe kerüljön? "

És hogyan akadályoznád meg? Nézzük csak miféle veszélyes technológiát használtak:
-1 db ballon
-némi hélium

A hélium kiváltható meleg levegővel is (mivel egy terrorista nem feltétlen az "ürbe" akar kijutni) pl. egy gyertyával.
A ballon meg néhány lufival.

Akkor ezután minden lufi és gyertya árusnak nyomon követhetőnek kellene lennie?
Vagy betiltani a lufikat meg a gyertyákat?... Arról nem beszélve, hogy ennél sokkal egyszerübb és hatékonyabb módjai is vannak, ha valaki terrortámadást akar kivitelezni
N3XUS6  
2009. szept. 18. 12:39 | válasz | #11
Igen de világűr általában ugye nem egy táblával kezdődik, amin belül van még belélegezhető levegő, azon túl viszont csak a jéghideg halálos vákuum.:)
A Föld légköre valamilyen formában több ezer km-ig tart!
Szal akkor a NASA meg az oroszok is kapják be, kínaiak meg pláne a tájkonautájukkal?
N3XUS6  
2009. szept. 18. 12:26 | válasz | #10
Megmondom őszintén nekem is ez jutott először eszembe, csak nem mertem leírni, khmmmm.
Mert ugye ott volt egy pacák, aki robotrepülőt épített interneten rendelt cuccokból, vagy egy másik aki EMP fegyvert gyártott a roncstelepről összebuherált mikrosütőből. De lehetne mondani a palesztin terroristákat is, akik kályhacsőből csinálnak rakétát.
2009. szept. 18. 11:32 | válasz | #9
dejó.
egyszer talán énis tudok ilyet csinálni. megfelelő műszaki tapasztalattal. csak ahoz még sokat kell tanulni. az ilyen dolgok mindig ösztönöznek.
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. szept. 18. 11:26 | galéria | válasz | #8
Abból, hogy nincs nemzetközileg elfogadott definíció, még nem következik, hogy világűrnek lehet nevezni azt a magasságot, ahol még van elég levegő ahhoz, hogy kellő felhajtóerőt szolgáltasson egy léggömbnek. Mert ahol van ennyi levegő, ott még bőven nem lehet űr...

Szeptember közepén még ennyire uborkaszezon lenne, hogy ez hír lett?
ATERRORISTA   3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 3 db büntetőpont 
2009. szept. 18. 10:59 | válasz | #7
Itt megint csak arról van szó, hogy olcsó, de veszélyes technológia van mindenféle emberek kezében. Én előre rettegek attól a naptól, mikor majd egy rossz akaratú ember rájön, hogy megtöltse ezt az izét valami méreggel vagy vírussal, és lehetetlen lesz bemérni, visszakövetni, honnan engedte el ezt a ballont. Akkor majd mondogathatjuk: Miért hagytuk, hogy a terroristák kezébe kerüljön?
2009. szept. 18. 10:56 | válasz | #6
nem fintorgás, csak tényközlés..
N3XUS6  
2009. szept. 18. 10:46 | válasz | #5
wow! Kúl!


Amúgymeg:
"There is no international agreement on the vertical extent of sovereign airspace (the boundary between outer space— which is not subject to national jurisdiction— and national airspace), with suggestions ranging from about 30 km (the extent of the highest aircraft and balloons) to about 160 km (the lowest extent of short-term stable orbits). The Fédération Aéronautique Internationale has established the Kármán line, at an altitude of 100 km (62.1 miles), as the boundary between the Earth's atmosphere and the outer space, while the United States considers anyone who has flown above 50 miles (80 km) to be an astronaut; indeed descending space shuttles have flown closer than 80 km over other nations, such as Canada, without requesting permission first.[1] Nonetheless both the Kármán line and the US definition are merely working benchmarks, without any real legal authority over matters of national sovereignty."
(wikibő van)
2009. szept. 18. 10:44 | galéria | válasz | #4
Grat nekik.

A sok "nóbeldíjjason" pedig istenien lehet szórakozni.
2009. szept. 18. 10:07 | galéria | válasz | #3
További jó fintorgást!
T0nk  
2009. szept. 18. 09:42 | válasz | #2
Ez legjobb indulattal is csak magaslégköri fényképezés. Technnikailag ügyes, meg minden, de nem világűr. Ahhoz minimum egy űrugrás kell parabolapályán minimum 100 km magasra, vagy egy alacsony földkörüli pályára kell állni, de ahhoz 33MJ mozgási energiát kell közölni a szondával. És még LEO-ról is a légkör fékező ereje miatt egy idő után visszapottyan.

Szóval nem hülyeségből rakétázgatnak ezek az elavult gondolkodású idióta vén tudósok...
KillerBee   "Rest in Peace KillerBee" 
2009. szept. 18. 09:32 | galéria | válasz | #1
Nem akarom kisebbíteni a próbálkozás értékét, ám tudomásom szerint a világűr határának a 100km körüli magasságot szokták nevezni:

"Melvill broke the 100-kilometer (62.5 mi) mark, internationally recognized as the boundary of outer space'