![]() |
| |
| Főoldal | IT/Tech | Tudomány | Játék | Mobil | Digicam | Film | Letöltés | Tárhely |
Szolgáltatások További cikkek Kiemelt cikkek |
Késik az informatikai felnőttképzési program indulása
2009. szeptember 8. 15:22, kedd - Forrás: MTI
A magyar gazdaság versenyképességét is növelő, tavaly májusban bejelentett informatikai felnőttképzési program (TITAN) azért nem indult el, mert az államigazgatás még nem tette elérhetővé a korábban megígért 11 milliárd forintos uniós támogatás elérését a szervezők számára.
A TITAN, Tréning-keretprogram az Információs Társadalom Alkalmazkodóképességének Növelésére akciót a Microsoft kezdeményezte, s Magyarországon tavaly májusban Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök és Steve Ballmer, az informatikai cég vezérigazgatója közösen jelentette be az indulását. A program megvalósításában részt vesz a Magyar EU Fejlesztési Igazgatótanács (MEFIT) és több, a magyar informatikai piacon érdekelt vállalkozás is. Drajkó László, a Microsoft Magyarország vezérigazgatója az eseményen elmondta, az informatikai cégek ezrei várják a program indulását, mert hatékonyabbak szeretnének lenni a gazdasági válság idején is. Hozzátette, a szervezők és az érdekelt vállalatok évi 2,2 milliárd forint értékű, jogdíjakat, licenceket és pénzügyi támogatást tartalmazó felajánlást tettek, s várják, hogy mikor indulhat a program. Drajkó László elmondta, a keddi sajtótájékoztatót is azért szervezték, hogy sürgessék a TITAN indulását. Az eseményen nyilvánosságra hozott közlemény szerint a szervezők nem tettek le a program megvalósításáról, s elképzelhetőnek tartják, hogy az állam által a munka-erőpiaci képzésre elkülönített 12 milliárd forintból jövőre elkezdődhet a TITAN is. A tervezett projekt az eredeti szándékok szerint minden kis- és közepes cég számára elérhető lesz azért, hogy növelni tudják digitális képességüket. A kezdeményezés lényege, hogy a magyar piacon is minél több jól képzett információ- és kommunikációtechnológiai szakembert képezzenek a magyar vállalatok nemzetközi versenyképességének növelése és az e-Befogadás társadalmi és gazdasági alapjainak megteremtése érdekében. A TITAN program három célt fogalmaz meg, így azt, hogy a kis- és közepes vállalkozások számára is a hétköznapok természetes része legyen a magas fokú számítógép-használat és a digitális írástudás. A másik cél az, hogy csökkenjen az informatikai szakemberhiány, ami nemcsak Magyarországon, hanem világszerte is érzékelhető. A harmadik cél pedig az, hogy az általános oktatás keretében is tanítsák a digitális írástudást, a számítógépes ismereteket. Az eredeti cél az volt, hogy az első évben 10 ezer informatikai szakemberhez, 25 ezer üzleti vezetőhöz jusson el a program, illetve ezen túlmenően százezres nagyságrendben a munkavállalókhoz is. A több mint 10 milliárd forint forrásigényű TITAN-programot 2009-2010-2012-re tervezték. Kapcsolódó cikkek
![]() | Hirdetés
Cikkek Hírek |
Hozzászólások Bejelentkezéshez klikk ide (Regisztráció a fórum nyitóoldalán) Nem érkezett még hozzászólás |