Az új NCIS-sorozatot fogja mindenki nézni?
2009. szeptember 8. 20:03, kedd
Nemrég már foglalkoztunk az amerikai (és a magyar) televíziós idény kezdetével, s most is azt tesszük, azonban ezúttal pár konkrétummal is szolgálhatunk, nem csak tippelünk jobbra-balra. Vagy..., lehet, hogy mégis?

Szeptemberben már a harmadik felmérés kerül napvilágra, melyben a megkérdezetteket arról szondázták, hogy mely új sorozatokat fogják nézni a tévében, s melyekről hallottak egyáltalán. Cseppet sem meglepő módon mindhárom felmérés hasonló, de ugyancsak nem meglepő eredménnyel zárt, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy az NCIS: Los Angeles lesz az ősz befutója.


Ez persze nem csoda, hiszen az anyasorozat, az NCIS a legnézettebb 5 széria közé tartozik Amerikában, s az új NCIS-sorozat erősen fog az eredeti rajongóbázisára építeni, a két sorozat egymás után kerül majd adásba egy keddi napon, két órányi tengerészettel kapcsolatos nyomozást kínálva a nézőknek.

A felmérések alapján az NCIS: Los Angeles mellett a Flash Forward és a Glee várhatja legoptimistábban az idénykezdést.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten Az internet szabadságáért és a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás, az ACTA ratifikálása ellen tiltakoztak szombat délután mintegy ezren a fővárosban.King Arthur II - The Role-playing Wargame Kiadó: Paradox Interactive Fejlesztő: Neocore Games Honlap Rendszerkövetelmények: Minimum: Dual Core E2180 2,0 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM, GeForce 8800 GTS vagy Radeon HD 3850 X2 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Ajánlott: Core 2 Quad Q6600 2,4 GHz-es processzor, 2 GB RAM, GeForce GTX 460 SE vagy Radeon HD 5830 grafikus kártya, 16 GB szabad hely a merevlemezen Hasonló játékok: King Arthur, King Arthur: The Druids, King Arthur: The Saxons, Total War-sorozat Kategória: stratégia A játékosok közül bizonyára nagyon sokan emlékeznek még 2009 zimankós novemberére, amikor a magyar játékfejlesztés történelemkönyvébe egy újabb fontos fejezetet írt a hazai Neocore Games csapata.Harmadára csökkentették a Sigma SD1 árátA Sigma gyártástechnológiai változtatásokra hivatkozva radikálisan átalakította csúcskategóriás készüléke, az SD1-es árazását.LG Optimus Vu és Miracle, új Nokia Egyszerre három új okostelefonról futott be hír a napokban, bár ezek közül csak kettőről tudjuk, hogy nagyjából mire is számíthatunk.Félmillió állás az appfejlesztésben Csak a tengerentúlon majdnem félmillió új állást köszönhetnek az okostelefonra és tábla PC-re fejlesztett appok megjelenésének és immár széleskörű alkalmazásának, bár ez a terület gyorsan változik.
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
bmw  
2009. szept. 10. 17:47 | válasz | #4
Szerintem majd szinten a krimi hetfo kereteben. Legalabbis remelem....
2009. szept. 09. 07:18 | válasz | #3
Ha jól értelmezem, akkor most Amerikáról van szó, és nem a hazánkról. Nálunk vajon ezt mikor fogják majd vetíteni? Nagyon remélem, hogy nem késő éjjel, hogy betehessenek elé pár... érdektelen műsort.
2009. szept. 08. 23:19 | válasz | #2
itt egy másik: nagyon hülye vagy vagy csak simán?
algost  
2009. szept. 08. 20:41 | válasz | #1
Tegnap diskuráltam a 2 hónapos keresztlányommal, és kiderült, hogy ő is ezt fogja nézni, (Ő is benne van a mindenkiben, mert mindenki azt fogja nézni??)
Micsoda költői kérdések vetődnek fel!