Vicces Diablo-klónt készít a Monkey Island atyja
2009. szeptember 7. 22:16, hétfő
Remélhetőleg elég sok olvasónknak mond valamit a Ron Gilbert név. Az úriember egykoron a LucasArts alkalmazottja volt és az ő nevéhez fűződik a híres SCUMM motor is.

Miután letette az asztalra a Maniac Mansiont és a Monkey Island első két részét, saját céget alapított és gyerekeknek szóló programokat készített. Majd ezt is megunta és megalapította a Cavedog Entertainmentet és elkészítette az egyik legjobb stratégiai játékot, mely a Total Annihilation címet kapta. A cég azóta már szintén bezárt, ám Gilbert nem nyugszik.


Legutóbb a Tales of Monkey Island fejlesztésébe segített be, ma pedig bemutatta az első gameplay-videót legújabb akció-RPG-jéből. A DeathSpank a Hothead Games berkeiben készül, ám javarészt Gilbert ötletén alapul az egész. A debütáló videóból is látszik, hogy a program egy szimpla Diablo-klón lenne, ám a rajzfilmes grafika és a fejlesztő neve garancia lehet valami egyedire.

Gilbert mindösszesen annyit árult el, hogy mint szinte minden eddigi játékában, úgy ebben is kiemelten fontos szerepet kap a humor és a teljes végigjátszáshoz 15-20 órára lesz szüksége egy tapasztaltabb játékosnak is. Megjelenése 2010-ben esedékes.
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

Rövidhírek, sajtóközlemények
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
2009. szept. 09. 16:23 | válasz | #9
Nem is tudtam, hogy Ron Gilbertnek is koze volt a Cavedog Entertainmenthez illetve ezen keresztul a Total Annihilationhoz, en is Chris Taylor nevet kotom inkabb ezekhez... Szerintem utobbi volt ott az otletgazda, Ron csak producer volt vagy mi.
2009. szept. 08. 23:22 | válasz | #8
Total Annihilation mögött inkább Chris Taylor állt, de mindegy...
szaboi  
2009. szept. 08. 21:48 | válasz | #7
Ez nagyon jónak tűnik.
Narxis  
2009. szept. 08. 16:51 | válasz | #6
Video alapján tetszik.
dronkZero   "Rest in Peace dronkZero" 
2009. szept. 08. 16:00 | válasz | #5
Mondjuk szvsz az egész stílus komolytalan, és pont a Diabló a legnagyobb gáz, hogy megpróbálja magát komolyan venni. Alien Shooterek, Bard's Tale: New Adventures... Sokkal jobban bejönnek. Idióta játékmenethez idióta fíling és körítés dukál.
2009. szept. 08. 14:40 | válasz | #4
csakhogy ez kezdettől fogva ez volt, nem pedig egy hú de komoly szigorúan kockáknak szóló darkos ördögvadászat...
2009. szept. 08. 13:35 | válasz | #3
Ez kurvajónak tűnik igy video alapján, remélem a késztermék is az lesz.
savior   "Rest in Peace savior" 
2009. szept. 08. 09:37 | galéria | válasz | #2
a diablo klonokat halalra fikazzak, amiert konnyed kornyezetben jatszodnak. a most keszulo diablo 3 ellen is van peticio, amiert nem eleg darkos. namost ilyen korulmenyek mellett eloallni egy meseszeru hack and slash-el... nem egyszeru.
2009. szept. 08. 00:27 | válasz | #1
Ez engem mind zenében, mind megrajzolásában az idióta amerikai rajzfilmekre emlékeztet. Nem várok ettől sem többet mint azoktól...