40 éves az internet
2009. szeptember 4. 09:40, péntek
Négy évtizeddel ezelőtt bonyolították le az első sikeres kommunikációs tesztet az internet elődjén, amely napjaink információs forradalmának előfutára volt. A nagyközönség alig 10 éve használja a platformot.

Hirdetés

A napokban többen is megemlékeztek a jeles évfordulóról, és bár a kísérleti nyúlként használt két számítógép között 1969 szeptemberében került sor a sikeres adatcsomag-váltásra, érdemes megjegyezni, hogy az első végleges vonalat csak rá két hónappal alakították ki. Az ARPANET ezzel túljutott a vajúdáson, következhetett a sikeres működés első korszaka.

Az elsősorban tudományos és katonai célokra szánt, decentralizált jellegre építő számítógépes hálózat ötlete már évekkel korábban, 1962-ben felmerült, amikor éppen javában dúlt a hidegháború. Eszerint olyan kommunikációs hálózatot kell kiépíteni, amely nincs egyetlen központhoz kötve, és akár egy komoly nukleáris támadás esetén is többé-kevésbé intakt marad. Az első kísérletekben és az azt előkészítő munkában négy amerikai egyetem szakemberei vettek részt, míg mások (tőlük függetlenül) olyan, később fontossá váló technológiákat dolgoztak ki, mint például az adatcsomagok kialakításáért és kezeléséért felelős packet switching.


A száz lakosra jutó internetezők száma a fejlett, valamint a fejlődő országokban

A nagy áttörésre 1969-ben került sor, ekkor sikeres kommunikációra került sor két számítógép között egy alig 3 méteres kábelen keresztül, ezt követően pedig először kettő, majd pedig az év végéig mind a négy egyetem között létrehozták az állandó vonalat (az első elküldött üzenet a login szócska lett volna, a rendszer azonban az első két betű továbbítása után összeomlott, és órákra volt szükség a teszt sikeres végrehajtásához). Az első e-mail két évvel később, 1971-ben indult útjára, az FTP 1973-ra állt készen az állományok továbbítására, a korai időben szabványként szolgáló NCP protokollt 1983-ban váltotta fel a TCP/IP, maga az ARPANET pedig fokozatosan a kialakuló internet egy komponensévé degradálódott (ekkor vált ki a katonai célokra szakosodott MILNET is).

A böngészést, szörfölést lehetővé tévő World Wide Web 1989-ben nyerte el formáját, Tim Berners-Lee jóvoltából. A ViolaWWW után a Mosaic vált a legnépszerűbb böngészővé, amelynek egyes részei még most is megtalálhatók az Internet Explorerben. A nagyközönség érdeklődése 1994-től volt észlelhető, két évvel később terjedt el az "internet" kifejezés, az igazi növekedés pedig csak 1997-től indult meg, legalábbis a fejlett országokban, hogy 2009 elejére globálisan elérje a 1,5 milliárd főt az internetezők száma.
Kapcsolódó linkek
Laptopok

Már 49 900 Ft-tól!

E-book olvasók

Már 17 043 Ft-tól!

Tablet PC-k

Már 23 140 Ft-tól!

LCD monitorok

Már 19 800 Ft-tól!

részletek » részletek » részletek » részletek »
Megosztás
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
 

IT/Tech, Hardver
Tudomány, Mobil, Film, Játék
Hirdetés



Hozzászólások
A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. szept. 07. 14:23 | galéria | válasz | #26
Miről beszélsz? Nem a zinternetből vette hogy kell az eredeti mikroszoft kilencvenöt, hanem teljesen függetlenül találta ki.
2009. szept. 07. 13:25 | galéria | válasz | #25
Az fizetésnél nem maradt le egy 0?
2009. szept. 07. 13:25 | galéria | válasz | #24
Hát igen, vannak olyan dolgok amiket mai fejjel már nehéz elképzelni. A színes TV-k korszakában még dúlt a monochrome monitor mánia a PC-khez. Stb.
2009. szept. 07. 05:15 | válasz | #23
Pedig az akkori képek mennyivel kisebbek voltak a maiaknál....
2009. szept. 06. 08:09 | galéria | válasz | #22
Olvasgattam itt a nosztalgiázásokat. Hát igen, a hőskor.....
Philips "számítógép", 1kB-os memóriával, ZX Spektrum, IBM Pc, 40MB-os vinyóval, 4magos proci..1TB-os vinyóval....Emlékszem, az első internetünkkel a fiam egy hónap alatt összehozott egy 70'000Ft-os telefonszámlát, valami távolkeleti szerverről töltött le néhány "szuper" progit. Akkor ha jól emlékszem, 4'000Ft volt a havi fizum... Ma informatikus, hálózatépítő szakmérnök..... Tulajdonképpen én fizettem meg a tanulópénzét....
A 13 éves kislányom meg nem hiszi el, hogy valamikor egy jpeg 4-5 perc alatt jött le....
Sir Ny  
2009. szept. 05. 22:14 | válasz | #21
nem, először szállt be az internetbe, különben hogyan lehetne benne az internetben az, hogy kő neki pénz egy eredeti ablakok 95-re? logika!
2009. szept. 05. 21:10 | válasz | #20
"Az elsősorban tudományos és katonai célokra szánt, decentralizált jellegre építő számítógépes hálózat ötlete már évekkel korábban, 1962-ben felmerült, amikor éppen javában dúlt a hidegháború. Eszerint olyan kommunikációs hálózatot kell kiépíteni, amely nincs egyetlen központhoz kötve, és akár egy komoly nukleáris támadás esetén is többé-kevésbé intakt marad."

Na, pont ezért kell röhögni, az efféle cikkeken, hogyaszondja: Leállíthatná (ha akarná, mert kemény) a Zinternetet a Zamerikai elnök.


"Kérem, kapcsolja ki!"
2009. szept. 04. 15:20 | galéria | válasz | #19
Nah jó, feri egy kicsit csúszott....rolikához képest, de még mindig ott van benne a zinternetben benne meg a sok csoda
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. szept. 04. 12:50 | galéria | válasz | #18
ő csak a "mikroszoft kilencvenöt" után vette meg a zinternetet, mert kellet a pénz a "mikroszoft kilencvenötre" először, amivel "sok csodát művelhet" :D
Feri csak később "szállt be a zinternetbe".
2009. szept. 04. 12:48 | válasz | #17
12 körül voltam, erősen érdekelt már akkor is a számítástechnika.
Általános suliban természetesen. 92-94 talán...nagyjából.
Első gépem egy kiselejtezett Videoton 64 volt, 95 körül, aztán 97 ben már kaptam egy 286-ost, de a környéknem már akkor mindenkinek én csináltam a gépét (mert ugye akkoriban egy CD olvasó telepítés sem volt olyan egyszerű mint ma)...DOS szépséges világa.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. szept. 04. 12:48 | galéria | válasz | #16
ftth a neve pontosabban. Az FTTx a száloptika összefoglaló néven. pl az FTTB csak az háztömbig jutó optikát jelent, az FTTH meg már azt hogy a user lakásába is belóg. A tré most az utóbbit fejleszti, heringkonzervlakók előnyben, mert csak sűrűn lakott területekre húzzák egyelőre.
2009. szept. 04. 12:32 | galéria | válasz | #15
a TVben szomszédok feri rulz xD
2009. szept. 04. 11:57 | galéria | válasz | #14
Rolika, ne haragudj, de ha te most 25-30 év közötti vagy, akkor '90 körül 5-10 éves lehettél. Mégis hol láttál te akkor internetet?
2009. szept. 04. 11:51 | válasz | #13
És ezres volt egy CD írás.
20ft volt egy gombóc fagyi.
A 200Mhz-es gépek pedig arany áron voltak kaphatók, volt aki + 10-20 mhz miatt volt képes állítható potit beforrasztani az alaplapra.

90 körül láttam először Internetet...picit máshogy nézett ki mint most.
Ömlesztett szövegek mindenhol formázás nélkül.
Misztikum övezte, hogy hogy lehet weblapot csinálni, és aki tudta, lehet vallatással se mondta volna el.
Nálunk a suliban 4 gép ment netről...először csak 1 aztán látták, hogy mindenhogy lassú, akkor már legyen 4 gép...9600as modemről ment a 4...meg volt valami primitív útvonal választó is.
2009. szept. 04. 11:49 | galéria | válasz | #12
Jujdejó, eszembe jutott.

A PC-met ugyan 1994. szeptemberben vásároltam, de kezdetben nem volt internetem. Az első modemem 9600 bps-t tudott, azzal lehetett fájlokat küldeni úgy, hogy felhívtam egy olyan telefonszámot, amelynek a végén modem lógott. Ezt a modemet hamar lecseréltem egy 14400 bps sebességre képes faxmodemre, amely a Cheyenne Bitware progit használta. Ez volt akkor a csúcs, bár szoftveres tömörítést használt, amit nem szerettem. Azért vásároltam eredetileg, hogy faxokat tudjak küldeni, ugyanis egy faxgép horribilis összegbe került, a faxmodem ehhez képest olcsó volt. Az enyém úgy emlékszem 14400 ft-ba került, a kereskedő ezzel reklámozta, hogy 1 bps 1 ft.

Az internetet végül (egy rövid matávos próbálkozás után, amely nem igazán működött) 1994 decemberben rendeltem meg az Elendertől, ez volt a karácsonyi ajándékom saját magamnak.
2009. szept. 04. 11:45 | galéria | válasz | #11
ez már van, FTTx a neve: FTTx

nekem már ilyen van, Baja metropolisban most húzzák, jobb helyeken meg 100 és 200 Mbites elérésekkel kísérletezgetnek
2009. szept. 04. 11:30 | válasz | #10
@Epikurosz: én is 1994-ben kezdtem :)) Én Comuserve tag voltam (14.4-el ment a net ui. csak ennyit adtak), aztán mikor megszünt az Elender vette át a tagokat. Azóta is ottan vagyok. Igaz volt már vagy kismillió neve. Nem 3.11-et használtál? Úgy emléxem, hogy a 3.11-ben volt tcp/ip támogatás a 3.1-ben meg nem, de már lényegtelen. Én NetscapeCommunicátort nyúztam, és egy 28.8-as modemem volt :))
Régi szépidők, amikor egy nyamvadt jpeg 3.5kbyte/sec-el gyüt lefelé kb. 3 percen át :))
2009. szept. 04. 11:28 | galéria | válasz | #9
Akkoriban a komoly programok futtatásához gépidőt kellett bérelni a Budapesti Műszaki Egyetemen. Kevés embernek volt még e-mail címe, beszéltem olyan egyetemi professzorral, aki büszkén dicsekedett azzal, hogy neki van, és ez a külföldi kollégákkal való kapcsolattartáshoz elengedhetetlen, és legközelebb a névjegyére is rá fogja nyomtattatni. Akkor az e-mail cím birtoklása volt a hype. :-)
2009. szept. 04. 11:23 | galéria | válasz | #8
"Netscape announced in its first press release (October 13, 1994) that it would make Navigator freely available to all non-commercial users, and Beta versions of version 1.0 and 1.1 were indeed freely downloadable in November 1994 and March 1995, with the full version 1.0 available in December 1994. "

Öregszem, már nem emlékszem valamire.
Én az első IBM PC AT-met (Intel 286-os processzorral) 1994. szeptemberben vásároltam (egyébként 1993-ban kezdtem dolgozni XT-ken, igaz még egyetemista koromban, 1985-ben messziről láttam IBM mainframet, amelyre írtam egy Fortran lyukkártyás progit), és a Netscape ingyenessé válásáig volt még 3-4 hónap. Tehát ebben az időszakban nem használhattam böngészőt. Amire viszont emlékszem, hogy valamilyen e-mail levelezőt biztos használtam (Internet Outlook Express, talán), és feliratkoztam a Qwerty Computers Kft. által működtetett BBS-re (Bulletin board System). Ez egy alfanumerikus felületet használó fórum volt, amelyre a legtöbb ember igazi nevével regisztrált.
2009. szept. 04. 11:16 | válasz | #7
Szerintem a kapcsolat tökéletesítése érdekében a technológiát kéne fejleszteni.
Mondjuk száloptikát egészen a gépig vezetni, vagy hasonló. Meg mondjuk az ipv6 átállás se ártana...

@Epi: akkor te nagyöreg vagy netezés terén. Én legelőször 98'-ban láttam netet a suliban. Akkor is külön, előre fel kellett iratkozni 1-1 óra netezésre.
Majd 99-2000-ben lett nekem is itthon netem. 56.6-os modemmel. De azt is csak pár órára használtam, mivel mocsok drága volt.
2009. szept. 04. 11:14 | galéria | válasz | #6
Nem IE volt, mert az csak 1995-ben jött ki.
2009. szept. 04. 11:13 | galéria | válasz | #5
Windows 3.1-et használtam, a böngésző már nem is tudom melyik volt, talán az Internet Explorer korai verziója vagy a Netscape Navigator.
2009. szept. 04. 11:12 | galéria | válasz | #4
"A nagyközönség érdeklődése 1994-től volt észlelhető"

Nekem 1994-től van internetem! A szolgáltatóm a MATÁV, majd az azóta tudtommal megszűnt Elender Computers Kft. volt. Kóka is ott kezdte. Egy lenyúlós cégnek tartottam. Az internetet betárcsázós modemmel értem el, 9600 bps sebességgel.
2009. szept. 04. 11:00 | válasz | #3
Néha zavarják biza. Amúgy a valódi haszna a minőségi kapcsolatnak az ingadozások elkerülése lenne, hogy folyamatosan ugyanazt a sávszélességet, alacsony csomagvesztést és késleltetést kapd. Ne legyen ingadozás.

A feltőltési sebességben igazad van, ma már szimmetrikus kapcsolatokra van igény. A letöltésit meg néha olyan nagyra veszi, hogy alig van kihasználva.
Sanyix   "Rest in Peace Sanyix" 
2009. szept. 04. 10:54 | galéria | válasz | #2
Nem is zavarják.
Egyébként itt az ideje a feltöltési sávszél növelésének is!
2009. szept. 04. 10:51 | válasz | #1
Itt lenne az ideje, hogy legyen minőségi kapcsolat is. Ez alatt azt értem, hogy foglalt sávszélesség legyen minden alkalmazásnak, így egyszerre lehetne gámolni és torrentezni, nem zavarják egymást